Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-07-10 / 55. szám

Békéscsaba 1010 julius 10 3 beszél szép históriákat és a szeme könybe lábad ... Be kár is azokat a csodaszerü meséket föl nem jegyezni. Szórói-szóra kellene azokat egy elbujtatott gyorsíró­val följegyeztetni . . . Többek között mutatott egy érde­kes levelezőlapot. Ezt abból az alkalom­ból írták neki, amikor a közös hadse­reg tisztjei a mult évben Komárom alatt hidat vertek a Dunán. Miután a rög­tönzött hid elkészült, a tisztek — akik jól tudják, ki az a 48-as Görgey tábor­nok — egy levelezőlapra e sorokat ír­ták: Tábornok ur! Hidat vertünk Ko­márom alatt. Vájjon jól csináltuk-e? Üdvözlet a csász. és kir. . . . gyalogez­red tisztjeitől. E sorokat különös becsben tartja Görgey és méltán is büszke lehet reá, mertzseniálitását még a k. u. k. emberei is elösmerték. * (Afürge tábornok). Kedves kis vissza­emlékezése Görgeynek a két év előtti lá­togatása báró Fejérváry darabont kapi­tánynál. A két katonaember szimpatiája nagyon régi keletű. Egy szép délután felkészült a kilencven éves Görgey és gyalogosan elsétált Fejérváryhoz. A ka­puban konstatálta az öreg ur, hogy a második emeletre kell felmennie. De bizony lift nem volt a házban. E tény nem vette el Görgey kedvét és felment a lépcsőkön. Becsöngetett, átadta név­jegyét az inasnak, ak'nek jelentésére Fejérváry rögtön kisietett a ezobából Görgey elé. . . . Hosszú ideig beszélgettek a múltról és a jelenről egyaránt, majd észrevétlenül beesteledett, mire távozni készült Görgey. — A kocsi ugyebár lent várja tá­bornok urat ? — kérdezte Fejérváry. — Dehogy ! Gyalog jöttem — volt a válasz. — Az lehetetlen — jegyezte meg a kapitány. — Majd rendelünk kocsit. — Köszönöm, nem szükséges. Gya­log is hazajutok. — Ezt meg nem engedhetem. Majd az inasomat fogom kísérőül rendelkezé­sére bocsátani — szóit az előzékeny Fejérváry. Görgey megköszönte a szívességét, de nem vette igénybe. Gyalogszerrel vá­gott neki az utcáknak. És szerencsésen haza is érkezett a kilencven éves öreg ur! Rendkívüli közgyűlés a vár megyénél. Az érdekesebb tárgyak. Békésvármegyében ritkán volt még arra esat, hogy a törvényhatósági bi­zottság nyáron, a legtöbb mezei munka idején tartsa meg közgyűlését. A mos­tani közgyűlés megtartását azonban szükségessé tette két fontos ügy. Egyik a békési erdőirtás, másik Békésközség ( villanyvilágítása. Mindkét ügyet bőven ismerik már olvasóink, ezért fölösleges j vélök részletesebben foglalkoznunk. A rendkívüli közgyűlés külső képén egyéb­; ként nagyon is meglátszott, hogy a mezei munkák javában folynak. A me­gyeatyák ugyanis igen csekély számban jelentek meg. Gyulaváros volt képvi­selve legtöbb taggal, utána pedig mind­járt Csaba, azútán Orosháza és Békés következett. Nagyon békés volt a köz­gyűlés lefolyása is. Szenvedélyes viták, nagyobb viharok egyáltalában nem me­rültek fel, mert a megyeatyák legna­gyobbrészt hozzájárultak az állandó vá­lasztmány javaslatához. Hosszasabb tár­gyalást vett igénybe a gyulai városi tisztviselők fizetésrendezése, melyről lapunk más helyén, külön cikkben em­lékezünk meg, mig a köröstarcsai orvos . felebbezése, kicsinyes okok miatt, Ízetlen i vitát provokált. A déli órákra a megye­( atyák végeztek is a meglehetősen szűk I tárgysorozattal és szétszéledtek a szól­I rózsának