Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-02-02 / 10. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam, 10-ik szám. Szerda, február 2. BEKESMEGTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Pénz és kultura. Békéscsaba, február 1. Ebben az országban, ahol olyan sajnálatosan kevés az egyenes és szabályos fejlődés, ahol a legtöbb szociális intézmény, amely a jövendőért létesül, a nagy vigjátékiró kakuk-várához hasonlóan, szilárd talapzat nélkül, a bizonytalanból tornyosul fel, egy idő óta örvendetes, jóleső és tetszetős gazdasági nekilendülés észlelhető. A magyar pénzpiac, amely tere és forrása a leendő magyar gazdasági evolúciónak, rohamosan szilárdul és gazdagodik. A pénzintézeti zárszámadásokból kellemes meglepődéssel olvashatjuk, hogy a centrumon kivül eső, vidékre telepitett pénzintézetek nagyszerű virágzásnak indultak. A bankok, pénzintézetek, részvénytársaságok, hitelszövetkezetekegyre szélesebb és távolabb eső körökig terjeszkednek s nemcsak talajra találnak, de ujabb karokat nyújtanak ki szűz terrénumok felé. Most már a hagyományos és sablonos hitelügyletek kötésén tul terjed a figyelmük. Ha kissé lassú tempóban is, de egyre több kereskedelmi vállalatot és ipari vállalkozást karol fel hatalmuk. Részt juttatnak évi üzemük forgó tőkéjéből a párhuzamosan működő kommerciális ágak üzemének is. Ez a tény pedig feltétlenül az iparfejlesztés és a kereskedelmi előhaladás mérőónja. Ugyanez az eredmény számszerűleg nyilvánul most meg a vidéki bankok horribilis osztalékai és százezres, milliós alaptőke-emelése alkalmával. Álljunk meg itt. A tőkeemelés bizonyos gazdasági fejlődés jele. Nagyobb pénzmasszák vonatnak be a közhasználatba, gyarapodik a forgó tőke. Ugyanekkor a közönség körében csökken a szabadon forgó pénz és a bankhoz kell folyamodnia, amig a folytonos kiegyenlítődés végbemegy. Örvendetes a pénzintézetek évi kimutatása, mert cáfolhatatlan érv a külföld konok vádaskodásaival és rosszindulatú becsmérléseivel szemben. Ez az ország most épit a józan, gyakorlati, szebb jövő számára. Megérti a fokozatos fejlődés feltételeit és modern nemzetgazdálkodást űz. Az osztrák vidéki pénzintézetek hatalmi köre és forgalmi ténykedése jóval szűkebb cirkulusokra szorítkozik, mint a magyar vidéki bankok működése. És azt is köztudomásra hozza az utolsó eredmény, hogy a vidék mégse olyan nagyon istentől elrugaszkodott, ázsiai fészek, amilyennek a központ hirdeti, sőt ellenkezőleg: financiális téren a vidék, határozottan a központ nivóján áll. És ha továbbra is ilyen tekintélyes arányokkal növekedik a központon kivül eső pénzügyi intézmények befolyása végül az önálló bank eszméjének hivei is általuk s velük vélik majd elérhetni a magyar pénzpiac függetlenitését. Mindezekkel szemben fájdalommal konstatálható, hogy a magyar közélet más terén teljes pangás és tétlenség uralkodik. Talán a politikai felfordulás a rugója, nem firtatjuk, de kötetekre menő tanulmányok szomorú témája a mi kulturális állapotunk. Csúf csökönyösség és oktalan irtózás jellemzi a magyar közönséget, ha kulturális építkezésről van szó. Akárcsak a gyerek, menekül, ha fürdővizet emlegetnek előtte. És éppen ezen a téren tehetnének sokat pénzintézeteink. Példát kellene venniök a nemzetiségi területek intézeteitől, különösen pedig a rumán és az erdélyi szász intézetektől. Kész bizonyság emellett Nagyszeben, ez a remekül kifejlődő, bámulatosan emelkedő nagy város. íme, van néhány nagy és sok kis pénzintézete. Ezek a pénzintézetek tették széppé és virágzóvá otthonukat. A szász bankok év végével mindössze 4 százalék osztalékot adnak részvényeseiknek. A többi hasznot lokális közcélokra fordítják. Egyik kultúrintézményt a másik után valósítják meg. Nem kozmopoliták, mig a többi nemzetiségi pénzintézetek, — kevesebb jót róluk, — túlnyomó részben soviniszta céloknak áldoznak. De eredményesen áldoznak. A szász bankoknak arra is van fölöslegük, hogy évenkint néhány fiatalembert külföldi egyetemekre