Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) július-december • 53-104. szám

1910-08-28 / 69. szám

2 A hatoságok intézkedése egyedül azonban nem elegendő, magunknak is hozzá kell látnunk, hogy a veszedelem elháruljon fejünk felől. Minden lehetőt el kell követnünk, hogy életmódunkbn, étrendünkben olyan üdvöseknek bizonyult szabályokat kövessünk, melyek már eleve megáttolják, hogy hajlamunk legyen a nagy veszedelem befogadására. Mindennemű éretlen gyümölcs élvezetétől óvni kell gyermekeinket. Maga az érett gyümölcs élvezete is a minimumra redukálandó s különösen az uborka és dinnye evésénél kell a legmesszebbmenő óvatossággal eljárnunk. Ügyelnünk kell arra, hogy meg ne hüljünk, meg ne fázzunk. A beteg, elgyengült test hamarább esik áldozatul a ragálynak, mint az egészséges, edzett test. Vigyáznunk kell a legszigorúbban a tisztaságra, mert semmi sem táplálja a kolera bacilusát jobban, mint a szenny, a piszok. Abban találja kedvét, mint különben minden más egyéb betegség csirája is. A nyári melegek a legmagasabb fokon állanak s noha az utóbbi napokban a kánikula kissé alább hagyott, mégis feles óvatossággal kell várnunk a sárga rémet, mely pugztitó kőrútjában nem fogja országunkat sem elkerülni. Az épülő Gyula. Sok dolga van a mérnöknek. Lesz segédmérnök is. Régi igazság már, hogy minden állam, város, vagy község baladásának főfeltétele a helyes és okos vezetés. Jó hadvezér diadalról diadalra vezeti seregét, a rosszra pedig a kudarcok özöne zúdul folytonosan. íme, ezt a tételt fényesen igazolja a megyeszékhely, Gyula város példája. Gyulát a régebbi, meggondolatlan ós könnyelmű vezetés úgyszólván a tönk szólére juttatta. Magas ós befolyásos pártfogói hiába halmozták el minden előnnyel, hiába adták oda néki a különböző állami hivatalokat, a törvényszéket, a megyeházát, a pénzügyigazgatóságot stb., mindig csak anyagi gondokkal küzködött, amely gondok nemhogy fogytak volna, hanem inkább szaporodtak folyton. E miatt sok tekintetben le is maradt a vármegye rohamosan fejlődő községeitől, Csabától ós|Orosházától. gSsgÉs ime, a mostani derék vezetőség mégis nagy eredményeket tud felmutatni. Dr. L o v i c h polgármester bámulatos energiával és Gyula iránt érzett meleg szeretettel fogott a nagy tisztitó munkához tisztviselőtársaival egyetemben. Helyes gazdálkodási politikával lényegesen megkönnyítette a város anyagi terheit és minden erejével azon van, hogy városa tőle telhetőleg versenyt tartson a hasonló nagyságú megyeszékhelyekkel, vagy más városokkal. Különösen a város szépítése okoz sok gondot a vezetőségnek. Gyulának egy pár, igazán szépnek nevezhető utcáján kivül, minden utcája girbe-gurba, falusias, úgyhogy térképen az egész város valóságos labirintusnak tűnik fel. Az ódonság és rendetlenség uralkodik a városon. A vezetőség nagy ambícióval fogott hozzá a város szépítéséhez. Nemsokára már épül az állami elemi iskola 140,000 koronás hatalmas háza, jövőre az uj városháza kerül munka alá, ezenkívül számos köz- ós magánópitkezésre van kilátás. Ez a nagy építkezési láz természetesen a városi mérnöknek ad legtöbb dolgot, ugy hogy alig győzi ujabban már a munkát. Ennélfogva azzal az előterjesztéssel ólt a képviselőtestülethez, hogy adjon mellé egy segéderőt, mert anélkül nem tud hivatásának pontosan és hibátlanul megfelelni. A kérelmet csütörtöki rendkívüli közgyűlésén tárgyalta a képviselőtestület ós az állandó választmány javaslatára, tekintettel arra, hogy a mérnökre mostanában sok nagy koncepciójú terv megvalósítása vár, a segéderő alkalmazását elhatározta. A segédmérnöki állás egyelőre ideiglenes jellegű lesz és betöltése a polgármester joga, aki pályázatot hirdet ós alkuba lép a jelentkezőkkel. Mivel azonban az ez évi költségvetésben megfelelő fedezet ez állásra nem szerepel, a