Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-10 / 55. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1910 julius 10. sitott jóindulatát, melyet a jelenlegi kormány még fokozottabb módon tett ryilvánvalóvá. Az államnak a városokkal és különösen pedig a községekkel azemben, kétségbevonhatatlan kötelességei vannak. Különösen a községek azok, amelyek az állami közigazgatás súlyos terheit viselik és ennélfogva igen lényeges alkotó részei az állam egységének. Csakhogy, sajnos, a községekkel alig gondol valaki. Minden rendű és rangú társadalmi tényező megtalálja a maga érvényesülésének útját, csak a községek azok, amelyek háttérbe vannak szorítva és kénytelenek, talán a haladás rovására menő pénzkezelés által megőrizni a legalsóbb közigazgatási fórum presztízsét, Tagadhatatlan, hogy a rendezett tanácsú és közigazgatási városok több szolgálatot tesznek az államnak és igy indokolt az a segélyezési akció, melyet a városok érdekében a Wekerle-kormány megindított és amelyet — igen helyesen — a jelenlegi kormány is magáévá tett. Ez akciónak célja az, hogy a városok válláról le kell venni azt a terhet, melyet a városi törvény reájok hárított s hogy az állam, legalább részben, honorálja azokat a teljesítvényeket, melyeket az a városok az ő érdekében nagyrészt végrehajtottak. Csak az a legsérelmesebb dolog ebben a törekvésben, hogy olyan óriási nagy községeket, mint például Békésmegyében Csaba, Orosháza, Bt'kós és Szarvas, kifelejtették a törvényjavaslatból, holott pedig ezek a községek sokszorosan többel járulnak az állami jövedelemhez, mint például a felvidéki, teljes törvényhatósági joggal felruházott városok. Az ujabb törvénynek ez az intézkedése nélkülözi a méltányossági alapot és csak arra alkalmas, hogy a nagyobb népességű községek tisztikarának elgyöngitse a bizalmát és fölkeltse a neheztelóst a városi tisztikar iránt. Békésvármegye négy nagyobb községe például több közigazgatási funkciót végez egyenként, mint a megye szókvárosa és a tisztviselői kar az ujabban folyamatba tett állami támogatás által hasonlíthatatlanul nagyobb fizetésben részesül, mint az ugyanazon funkciókat végző községi tisztviselők részesülnek. Mint annak idején megírtuk, Gyula városa 18000 korona államsegélyt kapott a Wekerle-kormány törvényhozása által megszavazottt két millió koronából. Annak idejón örvendeztek is a tisztviselők, mert a törvény rendelkezései szerint ez az összeg elsősorban a tisztviselők fizetésrendezósére volt fordítható s csak a fennmaradt összeget lehet felhasználni a város egyéb szükségleteinek fedezésére. Az akkori felosztási tervezet szerint Gyulának még maradt 3000 koronája. Khuen-Héderváry gróf miniszterelnök ós belügyminiszter azonban módosított az előző kormány javaslatán és — mint már jeleztük — akként határozott, hogy a rendezett tanácsú városok tisztviselői az előző kormány VIII.—XI. javaslatával szemben a VII.—XI. fizetési osztályba sorozandók. Ilyen körülmények között természetesen nem volt elegendő 18000 korona, tehát Gyula váro3 tanácsának az előzőtől eltérő javaslatot kellett a képviselőtestületi közgyűlés eló terjeszteni. Ez ujabb javaslat szerint a tanácsnokok nem részesülnek semminemű fizetésemelésben, úgyszintén a végrehajtók sem. Ez ellen a határozat ellen több rendbeli felebbezés érkezeit a törvényhatósághoz. Felebbezett a rendőrségi irnok azért, mert a városi gazdát a XI fizetési osztályba sorozták. Felebbezett Szemethy Imre tanácsnok azért, mert kevesli a tanácsnokoknak járó 480 korona évi fizetést. Felebbezett végül Takács Ferenc végrehajtó azért, mert a képviselőtestület semminemű fizetésemelést sem szavazott meg részükre. A felebbezósekre a tegnapi törvényhatósági bizottság az állandó választmány javaslatára a következő határozatot hozta : A rendőrségi írnoknak azt a felebbezósót, mely Pettner Imre városgazdának a XI. fizetési osztályba sorozására vonatkozik : a törvényhatóság elutasította, mert a városgazda fontos közigazgatási funkciót végez ós a város érdekében igen jelentős tevékenységet fejt ki. Ennélfogva méltán