és szakiskolákra küldjenek tanulmányaik befejezése végett. Nem mondjuk, hogy a magyar pénzintézetek nem teljesitik a reájuk háruló kulturmissziót. Csakhogy nincs látszatja és foganatja anyagi hozzájárulásuknak. Más az arány nálunk, több a teendő és ami legsúlyosabb : elforgácsolják adományaikat. Évrőlévre látogatják őket a jótékonycélu és egyéb hivatásu egyesületek, melyek aprózva koldulják ki a kulturának szánt péterfilléreket. Elaprózódik a talán együtt nagy vagyon, amivel lehetne valamit kezdeni. Valami szépet, nemeset és okosat. A politika tájékáról. — Budapesti levél. — Most én igazán rettenetes zavarban vagyok. Önök ott lenn könyörtelenül követelik tőlem a közönség által már megszokott pesti leveleket, repesve, aggódva várják a postást, helyet adnak számára a lapban: és ón alig tudok miről irni. Mert hát hogy a Házat elnapolták, az már nem újság, hogy Khuen-Héderváry lemondását a király nem fogadta el s hogy rövidesen feloszlatás és választás következik, az sem ujsá£. Más nevezetesebb eseményi pedig nem történt mostanában a politikában. Idefönn a saját lapommal is sok baj van. Politikai rovatnak kell lenni, azt elő kell teremteni a föld alól is, mert különben megesz a mélyen tisztelt publikum. Szombaton például érdekes esetem volt. Kétségbeesve, izzadtan gondolkoztam arról, hogy micsoda politikai miskulanciákat adjak be az olvasóközönségnek. Nagynehezen eszembe jutott valami, de azzal egyidejűleg benyitott szobámba a főnököm : — Mit dolgozik ? — Azt, amit tegnap. — Mit ? — Leirom a képviselőház ülését. — Hogyan ? Hát nem tudja, hogy pénteken elnapolták a képviselőházat ? Hogy irna ön a képviselőházról ? — Egyszerűen, kérem. Nekem politikai rovatot kell csinálni, mert azért kapom a fizetésemet. Én tehát, mint alkotmányos érzelmű újságíró, nem veszem tudomásul a Háznak exlexben való elnapolását ós hiven irok tovább az ülésekről. Nem bánom, ha be van is is csukva. Én nem leszek darabont. A főnöknek tetszett ez a terv, csakhogy a többi kollegák nem mentek bele a költött ülések írásába. így én sem irtam, mert ezóta már régen üdülnék a — Lipótmezőn. De azért önöknek mégis fogok irni valamit a legaktuálisabb politikai kérdésről, a nemzeti ellenállásról. A Ház törvénytelen elnapolása óta ez van napirenden mindenfele. Már pénteken megkongatták a vészharangot: — Kiki azon a helyen, ahol áll, tegye meg kötességét! — kiáltották a J u s t h-párti képviselők hadvészülte képpel. Adassék meg minden tisztelet a jóhiszemű hazafiaknak, akik becsületbeli kötelességüknek érezték, hogy amiért a kormány nem tud gondolBékésmegyeí Közlön; tárcája. Románc. Sajkám röpül a végtelenbe, Csobogva hordják a habok. Sűrű sötét az ég peremje És rajt egy csillag sem ragyog. Sikongva száll a vész sirálya. Vihar közéig, dübörg az ég .. . ... S zengien bár száz orkán danája, Rád gondolok, szeretsz-e még ? ! Emlékszel-e még az első csókra, Ott bent a füzek erdején Suttogva sirt a régi nóta, A ringó nádas rejtekén, Suttogva sirt a régi ének, Napfényben úszott a vidék . ... A bűvös álom szerteszéledt, Szeretsz-e még, szeretsz-e még ? Ott van-e még a kis lugasban A régi méhtakarta pad, A jegenyék szép hosszú sorban Állnak-e még a kert alatt. Csillan-e még a tájt taréja A csermelyen, mint egykor rég ? Gondolsz-e még rám néha-néha, Szeretsz-e még, szeretsz-e még ? Szilágyi Ferencz. A mimóza szerelme. - Montecarlói történet. — Ira: Battyán Radó - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A francia Riviéra legélénkebb életét élte. Március volt. A narancsfák s babér erdők virágzásának az ideje. A tenger felől jövő langyos levegő virágillattól terhes. S a emberi szivek gyorsabban dobognak a kitűnő zenekar ismert, behízelgő melódiáju keringőnek ütemére. Az egész világ nemzetközi társadalmát ott láthatjuk a kaszinó igazgatósága által remekül gondozott parkok sétányain, amint a divat ezer csudaszép változataiban végig cikáznak, örömteli, boldog arckifejezéssel. De az igazi élet, nem Nizza