javadalmazást 1911 január 1-től fogják kiutalványozni. A megvalósulásra váró nagyobb koncepciójú tervek közül néhányat ismertetünk. Ilyen először a munkásházak ügye. Mikor a remetei birtokot parcellázták, a parcellázó mérnök kimérte ugyan a munkásházak ingatlanait, fel is osztotta, de olyan ügyetlenül és gondatlanul, hogy utcákat ós tereket nem hagyott. Ezt a hibát csak akkor vették észre, mikor a vármegye alispánja értesítette Gyulát, hogy a munkásházópitő-bizottság 40—50 munkásházat szándékozik felépíttetni. A rossz parcellázási terv miatt kénytelen volt a város az alispánnak kijelenteni, hogy hálásan köszöni ugyan az ajánlatot, de ez idő szerint nem fogadhatja el, mert újra kell a remetei birtokot parcellázni. Ez lesz egyik sürgős ós fontos munkája a | mérnöknek. Szükséges ezenkívül, mégpedig sürl gősen, a vágóhídi kibővítési tervek ós költségvetésének elkészítése is. Erre már megvan a pénz, mert megszavazta a képviselőtestület, de nagy elfoglaltsága miatt a mérnök mindeddig nem ért rá a tervek elkészítéséhez. A Kossuth-tér kibővítése szintén fontos munka. Mindenekfölött áll azonban fontosság tekintetében a város szabályozási térképének elkészítése, amelyre szintén égető szükség van, már az ujabban föllendült építkezések miatt is. Egyebek mellett ezek a fontos tennivalók tették szükségessé a segódmórnöki állás rendszeresítését. Egyről-másról. (Az éjjeli koszorutevők. — A turf áldozatai) - Fővárosi tudósítónktól — A Városligetre éjjel nagy csönd borul. A délutáni és az esti zaj megszűnik és a nyugalom veszi át birodalmát. Csak pár ember sétálgat egyedül vagy párosával. Az előbbiek azok, akik gondolatokba merülnek, vagy a hajléktalanok, az utóbbiak pedig — ezer bocsánat! — Ámor isten hivei. Mindezek nagyon csendesen viselkednek, mert néha-néha egy kis rendőri látogatásban is lehet részük. De itt nem lesz szó semmiféle razziáról, amely nem megy újság számba. Sokkal érdekesebb esemény törtónt az elmúlt éjjel a Városligetben. A Stefánia-uti részen a járőrszolgálatot teljesítő rendőr a kora reggeli órákban észrevette, hogy a megboldogult Rudolf fehórmárvány szobra teli van hintve virágokkal 03 egy kék szallag pedig oda van erősítve. A hatóság emberének feltűnt ez a nagy virághalmaz és közelebb ment a szoborhoz, de nem bántott semmit. Gondolkodni kezdett, hogy mitótő legyen. Először is elolvasta a szalag feliratát. Aranybetükkel ez állt rajta: „Rudolf trónörökös, be' kár érted! — Rajongóid." A rendőr eleinte semmi különösebb jelentősóget nem tulajdonított a különös feliratnak ós tovább ment. Pár perc múlva mégis jónak látta az esetet megjelenteni. Első utja a főkertészhez vezetett. A mester csodálkozott az elbeszélésen és rögtön meggyőződött a rendőr szavainak igazáról. És tényleg ugy is volt. Meglepetten állt a szobor előtt és nem értette a dolgot, hogy neki, mint a Liget „patrónusának" nem adták volna tudtára az ünnepség megtartását. A főkertósz nem nyúlt a szallaghoz, hanem jelentést tett a főkapitányságon, ahonnét két detektívet küldtek ki a helyszínre. A kiküldöttek megállapították, hogy a szobrot csakis az éj leple alatt virágozták föl. Majd betelefonoztak és felsőbb rendeletre a szigorú rendőrkéz gyöngéden levette a különös feliratú szallagot s mo3t, mint „corpus delictit" fogják kezelni. A rendőrség most természetesen kutatja az ismeretlen ko3zoruzókat. Eddig a tény egyszerű elmondása. Most már csak azt; jó volna tudni, hogy mi érdek vezethette az éjjeli koszoruzókat e tervük megválósitásában. Nagyon valószínű, hogy Ferenc József nyolcvanadik születésnapja alkalmából a titkos Rudolf rajongók áldoztak a megboldogult királyfi emlékének. Bizonyára felakarták hivni az ország figyelmét arra, hogy volt egy Habsburg trónörökösünk, aki a magyarokat rajongásig szerette ós igy akarták egyensúlyozni