Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-01-27 / 8. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 8-ik szám. Csütörtök, január 27. BEEESHEBTEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EltOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre 9 kor. Negyedévre 8 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Részletre. Békéscsaba, január 26. Ez a zajos csatakiáltás, mintha kissé alábbhagyott volna. Az uj végrehajtási törvény kissé megszorította a mindent részletre eladók eladási kedvét s a sommás perek légiója, mely ezekből az ügyletekből származott, mintha valamelyest megcsappant volna, az egész ország bírói karának legnagyobb örömére. Ám az aránjuezi szép napok eljövetelét mutató korszak hamar elmúlt. A részletkereskedők egy része ugyan becsukta a boltot, de csak azért, hogy helyet adjon az uj és ujabb vállalkozóknak, akik még mindig, sőt még inkább merészelik portékáikat a szegényebb néposztálynak, e csekély részletekre, de annál busásabb árak mellett eladni. S folyik a részletüzlet vígan tovább, sőt még jobban virágzik a hólapda rendszerű svindli. Mindent, mindent kaphatunk részletre az ágyteritőtől, fel egészen a Brownig-pisztolyig. A fortélyes részletügynökök, különféle álruhákba öltözve, mindig megtalálják a módját a közönség becsapásának s mindenkor lesznek naiv hiszékenyek, akik felülnek mindama maszlagoknak, melyeket a tulrutinirozott álkereskedők beadnak nekik. S nem lehet ellenük védekezni. Mert majd hazafias könyvek, hazafias célokat sejtető sorsjegyek, majd tényleg tisztességes jótékony egyesületek segélyezését mondják a célnak s csak mikor a kámpány már lezajlott, veszik észre a becsapottak tábora, hogy bizony-bizony ismét csak hiszékenységük áldozatául estek s a célt, melyet vásárlásukkal előmozdítottak, nem szolgálta az eszköz, amellyel azt véghezvitték. A részletre jelszó most is épen ugy dühöng, mint annak előtte, csak valamivel óvatosabbak az eladók. A vevők, azok még ma is épolyan könynyen hivők, mint a régi időben, amikor még az uj végrehajtási törvényt nem alkották meg azok, akik ezzel ennek a lehetetlen kereskedelemnek egyszer s mindenkorra véget akartak vetni. Minő nagyot csalódhatott az, kinek célja volt a szegény, hiszékeny népnek segítségül sietni a nálánál ravaszabb, kitanultabb ügynökökkel szemben. Most már láthatják, hogy az a pillanatnyi ijedelem, melyet az uj törvény ezekben a kereskedőkben keltett, hamarosan véget ért s ime, most már rá sem hederitve, éppen ugy folytatják kisded játékaikat, mint a múltban, semmi sem gátolja őket abban, hogy könnyelmű hitelezéseikkel bajba ne rántsák azt a fogyasztó közönséget, amelynek sem azokra az irodalmi termékekre, melyeket részletekre árusítanak, sem azokra a fényképező-gépekre, lőfegyverekre s egyéb felesleges holmira szükségük nincsen, amellyel a részletkereskedők ez ország lakosságát oly túlontúl elárasztják. Az uj törvény tehát, mit sem változtatott a régi helyzeten. Nem változtatott pedig azért, mert a gyakorlat nem foganatosíttatja a törvényt abban az intencióban, amelyben az alapitójuk megalkották. Nem védi a kisembert, azaz nem jobban, mint annak előtte, éppen hogy a fizetéssel bírók letilthatatlan részét emelte kétszeresére. De azt, amit gondoltak, hogy a két szobás s alatta állók bútorzatát ne lehessen bántani, vagyis, hogy a családok exístenciáját ne lehessen a végrehajtások s azok foganatosításával feldúlni, ezt az uj törvény éppen alkalmazásának módjában nem tudta behozni s igy a kisember érdeke e téren védelemben tovább sem részesül. Részletre! Hangzik fel újból a már eltemetetnek hitt jelszó, s a részletre vevők keserves könnyei áztatják továbbra is a hazai talajt, az uj törvény alkotóinak legnagyobb keservére. Khuen és a pártok. — Budapesti levél. — Igaza volt annak, aki azt mondta valamikor rágen, hogy a magyar parlament, egyébként minden parlament, valóságos szinház. Mert csakugyan játszódnak ott le forradalmi jelenetek á la „Ember tragédiája", játszódnak le drámák, játszódnak le komédiák és játszódnak le bohózatok. Hétfőn meg micsoda kavarodás volt ott! Szegény