megérdemli, hogy ne soroztassék a rendes tiszteletbed állású tanácsosok közé, hanem megillető tisztviselői javadalmazásban részesüljön. Épen ellenkező szempontból utasította vissza a törvényhatósági bizottság Szemethy Imre tanácsnoknak a felebbezését. Kimondotta ugyanis a megyegyűlés, hogy a gyulai városi tanácsnokságok tiszteletbeli állások, amelyeket a képviselőtestület tölt be s az általuk kapott 240 korona csupán reprezentácionális költségekre való, mivel úgyis tekintélyes polgáremberek vállalják el azt a tisztséget. Másként van azonban a végrehajtókkal, akiket a polgármester fogad föl. Ezekre nézve kimondotta a törvényhatósági bizottság, hogy mivel fontos funkciót teljesítenek a községi ós államgazdaság terén: a XI. fizetési osztályba sorozás méltán megilleti őket. A törvényhatósági bizottság az állandó választmánynak mind a három ügyre vonatkozó javaslatát elfogadta. Egyről-másról. — Külön fővárosi tudósítónktól. — A parlamentben elég élénkség uralkodik. Az uj honatyák most még pontosan bejárnak a t. Házba, mert ez még nekik újdonság. Hiába, nagy dolog is ad personam részt venni az üléseken ! A folyosók ezért most még néptelenek, csak néhány régi képviselőt látunk olt. Az ujak is rövidesen megjelennek a folyosón, ha beleunnak a tárgyalások egyhangúságába. De most még, a kezdet-kezdetén szorgalmasak és — kíváncsiak. Igy hát a folyosón érdekesebb, leszögezni való beszélgetés nem törtónt s talán ez esetben helyesebb lesz, ha egy kedves Kabós• és két OöV^-anekdotával szolgálunk. Az utóbbi most azért lett aktuális, mert egy roszmáju „újságíró" álhireket hozott forgalomba a nagynevű tábornokról, aki szerencsére tul van a szembaján ós bár a kilencvenedik évén tul van, mégis jó humorral mondja el csoda szép történeteit. (Ki legyen az álbeteg?) Kabós Ferenc a Ház jelenlegi alelnöke a Balaton-kávéház „politikai asztalánál" a következő kedves kis anekdótát mondotta el: — Erdélyben diákoskodtam. Éveimet bizony nem épen a legjobb anyagi viszonyok közölt töltöttem el. Akkoriban még szokásban volt, hogy öten-hatan is laktunk egy szobában, hogy minél kevesebb szobabér jusson egyre. De bármennyire is takarékoskodtunk, annál több kellett kávéházra ós szórakozásra. A hó közepe felé teljesen kifogytunk a pénzből. Gondoskodtunk, hogy mik^pen lehetne a bajon segíteni. Egy kis fejtörés utan kieszeltük a pénzszerzés módját ós mindjárt el is határoztuk, hogy egyikünk ruháját zalogba tesszük. A terv keresztülvitele persze nehezen ment, mert senki sem akarta önzetlenül egyetlen ruháját fölajánlani. Mire ón erre sorshúzást ajánlottam. A hat név kalapba került, a háziasszonyt fölkértük, hogy vállalja el az árva leány szerepét ós húzzon egy códulát. Akinek a nevét kihúzzák, köteles rögtön levetni ruháját és ágyban maradni addig, amig öltönyét újra ki nem váltjuk. A húzás megtörtent és mit gondolnak uraim, ki volt az a szerencsétlen, akinek azonnal ágyba kellett feküdnie ? — Én — adta meg saját magának a választ a kitünö Kabós, akinek most talán több öltönye is van már. Azonkívül még egy kis birtoka is Erdélyben, ahol a bájos kis história lejátszódott, [Görgey és a közös tisztek). Pár nappal ezelőtt riasztó hirek járták be PZ országot. Görgey Artúrról volt szó. Az agg tábornok ugyanis betegagyba esett ós tekintettel nagy korára, bizony jóra alig-alig mertünk gondolni De szerencsére, Görgey tul van a bajon és most már egy kis sétát is szabad tennie kísérettel. Sok látogatója van a 48-as tábornoknak. Kortársai közül nagyon kevesen vannak már életben, de az igaz ba rátok nem hagyják őt el ós visszaemlékeznek a dicsőséges időkre. A fiatalok pedig valósággal ragaszkodnak a tábornokhoz, aki egyre-másra beszéli el a szabadságharc idejében megtörtónt eseményeket. Előveszi ilyenkor emléktárgyait ós leveleit is, amelyekben — amint Görgey mondani szokta — a legnagyobb gyönyörűségét találja fel. Majd 2 mentsék abból a csávából, melybe saját őrülete kergette belé s a mellyel egyik embertársának halálát okozta. Más szegény emberen már régen elverték volna a port és egyetlen hang