abba az irányába, ahol laknak. A közgyűlésről egyébként részletes tudósításunk a következő : Ambrus Sándor alispán pont­ban délelőtt 9 órakor nyitotta meg a gyéren látogatott közgyűlést. Utána dr. D a i m e 1 Sándor vármegyei fő jegyző terjesztette elő az állandó vá­lasztmány szépen megokolt javaslatát a Krassóízörénymegyei árvízkárosultak segélyezése tárgyában. A közgyűlés az állandó vá asztmány javaslatára 5CD ko­ronát szavazott meg a szerencsétlen ár­vízkárosultaknak. A honvédelmi miniszter, — mint la­punkban már megírtuk — körrendele­tet intézett a törvényhatóságokhoz, köz- , tűk Bókésmegyéhez is, hogy a segéd­hivatali, vagy szolgai állások betöltésé­nél ne csak az igazolványos altiszteket vegyék figyelembe elsősorban, hanem azokat az altiszteket is, akik hatodik szolgálati évüket már betöltötték. A tör­vényhatósági bizottság az állandó vá­lasztmány javaslatára kimondotta, hogy a honvédelmi miniszter rendeletéhez ; nem járul hozzá, mert már az igazol- i ványos altisztek miatt is sok méltány- i talanság érte az arra érdemes szorgal- : mas írnokokat, akik ugyan nem voltak í katonák, de rátermettségüknek számta- i lan tanújelét szolgáltatták. Tolnavármegyének Őfelsége 80-ik születésnapja megünneplésére vonat- | kozó köriratát egyhangúlag helyeselte a megyegyülés és elhatározta, hogy an- i nak idején a vármegyéhez illő módon j fog kifejezést adni a magyar király iránt j érzett hódolatának. Békés község, mint már megírtuk a fásmelléki erdőt ki akarja irtatni. A vármegye és a földmivelésügyi minisz­ter a szakértőközegek meghallgatása után csak abban az esetben hagyja jóvá Békésvármegyének idevonatkozó hatá­rozatát, ha a kiirtandó erdőterületnek megfelelő erdőterületet vesz. A békésiek ut£na is jártak a dolognak és sikerült venniök Hunyadmegyében egy 2500 holdas erdőbirtokot, amelyet a 700 hol- j das fűzi erdő ellenértékéül a fölöttes ! hatóságok is elfogadtak némi kifogás után. Most Békés a végleges adásvételi j szerződést beterjesztette a közgyűlés- ; hez, melyet a törvényhatósági bizottság j jóvá is hagyott. Ugyancsak jóváhagyta a törvény- ; hatósági bizottság a Békés község vil­lanyvilágítása ügyében Csabával kötött szerződést is. Orosháza község az Orosháza—Gé­zamegállói és a vármegyei közlekedés­ügy szempontjából igen fontos helyi­érdekű vasút költségeire sególyképen 180,000 koronát szavazott meg. Az oros- ! háziak fejlődósképességét és ambícióját ! növeli az a körülmény is, hogy az ot­tani képviselőtestület az Alföldi Gazda­sági Vasút részére megszavazott 180000 koronát kölcsön utján akarja felvenni. A törvényhatósági bizottság mindkét határozatot, illetve utóbbi esetben, a kölcsön-ügyletre vonatkozó szerződést jóváhagyta. A kétegyházi állami óvoda és állami iskola építési munkálatainak vállalatba adására vonatkozó és lapunkban már ismertetett szerződést jóváhagyta a köz­gyűlés. A pályázaton tudvalevőleg a csabai Bányai és Lipták cég lett a győztes. A közgyűlés végén váratlanul nagy vitát provokált egy látszólag jelenték­telen ügy, melyről senki sem gondolta volna. Ez az ügy B a r t a György fe­lebbezése volt, Köröstarcsa képviselő­testületének a községi épületek tataro­zására vonatkozó határozata ellen. Barta György igen nagy ellensége P e t n e­h á z y Ferenc főjegyzőnek s a feieb­bezést is azért nyújtotta