a most lefolyt nagy osztrák ünnepélyt a derék éjjeli koszoruzók. Ilyen szép cselekedet csak dicséretet érdemel és igazán nem lett volna szükség a titkolódzásra 1 * Csodaszép volt Pesten a szerda délutánja . . . Megállunk a Rákóczi-ut és a Nagy-körut keresztezésénél és nézzük a nagy forgalom lebonyolítását. De mintha most sokkal nagyobb volna az, mert az emberek nagy tömegben tódulnak a Keleti pályaudvar felé. Mi az ? Mi történhetett? Hova tart az a sok ezer ember? Hiszen se ünnepség, se uralkodó érkezés, semminemű nagy eseményről nincs tudomásunk. Jobban szemügyre vesszük a sietőket és a kezükben látunk egy kis füzetet: a verseny programmot. Tehát lóverseny van! Milyen különös, hogy ez a rengeteg ember hogyan érhet rá hétköznapon, egy szerdai munkanapon lóversenyre járni. Érthetetlen, hogy ráviszi erre őket a lelkiismeretük. Ahelyet, hogy a kenyér után néznének, inkább a kockázatos játékra teszik fel pár koronájukat. Akinek pedig az a pár koronája sincs meg, képes csalásokat és lopásokat elkövetni. Ezek már a kétes ekszisztencia emberei; itt nem lehet csodálkozni a játókőrületen, mint inkább a polgári középosztálynál, amelynek könnyelműbb része szintén töri magát a lósport szenvedélye után. Panaszkodnak házbáruzsoráról, élelmiszer drágaságról és aztán utolsó koronáikat is kiviszik a totalizatörnek. Az intelligencia ezreiről nem Í3 szólunk. Tovább megyünk a Rákóczi-uton a Barosr-térig. Itt egy kis íurcsaságot fedezünk fel. A legforgalmasabb utvonalat elzárja a rendőrség a teherkocsik elől, nehogy az őrülten robogó automobiloknak ós kocsiknak akadálya legyen. Tehát félre a kereskedelmi érdekekkel, mert ma lóverseny van és az Udvariasan rám szóltak : Pardon, uram, ön téved. Ez „Női szakasz." — Valóban 1 Örülök, hogy hölgyekkel utazhatok. S rágyujtotiam egy jó cigarettára. A hencegők a kalauzt hivatták, ki más kocsiba akart elhelyezni : — Uram, ön nincs a helyén. Ez Női szakasz. — Ezt mondták már nekem, de ez tévedés, ez nem Női szakasz, hisz én is itt vagyok. — S végre is, ön dohányzik, menjen hát a dohányzókhoz. — Nem megyek a dohányzóba, mert kapadohány szaga van: itt jól érzem magam, itt is maradok hát; a viszontlátásra 1 A kalauz látta, hogy egy szabad emberrel van dolga, vállat vonva elment, anélkül, hopy egy szót is szólt volna. A hölgyek dühöngtek, egész hangosan beszéltek neveletlen fráterekről, „faragatlan emberekről, kikkel uton, ulfólen összeakad az ember." De hát az asszonyok beszélhetnek, amit akarnak ! — Nem volt még kellemetlensége vidékének bíróságával ? — De igen, olykor-olykor, a vonatról jut eszembe ; egyszer tévedtem az útvonalban : ha a legközelebbi állomáson szálok le, elvesztem egész napomat ; gondolja meg, rnás vonatra szállni, megvárni a következőt, mennyi kellemetlenség ! Lehettünk vagy száz méternyire a pályaudvarról mikor tévedésemet észrevettem. Egyszerűen meghúztam a vészféket, a vonat megállt s leszálltam. Gondolja, hogy nem állítottak büufenyitő törvényszék elé ? no lám, a figyelmeztetéseket nem a kutyáknak találták fel az ördögbe is 1 Elitéltek igaz, de felebbeztem, semmiségi panaszt jelentettem be az államtanácsnál. Ebben a pillanatban deszkakerítés előtt mentünk el, mely mögül pompás gyümölcsök csábították étvágyunkat. Azonban egy felirat azt hirdette: „Tilos a bemenet 1" Útitársam hallatlan dühre gerjedt : — Ohó! Nézze C3ak ! Hát nem guny ez ?! Oh! Oh ! Tilos a bemenet! Meglátom, hogy tilos-e ? Először is nem tilos 1 Hatalmas rúgással tört ki két deszkát a kerítésből s belépett. Én nyugtalankodtam. — S ha a tulajdonosok meglátták volna. — Annál rosszabb, megtanítottam volna őket, hogy ne bosszantsák a bókósen arramenő polgárt, s ime ezen a házon megint egy : „Tilos falragaszokat ide helyezni!" Vissza fogok ide jönni egy enyves fazékkal s választási