Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-06-29 / 51. szám

Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 51-ik szám. Vasárnap, junius 29. BEEESME6TEI EOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak ulsszn. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSflxetn! bármikor lehet éuneoveden belOl la. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Péter-Pál napján. Békésoaaba, junius 28. Aranykalászt lenget a nyári szellő és az aranykalász Péter-Pál napjára már jóformán megérett a learatásra. A homokon a gyorsan érő rozsba már beállottak a vidám aratók s ahol a nyári égi háború helyenként kárt nem okozott, általában reménykedő munka folyik, hogy az Isten áldása megjutalmazza a munka verítékét, fáradalmát. Minden jel azt mutatja, hogy csendes, békés és megelégedett aratás lesz. És csak ott, ahol egy-két hangos szavú konkolyhintő kiabál és zavarbontást szit, ott kell a hatóságnak rendet csinálni és az adott szó, a szerződés szentségének érvényt szerezni. Általában azonban a magyar munkás okult néhány évek keserű tapasztalásából, amelyet részint maga átélt, részint másoknál látott. Néhány év előtt olyan emberek, akik a gazdasági munkás helyzetét, megélését, kereseti viszonyait nem ismerik, kiadták a jelszót, hogy nem kell szerződni aratásra, csak az utolsó minutumban. Kényszerhelyzetbe kell hozni a gazdát, hadd ijedjen meg, hogy kipereg az érett buza a földre és egy évi küzdelmes fáradság semmivé lesz. Ha ezt látja a gazda, ugyancsak fog a munkással parolázni és annak minden kivánságát teljesíteni. De nagyon rosszul számított. Nagyon rosszul! Mert a gazda nem lehet kényszerhelyzetben s az utolsó pillanatban nem szaladgálhat aratókért. Igy aztán idegenből hozott aratókat s a régi aratók odahaza hoppon maradtak, százan és százan kereset nélkül. Igyekeztek volna már elszerződni a régi részkereset mellett, de hiába. Régi gazdájuknak már meg voltak az aratói és sajnálkozva mondotta, hogy mivel ismételt felszólítására nem akartak vele szóba állani, nem is vehetik rossz néven, ha őneki — bár nagy sajnálattal tette — el kellett maradni régi aratóitól és idegen munkásokkal kellett szerződni. Ha jövőre vissza akarnak hozzá állani, kész örömmel fogadja őket, csak azt kéri, hogy az aratási szerződést idejében kössék meg. Persze, hogy ezt a kérését a következő évben teljesítették is a munkások, De abban az évben bezzeg keserves időt láttak, az aratási részkeresetből kimaradtak. Csak az tudja, hogy mily mértéktelen nyomorúság költözhetett egyes munkás hajlékába, aki a munkásember kereseti viszonyait ismeri és tudja azt, hogy a kenyérre valót egész télre az aratási részkeresetből szerzi meg. Aki nem áll aratáskor munkába, annak csak nyomorúságban van része, — ujjig. De el lehet képzelni, hogy az az idegen ember, aki az aratókat kiszavalta a rendből és mézes-mázos beszédével elhitette, hogy nem kell jó előre leszerződni, hanem meg kell várni a buza beérését, — az az ékesszavu ember abba a határba, — pedig jó pár esztendővel történt az eset, — ugyan nem mer elmenni, annyira félti 1 az irháját. De lesnek is rá gyönyörű- : ségesen, mert hiszen szenvedett nyo- ; moruságukat nagy részben ennek az ' idegen izgatásnak köszönhetik. A mezőgazdasági munkásra nem származik semmi hátrány abból, ha 1 jó előre, akár már télen is elszerződik munkába. Affelől egész bizonyos | lehet, hogy ő munkája bérét, akár- ; milyen termés is lesz, meg fogja kapni. Hiszen az uj munkástörvény a gazdát a munkással szemben vállalkozónak tekinti, akinek el kell szenvednie az Isten látogató kezét, ha sújtja és termést nem ad. Ellenben a munkás, ha akár tizenketted, akár tizennegyed részére szerződött is a kicsépelendő búzának, — nem kockáztat semmit arra az esetre, ha a búzája meghibásodik, vagy semmi, vagy silány termés lesz. Mert azt mondja a munkástörvény, hogy gazdasági balsiker esetén a munkásnak a munkába állás előtt jogában van kérni, hogy a megállapított részkereset helyett az azon vidéken akkor fizetni szokott napszámbért kapja. Vagyis a szerződésnek a részkereset