be, mert a ta­tarozandó épületek között helyet foglal a jegyző lakóháza is. Az állandó választ­mány a felebbezés elutasítását ós kép­viselőtestületi határozat jóváhagyását hozta javaslatba. Ekkor felállott a fe­lebbező Barta György és szenvedé­lyesen kikelt Petneházy ellen. Panamá­zással és más hasonló jókkal vádolta, amely eljárás rossz vért szült a megye­bizottsági tagokban. A támadó beszédre elsőnek Ambrus alispán válaszolt, aki erélyesen visszautasította Baria inszinua­cioit. Kimutatta, hogy a jegyzői iakás teljes joggal szerepel a községi épüle­tek között. Még sok felszólalás törtónt. Végre is a közgyűlés elfogadta az ál­landó választmány javaslatát. Á gyomai kerület képviselőjéről. Karcolat Kovács Gyuláról. A „Pesti Hirlap"-ban mostanában szellemesen megirt karcolatokat lehet olvasni az uj honatyákról. Már tudni­illik azokról, akikről érdemes irni, te­hát nem egészen, csak ugy félig-meddig szürkék. Bákósmegyónek két képviselő­jéről volt már karcolat. Az egyiket, az Áchim L. Andrásról szólót, mult szá­munkban már leközöltük, most pedig a Kovács Gyuláról szólót adjuk közre: „Ha már a parlamenti családoknál tartunk, szenteljünk külön fejezetet egy másik népképviseleti dinasztiának: a Kovács-Szunyoghoknak is. E családnak is ősi tradíciója, hogy egyik tagja a másiktól örökli a képviselőséget, mint hajdan az Eszterházyak, Pálffyak a fő­ispánságot Kovács Gyula, Szunyogh Mihály! Ugy-e szép, magyaros hang­zású, kuruc csengésű szittya nevek? Hát kérem, ez a Telkes Simon diadala. Büszke is rá a névmagyarosítás apos­tola, akárcsak Mauthner az ő diadalára. Merí kétszer 50 krajcárért ilyen két ne­vat mig Héderváry Lehel sem tud sze­rezni, pedig ő is jeleset alkotott e té­ren. Ez a Szunyogh Mihály és Kovács Gyula ugyanis egy anyának, egy apá­nak gyermekei. Egy család sarjadókai, de genere Strasser. Ha valaha inegne­mesitik őket, címerükbe üstököst fog festetni a király. Az üstökös megjelenik az égen ezüstös ragyogással, bámulatba ejti a világot, pedig senki sem tudja, hol járt eddig, honnan jött ós hova távozik. Szunyogh Mihály is megjelent egy szép téli éjszakán a mátészalkaiak egén, ezüstös ragyogással, bámulatba ejtve a világot. Senki sein hivta, senki sem küldte. Megjelent, mint az üstökös. Magyar ruha feszült a mellén, lakk­csizma a lábán ós Kossuth neve az aja­kán. És a jó mátészalkaiak ijedtükben megválasztották képviselőnek. Csak azon tűnődtek, melyik Szúnyog-családból szár­mazik : a bihariból-e, vagy a szabolcsiból. Ez a közelmúlt magyar világában tör­tént, azóta vége a magyar világnak és Szunyogh is eltűnt, mint az östökös. E tavasz egyik szép, csillagvirágos éjsza­káján mégjelent Kovács Gyula a gyo­maiak egén, ezüstös ragyogással bámu­latba ejtve a világot. Senkisein küldie, senkisem hivta. Megjelent, mint az üs­tökös. Búzakalász a kalapjánál, gazdá­szos csizmaszár a lábán ós gazdapárti elvek az ajkán. És a jó gyomaiak ijed­tükben megválasztották képviselőnek. De előbb dacára ijedelmüknek, igen érdekes nivós választást rendeztek. Eí a váiasztas nivós ós érdekes volt: circa 150,000 koronába korült. Kovács ur, mint modern embsr, a technika mniden vívmányával dolgozott. Összes közsé­geiben irodát állított fel, azokat fölsze­relte telefoanal, írógépekkel ós — iró­gépeskisasszonyokkal. Hogy mit kopog­tattak