Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám
1913-05-08 / 36. szám
Békéscsaba, 1913. XL-ik évfolyam. 36-ik szám. Csütörtök, május 8. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám; 7. Szerkesztőség: Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a !ap szellem részé! illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adautiih i , f»sza Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DID : Egész évre 12 kor. Félévre «3 kor. Negyedévre 8 kot. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SaraELÍJHKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova k hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési díj készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Osztrák és magyar iparosok. Békéscsaba, május 7. A kereskedelempolitikai tárgyalások ma még az előkészítés stádiumában vannak. A kereskedelmi kormány illetékes közegei az adatgyűjtés munkájával vannak elfoglalva és akadnak egyes naiv és tulbuzgó lelkek, akik a magyar ipari és kereskedelmi testületeket arra biztatják, hogy a kereskedelempolitikai szerződések előkészítésének munkájában legalább annyiban vegyenek részt, hogy kívánságaikat és érdekeiket világosan és szabatosan tárják fel a kereskedelmi kormány előtt. Ez történt a mai napig a Lajtán innen. A Lajtán tul, Ausztriában valahogyan egészen másként folyik a munka, amelyet a kereskedelempolitikai szerződések előkészítésének nevezünk. Az összes osztrák iparkamarák részletesen és kimerítően ismertették különböző memorandumokban termelési és expcrtviszonyaikat és egyáltalán nem szemérmeskedtek, mikor arró! volt szó, hogy olyan kívánságokat terjeszszenek elő, amelyek saját termékeik külföldi, különösen a megváltozott viszonyok miatt fontos balkáni értékesítését illetik. Az egyes nagysúlyú osztrák ipari és kereskedelmi érdekképviseletek külön-külön és együttes akciókban és nyomatékosan követelték a kereskedelempolitikai szerződéseknek olyan formában való megalkotását, amely mindenképen biztosítsa Ausztria ipari érdekeinek legteljesebb érvényesülését. Akárhogyan is nézzük az osztrák iparosoknak és kereskedőknek ezt a mozgalmát, még ha a természetes féltékenykedési sem nyomjuk el, nem tagadhatjuk meg csodálkozásunkat és elismerésünket ettől az egységes és tudatosan keresztül vitt mozgalomtól. Még azt a pressziót is helyesnek kell mondanunk, amellyel az osztrák kormányt lépésről-lépésre haladva belekényszeritették egy olyan helyzetbe, amely azt szinte az osztrák iparosok és kereskedők végrehajtó közegének tette meg. Az osztrák törvényhozás mindkét hazában folyton megismétlődő felszólalások voltak a kereskedelempolitikai szerződések ügyében és az osztrák kormány nyilt állásfoglalásban kényszerült azonosítani magát az osztrák kereskedők és iparosok minden követelésével. Ez mind igen helyesen volt és jól történt és mi legfeljebb csak sajnálhatjuk, hogy a magyar törvényhozás tagjainak mostanában más és a ^kereskedelmi érdekek megvédésénél ugy látszik fontosabb dolgaik vannak. Erről azonban az osztrák kormány nem tehet, sőt még a magyar iparosok és kereskedők sem hibásak ebben. Az osztrákoknak a legújabb állásfoglalása azonban már nagyon veszedelmes és ha magyar részről nem alkalmaznak erélyes retorziókat, a magyar közgazdasági érdekekre igen I súlyos következményei lehetnek. Az osztrák iparosok és kereskedők társadalmi uton akciót indítottak, amelynek kimondott célja a kereskedelempolitikai kérdésekben minden vonalon ! az osztrák érdekeket érvényre juttatni a magyarokkal szemben. A mozgalom vezére Bécs polgármestere és ez a \ körülmény szinte hivatalos színezetet ad ennek az akciónak, amelynek fon- j tosságát nagy könnyelműség volna lekicsinyelni. Annyi bizonyos volt eddig is, hogy az osztrák érdekek alaposan meglesznek védve a kereskedelempolitikai szerződésekben, de most már igen-igen valószínűnek látszik, hogy az osztrákok épen nem szerény kívánságai a magyar közgazdasági érdekek rovására fognak érvényesülni. A legújabb osztrák támadás annál is inkább veszedelmes, mert a magyar agráriusok ellen is irányul. A magyar ipari és kereskedelmi érdekeltségek tehát