Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-01-19 / 6. szám

Békéscsaba 1913 XL-ik évfolyam. 6-ik szám. Vasárnap, január 19. SMT I0ZL0HY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik heienkint kétszer: v&sárna^ és csütörtökön. EltOPIZBTÉS! DI.1 : Egész évre 12 kor. F-I évre 6 kor. Negyedévre 8 kor. ElSfiieinl bármikor lebet évnegyeden be Dl i«. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak uis*za. felelős szerkesztő: ntüT- YÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; «25HFXS3EKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A nemzet vérvesztesége. Békéscsaba, jan. 18. Nincs az a gyilkos hadjárat, nincs a vészes járvány, amely pusztítás dolgában vetekednék a tengertuii kivándorlással. A mult esztendő folyaman csupán október hónapban 17,951 útlevelet állítottak ki, vagyis kétszer annyit, mint az előző évben s természetesen ez útlevelek tulajdonosai nem valami kéjutazásra indultak, az óceánjáró gőzösök gyomra nyelte el valamennyit, mentek mindannyian az újvilágba, Amerika boldogulást igérő földjére. A legrosszabb a dologban az, hogy nincs mód, nincs eszköz, amivel ezt a nagy vérveszteséget meg lehetne akadályozni. A Egyesűit Államok köztársasági elnökei folyton Ígérik, hogy megszigorítják a bevándorlást. Az igéret azonban csak igéret maradt. Mi itthon próbálkozunk szigorú törvényeket hozni a kivándorlás ellen, mind nem ér semmit. Minden héten lefülelnek egy-két kivándorlásra csábitó ügynököt, ez sem ér semmit. A dúsgazdag hajóstársaságok, amelyek privilégiumot kaptak a tengerentúli kivándorlás lebonyolítására, a törvény védelme alatt űzik szabadon garázdálkodásaikat. Mindegyiknek van egy csomó ügynöke, akiknek más feladata nincs, minthogy emberanyagot toborozzanak az óceánjáró hajók részére. Legutóbb a kormány rendeletileg tiltotta el katonai szolgálatra kötelezettek kivándorlására. A rendelet maradt rendelet, aki szabályszerűen nem tud j kivándorolni, az egész egyszerűen | kiszökik. Ha már egyszer kint van j az ország határán, a dolgát simán el- 1 intézik a hajóstársaságok, amelyekre nézve az a fő, hogy a szökevény a viteldijat kitudja fizetni. A munkabíró emberek tömeges kivándorlásának igen szomorú következményei vannak. Ma már nemcsak az iparban, de a mezőgazdaságban is munkáshiány van, anely nagyon is gátolja ennek a két közgazdasági ágnak a fejlődését. A munkáshiány munkabéremelkedést jelent, aminek természetes következménye a drágaság. A kivándorlásban rejlő nemzeti vérveszteséget megérzi tehát az ország minden lakosa, talán ép ez a körülmény nyithatná ki a nemzet jobbjainak, a társadalmi munka embereinek a szemét, hogy igy országos mozgalom indulhatna meg a nemzeti vérveszteség gyógyítására. Ezt a gyógyítást természetesen nem ugy kell kezdeni, ahogy az állam teszi, nem szaktanácskozásokkal, kétesértékü intézkedésekkel rossz, a gyakorlatban végrehajthatlan, vagy semmit sem érő miniszteri rendeletekkel, hanem komoly, olyan irányú társadalmi munkával, amely megszünteti a kivándorlás alap-okát, az embereknek a falutól való undorodását. A falusi életet kell regenerálni. A falu szociális bajait kell orvosolni, okos társadalmi intézkedésekkel oda kell hatni, hogy a falvak népe ne utálja meg azt a földet, amelyben apáink csontja porlad, ne utálja meg a nádfedeles kunyhót s ne vágyakozzék a városok kőkolosszusai közé. Csodálatos dolog ebben az országban, amelynek legértékesebb emberanyagát a falu szolgáltatja, legkevesebbet törődnek a falvak népével. Amíg a városoknak minden aprócseprő baját heteken át tárgyalja a sajtó s a városok mizériáiról ankét ankétét követ, a városok bajainak orvoslására ezer számra produkálják a jobbnál-jobb tanácsokat, sőt mi több, a városok bajainak orvoslására tudnak meglehetős jó gyógyszereket is fogana ba venni, addig a faluval nem törölik senki. A falunak esak szaporáinak a bajai. Csoda-e tehát, ha a ki ándorlás nőttön-nő, ha a falvak folytonosan néptelenednek ? Ezt a nemzetpusztulási folyamatot mindenáron meg kell akadályozni. Ha beoizonyul, hogy a kivándorlási törvény, vagy másszóval az állomhatalom intézkedései nem bitják megakadályozni a nemzeti vérveszteséf; /t, akkor kénytelenek vagyunk a t r

