Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-24 / 59. szám

Vasárnap, julius 24. BEKESM EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElfOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegveden belfil is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKV JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A horvátok. Békéscsaba, julius 23. Szinte hihetetlen, de mégis valóság, hogy a mi országunk, noha minden tényező meglenne ahhoz, sem anyagilag, sem erkölcsileg nem gyarapodhatik csak azért, mert szerencsétlen nemzetiségi viszonyai a nyugodt, fokozottabb munkát nem engedélyezik. Mindig olyankor, amikor a béke napja már-már kisüt a komor felhők j mögül, előadódik egy olyan incidens, i mely ismét zavarólag hat nemcsak a politikai életműködésre, hanem kiha- i tásában az egész ország egészséges I fejlődésére is. íme, most is. Abban a szempil- j lantásban, midőn az ország, egy egész- ! séges politikai áramlat következtében megtalálta azt az utat, mely a közte í és uralkodója közötti ellentéteket elsimítani képes, rögtön a nemzetiségiek kerülnek előtérbe, hogy színleges sérelmeikkel akasszák meg országunk fejlődésésének, munkálkodásának menetét. A románok választási kesergésükkel úgyszólván egy legnagyobb : részét az uj parlament eddigi mükö- j déséből a maguk számára foglalták | le. Még be sem fejeződött ez áldatlan 1 vita, mely a felirati szónoklatok özönébe ékelte magát, ime már ujabb politikai bonyodalmak nehezítik a békés fejlődést, a horvátok mozgolódnak, kicsinyes, erőszakos politikai követelődzésükkel. A szabadelvű kormányok hosszú regimje alatt nem nőtt meg a horvátok szarva annyira, mint a minőre azt a koalíciós uralom növesztette. A régi jó időkben a horvát képviselők igen csendes emberek voltak, s józanul belátva azt, hogy tulajdonképen a magyar parlamentben csakis hallgatólagos szerepet juttatott nékik az 1868. XXX. t.-c., amely a magyar és horvát kiegyezés eredménye s ezen törvényhez, mint törvénytudókhoz illik is, szigorúan ragaszkodtak és igy sem maguknak, sem országuknak galibát nem okoztak. A koalíciós uralom, mindenkinek kedvére lehetni politikája azonban olyan merészségekre is ragadta, a máskülönben csendes horvát képviselőket, hogy a magyar törvényházban, az ország pazar pompával épített parlamentjében horvát nyelven tartották dikciójukat, minden jóérzésű magyar ember legnagyobb bosszúságára és keservére. S hiába volt, a sajtó képviselőinek, mint egy embernek tiltakozása, hiába próbálkoztak, még a koalíció keretébe tartozó politikusok is ez anomáliát megszüntetni, az egyszer engedélyezett s megtűrt horvát beszéd még igen sokszor kisértett parlamenti életünkben. A koalíciónak köszönheti tehát az ország, még inkább a koalíció keretében mozgó s ügyetlen politikájú vezetőemberek gyengeségének azt a kiváltságos és közjogunkat vérig alázó szokást, hogy a horvátok a magyar parlamentben, akár csak egy reichsarathi ülésen idegen nyelven szólaltak fel s kényszeritették ez idegen nyelven meghallgatni mondókájukat. Most pedig, hogy az az ember ül a kormányszéken, aki már egyszer megmutatta nékik, hogy a törvénykeretén belül, de azt szigorúbban alkalmazva miképen lehet a jogtalanul lázongó kedélyeket lecsillapítani, most a parlamenten kivül igyekeznek galibát csinálni, hogy : ezzel is megakasszák az országnak ' amúgy is régóta kátyúban rekedő szekerét. A horvát báni válság a legkicsij nyesebb politikai okok következménye. , Olyan kicsinyes okok idészték elő, hogy még a magánéletben sem szabad előfordulnia annak, hogy ilyen okok krízisek előidézője legyen, még sokkal kevésbbé