kiszolgáltatására szóló része kötelezi a gazdát, de elfogadása, természetesen a munka megkezdése előtt, — nem kötelezi a munkást. Igy tehát nem mondhatja a munkásember, hogy ő eleve aratási szerződést nem köthet, mert hiszen nem tudja mire kösse? Nagyon is tudja, hogy őt a törvény abban a részben, hogy ingyen ne dolgozzék, megvédi. Bizony ez a törvény a gyöngék védelme. Mert aztán ki védi meg a gazdát, akinek egy rossz termés esetén adóját és köztartozását épen ugy meg kell fizetni, épen ugy kell fizetnie a földjén lévő kölcsön kamatát, mintha jó termése lenne. Aki igazságos ember, annak el kell ismernie, hogy a gazda, különösen, ha nincs anyagilag jó helyzetben, sokkal súlyosabb, gondteltebb napokat Iát, mint a munkás, akinek napszáma munkájáért mindenesetre kijár egy-egy rossz termésű évben is. De ha az ember igazságos, pedig legyen az minden ember, akár gazdag, akár munkás, — el kell ismernie, hogy a munkástörvénynek erre a gyöngébb félt védő intézkedésére nagy szüksége volt. És ez méltányos és valóban igazságos. A holnap kezdődő aratás gyönyörű munkája a rendbe álló magyarnak és ha a nehéz férfias erőt kivánó munkát gyönyörűséggel, jókedvvel végzi, akkor elégedettség lesz mindkét részen. Legyen ilyen a mostani aratás is. Terítsen Isten gazdag áldást ennek a sanyargatott országnak lakosságára, akikre valóban ráfér egy bőtermő esztendő annyi nehéz napok után. Békéscsaba közgyűlése. A postapalota. — A járdaépítési szabályrendelet. — Betöltik a harmadik állatorvosi állást. — Főszolgabírói rendeletek. — Nyugdíjazások. — Hol lesz az uj mázsaház? — Böszörményi Róza segélye. — Kisebb ügyek. A szokottnál gazdagabb volt Csaba képviselőtestülete csütörtöki közgyűlésének tárgysorozata. És gazdagabb volt felszólalásokban is, mert a városatyáknak nagy beszélőkedvük volt. Természetesen voltak a viták között érdekesek és tartalmasak is, de azért sok beszéd hangzott ott el, amelyeket, a klaszszikus költő szerint, kár volt a képviselőknek kiereszteni „fogaik rekeszei közül." Sajátságosak ezek a városi urak. Néha a hallgatóság csak ugy eped eey kis parázs vita, egynéhány felszólalás Meglelt virág. Kerestem egyre holt, sivár utamban, S a vágyott kincsre még soh sem lelék; E drága kincset, hogy megérdemeljem, Tán szenvedésem nem volt még elég! Kerestem egyre azt a szép virágot, Melyért szivemnek hév szerelme él, De nem fakadt az én utamban olyan, Mely hü szivemnek drága kincset ér. S amit kerestem álmodó reménnyel, Megleltem azt — egy más felhő alatt; Megleltem azt az édes szép virágot, Mely, fájdalom, már nem nekem fakadt! Megleltelek bár, szép szerelmes álom, De forró szivem ébredése — jagy . . . j Siratlak édes, elveszett virágom, Hogy más kebelnek ékessége vagy ! . . . Somlyó Zoltá.n. Versenykuglizás. — Nyári humoreszk. — Kedves nőm őnagysága, aki abban a reményben rebegte el, annak idején, a boldogító igent, hogy ezen egyszerű müvelet által kitűnő üzletet fog kötni, Ő nekem adja a kezét, ón pedig arról fogok gondoskodni, hogy e kéz mindig pompás gyűrűktől ragyogjon, később már azzal is megelégedett volna, ha a hirnév dicssugaraiból fontam volna koszorút e kéz köré. (Azt hiszem igen szépen fejeztem ki gondolataimat.) De sajna ez az óhajtása sem teljesült. Absolute nem volt olyan tér, melyen olyasféle sikert érhettem volna el, mely nevemet a halhatatlanok közé iktatta volna. Irodalmi működésem tisztán arra szoritkozozott, hogy mennél többet szerepeljen nevem az árverési hirdetmények rovatában ós azt hiszem hogy ez még a legnagyobbra törő feleséget sem elégíthette volna ki. No de sebaj ! Azért még nem adtam fel minden reményt, sőt minden alkalmat megragadtam, hogy mégis valami uton-módon nevemet megörökíthessem a hálás utókor emlékezetében. Mikor a művészetek minden ágában kudarcot vallottam, egészen más húrokat kezdettem pengetni: t. i. a sport húrjait. (Ezt is szépen fejeztem ki, mi ?) A lósport terén| csak annyit értem el, hogy a lóversenyek intózősége hajlandó volt engem valamely versenyre benevezni. Azon a véleményen volt szegény, hogy nálam nagyobb lovat még Kisbér himes mezején (kérem ne értsenek félre) se lehet találni. Mivel ón azonban ebben az ajánlatban némi malíciát véltem felfedezni, hát egyébb sportok után néztem. Da sajna, minden törekvésem hasztalan volt. Kénytelen voltam balátni, hogy a sorsharaggal egy anyaméhben születtem és már-már feladtam a reményt, hogy még valaha is a nyilvánosság eló kerül a nevem. De mit tesz Isten ? A végső kétségbeesés eme percaiben akadt kezeimbe a „Helyi Kürt és Környezete" cimü Jap, mely vezércikkben méltatta a vasárnapi kulturünnep nagy fontosságát, nem feledkezve meg annak kimagasló pontjáról sem, a kuglizó versenyről, mely egy sült libával karöltve fogja hirdetni urbi et orbi, a győztes nevét. — Te Radó, — szóltam magamhoz (én ugyanis mindig tegezem magamat, hogy önzőnek ne tartsanak) Te Rado, ez éppen neked való falat lesz! És amikor igy szóltam magamhoz, I nem a sült libára gondoltam, hanem | arra a dicsőségre, mely e kellemetes madárból fog kisugározoni és amely végre is fejem köré fogja fonni az oly régen nélkülözött glóriát. Végre azután elérkezett a várvavárt nap. Már kora délelőtt megjelentem a verseny helyén ós epedve vártam a zsűri megérkezését. Végül ez a pillanat is elérkezett. Elől jött Skrobák ur, a zsűri elnöke. Rendkívül hazafias ember volt. Most is nemzeti színekben jelent meg. Vörös orr, fehér kabát, zöld nadrág, ízlésesebb trikolort el sem képzelhetek. Utána pedig a zsűrit" gok, ötölve-habozva (i. i. már öt krigli habzó sört ittak meg) és e felvonulás után az egész bizottság helyet foglalt a kuglipálya elején. Mit meséljek maguknak sokat. A versenyezők nagyrésze már a harmadik, negyedik kör után kilépett. Látták, hogy itt minden remény hiábavaló ós éppen ezért nem voltak hajlandók a közművelődés oltárára vetni a tizfillóreseket. (Ennyi volt ugyanis három dobás.) Végül már hárman maradiunk, kik 3—3 dobásra tizenötöt hoztunk össze. Szóval a döntő meccs elkövetkezett. Rám került a sor. Ugy éreztem magam, mintha egész Európa szeme rajtam nyugodna. Az első döntő lökés pompásan sikerült. Csak a üuglipálya hátsó falát döntötte ki és merész driblizéssel egy a mezőn legelésző tehénnek furakodott neki. (Szegény alig adhatott ijjedtében aznap tejet. Már minthogy a tehén, nem a golyó.) Csekély negyedórai javítgatás után (hat koronával terhelték meg a tárcámat, t. i. annyival könnyítették meg) a pálya megint rendbe hozatott. Következett a második döntő. Az gyönyörűen ment. Merész és amellett negédes a szökéssel kilejtett a golyó a pályából ós a kuglizógyereknek két és fél zápfogát kiszedte. (Az állitónak üvültését 10 koronával kellett elállítanom.) A harmadik dobás az már igazán szépen sikerült. Csak a közép3ő bábnak szelte le a fejét. (Szerény 1 kor.) No de sebaj ! A végeredmény mégis nagyszerű volt. Három dobásra 17 báb, nem is számítva kuglizó fiút ós a tehenet. Skrobák ur ékes rigmusokban nyújtotta át a sült libát, megjegyezve, hogy ez annál becsesebb nyeremény, mert már a mult vasárnapon is ez volt a dij, de nem akadt arra méltó, aki elnyerhette volna. (Jó étvágyat a nyolc napos libához!). De még egyéb is foglaltatott Skrobák ur szónoklatában. Az, hogy ősrégi szokás szerint a nyertes ilyen alkalommal a zsűrit megszokta vendégelni. Megéri a dicsőség, gondoltam magamban ós 10 liter bor erejéig hajlandó voltam a zsűri pártatlanságát megjutalmazni. Csak egy körülményről feledkeztem meg, hogy t. i. az előbbi kiadások már annyira kimerítették szerény bugyelárisomat, hogy a hekatómba fedezésére költségem már egyáltalában nem madt és mikor fizetésre került a sor, sajna, a sült libácskát ott kellett hagynom a cech fejében. No de mindegy, azért mégis csak gyönyörű nap volt. A helyi hirlap pedig dűlt betűkkel szedte következő számában nevemet, sőt itt-ott egy bátortalan hang amellett is felszólalt, hogy emléktáblával jelöljék meg szerény hajlékomat. De végül abban állapodtak meg, hogy e kitüntetésben csak halálom után fognak részesíteni. És kedves nőm őnagységának legalább megvan az az elégtótele, hogy most rólam per : „Férjem, a bajnok !" beszélhet. És vógtórre, hát ez is C3ak valami! Battyán Raűó.