cadalmi munka eszközeihez folyamodni. Ma már ott tartunk, hogy a fö Imives ugyanannyit kereshet itthon, \.,

6y talán még többet mint Amerikában, tehát földmivelőnépünk nem azért vándoiol ki, hogy jövedelmét szaporítsa, hanem hogy egyhangú életét felcserélje derűsebbel, mozgalmasabbal, a pusztulásnak indult falvakban itthon nein találhatja meg azokat a tényezőket, amelyek az életet változatossá, derűssé, könnyebben elviselhetővé teszik, a falvakból csak sötét életunalom ásit felé, ezt kell onnan valahogy kiűzni, orvosolni kell a falu szociális bajait és meg fog szűnni a kivándorlás. A nagyvárad—esaba—íiumei gyorsvonat. Májusban megindul. Szeged akciója. Sokszor iriunk már a kereskedelmi kormánynak arról a nagy horderejű tervéről, hogy Nagyvárad és Fiume között Csabán, Szegeden, Baján, Dombováron ós Kaposváron keresztül gyorsvonatot létesít. Az ország felerósze örömmel értesüit erről a tervről, mert az uj gyorsvonat a nagy magyar Alföld, < gész Keletmagyarország ás a tenger között gyorsabb és kényelmesebb összeköttetést létesít. És hogy erre milyen nagy szükség van, hogy az uj vonat forgalma mily óriási lesz, bizonyítja már csak az is, hogy a baja—báttaszóki hid felépülése óta a Nagyvárad ós Fiume között a teherforgalom hatalmasan megnövekedett. A vonal nagyobb íl'omásain, mint Nagyvárad, Csaba, S • ed stb. a személyzetet szaporítani kel tt, mert a régi létszám mellett lehet 'lenség volt a forgalom zavartalan lebon iitása. Nap-nap után egymást érik u . 'őrvonatok különösen Csabán, ahol a nagyvárad—fiuüici vonal az arad—badipesti fővonallal találkozik. A teherforgalomnak ily nagymérvű megnövekedése magával vonja a személyforgalom növekedését is. Az uj gyorsvonatra tehát utashiány miatt egyáltalában nem lesz majd panasz. A közönség már türelmetlen is. Mikor az uj gyorsvonat eszméje pár évvel ezelőtt felvetődött, mindenki azt hitte, hogy a legközelebbi menetrend életbeléptetése alkalmával már lehet is gyorsvonaton robogni a Dunántul és az Adria felé. Ennek azonban sok akadálya volt, amelyek egymásután mind felszínre vetődtek. Az akadályok között szerepelt az, hogy a vágány nem mindenütt elsőrangú, tehát azt fokozatosan fel kell előbb cserélni, azután hogy az algyői Tisza hid gyenge a nehéz gyorsvonat elbírására stb. stb. És a közönség • várt, várt az akadályok eltüntetésére nagy türelemmel pár éven keresztül, de a gyorsvonat csak nem akart megindulni. Munkatársunk körülbelül fél Bekesmegyei Közlöny tarcaja. IMA. Isten I Rtyám I Hozzád fohászkodom, Kié a fény, dicsőség, hatalom, Ki érző lelket adtál énnekem 5 megrendelted, hogy látó két szemem Felszívja mind a fényt, a szincsodát, hallgasd meg hát ez esdeklő imát! . . . Szent nevedet mélyen szivembe vésve, Indultam el az életmesszeségbe, Kitárva lelkem minden nagy csodáknak, Mikor a szivem méltónak találtad, S félő kezemet a kezedbe véve, Elvittél a szerelmek ösvényére. 5 hol lángzó rózsák illatterhes ága Tűzszirmot szór a vándorok útjára. Jártam veled mámoros fejjel én, fi minden örömöknek mezején. De most, hogy a bejárt ut egyre hosszabb, Reszket a szivem, iélelem szorongat S felsir imám a fellegek fölé 5 odaborul szent trónusod elé. Isten ! Jóságos fltyja a világnak, Ki felnyitád szemem a szent csodáknak, Ne vigy vissza a poros életútra Engem, ki az álmok virágutját rótta! De ha el kell hagynom rózsás kertedet, Zárd le örökre vágyó szememet. Szent kezedet tedd könnyes szempillámra, Hogy elhalt szivem kertjét soh'se lassa S a lelkem hervadt rózsák illatával Szálljon fel hozzád álmok mosolyával, S hogyha itt lent elhűlt minden virág, Hadd álmodom fönt rózsákról tovább. Váradi Illí. Egy csókért. — Elbeszélés. — Irta : Farkas Ernö. Komárom város nemzetes ós tekintetes birái széket ü tek. Egy barna, parázsszemü leányasszony volt a vádlott, akinek olyan volt az sjka, mint a kihasadt cseresznye, a haja pedig, mint a legsötétebb éjszaka. Pici, rózsás fülei, apró cipellőbe szoritott gyüszünyi lábai tÖkMetes széps^g^ó tették voína, ha egy-két himlőhely nem