Békésmegyei közlöny, 1913 (40. évfolyam) január-június • 4-51. szám

1913-03-16 / 22. szám

Békéscsaba. 1913. XL-ik évfolyam. 22-ik szám. Vasárnap, március 16. BEEESHECfT fli EOZLONT POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség: erenc József-tér, 20. sz. ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOPIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ElSíIxctni bármikor lehet évnegyeden belül i*. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZZH2LBZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Ferenc József-tér, 20. sz. ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek kfildendök. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A beteg magyar parlament. Békéscsaba, márc. 15. Valamikor réges-régen, tíz évvel ezelőtt — ez a tiz év örökkévalóságnak tetszik ! — a magyar országgyűlés még megérdemelte az angol értelemben vett parlament nevet. A különféle politikai kérdésekben akkor is voltak ellentétek az országgyűlés tagjai között, az ellenzék akkor is harcolt a kormányon levő párt ellen, amire egészséges, nomális politikai viszonyok között határozottan szükség is van, — de milyen más volt az a harc, mint a mostani! A törvényjavaslatok fölött magas színvonalon álló viták keletkeztek és fejlődtek ki. A Háznak mindegyik tagja igyekezett megőrizni a parlamenti méltóságot. Fölényes gúnnyal vettünk hirt a Reichsratban folyton ismétlődő csúnya botrányokról és nemzeti büszkeséggel töltött el bennünket annak a tudata, hogy a magyar parlament magasan fölötte áll az osztrák Reichsrátnak, hogy az ellenfelek nem sippal, dobbal, pofonokkal, hanem a szó, az érvek fegyverével küzdenek egymás ellen. És most megfordult világ van. Ma a mi parlamentünk áll balkáni színvonalon, mihelyt az ellenzék megjelenik és részt akar venni a tanács-' kozásban. Botrányok botrányokra halmozódnak. Becsületsértő kifejezések, ' rágalmak szállonganak a levegőben, i mocsárillatu szavak röpködnek, amilyeneket még kültelki mulatóhelyek J dobogóján se tűrne meg a rendőrseg. Most az osztrákok néznek le bennünket, mert náluk helyreállott végrevalahára a parlamenti rend és egymásra következnek a nivós ülések. Minden jó magyar ember szive vérzik, mikor látnia kell, hogy már egy év óta csak az erőszak fegyvereivel lehet a normális parlamenti tanácskozást, tehát az ország haladását is, biztosítani. A parlament zavartalan és normális működése szoros összefüggésben van, sőt egyértelmű az ország haladásával. Ha a parlament beteg, akkor az ország, a nemzet is beteg. Nem tudjuk megérteni, hogy mért folytatja még mindig régi taktikáját az ellenzék. A házszabályreviziót e hét végéig letárgyalják, aztán egy hosszú szünet következik, amely végképen megsemmisíti ezt a technikát. Bizonyos, hogy az egész ország áhitja már a kibontakozást a mai zavaros és csúnya helyzetből és ezer örömmel üdvözölné, ha visszatérnének a normális parlamenti viszonyok, de azon az uton, amelyen az ellenzék hajszolja a kibontakozást, pozitív, vagy negatív tüntetésekkel, ez a cél el nem érhető. A csütörtöki botrányokra se volt szükség. Épen jókor jöttek a botrányokkal. Hiszen ha eddigi imparlamentáris viselkedésük nem győzött volna meg mindenkit arról, milyen égetően szükségesek olyan házszabályok, amelyek a tisztességes európai nivón álló komoly tárgyalásokat lehetővé tegyék, — az ellenzék mai magatartása fényesen dokumentálta, hogy igenis az eddig érvényben lévő házszabályokon a Ház és a nemzet érdekében állanak a szigorítások. Emlékezzünk csak vissza, mi történt március negyedikén ? Mit tett az ellenzék akkor, az általuk annyit hangoztatott, sok áhítattal emlegetett választójog tárgyalásáról volt szó ? Azt, amit a szociálisták I Semmit. Bementek szép csendesen a Házba és ugyanolyan óvatosan kimentek onnan. Küzdelemről, ha mindjárt csak az ő módjukra való küzdelemről, szó sem volt. Törődtek is ők a választójoggal, amely pedig szerintük egyetlen oka, alapja és célja harcaiknak. Ellenben ma, amikor arról volt szó, hogy becsületes, ! okos házszabályokkal végleg