ezek a fruskák, azt nem tudjuk, de hogy a sárréti, vésztői, berényi le­gények tűzbe mentek volna a Kovács­zászlóért, az bizonyos. A pótválasztásnál W i n t e r Ádám, mezőberónyi sváb gazda volt az ellen­fele. Kár, hogy kibukott, mert ha be­került volna a parlamemb*, okvetlen ;ötte a szemét ós idegesen bizouyíala­aul mondta: — Nem. Csak nagyon jól érzem | nagam nálatok. — Tudjuk — mondta tréfásan, ne­vetve az asszony. Másnap pakkolt Giza, Laci óvato­jan kinyitotta az ajtót és bement. Le­ilt — hallgatott. Egy kis idő múlva izutn halkan, félve, de bizalmasan meg­kérdezte : — Giza kiasszony miért sirt teg­íap? Mi volt a baja? Ki bántotta meg nagát? A leány meglepetten nézett rá ós íalkan, de határozottan mondta : — Senki. — Da Giza kisasszony, mondja meg i íekem. Miért titkolja el előttem ? . . . I Űiért nem mondja meg nekem ? A leány bánatosan lehajtotta a fe- j ét. A kebléből egy bugó, mély és fájó sóhajtás buggyant fel. Akkor lassan, j izomoruan felemelte a tekintetét ós íalkan,töredezve,de bizalmasan mondta: 1 — A tavasszal nagyon nagy bol- 1 logság szakadt rám. Kibeszélhetetlen , íagy boldogság. Egy szép fiatalemberrel smerkedtem meg . . . Nyugodt, szép, I :sendes barna fiu volt, és én ... és ő s nagyon megszerettük egymást . . . j így este azután . . . utolsó este — nert másnap elment, odajött hozzám, ' in a kertben ültem ... és megkérte a ;ezemet . . . Nem tudtam, hogy mi örtónt velem ... Megzavarodtam. Meg­•emegtem a boldogságtól . . . Ezt nem nertem hinni, ilyet gondolni sem mer­em volna soha . . . Másnap bejött íozzám; megfogta gyöngéden a keze­net, megcsókolt és elbúcsúzott tőlem ... 1 is akkor ón is megcsóeoltam . . . Nyugodtan beszólt eddig. Akkor isendesen leült egy székre és haliga­ott. Laci kezdte megérteni a dolgot. Sejtelmek támadtak benne . .. Ellensé­ges szikrák pattantak ki a lelkéből a bátyja ellen. Most férfiasan, kérdőleg > ránézett a leányra; Giza folytatta : — Azután elment. Én boldog vol­tam ós szomorú amikor elváltunk . . . Az első két héten mindennap küldött levelet nekem ; azután ritkábban . . . mindig ritkábban. Egy hónap múlva elfelejtett.. .Én megnyugodtam benne... Azt a nagy boldogságot ón nem bír­tam volni el . . . Jól van ez így. Most már tanítónő vagyok, „nóni". És hol- ' nap már tanítanom kell. Hatvankilenc tanitváaom lesz. Sok, de igy lesz jó nekem . . . Pakkoljunk. Laci felállott ; kiegyenesedett, az alakja szinte megnőtt és haragtól, a gyűlölettől ós izgatottságtól remegő hangon kérdezte : — Kisasszony, az az alávaló ... az a becstelen ember ... Az a nyomorult a bátyám volt ugy-e ? Giza fenkölten nézett rá; a finom alakja megingott, a keskeny kis keze megremegett . .. állt ... és nem szólt. A fiu odalépett hozzá, megfogta a kar­ját, hogy el ne essék. Azután hangosan, követelően mondta: — Giza kisasszony, az én bátyám volt az az alávaló ugy-e ? Giza nem szólt, de a búgó, mély sóhajtás, amely felszakadt a kebléből, tudtára adta Lacinak a választ. Hallgattak. A leány csendes volt, de a fiu lelkében nagy vihar támadt. Ér­zések zúgtak, forrtak, tomboltak benne. Aztán, mikor az első nagy vihar átvo­nult a lelkén, felemelt fővel, becsülete- : sen, őszintén mondta: — Giza kisasszony, én szeretem ma­gái nagyon és utálom a bátyámat. Hogy lehetett olyan becstelen, olyan nyomo­rult, olyan