Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-10-20 / 84. szám

Békéscsaba, 1910^ XXXVH-ik évfolyam. 84-ik szám. Csütörtök, október 20. BEKESME6T POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSl 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. El3fizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS2KY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Forrongás. Békéscsaba, okt 18. Mintha egyszeribe kicserélték volna az egész világot. A késő ősz máskor gyümölcsérlelő szaka, véres gyümölcsöket termel az egész világ legnagyobb ámulatára, sőt döbbenetére. A földalatt valami vészes morajlás hallik, mely miként a tűzhányók környékén, vészes döbörgésbe megy át s minden másodpercben kitöréssel fenyeget. Hol itt, hol meg amott tör felszínre a rejtett indulat mindent elpusztító vészes ereje s ahol napfényre talál, ott véresre festi az egész láthatárt. Keleten vérbe borult eget mutat a láthatár. A portugálok kezdték meg a sort. A századokon keresztül egyházi fenhatóság alatt nyögő délszaki nép megunva örökös sanyargattatását, fellázadt az uralkodó forma ellen s letépve a bilincseket, mit a félelem, a subordináció reá rakatolt, elkergette a királyt, hogy egyszeribe köztársasággá alakuljon. Még fel sem ocsúdott a pillanat gyorsaságától elkábított világ, már ujabb s kihatásában vészesebb, károsabb forrangás vetett iiszköt a megszokott korlátok korhadt gerendázata közzé. A francia általános sztrájk kezdve a vasutas sztrájkon, milliókra menó anyagi s igen sok személyi áldozatot követelve. S a többi országok népei is nyögve a militarizmus által reájuk rótt rettenetes teher alatt, titokban ökölbeszorított kezekkel lesik a pillanatot, mint ketrecbe zárt fenevadak, hogy mikor ütött a szabadulás, a megváltás pillanata, melyben terheiken könnyithetnek, lerázhatják magukról azokat a szörnyű súlyokat, melyeket elviselniök már szinte lehetetlenség. A földalatti morajlás, a vihárszerü rengés, csuklás, nehéz sóhajtás fel-lel halszik, Mint a titokban s olthatátlanul égő tárnákból feltörő bűzös füstfelhők, törnek elő a társadalmi fekélyekben fetrengő s bűzhödt erkölcsi mételyekben beteg emberek lázas vágyódásai egy kis szabadság, egy kis egészséges levegő után. Ott lennt a tárnák mélyén alakul ki az uj társadalom, az uj államforma, mely megjavítani igyekszik majd mindazt, mit századok tévedése, vagy rosszakarata a mai társadalmak kialakulásán elrontott. Tenger morajlásához hasonlatosan terjed az elégületlenség. Semmelyik társadalmi osztály sincs helyzetével megelégedve. Mindegyik a felsőbbséget okolja rossz sorsa miatt. A drágaság, a létért való küzdelem nehéz terhe, a nagy egyenes és közvetett adók, melyek a fegyveres béke áraként nehezednek a polgárok amúgy is túlterhelt válladra, mind-mind odahatnak, hogy az a társadalmi forrongás, mely eddig csupán egészséges oldalán mutatkozott be, odafajuljon, mely az egész modern társadalom átalakulását, esetleg megsemmisülését vonhatja maga után. Most már a forrongások okai nemcsak a létkérdés szempontjából alakulnak ki, hanem a hatalmi kérdés is fontos, sőt nagyon fontos szerepet játszik. A francia bérharcban, mely szemeink előtt zajlott le, nem a munkabérek emelése, vagy a munkaidő szabályozása volt az indító ok, hiszen e kérdések a szocializmus szülőhazájában, francia köztársaságban már régen rendezve van, hanem tisztán és egyedül a hatalmi kérdés, a munkások és munkaadók hatalmi, igazgatási, illetőleg vezetési hatalmának kérdése volt. S mikor a nemzetek már idáig jutottak, hogy a tőke és munka egymással ugy áll szemben, mint két egyenlő s egy erejű ellenfél, akkor a szociális forradalmak előtörtetése már sokkal veszedelmesebb, kihatásában nagyban hozzájárulhat uj társadalmi alakulatok megszületésén. A késő ősz uj tavaszi áramlatokat hajt maga előtt. A márciusi bizsergető tavaszi szellők immár elvesztették a régi erejüket, forrongásba hozni az emberi kedélyeket, szerepöket átvette az októberi langyos, gyümölcsérlelő évszaka s annak pezsditő, zsenditő hatása adja meg az uj alakulatok embrioképződésének lehetőségét. Nem akarunk Cassandra jóslattal élni, de vigyázni kell, vigyázni mindenkinek, kinek a haza sorsa szivén fekszik, hogy ezek a késő őszi