kiáltvánnyal ; mily ' jogon tiltanak el polgárt kiáltványok i felragaszlásától ? Hát már az utcán sem vagyunk szabadok. Ha minden francia ugy tenne, mint ón, akkor s C3ak akkor mondhatnók magunkat igazán felszabaditottnak. Nem j lennének többé elzárt átjárók, hol nem szabad menni, — fentartott helyek a gazdagok és nemesek számára — Hát miért csinálták apáink 89-et ? Igaz, ho<?y apáink hússzor erősebbek voltak, ők nem tűrték volna felzudulás nélkül a figyelmeztetéseket, a pénzbírság terhe alatt tiltva van, felhívjuk s ehez hasonló sérelmeket. Oh ha Mirabeau-nak mondta volna valaki, akár a király nevében, hogy üljön le, ha ő állni akart, ne köpjön a földre, mert a préfet igy akarja, hagyja sétapálcájót a ruhatár. ban, ne üljön szóles kalappal a támlásI széken, mit gondol, hogy felelt volna ? | — Mond meg küldődnek stb. stb... — Ugy van 1 S igaza lett volna. Elhallgattunk: mikor beértünk a városba, a vámhivatalnok kérdezte : — Van valami bejelentenie valója ? — Igen, ón szabad ember vagyok. Hiába kerestünk egy tőzsdét, cigarettázni akartam pedig nem volt gyufám. — Várjon csak! — kiáltott a szabad emler. A tűzjelző lámpák egyikéhez ment, melyre fel is volt írva „tüz-jelző", sétapálcájával betörte az üveget s bekiál totta annak az utcának a nevét, ahol mi voltunk. Két perc múlva egy tüzoltókocsi állt meg ott. Barátom a derék tűzoltók elé ment, kérdezvén : — Nem kölcsönözne önök közül uraim valamelyikük — „egy szál gyufát ?" Flerre Veber. A vén Egy kis müncheni vendéglőben ültünk az ötödik rajnai bornál Bergerrel s a kis Beyermannal. Már nem tudom, hogy mint jött szóba a mósalianca-ok témája. Valószínűleg ugy, hogy a kis Beyermann már ismét elakarta venni az utólsó modeljét, vagy valami pincérleányt. Hevesen disputáltam vele, ő meg egyre nyárspolgárnak szidott. Berger keskeny, kéken erezett kezébe nyugtatá kiélt, elnyűtt arcát s szó nélkül hallgatta a disputánkat. Nem is akartuk belevonni, mert ha megitta a maga adag borát, magától is megeredt a nyelve. — Mesalliance ? — szólt közbe hirtelen. — A mesalliance roppant utálatos valami. — Persze taplószivü, kiélt öregek számára — dobogott a kis Beyermann. — Fogd be a szádat kicsikém — mondá Berger nagyon nyugodtan s leereszkedőleg. — JMikor az első mesalliance-ot elkövettem, még csak tizenhat éves voltam s igy törtónt az eset. A családom tüdővészesnek tartott. Természetesen nem voltam az, mert az én életmódom mellett most nem ülnék itt s nem innám a Liebfrauenmilchet. Nem volt egyébb bajom krónikus lógcsőhurutnál. De akkoriban magam is tüdővészesnek hittem magamat s nagyon el voltam keseredve, mert hallottam, amint az orvos azt mondta a szomszéd szobában az apámnak, hogy legföljebb pár hétig élek. Lehet különben az is, hogy nem hallottam jól. Eiég az hozzá, hogy elküdtek egy téli fürdőbe légváltoztatásra. A kis szállónak természetesen ón voltam az egyetlen vendége s elég időm és alkalmam volt szomorú sorsom fölött eltöprengeni. Az első hetekben senkihez sem szóltam. Jól beburkolva egósznap a szabadban ültem s belélegzettem az üde, tiszta tengeri levegőt. Február végén egy szép napon, mikor szokatlanul meleg volt a kalendáriumhoz képest, nagy köpenyegembe burkolva, ismét a verenda lépcsőjón ültem s szomorú gondolatokba voltam mélyedve. Már érezni lehetett a tavasz illatát s az a gondolat bántott-e, hogy nemsokára bucsut kell vennem ettől a derült világtól, vagy a tavaszkor ébredezni kezdő érzékiség okozta-e, elég az hozzá, oly végtelenül elhagyottnak ós szegénynek éreztem magam, hogy sirni kezdtem. Egyszerre csak puha kéz simította végig a nyakamat. Összerándultam, mintha villamos ütés órt volna. Nem tudtam, hogy kicsoda, de éreztem, hogy asszony. Ez a félénk, remegés cirógatás volt az első órintós, melyet szerető asszonytól kaptam. S mikor azután két