újból abban fognak bizakodni, hogy a magyar agráriusok kipróbált befolyása és hatalma újból meg fogja védelmezni a hazát. Súlyos tévedés 1 Az Omge meg fogja védelmezni a magyar agrárérdeket, de a mult példái szerint Ítélve, nem fog visszariadni attól, hogy az összes magyar ipari és kereskedelmi érdeket föl ne áldozza az agrárius érdekekéd. Az ipari és kereskedelmi érdekeltségeknek nem lehet az agráriusokban bizakodni és a maguk erejéből kell védelmezniük a megtámadott magyar ipari érdeket. És mennél hamarabb és mennél erélyesebben kell hozzálátni az ellenintézkedésekhez. A magyar marha árait majd csak megvédik azok, akiknek létérdekük a magyar ipari és kereskedelmi fejlődés biztonságát biztosítani, hamarosan hozzálátnak a munkához. A legújabb osztrák mozgalom nem az utolsó támadás a magyar ipar ellen és jöhetnek utána még erősebbek, még veszedelmesebbek is, mindaddig, mig nem érvényesül minden pontjában a kereskedelemügyi szerződéseknek az osztrák érdek. Borura derü. -Fővárosi levél. — I Pár nappal ezelőtt még egész Ma| gyarországot valami nagy, de egyéb1 ként csöndesen megnyilvánuló félelem I tartotta fogva, amelyet csak az a kérdés 1 táplált vagy fogyasztott, hogy lesz-e háború? Az emberek, aggódó apák, anyák, siránkozó fiatal hitvesek, borongó szemű fiatal lányok vagy felvidultak vagy még jobban elszomorodtak aszerint, hogy milyen feleletet kaptak erre a kérdésre. O.yan emberek, akikről sejtették, hogy foglalkozásuknál, vagy ismeretségüknél fogva jobban vannak értesülve : valóságos ostrom alatt állottak, akárcsak Síkutari. Kérdésekkel ostromolták őket, amelyekre ők alig voltak képesek felelni. Mert nem tudta, talán még a diplomáciai karban se tudta senki, hogy mit hoz a legközelebbi jövő, megdördülnek-e Montenegró határán az ágyuk és a Mannlicherek vagy sem ? Hétfőn délelőtt a nagy bizonytalanságot, a pánikszerű aggodalmat az öröm, a reménység váltotta fel. A reménységet Nikita királynak egy távirata táplálta, amelyet a mi uralkodónkhoz intézett s amelyben kijelenti, hogy Szkutarit kész kiüríteni és a nagyhatalmak rendelkezésére bocsátani. Ezzel elmúlt egy nagy veszedelem. A monarkia úgynevezett büntető expedíciója fölöslegessé vált. Most már csak Albániában •kell rendet C3inálni, ami már nemcsak a monarchia kötelessége lesz, hanem a legjobban érdekelt nagyhatalmaké is együttvéve. Ez hamarosan meg is történik, minden nagyobb vérontás nélkül, amint az előjelekből látszik. A még mindig Montenegró p°rtja Bekesnieyyei Közlöny tárcája K e z e K(Jgy ült a villamos egy szögletében, Mint ércbevésett óriás alak, Izmos két karját egymásra kulcsolva Pihent, míg a kocsi haladt Fáradt feje széles mellére hajlott, Korom tapadt rá és festékpecsét, S az acél és a vas kérgesre törték Csontos és formátlan kezét Itt-ott egy forradás is látszotf rajta. Gonosz anyag volt, az sebzette meg S én áhítattal hosszan elbámultan flzt a két csúffá tett kezet. fi becsület, a munka és az élet, Ott ült a kezek bús vonalain És gondolatban, akár a galambok, Szállongtak rá a csókjaim. Elgondolom, hány ápolt, gondozott kéz Nem fogná meg e rút, munkás kezet 5 ha megfogná, csak bemocskolná rajta fi hófehér becsület. Peterdi Ando.i. A két rut. Rut, kimondhatatlanul iut nő volt Sandoz Navarine. A tartása egyenes volt, nyolcvan éve ellenére, arca csupa ránc, az emberek örege, ifja félt és rettegett tőle. Teljes életében nehéz munkát végzett s a férje, kinek a halál megváltás volt, valóságos háziállat volt mellette, amelynek ki kellett érdemelnie a mindennapi kenyerét. Halála után az öreg nó magára maradt, csak egy szolga' segítségével művelte földjét, azzal is ugy bánt, mint az utolsó rabszolgával. Sandoznénak soha sem voltak gyermekei, de két évvel ezelőtt magahoz vette egy rokonának árvaságra jutott gyermekét. A kis Navarine — a leánybarátai Navarettnek szólították — tizen négy éves volt akkor, Két éve vonta már az igát mint egy agyonhajszolt állat, a nélkül hogy valaha egy jó szót kapott volna és az öreg Navarine keze kemény, nehéz volt 1 Megkopogtatták az ajtót s egy kicsiny, vézna asszonyka — Sandoznénál csöppet sem kevésbé rut — lépett be a