áramlatok, hatalmas hullámzásaikban ugy ne jussanak országunk határaihoz, hogy azt készületlenül, éretlenül találja az eljövendő nagy jövő eseményeire. A vármegye közigazgatásából. A közigazgatási bizottság ülése. Békósmegye közigazgatási bizottsága hétfőn tartotta október havi ülését. Sok igen fontos ügyet tárgyalt a uizottság élénk hozzászólások mellett. Ilyen volt például az árvaszéknek, még az elhalt Jancsovits-regime alatt történt hibás intézkedése, Veres József és Dombi Lajos felszólalása a tanköteles gyermekek összeírása érdekében, M i k 1 e r Sándor tanfelügyelőnek a gyomai ismétlő iskolai tanitó- ; választás elhalasztására vonatkozó jelentése stb. Ezekről külön cikkben szólunk itt csak a bizottsági ülés egyéb ügyeiről számolunk be. A bizottsági ülésen, melyen A mb r u s Sándor alispán elnökölt, jelen voltak : V a r s á g h Béla, B e 1 i c z e y Géza, gróf Wenckheim Dénes, V er e s József, Dombi Lajos, dr. L ad i c s László, dr. Török Gábor, M o rv a y Mihály bizottsági tagok, D a i m e 1 Sándor dr. főjegyző, Kiss László, Moldoványi János aljegyzők, dr. Zöldy János főorvos, dr. Zöl dy Géza főügyész, Sárossy Gyula árv.'elnök, M i k 1 e r Sándor királyi tanfelügyelő, Roediger Gyula pénzügyigazgató, P f e i f f e r István közg. előadó. Az alispáni jelentés, melyet a főjegyző terjesztett elő, a következő: A személybiztonság 10 esetben támadtatott meg, még pedig 4 könnyű és 6 súlyos testi sértéssel. A vagyonbiztonság 33 esetben lett megtámadva, még pedig 32 esetben lopással, 1 esetben rablással. Baleset történt 12, melyek közül súlyos volt 6, könnyű „volt szintén 6. Magzatelhajtás volt 1. Öngyilkosság 11 esetben történt. Tüz volt 21 esetben, melyek nagyobbrészt mezei terményekben tettek kárt. A bűncselekmények téttesi kinyomoztattak s a büntető bírósághoz feljelentettek. Gazdáink az őszi munkálatokat, u. m. a tengeri-törést, szüretet bevégezvén, serényen fogtak hozzá az ősziek vetéséhez, melyben nekik az állandó jó őszi időjárás is kedvez. Bár általában véve a feltalaj kiszáradt és egy kiadó eső mindenütt kivánaíos volna, azért az altalaj nedvesség mindenütt meg van annyira, hogy az elvetett mag csirát húzhat és kikelhet, ha nem is olyan egyenletesen, mintha hamarosan esőt kapna. Ezzel a kedvező és száraz időjárással inkább lehet félni a mezei egerek túlságos elszaporodásától, amely már is fenyegetővé vált azzal, hogy az elvetett magban, de különösen a herések gyökérzetében igen sok kárt okoz. A mezei munkák közül a szántás-vetésen kivül már csak a cukorrépa-kiszedés ós szállítás van folyamatban ott, hol a termést a tavaszi fagy és bolha invázió megkimélte, munkásaink még itt találnak foglalkozást és állandóan jó keresetet, de igen sokan messze vidékre is elvándoroltak kubik munkát vállalni, hol Békésmegyei Közlöny tárcája., Egy hétköznap. Én nem bántottam soha senkit És végig-végig ver az élet, Szeretném érni már a véget. Az álmaimat soh'se Láttam ; Nagy köd takarta be előttem, Vájjon mi lesz még én belőlem ? Szemem tüze kialvófélben. Lassan tovatűnik a nyár S lelkem valakit egyre vár. Mert jól tudom, hogy egyszer eljön, Beletekint majd a szemembe, Ott a régi lángot keresve. Késő... Mikor már minden elmúlt, A tavasz, a dal, szerelem, Mikor nem ismer senkisem. Megállunk majd az esthomályban, Szivünk talán még megremeg, Én szótlanul tartom a kezed. Hétköznap lesz ... Egyjorma szürke. Künn zúg az élet. — Mi csendesen Zokogunk majd keservesen. Eruoker Ágoston Taton. Irta : Ványay Elemér. A cselédszerző, Bellárd asszony, akinek tehénpásztort kellett volna számomra szereznie, szegény és hallgatag kis gyermeket hozott hozzám, aki bátortalan és ijjedős volt, akár egy fiatal őz. — Ez a fiatal gyerek sok mindent átélt már, — mondta Bellárd asszony — kiismeri magát mindenben! Odaállíthatja ahova csak akarja. Bár Bellárd asszony magasztaló szavBi nem hatottak meg va'ami túlságosan, mégis felfogadtam a gyermeket. És ez a csöppnyi gyerek annyira megregadta érdeklődésemet, hogy hamarosan fel is mentettem a neki szánt munka alól. Házamba vettem, mint valami finom müvü játékszert, ritka madarat, kis ölebet, vagy szép macskát, C3ak azért a gyönyörűségért, hogy a szemét nézzem és a mozdu atait meglessem. Ott ődöngött a