a politikában, hol mindenkor a legmagasabb szempontoknak kell érvényesülnie. Tomasics Miklós bánnak mennie kell, mert nem hajlandó a horvátszerb koalíciónak amaz igazságtalan követelését kielégíteni, hogy a horvát igazságügyek élén álló tanácsost, csak azért, mert még Rauch bán alatt kerül hivatalába, dacára nagy érdemeinek és használhatóságának, állásából elmozdítsa. A bán levonta a koalíciónak erőszakos kívánságának erre vonatkozó következményét s beadta a miniszterelnöknek a lemondását, mert a koalíció ilyen igazságtalan személyi hajszáját pártolni s portálni nem hajlandó. Reméljük a magyar kormány is levonja majd a konsequentiákat a horvát koalíció viselkedéséből s az uj választásoknál majd olyan képviselőket hoz a horvát tartománygyülésbe, kiknek politikája nem a földön csúszik, hanem a magasabb érdekek szemelőtt tartásával készül. Az uj választások majd Horvátországban is megmutatják, hogy a ! nép tulajdonkáppen miképen gon| dolkozik. Hisszük és reméljük, hogy | a horvát népben sem fogunk csalatkozni. A A Házban. Az életben. - Külön fővárosi tudósítónktól. A felirati vitát befejezték s a képviselőház áttér majd a gravamenek tárgyalása után a komoly munka elvégzésére Még igen sok tenni való akad s igy a választási visszaélések listájának unos-antig való ismétléséből épp3n eleget kaptunk. Eleget kaptunk az uj Ház éretlenségének bizonyítékaiból is. Mert nem abban rejlik a virtus, egyes már meglett s a politikában tisztes névre szert tett politikusok kinevetésében, sem szellemes, avagy nem szellemes gorombaságok közbeszólásában, hanem igenis ott mutassák meg tehetsegüket, ahol az tényleg szemléltethető s ahol azonnal kilátszik, mi az igazi erő s hol kezdődik a kóc ós vásári cirkuszjátékos régen kiösmert és elavult trükje. Justh Gyula fejezte be a fölirati vitát s valóban komoly ós magvas beszédjét, mely inkább elszomorító, semmint derűs epizódokkal szolgált, a többség mosolylyal kisérte s honorálta. Pedig azon semmi nevetni valót sem találunk, hogy Magyarországon a viszonyok annyira korrumpáltak s visszataszítók, mint aminőknek, nyilván kissé elrajzolva, az egyetlen magyar ellenzék vezére festette. Érvek döntenek. S azokat semmiféle közbeszólással, gorombasággal, még kevésbbé lehet kacajjal elütni. Azok súlyos ütéseit, m^g az utódok is megérzik, a történet sötét lapjain megörökítve. A miniszterelnök nagy sikere, melyet a felirati vita befejeztekor, csütörtökön, nagy beszédével aratott, s melyben reámutatott, hogy a kézzelfogható érvek helyett a kormány a nemzetért dolgozni akar, majd A p p o n y i Albert Békésmegyei Közlöny tarcaja. kasztónak a párbajesete nem közönséges lovagiassági mérkőzés. Ebbe, hogy is mondjam, valami sajátságos romantika vegyül. Kérésemre elmondotta a sikkasztó párb íjára vonatkozó összes körülményeket. Körülbelül a következőt: A sikkasztó magán hivatatnok volt egy nagyobb fővárosi cégnél. Mint ilyen néha a pénztárost is helyetiesitete. Ezt az alkalmat használta fel a sikkasztásra, melyet a legközönségesebb módon követ att el. A nyári hónapokban törzsvendége vojt egy jónevü, kissebb budai vendéglőnek, hol a fizető pincéri teendőket a vendéglős leánya egy magas, erős és igen szép, szőke leány laita el A törzsvendégek tudják, hogy a lány tisztessége kifogástalan. Csak egy robosztus, atléta termetű államhivatalnok volt más nézeten. Egy alkalomkor olyat mondott, hogy a szép, szőke leánynak benső viszonya van egy idősebb, nős háziurral. Ebből lett a párbaj. A sikkasztó, ki már akkor ott volt, kérdőre vonta az ! államhivatalnokot és viharos párbeszéd ; során szabályszerűen