alávaló! — Ne bántsa, — felelte szomorúan Giza, — a bátyjának igaza van. Én na- > gyon is kicsi vagyok Ő hozzá . .. Ma­radjon mindenki a maga helyén... Ugy van ez jól, — ez igy jól van... A fiu figyelmesen, nagy gyönyö­rűséggel hallgatta, azntán halkan, büsz­kén, melegen igy szólt: — Maga kisasszony becsületes, okos ós jó. Magát meg fogja áldani az Isten. IV. Hajnallott épen, amikor Kelemen Pállal beszaladt a vonat a demónyi ka­punál. A nap sugárzó arccal nézett le a földre. De Kelemen Pál szomorú volt. Ugy érezte, mintha a lelke úsznék künn, szakadó jeges záporban, gomolygó sö­tét felhők szárnyán, messze, ahová vá­gyott, amitől félt, de ahová el kell jutnia mégis. Iszonyatos érzések szakad­tak fel benne . . . Rettegett és reme­gett a sejtelemtől, hogy megutálta Giza, akiért most szívesen, boldogan szenve­dett volna bármit is. Feltámadt ós össze­csapott benne az önvád és a féltékeny­ség fájdalma. Vegre megérkezett. Lassan, sötéten ment fel a lépcsőn. Szembe jött vele Laci. A folyosó végén találkoztak. Te­kintetük egymásba ütközött. Láthatatlan, csak általuk érzett szikrák pattantak ki szemük kohóiból. A fiu arcára a fellob­bant nagy indulat remegő vörös folto­kat égetett. Pali mozdulatlanul állott előtte, azután önkénytelenül előre lépett, megölelte az öcscsót és csendesen, re­megő hangon, töredezve mondta: — Kedves öcsém! tudnál-e te még valamikor jó szívvel nézni rám . . . mint ahogy a becsületes emberekre szoktak nézni . . .? Megtudnál-e bocsátani?. . . mert ón olyan gyalázatos rossz ember vagyok ... Én megbocsátok, ón megbocsá­tok neked . . . mert látom, a hangodból is kiérzem, hogy te . . . hogy te Pali megbántad azt, amit tettél ... Én meg­bocsátok. i - Giza is meg fog-e bocsátani ? — Giza ? Azt nem tudom. Meglehet. — És most indulj Patakfalvára... Megtalálod ... a tanítónő . . . : — Megyek. — M^nj! A következő percben künn volt az utcán. Végigrohant forró, napsütésben égő városon ós neki indult a Bakony­nak . . . Szikrázva szórta sugarait a nap, szinte máglyában égett. Azután szól tá­madt. Sebes fekete fellegek futottak össze napnyugat felől. Az ő gondolatai, azok a siető sötét f.-llegek. Kérdezik, gyötrik és vallatják. Kelemen vall önmagának, mintha az Isten előtt állna. Vihar felelt rájuk. Rettenetes, csat­togó, zuhogó zivatar döngette a Ba­konyt. A Kelem jn lelkében is szárnyat bontott ez alatt a vihar. Tövestől tépte fel és dobta fe'szinre e legszentebb em­lékeket. Iszonyatos érzések szakadtak fel benne. Felnyögött ós összerázkódott. Végre az eső elállt, a szél elült. A hegylábánál a végső napsütésben bá­gyadtan, szomorúan mosolygott a falu. Patakfalva. Kelemen Pál rohanva ment tovább. Nemsokára meglebbent az est. A sürü köd szürkén feküdt rá a Pataki-völgyre. Azután sötét lett. Hallgatag, csöndesen pihenő éjszaka. Kelemen eltévedt; nem tudta, hol jár. Végre egy kis világosság tünt a sze­mébe. Neki vágott. Beért a faluba . . . Remegve lopta végig magát az utcákon. Teljesen össze­törte a fájdalmas tusa. A templom mel­lett volt egy kis ház Zöld. Háttal az utcának. Az iskola . . . Kelemen leült i előtte a padra és kétségbeesetten, meg­kínzottan, zokogva sirt. És Nagy Giza a. tanítónő szomorúan hallotta a nehéz, jl megkeseredett sírást és szive mélyéből i megbocsátott . . .

Next

/
Thumbnails
Contents