sétányain, nem a tengerparton hullámzik. Hogy azt megszemlélhessük, fel kell ülni autónkra, vagy ha ezzel nem lennénk felszerelve, a rendelkezésre álló villamosra s át kell rándulnunk MonteCarlóba. A játék termekben azután megláthatjuk mindazt, mit a képtárlatokon, divatlapokban s a regényekben elszórva észlelhetünk, — egy csomóban. De a sok világhírű szépség között ez egyszer nem Európa, de még Amerika sem vihette el a pálmát, mert a legszebb nő, ahogy azt a társaság elfogadta volt, dr. Cavaischi felesége, a kis japán baba volt, ki mintha észre sem vette volna azt a sok sóvár szemeket, mely őt minden léptén követte, épen olyan pajzán jókedvei társagott minden ösmerősével, mintha csak odahaza, a napfényes Nippon országában a chrisanteumokkal környezett gyönyörű házában fogadta volna őket. Még ennek a mindent látott s mindent élvezett nagy nemzetközi tömegnek is újszerűségével s szokatlanságával lekötötte figyelmét. A japán férfiak már megszokottak a külföldi nagy hírnevű fürdőhelyeken. A kis cendes, hallgatag, félszeg alakokat már nem nézik azzal az érdeklődéssel, mint azelőtt, amikor még látásukhoz nem szokott anynyira a szem. De japán nőt. Hozzá még társaságbelit, nem láttak az európaiak, de még mások sem. A japán nem viszi társaságba házastársát. Dr. Cavaischi volt az első, ki külföldi tanulmányutjára s szórakozásaira is magával vitte feleségét. Nem birt volna egy percig sem nélküle lenni. A japánoknál egészen szokatlan érzelmességgel imádta feleségét. Látszott a tekintetén, a beszédén, ahogyan hozzá szólott. Minden mozdulatán, hogy az életét, mindenét szívesen áldozná a kis babáért, akit mindenki a százszorszép Mimózának nevezett. S emellett nem volt féltékeny reá. Minden társaságba bevezette. Amikor a roulleten próbálta ki szerencséjét, akkor is ott csintalankodott az oldala mellett. S ha a szerencse kedvezett számításaiknak, piciny kezét pajzán örömmel verte össze a nagy halom aranynak láttára, mit a croupier lapátja feléjük söpört. Mindenki szerette a japán házaspárt s mindenki igyekezett kedvükbe járni. Ami szép virág Nizza kertjeiben nyilt, az mind a szép Mimóza ablakán hervadt el. De az a sok égő férfisziv is mind ott szomorkodott a virágos ablak előtt, senki sem birt hatni a kis japáni asszonyra; ugy tetszett, mintha a férjén kivül más férfit meg sem lát, más senki szivét nem érdekelheti. Pedig társaságban a legelső gavallérok küzdöttek kegyeiért, a legszebb párisi világfitól elkezdve, egészen andaluzia legsötétebb szemű s legvakmerőbb Don Juánjaig. Senki sem dicsekedhetett még a legcsekélyebb sikerrel sem, még csak azzal sem, hogy a társas ebédek alkalmából kétszer egymásután a jobboldalán ülhetett volna, mert az is minden nap más és más udvarlónak jutott osztályrészül. A férfiak már fel íis adtak minden reményt, hogy a japáni Mimózát meghódíthassák, de azért éppen oly tüzesen, kitartóan s fáradhatatlanul udvaroltak, mint azon a napon, mikor a bemutatkozás történt. Dr. Cavaischi csendes nyugodtsággal mosolygott a fehérbőriiek erőlködésén, amint mindnyájan egészen nyíltan, európai szokás szerint, a férj szemeláttára igyekeztek elrabolni tőle legdrágább kincsét. O nyugodtan szemlélte a küzdelmet, mert bizonyos volt felesége hűségében s abban, hogy mi következik akkor, ha azt megszegné. Mindenki tudta, hogy dr. Cavaischi rettenetes vagyon felett rendelkezik. Talán még a bankot is aprópénzzel tudta volna kifizetni s éppen azért a játék, noha azt elég szenvedélyesen űzte, mi befolyást sent gyakorolt reá abban a tekintetben, mint ahogy az a többieket érdekelni szokta. Mindazonáltal észrevehetőleg állandóan s amellett nagy összeget vesztett, ugy a roullet-, mint a trente-quarente asztalainál. A legkülönfélébb kombinációkkal próbálkozott, de mindig csak vesztett és egyre csak vesztett. Ismerősei egyre csak mondották, hogy mindez csak azért történik igy, mert a felesége igen szereti őt. Dr. Cavaischi pedig jólesően hallgatta ezt a dicséretet, mely neki