Gál Sándor elnök azt sem tudta, mit csináljon, mikor látta maga felé hömpölyögni a szájas honatyák fenyegető áradatát. És kedden már egészen megváltozott a tisztelt Ház képa. A honatyák nyugodtan ültek a helyükön és mikor Khuen az ő rejtélyes mosolyával. a terembe lépett, egyetlen árva „abcug" sem hangzott el. Ennek is meg van ám a maga oka-foka. Mert hát a hétfői ülésen a fiatalosabb vórü képviselő urak, mint Nagy György, a székely góbé, a sok orditozástól annyira berekedtek, hogy képtelenek voltak másnap tisztességes hangot kiadni. Komikus is lett volna, ha ezek a jó urak rikácsoló, lehetetlen hangon oda kiáltották volna Khuennek: V — Áphchuk! Tudták, hogy általános derültség követte volna ezt az ékes közbe3zólást> igy hát nem is cselekedték. Khuen pedig elfoglalta helyét és várta a történendőket, a bizalmatlansági nyilatkozatok reá zúduló zuhatagát. De már nem voltak élesek a kifakadások. Tréfált Khuen, tréfáltak a honatyák. Derültséget keltő közbeszólások és riposztok hangzottak. S z ó k e 1 y Ferenc az első unitárius kultusz miniszter a néppárttal évődött. Egyszóval olyan volt az a keddi parlamenti nap a hétfőihez képest, mint egy romboló viharos kora tavaszi nap után, egy derűs napsugaras nap. Mindez azonban nem jelenti azt, mintha Khuennek most már rendbe volna a szénája. Sok baja van ós lesz a pártokkal, amelyek között egyetlenegy sincs, amely véle rokonszenvezne akár távolról is. A pártoknak Khuennel szemben követendő eljárására, bárhogyan is igyekeznek ők tagadni, nagy hatással volt gróf Tisza Istvánnak a főrendiházban hélfőn délután tartott nagyszabású, gyönyörű beszéde, mely ujabb politikai életünk legnagyobb jelentőségű kinyilatkoztatásai közé tartozik. Ez a hatalmas beszéd lázba hozta Tisza politikai ellenfeleit i?. Sokan gondolták és sokan mondták ezek közül : — Kár ennek a nagy tehetségnek parlagon heverni. Kár, kár, beh kár! De azt hiszem nemsokáig kárognak már. Tiszának vissza kell jönni ós vissza is fog jönni. Ez nagyou sok politikusnak a meggyőződése. Kedden megint hangzott el egy nagy beszéd, még pedig az alkotmánypárt vezérenek: Andrássy Gyula grófnak alkairól. Andrássy Khuennek hétfőn előadott programmját birálta, még pedig elitélőleg. Hibáztatta, hogy a bankkórdésben se pro, se kontra nem Békésmegyei Közlöny tarcaja. A Garda-tavon. Csillámló szín-arany fövény a parton S a Garda-tónak selymes tükre csoda-kék ; Rajongva üdvözöllek Tó-királynő, Egy hódolód, ki ezer mértföldről jövék. Testőreid, a dali pálma-tábor És koronád, a feLhővágó kék hegyek . . . Oh ! hadd maradjak melletted királynő, Hogy rabszolgád és örök-hű lantosod legyek. Magyar rónák vándor lantosa voltam S a szőke Körös habján hetyke kis király ; Megsiratott a rezgő nyárfa lombja, Mikor búcsút süvített nékem a sirály. Zord tél van ott most s én vissza sé vágyom, Lényed varázsa, oh királynőm, itt maraszt, Oh, hadd maradjon rabszolgád a lantos, Kit álomittassá tett az örök tavasz. Oh nézzd, nézd e bűvös olajerdőt, E déli vadvirágos, buja völgyeket; E fény, hangulat, illatterhes tájat; Decemberben ragyogó május is lehet! Nem kell nekem oBhon a kis királyság, Tündérszép Tó-királynőm! hadd maradjak Nem siratom a Körös hableányait, — [itt; Valaki elment.., ő sirathat valakit . . . Öleltem álomittasan a pálmát, A napfény hullt rám, vadvirág leiakart. Nem én ! a Körös dérütötte partját. Dehogy is siratom a rezgő-nyár-avart. ... Es,... és az arany-fövényre borúltam, Szivemből már kiszállt a fény, mámor, öröm És sírtam, sírtam, úgy úgy megsirattalak : Én édes, édes, árva, szőke Körösöm. Zvarlnyi Szilárd. ' A falu. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Szilágyi Jenő. Asszonyokról beszélgettek. Istenem ) ha egy társaságban egy-két szellemes, ! vagy legalább annak tartott ember van, ugyan miről is beszélnének: Asszonyokról, szerelemről... Az ideálistának ismert doktor hevesen kelt ki a közkifogás ellen. Most, hopy a sor rajta volt, nem akarta elszalasztani az alkalmat, hogy mindent elmondhasson. — A nőkről négyféle felfogást ismerek : van aki azt mondja, hogy minden asszony jó. Az ilyen emberre azt mondják, hogy bolond. A másik a rossz akarat, kivételnek mondja. Ez a két optimista felfogás. Van, aki kivételnek nevezi a jó asszonyokat. És végre a , legpessimistább felfogás szerint: minI den asszony rossz. Ha kivételeket soI rolsz elő neki, vagy azt mondja, hogy ez az asszony még nem rossz, vagy csak mi nem tudjuk, hogy rossz, vagy végül, hogy azért nem romlott meg, nem volt rá alkalma. De hogy egy asszony önmagában véve is rossz lehet, azt nem ismeri be Nos ez az utolsó a legveszedelmesebb felfogás. És el sem képzelhetik, hogy hány embernek mételyezte meg ez a lelkét. Én nem vallom ugyan ezt az elvet, de ha megengedik, egy kérdést vetek föl : mik azok az : okok, vagy körülmények, melyek miatt [ egy asszony nem csalja meg a férjét ? Egy ábrándos szemű szőke asszonyka ! közbeszólott: — Tudtommal mostanáig csak azokat az okokat keresték amelyek miatt egy asszony megcsalja az férjét. j A doktor nyugodtan, megszokott, kedves fejbólintással felelt : Í

— Igaza van asszonyom. De ón most a legpesszimistább fölfogás nevó, ben szólottam. A kérdés tetszett. Meg is vitatták minden oldalról. A férfiak nem győzték eleget hangsúlyozni, hogyha az asszony nem csalja meg az urát, érdeme van abban a férjének is. Az asszonyok természetesen tiltakoztak az ellen és példákal bizonyították, hogy némelyik férj megérdemelné a szarvakat és igazán magasztalni lehet az olyan asszonyt, a ki nem ékesiti föl velük az ilyen férj homlokát. Pedig hát ez nem érdem, de az ily esetben igenis magasztalni kell. Mindent elmondottak erről a kérdésről, amit csak lehetett. A beszélgetés mindinkább csöndesebb lett. Látszott, hogy ezt a témát nemsokára tárgyalják. Csak egy ember volt a társaságban, aki eddig még egy szót sem szólt. Kíváncsian fordultak feléje, mert az ő véleménye mindenkit érdekelt. Az öreg orvos volt az, a kit tapasztalataiért, tiszta életfelfogásáért és nyugodt, derült kedélyóért mindenki nagyrabfcsült. — Önök az ón véleményemet akarják hallani, — mondá, mély, gondolkodó tekintetét végig jártatva a hölgyeken. Nos e helyett egy kis történetet fogok elmondani önöknek. Csak megvártam, hogy mind hozzászóljanak a kérdéshez, j mert az, amit ón akarok mondani, csak | legutoljára jön. Régen történt. Nem is emlékszem j már pontossan, hogy hány év előtt. ' Ott éltem egy csöndes kis városkában, 1 melyet éppen csöndjóórt inkább falunak lehetne nevezni. Ismertem egy asszonyt, aki onnét, az ország szivéből jött oda. Mondhatom igazán szép asszony volt, Szénfekete, omló haja, érző lélekre valló, mély, fekete szemei voltak. Férje végrehajtó volt és a környéken sokat utazott. Korán reggel elment és néha későn este jött vissza. Azelőtt nyugodtabb pályája volt, mint gyógyszerész, egy másik vidéki városban csöndesen, kényeimessen élt. De mikor megnősült, több jövedelemre volt szüksége. A gyógyszertárát bérbe adta és eljött hozzánk végrehajtónak. Egyóbbként roppant közönséges ember volt. Üres, kifejezésnélküli, szürkéskék szemei, csúnya, sovány arca, rendetlen gyér bajusza és túlságos hegyes orra volt. Szóval egyáltalán nem olyan ember, a kibe egy szép és okos asszony, akit valamikor bizonyára ünnpdltek, szerelmes lehetne. Nos, ez az asszony nem is volt soha szerelmes a férjébe, de igazi, tiszta, erkölcsös szeretet volt az, ami hozzáfűzte. A törvény és vallás szentségével megerősített bizalom. Elmerengve szívta a szivarját, majd kis vártatva folytatta : Önök bizonyára kitalálták már, hogy mit akarok mondani. Ez az asszszony nem csalta meg a férjét soha. Pedig házasságuk legelső idejében szerelmes volt. Elvitázhatatlan igazság, hogy mindjájunknak kell egyszer szeretnünk, Nos ő nála is, mint annyi más asszonynál, a szerelem csak a házasság után kelt életre. Isten tudja : nem szokott még hozzá a falu csöndjéhez, unalmas, egyhangú magányhoz. A falura került nagyvárosi asszony legkritikusabb ideje az, amíg hoszászokik, sőt megszereti a csöndet, az elhagyatottságot. Szóval amig unatkozik. Tehát mondom, szerelmes volt. A J járásbiró volt az, akiért talán a lelke I üdvösségót adta volna oda. Gyakran | találkoztak. Szivük szerelmes, hangog