Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-11-13 / 91. szám

296 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békétcsaba, 1910 nov. 6. van, hogy a névjegyzék véglegesen még most sincsen összeállítva, amenynyiben az igazoló-választmány csak a mult héten készült el vele és az állandó bíráló-választmány döntése még hátra van. A megyebizottsági tagok választása pedig a névjegyzék összeállítása után szokott rendesen megtörténni. A választást még ekben az évben meg kell ejteni, mert a törvény értelmében a választott megyebizattsági tagok mandátuma december 31-én önmagától megszűnik, ugy hogy ezek a tagok már a jövő évben tartandó megyegyűlésen jogaikat nem gyakorolhatják. A novemberi rendkivüii közgyűlésnek tulajdonképpeni célja az, hogy megállapítsa a választások napját, mely minden valószínűség szerint december hónap közepén lesz. A korteskedések már előre folynak, ugy hogy izgalmas napokra lesz kilátás vármegyeszerte. Békósmegyében ugyanis még a hasonló választásokat is a politikai meggyőződós szerint irányítanak, arai pedig semmi tekintetben sem helyénvaló, mert ott a vármegyének, az ország e fontos alkotmánybiztositókának az érdeke az első. A hétről. — Fővárosi tudósítónktól Ismét Bécs a világ közepe. A politika figyelme oda összpontosul, a delegációk ténykedése az, mely minden politikus figyelmét ezekben a pihenő időkben leköti. S ha semmi egyébb nem törtónt volna, csak csupán Tisza István gróf nagy beszéde, még akkor is megemlítésre méltó lenne a delegácionális ülés. Mert ez volt az első magyar nagy politikusnak olyan irányú beszéde, melyben a létszámemelés mellett tör lándzsát s hozzá olyan indokolással, hogy semminemű nemzeti vívmány a létszámemelés megszavazására reá nem bírta volna, csak csupán s egyedül annak szükségessége S miután annak szükségessége beállt, tehát teljes erejével annak oldala mellett találják, mint az ország érdekeinek, biztonságának főkellókót. Mindenesetre meggondolásra méltó s felette nagy fontossággal bír Tisza István gróf agy beszéde, mert egyszeriben egészen más perspectivát nyit a magyar politikának, amennyiben, mi eddig hihetetlennek látszott, az íme valóra vált, a magyar delegátusok elitje kardoskodik a létszámemelés mellett, minden rekompenzáció, minden ellenszolgálgatás Ígérgetése nélkül. Tehát nem mondják ezután a magyar vezető politikusok, hogy a csendőrök ilyen vagy amolyan magyar jellegű sujtást kapnak ruházatukra, nem ígérgetik, hogy a magyar vezényszó, a létszámemelés megtörténte után minő kilátással veheti majd fel a versenyt a némettel, nem ígérnek a honvédségnek ágyukat, sem magyar vezényleti nyelvet ellenérték gyanánt, melyet aztán nem tartanak be, hanem egyszerűen reámutatnak nyíltan ós őszintén a létszámemelés szükségességére s igaz érvekkel kívánnak hatni, nem a szivekre, hanem a gondolkozó agyvelőkre. Hogy melyik a helyesebb mód, melyik a férfiasabb, azt mindenki nyíltan látja, de hogy a politikában melyik a könnyebb mód, csak a jövő fogja igazolhatni. * Kecskeméten ismét katonai botrány. Részeg fővel huszártisztek s nem is a legifjabb fajtából, az egész város nyugalmas polgárságát izgalomba ejti, tisztes nőket nyilt utcán inzultál, másokat véresre ver s végűi, mintha mi sem törtónt volna, vígan folytatják tovább a tivornyát, ott ahol elkezdték. Az idők jele, vagy a véletlen játéka, hogy egy héten egyszerre két nagystílű katonai botrány foglalkoztatja a közvéleményt ? Feltűnő mindenesetre, hogy mindkét esetnél az alkohol játszotta a főszerepet, ez a mindenekfelett s mindenekelőit elitólendő míxtum compositum, mely eleddig a magasabb körökben csak elvétve s akkor is mélyen eltitkolva játszhatott szerepet. Most, amikor a delegáció a katonák ügyével foglalkozik, semmiesetre sem eshetik jól a hadügyi kormányzatnak a két katonai botrány, mely az utóbbi hót krónikáját festette véresre, a kiontott vértől