látszik az arcán. Ezek a kis, apró ragyafoltok sokat levontak a szépségéből s birák uraimék jegyes személynek tartották. P dig ártatlanabb volt Vörös Annuska a leesett hónát és tisztább, mint a legfehérebb patyo at. De hát az Urnák 1626 ik esztendejében a zárósi statútumodat az < r ínyek Őrizetében megkopaszodott vén szenátorok hozták s ezek a statuíunok fityet hánytak minden emb°ri igazságnak. Va óságael megc-ufolták velők az egyéni jogokat s még a s ereimet is gyámkodó hatáskörökbe vonták. P dig ki parancsol a szívnek, ha szeret ? Vagy azt is abroncsba lehet szoritani, mint a boros hordót 1 Hi ámor rak tüzet a szívbe, jobban perzsel az minden tokajinal. A komáromi statutumok — uram boc^as — még a csókolódzást is tiltották. P<-dig régi dolog, hogy szívből szívhez c-iók az ut. A^tán meg mi is vezethetne két bohó ifjút a menyországba, ha nem az a gyönyörű ut, mely paradicsomi rózsákkal van bes'egvn. És a komáromi szenátorok mégis majdnem főbenjáró bűnnek tartották az édes pas'.torórát, ahol két egymásért égő sziv összeolvad a boldogság csurrantott mézében. Ha valamely személyt, lett légyen az leányasszony, vagy ifiasszony, légyotton értek, no aztán annak ugy megforgatták a szivét a tövisek között, hogy vért sirhatott a szeme. Vörös Annuskának se volt egyébb bűne, csak az, hogy rajta csípte őt Szabó Pál nemes ember, biróságtartó jámbor személy, amikor estrázsát tartott, hogy egy sikátorban Szoboszlai Miklós diák urammal csókolódzott. Nagyon cuppanósak lehettek az elcsattant csókok, mert Szabó Pál uram nem ütött raj'ok mindjárt, hanem szépen meglapu va, ugy kerités mellett, várta a folytatásukat. Este volt, a hold teleszórta a sikátort csi logó ezüst S',a aggal, a csillagok gyémánt szemei tündöklőn világítottak; csoda-e, ha Szabó Pá* uram, akarmilyen göthös vén ember volt is különben, elég jó szemű volt arra, hogy meglássa a büntevőket. Mintha bizony ő nem csókolódzott volna hajdanta, araikor még nem volt köszvényes a karja és vér pezsgett az ereiben, nem pedig hideg kocsonyaló úszkált. Hanem hát eljárt az idő, a _ lepergett hó szitálta be a haját, a szakállát ós Szabó Pál uram a városi szabályrendeletekhez és szigorú törvényekhez ragaszkodva, nagy dórrel-durral rákiáltott az önfeledt szerelmesekre: — Nem takarodtok innen ti bestyók. ti ördög motollái ! Vörös Annuska, mint a megriadt őz, felkapta a fejét s meglátva a szigorú instrázsát, futott lefelé a sikátoron, mint a puskából kilőtt golyó. Szobszlai diákuram szörnyen elrösteite magát, egy pillanatig farkasszemet nézett a lándzsás atyafival, aztán csak ennyit morgott a bajussza alatt: — Oh te vén farizeus, néked is jobb lenne otthon herbateát innod. Azzal egyet rántva a vállán, dühö sen az elrepült madárka után cammogott. Szabó Pál uram nem volt rest ós utána eredt. Szoboszlai azonban olyanokat lépett, mint egy oroszlán s csak azért nem rengett a föld a lába alatt, mert a tavasz vastag gyepszőnyeget teritett rája. — Úgyis tudom, hogy Vörös Annuska szalad előtted — kiáltotta utána Szabó Pál dadogva. — Nem a volt — fordult vissza mérge-eT S oboszlai. — Nekem beszelhetsz, majd széket ülünk felette. — Ne adja az Isten — Toppantotta meg az öklét Szoboszlai és szeméből a ! villám szinte a veséjéig lövelt. Síabó Pál megsuhogtatta feje fölött I a hivatalos tekintélyt, a cifra veretű rózsisakos lándzsát, aztán rámordult: — Csak vigyázz, hogy a mester ne akassza össze a lábaidat. A mester alatt itt a város hóhéra értendő, amilől hideg bizsergett végig Szoboszlai vastag bivalynyakán. Mindjárt szaporábban szedte a lábait, mert akkor tekerik ki a nyakát, amikor nekik tetszik. Már pedig ő mégis csak ezerszerte inkább vizsgálgatja Annuska két parázs karja közt a rejtelmesen edes tulvi'ágot, mint az akasztó dombról, ahol Péter mester fekteti keresztbe a lelkét. El is loholt a zivatar elől a tanulószobába, ott levágta magát az ágyára és akkorákat sóhajtott, hogy egy szélmalom vitorlái is megindultak volna tőle. Másnap meghallotta, hogy Szabó Pál uram szavának áilt és csakugyan bevádolta Annuskát. Ugy sirt a szegény leányzó, hogy majd leszakadt a szive