lehetet- ! lenné teszik a magyar parlamentben | a szájhősök szereplését, egyszerre felrezzentek A választójogot vigye a kánya, de az obstrukciót nem enged- ; jük. És bementek és csaptak olyan j pokoli lármát és botrányt, hogy a többség kétszeres meggyőződéssel csinálta meg a revíziót. Egyetlen elvük van, botrányba fullasztani mindent mindaddig, amig ők nem lesznek az urak. Ehhez pedig a régi házszabályok kellenek? A botrányért képesek mindenre, máskor pedig tehetetlenül lapítanak. A botrány kedvéért még a „puritán", a „becsületes", a „lelkes harcos", a „választójog törhetetlen energiájú bajnoka'' is meggyógyult. Justh Gyula, aki március negyedikén olyan beteg volt, hogy a választójog védelmére nem szakíthatta félbe üdülését, három nap múlva, amikor a választójogért már minden küzdelem hiábavaló lett volna, egyszerre felgyógyult s feljött Pestre, küzdeni az obstrukció lehetősége mellett. Ma már ő is együtt harsogott gyógyultan a többiekkel. Milyen szerencsétlenek azok, akik még ezek után komolyan veszik a komolytalan ellenzéket. A Körösök hajózhatóvá tétele. Békésvármegye a miniszterhez. A gyu'ai folyammérnökség uj vezetője, Hubert Lijos hétfőn jelent meg először a közigazgatási bizottság ülÓ3én és mindjárt eltő izben is olyan nagyfontosságú előterjesztéseket tett, amelyek nemcsak Békésvármegyót érdeklik, hanem a szomszédos vármegyéket, eőt az egész országot is. A Körös | folyók hajózhatóvá tételéről van szó, | aminek a problémája régen foglalkoztatja és izgatja azokat a vármegyéket, ahol a folyók keresztül kanyarganak. Maga a kereskedelmi kormány is fő törekvésének tartja ujabb időben a viziutak szaporítását. Ndgy koncepciójú tervek készültek el már eddig is, amelyek között legkolosszálisabbnak a DunaTisza csatorna tervet lehet tartani. Ennek a tervnek a kivitele egy csapásra, óriási módon fellendítené a Duna Tisza közét, sőt a tiszántúli vármegyékre is nagy kihatással lenne. A másik szintén hatalmas terv a Tisza összeköttetése Tokajtól kezdődőleg a Körössel Debrecenen át, hogy ez a nagy és a folyóvizet nagyon is nélkülöző magyar metropolis szintén vízhez jusson végre valahára. Ezekhez hasonló nagy koncepciójú terv, amely szintén foglalkoztatja a kormányt, a Körös hajózhatóvá tétele Nagyváradig. Ha az megvalósul, a Körösöknek Bókésmegye területén folydogáló részei valamennyien hajózhatókká lesznek, aminek nagy jelentősége a Körös mellett fekvő községekre nézve letagadhatatlan. Pedig Békésmegyének nagyon sok községe van a Körös mellett. Békés, Vésztő, Sseghalom, Körösladány, Köröstarcsa, Doboz, Békésszentandrás, Szarvas, Gyoma, Öcsöd, Eadrőd, tehát ezek a virágzó nagy községek valamennyien a Körös mellett vannak, sőt a Körös csatorna által a vármegye két főhelye Csaba ós Gyula összeköttetésben van a Körössel. Tudva azt, hogy a termények ós állatok szállítása hajókon sokkal olcsóbb mint vonaton, ezenkívül a személyszállítás is: el lehet képzelni, hogy milyen nagy gazdasági előnnyel járna Békésmegyére nézve a Körösök hajózhatóvá télele. Megélénkülnének a folyómenti községek, amikor karcsú hajók szelnék át a Körös vizét, élet, nyüzsgés volna a rakodó partokon, a szegény emberek uj munka£6k6smegyei Közlöny tárcája. Primavera. R kóbor-szellős primavera ez, Valami halavány-zöld sejtelem; R Pán-síp félénk uj dalt intonál, — Talán csak képzelem . . . Kacér napfényben játszik a csalit És én — keresek Valakit . . . Tudja a kóbor-szellős március: Ilyenkor zsongnak uj melódiák, Ilyenkor vagyok újra gondtalan, Bohó, dalos diák. Halkan kacag a Pán-sípcsalit És én — keresek Valakit . . . Ibolya-sejtés minden alkonyat És fecske-várás minden enyhe dél; És lám ! garzon szobácskám éjjelén Most újra mese kél. Almomban csodás égi fény vakit És én — keresek Valakit . . . fl kóbor-szellős primavéra ez, Téged kereslek minden alkonyon, Rz égi fénytengernek napja vagy, Mindig, ha álmodom. R csók, a dal, az álom elborít És én — keresek Valakit . . . Tovább-tovább kereslek nappal is, R primavera minden mosolyán, Virág se' nyílik másutt, én