s a szégyenpírtól, melyet e történetek arcunkba kergettek. Utóvégre a katonaság nem képezhet külön államot az államban s nem tarthatja örök rettegésben a békés polgárokat. Nem lehet eltűrni, hogy a polgárság keserves adófilléreiből fentartott hivatalnoksereg fellázadjon s erőszakosságával megfélemlítse azokat, akik tulajdonképen kenyéradó gazdái s akiknek jóvoltából fényeskedhetnek, kényeskedhetnek ezen a világon. Azt hiszszük, hogy most már végre befejezték kisded játékaikat 's megszűnnek végre rettegett hatalom lenni, mert a polgári elem tudni fogja, hogy az ilyen rakoncátlan elemek megfékezésére minő rendszabályokat kell életbe léptetnie. * A belga nép nem engedte szóhoz jutni újdonsült királyát. Nem engedte, nem is az ő hibáiért, hanem inkább az előző regime könnyelmű s lelketlen gazdálkodásának folyományaképen. S a királynak kénytelen kelletlen engednie kellett a túlerőnek s a nemzetgyűlésről távozott, anélkül, hogy programmszerü beszédét megtarthatta volna. A nép azzal érvelt támadásában, hogy eddig a király nem akarta a népet meghallgatni, most a nép nem kíváncsi a király szavára. Az izgalom olyan magas fokra hágott, hogy az uralkodónak helyzete szinte tarthatatlannak látszik, hacsak minisztériumának magatartását, illetőleg egész minisztériumának összeállítását meg nem változtatja. A nép ugylátszik tudatára ébredt hatalmának Belgiumban is. Belátja végre, hogy az uralkodók nem is annyira isteni miszsziót töltenek be e földön s isteni küldetésük is csak olyan mondvacsinált fikció, melynek ereje a modern idők erős áramlata alatt minden súlyát elv sztette s ha hivatásuknak, a jó kor mányzásnak eleget nem tesznek, ópenugy elcsaphatni őket is, mint ahol elcsapják a hivatását be nem töltő „hanyag" hivatalnokokat. Az idők jele mindez s kíváncsian várjuk, hogy mit hoz majd ez irányban is a jövendő. Gyula város költségelőirányzata. Marad a 100% pőtadó. Mindenki tudja, hogy vármegyénk j székvárosa, Gyula, nem örvend valami I rózsás anyagi körülményeknek. A régi ; és meglehetősen könnyelmű gazdálko1 dás, vezetőségében az előrelátás hiánya azt a szegény várost csaknem a tönk i szélére juttatták. Olyan terheket raktak a vállára, amelyektől talán sohasem ; tud megszabadulni. Két évvel ezelőtt ' például 120% volt a pótadója. Ezen a j téren, sajnos, Gyula volt egyik vezető 1 városa az országnak. Polgárai csak ugy I nyögtek a nagy adózás súlya alatt, de hiába, azt teljesiteniök kellett bármiképpen. A mostani vezetőség tele ambícióval fogott Gyula vigasztalanul siralmas anyagi helyzetének rendbehozatalához. És ugy látszik, ez sikerülni is fog neki. Elóg csak arra rámutatnunk, hogy a város horribilis nagyságú pótadóját sikerült leszállítania már a mult évben 100 százalókra. Még nagyobb kapacitásra vall, hogy ezt a százalékot az idén is sikerült neki megtartani, holott nagy kiadásai vannak a városnak. Ezek között első helyett foglal el az a nagy kölcsön, melyet a város az uj állami elemi iskola építkezésére vett föl. A város tudvalevőleg 70,000 koronáért megvásárolta az iskola céljaira a régi „Korona"-vendóglő tágas telkét és felajánlotta a kultuszminiszternek. A miniszter azonban ezzel nem elégedett meg, hanem azt kívánta, hogy a város az építkezés költségeit is fedezze, ami pedig igen tekintélyes summára, 450,000 koronára rug. Sok kérvényezéssel és utánjárással sikerült még a koalíciós kormány kultuszminiszterét rávenni arra, hogy az építkezési kölcsön felét 70,000 koronát államsegélyként kilátásba helyezze. Gyula azonban még az ilyképen fennmaradt összeget sem volt képes fedezni. A jelenlegi kormány kultuszminiszterével sikerült végre mégis olyan értelmű megállapodásra jutni, hogy Gyula kölcsön veszi az iskolaépületre szükséges pénzt, amelynek törlesztéséhez az állam is nagy mórtékben hozzájárul, azonban igy is jelentékeny teher a törlesztés a városra nézve. Az uj városháza