legazemberezte. Megjegyzendő, hogy a sikkasztó a leánnyal, noha naponta ott volt a vendéglőben, alig váltott néhány szót és soha sem mutatott semmiféle érdeklődést. Tisztán a női becsület védelmében cselekedett. A párbaj szabályszerűen folyt le, s a szikkasztó arcának jobboldalán éles vágást kapott, melyet hat öltéssel kellett összevarni. Ezzel a becsületnek elég tétetett. — De ez semmmi — folytatta a vizsgálóbíró, — most következik az a momentum, mely a régi lovagias időkre emlékeztet, azokra a közép tori lovagokra, kik a hölgy egy tekintetéért a biztos halálba rohantak, anélkül, hogy a névjegyüket is hátrahagyták volna, avagy csak egy virágszálát is kaptak volna. A párbaj után a sikkasztó nem ment többet abba a vendéglőbe. Nem akarta, (igy mondotta) hogy neki az a derék leány hálálkodni legyen kénytelen ós hogy a sebforradással parádézzon. — Én csak kötelességemet teljesítettem, — mondotta a sikkasztó és a vizsgálóbíró ezt jegyzőkönyvbe is vette. Sokat beszéltünk erről az esetről a vizsgálóbíróval, ki nagyon szeretett kriminálpszichológiával foglakozni. — íme, mondotta, a bűnös lélektanának egyik érdekes esete. Látható ebből is, milyen ellentétes indulatok, érzések, szenvedélyek férnek meg az emberben. Meggyőző példa arra, hogy nincs teljesen romlott lélek, hogy a kutatás a legsivárabb bűnügyi alanyban is talál ép, esetleg nemes vonásokat. Igent bólintottam és pontosan megjelentem a párbajzó sikkasztó bünpörónek tárgyalásakor. Miután vizsgálati fogságban volt, börtönőr kíséretében jelent meg a tárgyaláson. Mohó érdeklődéssel néztem az arcát. Semmit mondó, de inkább ellenszenves fiziogmiája volt. Haja és bajusza gondos ápolást mutatott, aranykeretes cvikk^rt viselt ós tekintete közömbösen siklott végig a hallgatóságon. Látszott, hogy csöppet sincs meghatva abban az óraban, mikor szabadsága és becsülete fölött döntenek. Az elnök általános kérdéseire szabatosan, folyamatosan válaszolt, de olyan hangon, mintha egy hivatalnok mondana be adatokat egy harmadik személyről. Ismétlem, tipikusan közönséges alak állott előttem, ugy hogy ha a sebforradást nem látom, el som hittem volna. hogy ez az ember valami nobilisabb cseh kedetre képes volt. És hogy foszlottak illúzióim a tárgyalás további során. A női becsületért sikraszálló vádlott szemtelenül tagadott mindent, amit kézzelfoghatóan nem lehetett rábizonyítani. A terhelő vallomásokat cinikus nyugalomal hallgatta és a tárgyalásokon gyakran felmerülő humoros epizódokon olyan nyugodtan mosolygott, mintha a kávéházi asztal mellett ült volna. De annál cudarabb, visszataszitóbb dolgot is tett: minden alap nélkül meggyanúsítani igyekezett egy teljesen ártatlan embert, azt a pénztárost, akit ő koronként helyettesitett. Ezért az elnök szigorúan megfedte és ő egy közömbös válvonogatással reagált. Arra a kérdésre, hogy mire költötte a pénzt, azt válaszolta, hogy nőkre, lóversenyfogadásokra ós kártyára. Mint a legtöbbi. Szóval egy enyhítő momentum nem mutatkozott ennek az embernek a bűnében, ki manzsettáját igazgatva hallgatta, hogy a törvényszók két és félévi fegyházra itéli. — Megnyugszik az ítéletben? — kérdezte az elnök. — Nem, felebbezek . . . Kellemetlen érsóssel távoztam a tárgyalásról. Zavarosan kóválygott a fejemben ennek az embernek az esete. Hát lehetséges az, hogy ez a mindenképp silány, erkölcsileg teljesen közömbös alak iaazi lovagias cselekedetre volt képes ? Hogy szerenysóg, gyöngédség lakik benne ? Elkeseredve konstatáltam magambam, hogy minden, amit emberösmeret rölbeszélnek, irnak, nem egyéb, mint humbug, sarlatán szószaporítás, buta nacrvlr^Tv'ijár. ^r* r* i-x -~ - 1