Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-06-12 / 47. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 47-ik szám. Vasárnap, junius 12. BEKESH POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellem

1 részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElfOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTIÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Diáknyomor és pályaválasztás. Békéscsaba, junius 11. Magyarországon most körülbelül tizezer diák áll életének egyik legnevezetesebb forduló-pontjánál: az érettségi vizsgálatnál. Verejtékes homlokkal temetik magukat a tankönyvek lapjai közé és szívják magukba a tudomány alapjait, melyekre aztán a magasabb iskolákban fognak épiteni. De vége lesz az izzadásnak is. Az érettségi vizsga elmúlik, az érdemesek büszkén lobogtatják kezükben a nyolc évi szorgalmas munka gyümölcsét, a bizonyítványt, az érdemtelenek pedig tanulják ugyanazt újra és tovább. De az érettségi vizsga után merül fel csak az igazi nagy kérdés, hogy most már merre és hová ? Tanácstalanul áll a pelyhedző állú fiatal ember az igazi élet, a munkás élet kezdőpontjánál, amelytől a szélrózsa minden irányába utak vezetnek. És rövid töprengés után rátér arra a pályára, amelyen legtöbb kartársát látja haladni: a lateiner pályára. A magyar nemzetben még mindig végtelenül csekély a hajlandóság a praktikus életpályák iránt. Középkorból fenmaradt társadalmi előítéletek állanak e hajlandóság útjába, amelyek elkábítják a szülőket is annyira, hogy még mindig némiképen megbélyegzőknek látják fiaik számára a praktikus életpályákat. A szülők Iegnagyobbrésze lateinert akar fiából nevelni és küldi az egyetemre, akadémiákra, ahol pedig már minden fakultáson óriási túlzsúfoltság uralkodik. És mi ennek a tódulásnak a következménye ? A tehetősebbek birnak tanulni, haladni, a szegényebbek pedig, ha még olyan tehetségesek is, hihetetlen nyomorusággal küzdenek, a tanuláson kivül testet, lelket ölő munkával keresik meg a mindennapi kenyeret, ami által vagy elpusztulnak, vagy feladják a kétségbeesett küzdelmet és szaporítják az úgynevezett szellemi proletárok számát, akik tulajdonképpeni vezérei az egyre hatalmasodó szociáldemokrata mozgalomnak. Egy néhány jellemző esetet akarunk bemutatni, hogy mindenki láthassa az igazi méretekben oly hatalmas diáknyomort. A budapesti felsőbb iskolák szegénysorsú tanulói nagy tömege a legnagyobb nélkülözések között él és a legszükségesebbre sem telik. Még az ágyrajárás sem ismeretlen valami előttük. Sőt nagyon sok az olyan is, akinek nem jut ennivalóra sem. Megalakult ugyan nem régen a jó öreg „Menza akademica' ahol pár hatosért egy teljes (!) ebédet lehet végigenni, de napról-napra, f°gy a „vendégek" száina s elkerülik a menzát csapnivalóan rossz ételei miatt. A bérlő már bizonyosan budapesti háziúr lett a diákok garasaiból. A pénztelenség ráviszi a tanulókat, hogy éjjeli munkát vállaljanak. Rajzolnak, másolnak, csakhogy a drága tandijakat leszurkolhassák. Igy aztán a tanulást kell elhanyagolniok. Év végeztével aztán még külön utóvizsgadíjjal is megterhelik az amúgy is szegény fiukat. Hiába, ezt meg kell fizetni s anélkül tudhat a diák kitűnően is tárgyaiból, szóhoz nem jut s nem haladhat. Oroszországban már megtalálták a módját annak, hogy a tanuló pénzhez jusson. Megcsinálták a „Diákbankot". Az intézet nem a diákok kezeihez juttatja a pénzeket, hanem fizeti a lakást, ellátást, könyveket stb. Alacsony kamatra dolgozik a bank s a pénzt akkor kapja meg, ha a jelölt elnyeri a diplomát. Hogy a „Diákbank" működése milyen áldásos, azt nem is kell vitatni. Nálunk a „Galilei kör" próbálkozott segíteni a bajokon, de — sajnos — az ankétnél tovább még nem jutott el. A tudományos egyesület érintkezésbe is lépett a fővárossal, de a tárgyalások megakadtak. Hogy miért? Azt nem tudjuk, de annyi kiszivárgott, hogy az anyagi nehézségek voltak az ukadályok. Beavatott helyről