építésére szükséges 300,000 korona a jövő évi költségvetésben még nem szerepel, pedig a tervrajzra már ki van irva a pályázat. Itt meg kell említenünk, hogy az uj i városház kérdésében ujabban érdekes | fordulat állolt be. Nagyon sokan ugyanis abban a nézetben vannak, hogy az uj városházát nem a mostani helyén kell építeni, hanam valamelyik alkalmasabb téren. Ez álláspontnak indító oka az, hogy a városház mostani telke kicsiny, aztán szük utcában van, úgyhogy egy impozáns városháza nem érvényesülhet teljesen épen e miatt. Helyesebb volna e nézet szerint, ha a mostani épületet a város kitataroztatná, rendbe hozatná, falait, boltozatait megerősítené ós bérbe adná ki. Oít van a város legforgalmasabb pontja, tehát a földszintet jó áron lehetne bolthelyiségeknek kiadni. Az emeleten pedig lakások lennének. Nem is lehetetlen, hogy ez a álláspont győz, mert tényleg reális alapon áll a számítás és már is sok híve van a képviselőtestület tagjai között. Az uj városház helyéül a népkert egy részét tartanak sokan alkalmasnak. Az uj városháza 300,000 koronás kölcsönét majd a jövő évben fogják felvenni a költségvetésbe. A város kiadásai annyira emelkedtek, hogy a tanács, ha mindent fel akart volna venni a tételek közé, a pótadó 114

alo-ra szökött volna fel. A tanác3 azonban csak a feltétlenül szükséges kiadásokat tekintette s igy sikerült megtartani a 100%-os pótadót. A költségvevetést decemberben fogja tárgyalni a képviselőtestület. A tótkomlós-hódmezővásárhelyi mezőgazdasági vasút ügye. Az ACSEV. 50,000 koronás részvényjegyzése. | A tervezett tótkomlós-hódmazővá1 sárhelyi keskenyvágányu mezőgazda! sági vasút ügyében legutóbb ismét egy olyan elhatározás történt, ami a legi szebb és legmesszebbmenő reményekre jogosít fel aziránt, hogy a vasút kiépítése már a tavasz folyamán megtörténherámiteni, sem ezt a te hófehér köntösöd a lelked bevérezni. Pá! Pá! — Pá ! Zinikém, csak téged, csak téged . . . Találkozunk . . . Abban a szempillantásban, mikor a mutató a tizenkettő felé suhant, a halálos csöndben eldördült a lövés ós Vannának száján volt a pohár. Odakünn egy zuhanás, odabenn pedig a pamlagra roskadt Yanna ós kezéből kiesett az üres pohár . . . A zajra berohantak az emberek. Zina hadnagy melléből patakzott a vér, mellette egy kis cédula. Ajka félig nyitva, mintha móg mindig egy édes nevet susogva . . . Ben pedig ájultan találták Vannát, Mikor magához tért, nem tudta elhinni, hogy él Csak mikor a véres cédulát elolvasta : — Jobban szerettelek semhogy magammal vigyelek a halálba. A pohárban víz volt. Hisz te előtted még egy egész élet áll. Es az élet szép. Ezt, a halállal kezet fogve, mondom neked. Isten hozzád ! Woumann. Törékeny boldogság. A kis Georges Mélie, egy szőke, halvány, öt éves gyermek, egészen egyedül maradt, lakás- ós otthon nélkül. Anyja ismét eltűnt s a lakáskulcs idegenek kezébe került. A távollevőt minden este a sarki borárusnál lehetett látni. Ugy az éjjeli menedékhelyet, mint az eledelt a szomszédok könyörületességének köszönheti. Jókor reggel az „Ecole maternelle"-be megy, hol egész nap van hely a számára. De lelkének kétségbeesésére nincsen ir. Mindenütt ürességet, hideget érez maga körül, hogy az egyetemleges keményszivüsógnek van kiszolgáltatva s szerető gyengédségével nem kapaszkodhatik senkibe. — Szenved, dacára az ovodában ingyen kapott reggelinek, busul, dacára a Mademoiselle meleg tekintetének ós fázik, hiában igazítja meg rajta elnyűtt kis ködmönót Rose, a gyermekek gondozására kirendelt bonne. És mégis egy napon helyzete javul anólkül, hogy az anyjáról hírek jöttek volna. Georges Mélie, az iskolában Irmának bizalmasa lett. Irma hatesztendős, vidám, mosolygó, jól öltözött gyermek, neves kereskedő csemetéje. Irmának ól az apja, nagyapja, nagyanyja, keresztanyja, keresztapja és egy csomó, nagynénje meg nagybátyja, unokatestvére, mindannyi, jól birja