tudom, Csak kis cipőd nyomán; S a Pán-síp uj dait csak arról dalol, Mit Rólad hallott valahol . . . Kereslek, várlak, dallal mindenütt, Ibolya-sejtés, márciusi fény; 5 ahány szerelmes rügy-kipattanás: Mindig fellellek én. 5 ölellek, hogyha nem is vagy velem, Csodaszép tavasz-sejtelem ! . . . fl kóbor-szellős primavera ez, Valami halavány-zöld sejtelem; Jer! hisz tudod, hogy kis cipőd nyomán Virág és dal terem . . . R primavera még ma sejtelem, De jöjj I mert Véled fellelem . . . Zvarinyi Szilárd. A nyomorék. Irta ; Dóra. A mester kikísérte tanítványát a lépcsőig. — Holnapután folytatjuk. De kérem — tanulja meg a szonátát! Ugy-e me^toszi — a kedvemért ? — Megtanulom, Gerde ur, de csakis az ön kedvéért! — feleli kacagva a leány és lefut a lépcsőn. Gerde Miklós lassan visszamegy a szobájába és megáll a zongora mellett. Hirtelenül lehajol a billentyűkre, amelyeket néhány pillanattal ezelőtt még a leány ujjai érintettek és forró csókot nyom reájuk. A zongora kellemetlenül disszonáló hangon feljajdul .... — Jolán! — suttogja szenvedélyesen és sápadt arcára sötét pir szökik. Azután leül a zongora mellé és elkezd játszani. A kis alacsory szobát vigan pezsgő ritmusok töltik be. Ugy hangzik mint egy kacagó leány jókedvű trillázása. - Ez O! — suttogja Gerde Miklós. Mióta a leányt tanítja, teljesen megváltozott. Valami ihlet szállta meg, amely a leány szemeiből sugárzott feléje és forró érzéssel töltötte be szivét. Érezte, hogy Jolán hisz benne, — elhiszi, hogy ő, Gerde Miklós, a kis nyomorék, — művész. Művész, aki fél a tömegtől, amely eddig lelketlen volt hozzá, guDyolta és még a dalaira is rásütné, talán, hogy ruták. De Jolánnak tetszenek a dalai. Lelkesen megtapsolta őket . . . és ő imádja Jolánt .... Tovább szövi gondolatait a billentyűkön és fejének lassú mozgásai követik a zene ritmusát. Egy gyönyörű adagióval fejezi be a játékát . . . Azután gyorsan felugrik helyéről. Nagyon sápadt és szemei lázasan csillognak. Kis vézna testét hosszú kabátba bujtatja, kalapot, botot vesz és elmegy hazulról. A közeli liget felé indul. Gyönyörű téli alkonyat van. A nyugati égboltozat halványpiros fényébe furcsán rajzolódnak beíe a lombtalan fák ágai. Mintha kigyók ölelnék át a bágyadt téli napot .... A magas fák koronáin ttt ott még végigpereg egy napsugár. Miklós folyton az eget bámulja. A zongorán is néha olyan melódiákra bukkan, amelyek, ha le akarnák őket festeni, halványpiros szintiek lennének, szürke aláfestéssel. A közeli jégpályáról egy keringő ütemei hangzanak feléje. Arrafelé indul és csakhamar odaér. A korcsolyázók a zene ritmusait követve siklanak végig a csillogó jégtükrön. Kacagás, jókedv mindenfelé. Némán bamuija a tovatűnő alakokat. Hirtelenül megremeg. Felismerte Jolánt Magas fiatalember társaságában siklik végig a jégen. Oh, ha ő, Gerde Miklós lehetne-a kísérője! E keseredetten néz végig nyomorék testén, gyenge lábain. Összerezzen — mert oly közel értek hozzá, hogy minden szavukat hallhatja. — Miéit jött ma oly későn a jégre, Jolánka ? — Zongoraleckém volt és a tanárom nagyon szifioru. Addig el nem enged, amig kifogástalanul nem tudok mindent. Jutalmul aztán eljátsza nekem a saját kompozícióit. — Ki az a szigorú bácsi ? — Egy csúnya nyomorék kis emberke, de kitűnő zenész, bizonyára ismeri ... — Oh, már tudón — a Görbe ur! — No ne vicceljen kérem. Gerde Miklósnak hívják. Szegény, szentül azt hiszi magáról, hogy nagy művész. Mind a ketten neveitek, A fiu brutálisan, hangosan, a leány halkan, jókedvűen . . Gerde Miklós fázósan borzong. Ez az a Jolán, aki oly szívesen hallgatja meg a dalait és lelkesülten tapsol az ábrándjainak ? . . Egyszerűen kineveti. — Guny — ahol hitet remélt . . . Fáradt lépésekkel indul el hazafelé. Az égbolton már elhamvadt a fény. Másnap olyan mint az alvajáró. A mellében szúrást érez. Megfázott. Délelőtt nincs zeneórája. Órák hoszszat ül az ablaknál és bámulja a hófedte háztetőket. Jól esik neki a fehér nyugalom. Ebéd után eljön hozzá a kedvenc tanítványa. Szép magas, feketehajú fiu. — Ma nem taníthatlak