értesülünk, hogy az elejtett fonalat ismét fölveszik és radikális módon akarják a szegény diákok baját orvosolni. Az uj tanácskozásokba bevonnak majd tanulókat is s igy alaposan meg lesz világítva a nehéz kérdés. Egy nagy akcióra van már végre is szükség, hogy ezen a ránk nézve szégyenletes állapoton segítve legyen. A külföld már régen megmozdult s nem engedi, hogy a jövő szellemi ereje meggyengüljön. Természetesen csak nagy pénzáldozatok árán érhetjük el mi is, hogy szegénysorsu tanulóink kevesebb gonddal készülhessenek el küzdelmes pályájukra, Gyula város közgyűlése. Rendezik a tisztviselők fizetését. Néhány fontosabb tárgy. Sok tekintetben érdekes és fontos lesz az közgyűlés, melyet e hónap 15-én, szerdán tart Gyula város képviselőtestülete. Figyelemreméltó tárgyak fognak rajta szerepelni, amely tárgyak azt mutatják, hogy a város mostani ambiciózus vezetősége igazán szivén viseli a város érdekeit és olyan intézkedéseket igyekszik tenni, amelyek haladásának és fejlődésének legbiztosabb támogatói. Legfontosabbnak lehet azonban tekinteni a tisztviselők fizetésrendezésónek ügyét. Ez a kérdés szoros összefüggésben áll a Wekerle-kormány által alkotott törvényjavaslattal, mely szerint az állam évente kót millió koronát oszt ki a városok között az anélkül is nagy terhek némi részben való könnyítése céljából. Később ez a törvényjavaslat módosu t, mert maga Andrássy Gyula gróf volt belügyminiszter is belátta, hogy két millió korona igen kevés a városok gyámolitására. A módosított törvényjavaslat fokozatos emeléssel felemelte a segélyösszeget óvi nyolc millió koronára. A kót millió korona felosztásának tervezete el is készült még a volt kormány alatt, azonban a bekövetkezett bukás és az annak nyomán elő állott politikai zavarok meggátolták a terv végrehajtását. A Khuen-Héderváry-kormány épen olyan jóindulattal, fontos szereplésüknek talán még nagyobb méltánylásával viseltetik a városok iránt, mint a Wekerle-kormány. Ki tetszik ez abból a törvényjavaslattervezetből, melyet pár héttel ezelőtt lapunkban bőven ismertettünk. Ez a tervezet sokban eltér a Wekerle-kormány tervezetétől. Az előbbi tervezet szerint ugyanis az államsegély elsősorban a tisztviselők fizetésrendezésére fordítandó. A fizetési szabályok rendezett tanácsú városokban a VIII. fizetési osztálynál kezdődnek. Ezt a Khuen-Héderváry féle tervezet oda módosította és igen helyesen, hogy rendezett tanácsú városokban a legmagasabb fizetési osztály a VII. legyen. Aztán még sok lényeges módosítást eszközölt a régtervezeten a mostani javaslat. Gyula képviselőtestülete a junius 15-iki közgyűlésen ez uj javaslat alapján foglalkozik majd a tisztviselők fizetésrendezésével. A régi kormány a két millióból — mint annak idején megirtuk — 18000 koronát juttatott Gyulának. A VIII—XI. fizetési osztályok mellett ez az összeg a célra elégséges is volt, sőt 3000 korona még maradt is a város egyéb közszükségleteinek részben való fedezésére. A VII—XI. fizetési osztályok mellett azonban kevés. A közgyűlésnek Békésmegyei Közlöny tárcája. Kacagok, sirok... Arany fényben tündökölve Édes, játszi napsugár, Viruló szép virágok közt Vig, mosolygó képpel jár. Oly üde a kis ligetke, Rózsa nyilik rügy tövén: Ugy tűnik egy-egy levélke, Azt suttogja csak : ő, én. S én bolygok kéjittasan Harmatos jű közepett, S szivem akkor szép jövőt, bús, Eltűnt múlttal összevet. S látom, hogy mily szép az élet, Élni, élni akarok És a dicső szép természet Ölén ah, hogy kacagok ! Ezüst-fehér holdvilágnak Fénye bágyadt, sápadoz Csendes méla lombok közül Bús, tört sóhaj átalhat. Oly fehér a rózsa szirma, Haldoklik oh, szinte már, Hajlott bokra ugy letörve. Zord halálra félve vár. S én szenvedve járak, halkan, Ugy kisért a holdvilág. . . Összerezzen testem, lelkem, Hogyha mozdul egy kis ág. S hirtelen a rózsaágyból Nyílnak mély, zord, hüs sirok, S én közöttük életuntán Valakiért ugy sirok. . . goal. A zongoratanárnőIrta: Chavignand León. Delvalée, a konservatórium elsőrangú hegedűse, nem rég foglalta el a Vértanú utcán lévő uj otthonát. — Oh jó Istenkém ! — kiálltott fel napjában többször is. Valóban jó cini't adtak enaik az utcinak, mert aki ide jön lakni, az igazán vértaniú áldozatot tesz Majd elfogta a düh, haját tépdeste, m.kor csengetnek az ajtón. Delvalée, : habár elsőrangú hegedűs volt, de inasa j nem lévén, maga nyitotta ki az ajtót, j melyen régi barátja Daubusson, a fuvolujátszó lépett be. — Servus ! Milyen véletlen hozott erre felé ? — Semmi se, én saját akaratomból... — Én azt gondoltam, hogy legalább is Californiában vagy. — Láthatod, hogy nem is voltam ott. — De . . . Daubusson nem igen akarta elmondani barátjának, hogy ép egy kis civakodás miatt hagyta el otthonát, melyet átkozottá tett az a hajdani, annyira szeretett gazellaszemü ós bíborpiros j ajkú kedvese. — Eleinte igen mindennapi dolog! ról folyt a társalgás. Mindketten nagyban füstöltek, mint valami török pasák, elhelyezkedtek szípen a ruganyos pam lagon és hallgatagon nézegették a füstkarikák játékát. Mig végre Daubusson megkérd ezé: — Meg vagy-e elégedve az uj lakássoddal ? — Nem, egy cseppet sem, elmegyek innét. — Ej, de miért ? — Mert ez a szomszédnőm, az tönkretesz engem. — Talán nagyon csúnya, nehézkes és mégis rátartó ? — Nem találtad el . . . nem, ő egy zongoratanárnő, egyike azon .. . — Az, akit most hallunk játszani ? — Igen Daubusson ; az egész nap kinoz engem, mint valami lidércnyomás. — Hát te nem hegedülsz ? — Hegedülni! És móg kérdezed azt ? Ne is beszólj többet róla ! Lehetetlen még csak egy hangot is adni!... Ez az örökös, átkozott zongora hangja mindig a fülembe cseng! Biztos, hogy más lakás után nézek. Valóban másnap Dalavallée látogatást tett a ház tulajdonosánál, hogy bejelentse neki elhatározását és megmagyarázza az indító okokat. Harmadnap múlva a háztulajdonos egy bájos és fiatal asszonykának látogatását fogadta el, kiben lakóinak egyikére ismert. — Uram, tovább egy percet sem maradok az ön házában . . . — Asszonyom ! én nem értem az ön elhatározását, nem e teljesítettem azon kérését, hogy átengedtem, egy sokkal drágább ós szebb lakást a régije helyett ugyanazon az áron, habár . . . ' — Az igaz, de most nem arról van szó . . . — ? ! ! — Kót hónapja, hogy ön kiadta az én régi lakásomat, nem tudom, hogy a zenekedvelők melyik fajtájának. Ez az úr mindinkább idegessé tesz hegedüjátékával ós én jöttem . . . — Ne is fejezze be asszonyom ! de az valóban különös ... Én ugy hiszem, hogy az a fiatal ember se igen sajnálná az ön eltávozását, mert ép a napokban volt nálam és bejelentette, hogy ön miatt el akarja hagyni a lakását. — Ab, mily csodálatos találkozása a gondolatoknak ! — Még az okok is hasonlók, amiért ki akar lakásából hurcolkodni. — Hogyan ? talán nem csodálja játékomat ? — Az ön zongorája nem hagyja nyugodni öt. — Ő el akarja hagyni a házat én miattam ? — Igen, vagyis inkább az ön zongorája miatt asszonyom és ezáltal egy kedves lakósommal kevesebb lesz ; mert valóban igen szeretetreméltó, tehetséges és jó családból való fiatalember . . . — De nekem úgy látszik . . . — A mit ajánlhatok önnek asszonyom, csak az, hogy végezzék el ügyühet egymás között; én szívesen leszek közbenjáró. Másnap a háziúr segítségével a kót fiatal zenész írásos szerződóst kötött, mely szerint a nap egyik felében Delvallóe, másik felében a zongoratanárnő játszik. Ez a szerződés szigorúan be is lett tartva. — Négy nappal később Delvallóe találkozott szomszédnőjével a lépcsőházban. Először látta és egyszersmind tapasztalta, hogy még soha se találkozott ily elragadó teremtéssel, ki az ő tetszését első csapásra annyira megnyerte volna. Udvariasan köszöntötte, mit ő egy bájos mosollyal viszonzott. Nyo.'c nap mult el és az előbbi szerződést mindég jobban kezdték betartani ; de az idyllikus szerelem és egyes zenei estélyek mindig szorosabban kapcsolták össze őket.