sem tiltakozna szigorú ós móltó megbüntetése felett. De ez esetben az egészen más. A legjobb jokeyről van szó, akinek lovaglására a tisztelt nagyközönségnek még szüksége van. A halottat feltámasztani már ugy sem lehet, igy gondolkozik a közönség, a turfon pedig csakis a vétkes jokey lovaglásával lehet nyerni. Szabadlábra tehát. Ne bűnhődjék a bűnös, bármi súlyos vétséget követ el, ha erős kézzel és kitűnően lovagol. Amerikában a fekete boxbajnok let verte a fehér championt. Mire egész Amerikában kitört a feketék ellenes hangulat s az óriási match után következnek a fekete linchek, a zavargások, csak azért, mert a fekete Johnson leboxolta a iehér Jeffriet. Mi, akik itt a szelíd Európában növekedtünk s annak szokásait, modorát szívtuk magunkba az édes anyatejjel, egyáltalában nem is tudjuk megérteni, hogy miként lehetséges az, hogy két ember mérkőzését oly rengeteg néptömeg nézhette meg, oly horribilis belépti dijakat fizetett s végeredményben egész ország békéjét feldúlták. Nálunk egy nemzetközi repülőverseny, melyen a világ legnagyobb érdeklődését felkeltő találmányok versenyeztek azon, hogy melyik vigye el a felhők közötti versenyben a pálmát, még csak annyi érdeklődóst sem tudott kelteni, hogy legalább a versenyek rendezésével járó költségeket fedezze. S még azt mondják, hogy a magyar fajta a tüzes, erőszakos turáni néptörzs hevesvérű leszármazottja. Óriási tévedés. Hidegebb, érdektelenebb nemzetet még a leghidegebb angolszászok között sem találhatunk. Mert az események mutatják, hogy mi nem tudunk lelkesedni s áldozni semmiért sem. Ezért érthetetlen előttünk az Amerikában most duló fekete-fehér testvérharc izgató eseményei. A gyulai tisztviselők iizetésrendezése. Érdekes megyegyűlési határozat. Lapunkban sokszor foglalkoztunk már a nyugalomba vonult Wekerlekormánynak azzal a tervével, mely a városi tisztviselők fizetósrendezóséra vonatkozik. Fölösleges ilt ismételnünk az előző kormánynak a városokkal, illetve azok tisztviselőivel szemben tanudése, az egész férfias szépsége. Gyö- | nyörködve nézte a szóles homlokát, az . erős termetót ós ugy órezte, hogy a Kelemen bátor nézése felgyulasztotta a szivét. Mindjárt eltökélte magában az otromot. Kelemennek is tetszett Alaine. Jól esett neki, hogy egy gazdag, szép és kedves leány az idegenben olyan melegen, olyan bizalmasan vonzódik hozzá. Kezdetben ritkán, de később annál sűrűbben találkoztak . . . Igyekeztek együtt lenni sokat, sokszor, ameddig lehetett. Alaine beszélt folytonosan. A francia életről, a létről, Párisról, a tengerről és a terveiről. Édes, meleg, lágy ós behízelgő volt a leány hangja. Kelement csókdosta, simogatta a lágy és kedves hang és megnyugtatta az a meleg őszinte vonzódás. Már őszre fordult akkor az idő és hulló leveleiben haldokolt a nyár, amikor egy holdvilágos estén fényes, mulatozó társaságból megszökött Alaine és felkereste Kelement. Kelemen ott ült egy padon, ahonnan az ut a Girande folyóhoz vezet . . t Alaine hirtelen megállott előtte: — Kelemen, holnap visszamegyünk Párisba. Jöjjön el velünk és kérje meg a kezemet. Mondja meg, de őszintén mondja meg, szeret ? Kelemen nem felelt. Félénken és csodálkozóan nézett rá, mint akinek tetszik is, nem is, az, ami történt. Alaine odafutott Kelemenhez. Megragadta a kezét és összefüggéstelenül, halk lázzal, suttogva mondta: — Látod! . . . Látja — ez a szerelem. Te szeretsz engemet ... Oh ón olyan-olyan nagyon szeretlek. Kelemen csöndesen kivonta a kezét az Alaineéből. A szemében kialudt a ragyogás és a hangja nagyon szomorú volt, amikor megszólalt : — Hát Alaine megelégszik ón velem ? És magát Alaine boldoggá tudnám én tenni? — Te boldoggá; egyedül te ós senki más. Miért ne tennél hát boldoggá. Vagy nem szeretsz ? Az nem lehet hogy te ne szeress! . . . Most csókolj meg. Lásd milyen remegőn, epedve kínálom neked az ajkamat. Kelemen akkor átkarolta a leányt. Megkereste az ajkával az ajkát ós hevesen, tüzesen megcsókolta. Azután leültek. Alaine hosszasan ós furcsán nézett a szemébe Kelemennek. — Miért nézett ugy rám ? — kérdezte