bázbaD, minden munka nélkül, csak azért, hogy zavartalanul járkáljon és hogy én nézzem őt, ő meg engem. Sohasem szólt hozzám hangosan. Csak a szemei beszéltek : két nagy szelid, engedelmes és tisztelő imádatot eláruló szem. Tatonnak hivták. Taton! Messze országbeli, különös ís idegen hangzású név, amely a posványokra emlékeztet, de emellett eszünkbe juttatja azokat az országokat is, ahol a narancs és banáta virul. Ő maga sem tudta, hogy honnan kerü't e névhez. Egyáltalán mást nem tudott magáról, csak azt, hogy Tatonnak hívják. Magam sem tndtam megérteni, miért nevezték el igy, mert arcában egyetlen vonás sem volt, ami ez idegen, különösen hangzó névre emlékeztetett volna, amelyet ama apró, zöldesen csillogó testű állatok viselnek, amelyek ott a tengeren tul az ős erdők iszapjaiban tarkáinak. Az arcában semmi idegenszerű, olyan volt, mint ami országunkbeli gyermekeink, mint valami kis breton leány, aki oly meghittje a fenyvesek hallgatagságának, mint a homokos köszirt a vigasztalanságnak és mint a sivatag a niagánynak. O azonban mit se tudott a fenyveserdőkről, homokos kőszirtekről sem a sivatagról. És egyebet sem tudott, csakhogy Tatonnak hivják. Az se tudta, hogy honnan jött, Arra emlékezett csak homályosan ós elmosódva, kicsiny korában kézen fogva vezették kopott, ócska házakba amelyek a reá tett benyomások után itélve, börtönök, vagy szegényházak lehettek. E házak zsúfolva voltak apró, beteges, hozzá hasonló teremtésekkel, akik az emberi nyomok minden zugából tódultak elő. Legtöbbje elpusztult. Nap-nap után láthattunk apró koporsókat, amikkel lobogó viaszgyertyák között a temető felé tartottak a kísérők egyhangú mormolása köbben. A kis fehér gyermek ágyakból est-est után égbe szállott egy lelkecske. Helyükre mindig jöttek ujjak : keskeny fehórkezü, nagy kérdőszemü és fájdalmas arcú aprószentek. Sohasem maradtak üresen sem az ágyak, sem a sirgödrök. És a sötét fakeresztek mind közelebb sorakoztak egymás mellé a temetőben. Viaszfakó arcú asszonyok, akiknek sötétkék, uszályos ruhájuk a pad.'ól söpörte, akiknek fehér főkötő övezte a homlokukat és akiknek ajkuk a végszakadatlan imában olyannyira elaszott, mint az északi szél sodorta virágágyak, ezek ápolták az aprószenteket. E nagy házakból, ahol éjjel-nappal szünetlenül zümmögtek a harangok, a nyirkos folyósókból, a magas falak és a cser, galagonya övezte udvarokból, termeikből ós kápolnáikból Taton valami csendes félelmet, határozatlant, homályosat, hozott mint emléket és azokat a képeket, melyeket ezek lelkében felköltöttek. Hosszas kérdezgetések után megtudtam azt is, hogy miután ez ócska házakat elhagyta, több családhoz került szolgálatba, ahol a legalsóbb rendű és legfáradtságosabb munkát végeztettek vele, amelyek gyenge karjainak végtelenül nehezére estek. Piszkos aggastyánok töltötték ki rajta dühüket ós őrjöngő boszorkák véresre verték. De lelkében a piszoknak egyetlen foltja sem maradt vissza és a vele elkövetett sok kegyetlenség nem szült benne gyűlöletet. Mindez lesiklott a gyermeki lélek e tiszta kristályáról. Körülbelül egy esztendő múlva Taton búskomorságba esett ós többször könnyezni is láttam. — Miért sirsz, Taton ? — kérdeztem. — Mert szomorú vagyok. — És miért vagy szomorú ? — Nem tudom . . . — Mert már nem szeretsz, Taton ! — Dehogy, dehogy ! Én szeretem önt, de szülőföldem is szeretem . . . — A szülőföldedet ? Hogy szeretheted te azt ? Hiszen nem is ismered ! — Talán éppen azért, ugy szeretnék oda vissza menni. — Oda nem lehet visszatérni, ahonnan nem is jöttünk. — És mégis, mégis. És azért vagyok szomorú ós azért sirok is. Aztán egy napon igy szólt hozzám : — Ma éjjel a szülőföldemről álmodtam. Az valami égi magasságban levő fényes ország és tele van csengőbongó hanggal . . . engedjen uram odamennem. Bocsásson útra. — Hova akarsz hát menni ? — Kelet felé fogok menni, egyenesen előre, amig csak meglelem azt az országot. Megkisérlettem, hogy másra terelem figyelmét és bársonyt, pántlikát adtam neki, majd egy fehér, selyemszakálu kecskét vettem játszótársául, de Taton még csak hozzá sem nyúlt se a bársonyhoz, se a pánttlikához és egy este a kecskét is elvesztette az erdőben. Taton már szinte csak lézengett. Mozdulatai félszegek lettek ós nagy