magát ós tekintójes, bőkezű, mindannyi szereti Irmát, foglalkozik vele, meglátogatja, becézi, magával viszi s minden tőle tel hető módon rontja. Irma szeret sokat beszólni s nem szívesen adja át másnak a szót. Ő az, aki Georges-sal kikezd a szünidő alatt az udvarban. Ösztöne megsugalja neki, hogy senki nálánál jobban méltányolni nem fogja azokat az örömöket, amelyekkel őt ővói elhalmozzák. — Gyere, hadd mondom el neked, hol jártam vasárnap Andró bácsival aki magával vitt . . . A kedves csacsogó karonfogja Georges-ot s addig nem bocsátja el, mig nem csengetnsk az órához. A fiu anynyira figyelt minden szavára s ugy megtetszett Irmának, hogy ezontul minden szabad idejét vele töltötte s egyre a maga családjáról beszólt vele. A Georges képzelete pedig csakhamar ismert alakoká tette az embereket. Irma például igy szólt hozzá: „Láttam ma Anna nénit, akinek aranyfüggői vannak." Ez elég Georgesnak, ő már megjeleníti, magának a képét. És e perctől kezdve Georges részesült az álmokban, beléjük kóstol s ezek nemcsak magvigasztalják őt a valóért, de teljesen pótolják is azt. Ö, aki ugy vágyott a szeretetre, most egész ragaszkodását ennek a kis lánynak adja s képzeletében ott ól családja körében. Mig Irmára hallgat ő maga is ott sétál vele ós Andró bácsival, vagy Pál keresztapával játszik és együtt látogatják meg az ezüsthajú nagymamát, A kinézóse is javult, mert ezek a beszélgetéssel eltöltött séták az udvaron, á levegőn tartják őt, mosolyog, mert Irma a napsugarat varázsolja eléje. Estónkint sincsen egyedül: gondolatában vógigismételi magának azt, amit napközben Irmától hallott s ezalatt türelmesen várja a borárus mártásba itatott kenyórdarabját, melyet egy darab szakadt pokrócon való alvás követ, a konyha szögletében. Szinte belefúl a pipafüst ós abszint vegyes, orrcsavaró szagába s közben Bertha unokatestvérre gondol, aki olyan jószagu parfümöket csepegtet a zsebkendőjére, meg Henriette nénire, akinek keztyüje olyan finom, mint az Irma arcbőre. És az álom, amelyben ól, minden nap fényesebbé válik az ókesszóló Irma beszédei nyomán. Mindezeknek az elképzelt nőknek megszemélyesítője tulajdonképpen ez a kis leány előtte. Majd ismerni kezdi a boldogság helyettesítőjét : a reményt. Mint Irma, ő is várja a látogatásokat. Vasárnap Pál keresztapa az állatkertbe viszi el Irmát, csütörtökön Anna néni a nagy áruházakba. Georges számolja a napokat, szinte előkészül reájuk. Nagypapa bármely pillanatban jöhet 03 akkor bizonyos, hogy meglep3tós9kkel van tele mind a két zsebe. Georges előre töri a fejét a legközelebbi ajándék milótón. Aztán Irmának idősebb unokafivérei is vannak, akik gyönyörű játékokat tudnak : ők nagy palotákban laknak, távoli városnegyedekben s játékaik eltörhetetlenek ós maguktól mozognak, járnak, futnak, repülnek stb. De vájjon micsoda soha nem ismart, soha nem sejtett játékot találnak ki legközelebb ? Ezzel egyidejűleg az anyjára is gondolt Georges. Ő is visszajön, hiszen az Irma rokonsága is mindig felkeresi Irmát, miért ne jönne el hozzá az ő édesanyja ? De végre Irma megunja ezt az egyhangú hallgatóságot, már jóllakott Georges mindig egyforma lelkesedésével s uj elképedéseknek érzi a szükségességét. A következő szüidő alatt, mikor Gaorges szokása szerint adafut hozzá, kitágult orrcimpákkal, várakozástól raí gyogó szemekkel, meglöki a könyöké' vei s szól : —• Nem akarok veled beszélni most. Most Chóron van soron. Menj innen. A hangja nem gonosz s nincs benne a vágy sem, hogy fájdalmat okozzon a szegény fiúnak. Es éppen ezért nincs semmi jogcím a tiltakozásra. Vége van, mert vóge van. Ez az egész. Irma karon fogja Chóront s mivel Georges nem akarja érteni a dolgot s nyomon követi őket, odaszól: — Kórlek, ne gyere utánunk. Amíg itt lábatlankodol, nem fogok beszólni. Georges mozdulatlanul, elképedve állt meg helyén: egy pillanat alatt eltűnt minden boldogság, minden álom