Kelemen halkan, szinte susogva. — Mert nagyon szép, vagy, és gyönyörűség nekem, ha nézhetlek — felelt Alaine lihegve, kapkodó szóval. Elhallgattak. Alaine akkor átfonta karjával a Pali nyakát, egészen közel hajolt hozzá a forró, nedves ajkával és lázzal, halkan, biztatóan mondta : — O.yan jó volna most, ha valami forró, boszorkányos szelek szárnyai libbennének ós angyaiá változva ragadnának magukkal minket, — együtt... ott fürdenénk szerelmes éjszakákon kókselymü, puha fellegágyon ... Valaki lejött a Hotelból . . .Alaine felállt, amikor meglátta és gyorsan, lángba borult arccal, mint győztes íutott el. Másnap reggel Alaineók visszamentek Párisba. Kelemen észre sem vette, mikor mentek el. Alaine azt mondta neki: délután mennek vissza ós ők kora reggel elhagyták Provanca-ot. Kelemennek nem volt semmi kedve, amikor ebéd után nagy lassan 03 lustán lejött a Hotelból a parkba. Valami nagy hiányosságot érzett a szivében. A vízesésnél megfordult balra ós; letért a kis erdő felé. A fák között, messze a Hoteltól leült egy padra ; a fejét a kezébe hajtotta ós szánalmas, nehéz és keserves sóhajtás szakadt fel a melléből. Rohanva gyűlt ós omlott agyára sok kedves emlék a mult tengeréből, ahonnan tisztán, hófehéren, aranyos ködfályolképben, meleg, hívogató tekintetével megjelent előtte — Giza. És akkor valami kedves és keserű érzés reszketett át a lelkén. Szigorú vádoló hang szólalt meg benne; azután forró szerelem rohant a szivére, amely utálatot szorított ki onnan önmaga ellen. És másnap elindult haza — Magyarországba. III. Kelemen László, a Pali öcscse, a nyár végén Hortyókhoz ment el. Az első két napon szép idő volt. A ragyogó, enyhös és selymes szeptemberi levegő tavaszt hazudott. Laci bejárta a várost, megnézet egyet-mást ós nagyon tetszett neki minden. Harmadnap, amikor felébredt, esett az eső. Laci nem ment el a városba. Lassan felöltözött és kiment a folyosóra s lenézett a kertre. Egy kis idő múlva halk lépések neszét hallotta a lépcsőn. Arra nézett. Egy magas, bánatos ós szelidarcu leányt látott maga előtt, egyszerű, sötétkék ruha volt rajta és amikor elment mellette, szép, szomorú szemével nagyon meglepetten nézett rá. A Laci lelkén valami nagyon kellemes érzés suhant át ebben a pillanatban és megindult a leány után. Az ebédlőben találkoztak. Ott volt az egész család. Horty ekkor megfogta a Laci kezét és bemutatta Gizának. Laci mosolyogva nyújtotta oda a kezét; Giza bánatos ós szomorú volt. — Giza kedves, — mondta szelíden az asszony — fáradt ugy-e? Menjen be szépen a szobájába és pihenje ki magát. — Egy kicsit fáradt vagyok, — mondta szelíden Giza. — Sok dolgom volt. És holnapután már vissza kell mennem. Hétfőn megkezdődik az iskola . .. Egy kicsit a fejem is fáj .. . Jolán karonfogta a leányt és kivezette a szobájába. Horty és a fiu bent maradtak az ebédlőben. Horty jegyezgetett valamit a zsebkönyvébe; a fiu hallgatott, mintha valami szomorú bánat szállott volna a lelkére. — Min gondolkozol- Laci ? — kérdezte jókedvűen Horty. — Mit búsulsz ? Ne búsulj fiam . . . Nagyon szép ám az élet. A fiu mosolygott. Később Horty felkelt ós elment. Laci lekísérte a lépcsőn és visszajött. A Giza szobájából halk, csendes sírást hallott ti. A fiu bepillantott a kulcslyukon és látta, amint Giza karjára hajolva, csendesen, remegve, vigasztalan fájdalommal sirt. Az ebédnél találkoztak újra. Giza sápadt arccal szomorúan és hangtalanul ült a helyén. A fiúnak sem volt kedve. Kifelé nézett az ablakon és az egész ebéd ideje alatt hallgatott. Ebéd után azonnal felállott az asztaltól, megköszönte az ebédet és elment. Egyedül szeretett most lenni. Gizára gondolt és valami nagy melegséget érzett a szivében. Este a vacsoránál megint találkoztak. Giza egy kicsit jobb kedvű volt most mint délben. És ez Lacinak is meghozta a kedvét. Ő beszólta legtöbbet, kérdezősködött, nevetett és szinte dagadt a melle az örömtől, boldogságtól és jókedvtől. — De jó kedvem van! Olyan jó itt nálatok, Jolán. — Tán szerelmes vagy fiam — mondta kötekedve Horty. Laci elpirult a halantókáig ; lesü-