szobába. — Jó estét, Sandozné! — Jó estét, La Roumatte, de korán jöttél. A két asszony szótlanul ült egymással szemközt s olvasni próbáltak egymás vonásaiból. Végre La Roumettené szánta el magát, hogy megszólaljon. — No, Navarine anyó, megint nincs szolga ? Az olyan háztartásra nézve, mint a tied, kétszeres baj, ha nincs férfi a háznál . . . Az öreg Navarine ellenségesen nézett reá : — Ej, mit, a férfiak 1 Részeges, csak az oszem-iszomra való nép az 1 Legjobb volna, ha őz ember nélkülük boldogulhatna. — Igen, igen ... de hát nem lehet. Ki végezné helyette a nehéz munkát, ki művelné a szőlődet s hordaná be a termést ? Igazad van, azok a semmirevalók többet esznek mint dolgoznak s még annál is többet akarnak inni . . . de mit tehetnél mást? Te sem vagy már a legfiatalabb s elvégre nem asszonynak való munka az 1 Kis szünetet tartott, aztán igy folytatta : — S egyáltalán meddig tart még, akkor aztán kivisznek . . . Gyönge oldalán találta barátnőjét... Navarine megrázkódott. Már az első szavak hallatára tudta, mire akar kilyukadni a másik. ő maga is sokszor gondolt rá, hogy hiányzik a férfi a gazdaságából 3 hogy az egész környéken nem találhatna különbet, mint az erős, szorgalmas Sanche-ot. De csökönyösen hallgatott, s ezzel reákényszeritette La Roumettenét, hogy világosabban beszéljen. — Tudod-e, mit kellene tenned ? Férjhez mehetnél! — Ha fiatalabb volnék . .. — Nem, nem, éppen most van idején, olyan férjet keresni, akit épp ugy érdekel a munka, mint téged magad. Elvégre nem is oly szokatlan dolog mifelénk, hogy a magadformáju öreg asszony fiatal legényt vegyen férjül, aki dolgozik neki, s akire aztán ráhagyja a vagyonát... Ne küldjem át hozzád egyszer Sancheot, hogy szóból megértsétek egymást? Sápadtan és reszketve hallgatta Navarette a kót öreg asszony beszédét s most aggódva leste keresztanyjának válaszá'. — A dolog nem sürgős, — felelte Navarine — alkalomadtán még beszélhetünk róla . .. — Vége, mindennek vége - gondolta magában az ifjú leány. — Ismerem őt, már elhatározta magát reá, mert különben kereken visszautasította volna. La Roumettené is olyanformán gondolkozhatott, mert örömtől ragyogó arccal falelte: — Áll az alku, szomszédasszonyom.. beszéljünk másról.. . La Roumettené hazaérve, a fia elé állt: — Gazdag ember vagy fiam, s kinek köszönheted ? Az anyádnak 1 — Gazdag! — kiáltotta a fiatalember ős az arca felragyogott. — Gazdag ?... De hogyan, miképpen 1 — Feleségül fogod venni Navarine anyót ? — Navarinet I Nyolcvan évével ? — Miért ne? Nevízz meg előttem legényt, aki nem cserélne szívesen veled ? Nem ól az már neked soká, s a pénzét nem viheti magával a másvilágra . . . Szerencsefia vagy . . . Sanche megpróbálkozott néhány bátortalan ellenvetéssel. — De anyám, hiszen ón egy fiatal leányt szeretek ! — Baj is az, te nagy gyerek I Ha olyan fiatal, várhat, mig az öregasszony meghal. Nem te vagy az első, aki ily módon gazdagszik meg! Sanche alapjában véve jóravaló legény volt, de hozzátörődött környezetének felfogásához, s akárhányszor látta, hogy más jóravaló férfiak is vagyonra tettek szert ugyanolyan módon. Ellenállása gyengült s végre engedett anyja kérésének. Sanchera nézve már a lakodalmat követő nap szörnyű életmód kezdődött. Navarine kihasználta az ifjú Herkules erejét, s túlterhelte munkával . . . ő pedig kora reggeltől késő estig ugy dolgozott, mint az utolsó napszámos. Egy reggel Navarine misére ment és Sanche kivételképpen otthon marad; Navarette, hogy kerülje az egyedüllétet vele, visszavonult a szobájába. — Gyere le! — kiáltotta Sanche. — Beszénli akarok veled; belátom, hogy pipogya ember vagyok, mikor szó nélkül tűröm, hogyan kinoz téged, akit szeretek. Elmegyek a háztól. Félek magamtól, amikor ezt a csontvázat látom, mikor arra gondolok, hogy egy rúgással a pokolba küldhetném, ahol már régtől fogva készen áll a helye. — Sanche ! — kiáltotta ijedten az ifjú leány. — Megőrültél! És szemrehányó tekintettel nézett reá. — Igen, igazad van, nem vagyok eszemen. A magam hibája, hogy ily rossz gondolatom támad . . . Szótlanul álltak egymással szemközt, aztán a leány fátyolozott hangon igy szólt:
