Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-05-15 / 39. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 39-ik szám. Vasárnap, május 15. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. El3flzetni bármikor lehet évnegyeden belOl Is. Egyes szám ára 12 fillér. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Felelős szerkseztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. A politika pünkösdje. Békéscsaba, május 14. Bűbájosán szép és lebilincselő az a legenda, mely a világot átalakító keresztyénség átalakulásának napjaihoz, Pünkösd ünnepéhez fűződik. Az égből kettős tüzes nyelvek szállottak alá s az apostolok valami csodálatos felmagasztultságot éreztek, fanatikus lelkesedéssel szónokoltak, hirdették a nagy eszmét, úgyhogy a naiv tömeg eleinte meg sem értette a beszédjükben foglalt nagy igazságokat és azt hitte, hogy Krisztus tanítványai édes bortól részegedtek meg. De ők a tömeg gúnyos kacaja dacára is bejárták az akkor ismert világ nagyobb részét, szenvedtek, vértanúi halált is haltak, de az eszme mégis diadalmaskodott és áldásthozó gyümölcsét ma már több száz millióra menő ember élvezi. Az első Pünkösd óta lefolyt kétezer év alatt hány eszme és hány apostol járt ehhez hasonlóan. A tömeg mindenkor rövidlátó volt és korlátolt. Inkább hallgatott a lelkükön uralkodó egyházi és világi hatalmasok intelmeire, mint azokra a villogó szemű lángeszű rajongókra, akik ki akarták vezetni a sötétségből a napvilágra, felakarták bennük ébreszteni az önérzetes embert, lelkükbe akarták ojtani a jog, igazság és szabadság végtelen szerelmét. Ezek az apostolok gúnyos nevetést arattak először és rettenetes kinú vértanúhalált később. Napjainkban is vannak apostolok, akik fanatikus elszántsággal állanak valamely eszme zászlaja alá és hirdetik legjobb tudásuk és képességük szerint mindenfelé, anélkül hogy mérlegelnék, helyes e az az eszme, az emberiség, s szorosabban véve egy nemzet érdekeire nézve, vagy nem ? Nem is kell messze mennünk, csak Magyarországon kell körültekintenünk a mai politikai konstellációk közepette. Irányok, eszmék küzdenek ma. Apostolok járnak szerteszéjjel az országban, hogy a maguk eszméjüknek híveket szerezzenek. Három apostol válik ki ezek közül: gróf Tisza István, gróf Apponyi Albert és Justh Gyula. Justh Gyula még nem is olyan régen igen szürke tagja volt a parlamentnek-. A régi függetlenségi párt alelnökévé választották ugyan, de ezt nem annyira képességeinek, mint inkább családja előkelőségének köszönhette. A koalició diadalra jutása aztán semmiből hirtelen felemelte a legdíszesebb polcra, ahova magyar polgár eljulhat: Beleültette a képviselőház elnöki székébe. Az ilyen hirtelenkedés még a fegyelmezettebb agyrendszerü embert is elkábítana egy kissé, hát még az olyant, mint Justh Gyula, aki egész életén át szenvedélyes természetű volt, Justhnak is fejébe szállott a hatalom vágya. Még magasabbra akart törni, nagyobb hatalmat akart, amelynek birtokában az ő esze szerint irányíthatta volna az országot. Hogy ezt elérhesse, odahagyta diszes méltóságát és mint közönséges képviselő indított számos hívével együtt irtó hadjáratot mindenki ellen, akiről gondolta, hogy útjában áll. Es sikerült is neki kettészakítani a függetlenségi pártot örökös paktálásával, megakasztani a koalíciós kormány működését és szétugrasztani a koalíciót. Most pedig apostolkodik szerteszéjjel az országban csókolódzik a nemzetiségekkel, a szociáldemokratákkal, mindezt nem valami nagy eszme érdekében, hanem önérdekből. Mert még most sem tett le arról a reményről, hogy valamikor ő kerül a kormányhatalom legfőbb polcára. A másik apostol Apponyi Albert gróf, a világhírű nagy szónoki képességeivel és ideális fanatizmusával négy év előtt szenzációs győzelemre segítette a függetlenségi pártot Ö benne már vannak apostoli qualitások. Önérdek sohasem vezette és nem vezeti ma sem. Hive a haza függetlenségének és minden erejével harcol is érte, de az a harc nem akarja azt, hogy maga az ország is veszedelmesen megrázkódjék a hirteleni átálakulásban, hanem hogy legyen ez az átalakulás a fejlődés természetes folyománya. Kossuth Ferenccel együtt ők képviselik a függetlenségi pártban a bölcs mérsékletet, amely még a 67-es kormányok előtt is szimpatikussá tette a függetlenségi pártnak ezt a frakcióját. Tisza István a legfanatikusabb apostol most Magyarországon. Valami különös láz űzi, hajtja ezt a kiváló képessegü embert, hogy a maga meggyőződését szinte jólesően beleszuggerálja a nemzet lelkébe. Az elszánt apostolokhoz hasonlóan vissza nem riad az ellentüntetésektől, a záptojásoktól, kövektől. Egyik nap az ország egyik végén beszél, agitál, izgat, másik nap már a másik részén. Mint egy második Széchenyi István, aggódik, félti nemzetét valami meggondolatlan ballépéstől. Valósággal vészmadara például az általános titkos választójognak. Neki az nem kell, mert félti, remegve félti tőle a magyar faj szuppremáciáját, fél egyrészt a tömeguralomtól, másrészt a nemzetiségek hatalomra jutásától, amelyet kétségtelenül eredményezne az általános választójog behozatala. Aki ennyire fanatikus, annak mégis kell valami igazának lennie. És hívei száma csakugyan folytonosan szaporodik. A nemzeti munkapárt többsége ebben a kérdésben is az ő álláspontján van. Benne látja mindenki

r a jövő emberét, az ország vezérét. És remélni lehet, hogy a nemzet nem is csalatkozna benne. A magyar Pünkösdnek ezek a főbb apostolai. Hogy melyiknek eszméi helyesebbek, azt a jövő politikai átalakulások fogják megmutatni. A vármegye közigazgatásából. A közigazgatási bizottság ülése. Bókósvármegye közigazgatási bizottsága a rendes szokástól eltérőleg nem hétfőn tartotta rendes havi ülését, hanem május 11-én, szerdán. Ez az ülés igen csöndes lefolyású volt. A csaknem teljes számban megjelent bizottsági tagok között nagyobb vita egyáltalában nem merült fel és csupán jelentéktelen felszólalások történtek. Legtöbb közérdekű dolog a tanfelügyelő jelentésében fordult elő Azokról részletes tudósításunk során alább emlékezünk meg. A bizottsági ülésről tudósításunk a következő : Jelen voltak Ambrus Sándor alispán elnöklete alatt: Dr. Daimel Sándor főjegyző, dr. Z ö 1 d y János tiszti főorvos, dr. Z ö 1 d y Géza tiszti főügyész, Rofldiger Gyula pénzügyigazgató, Mikler Sándor tanfelügyelő, Bálint Imre kir. mérnök, mint az államépitészeti hivatal főmérnökének helyettesse, Sárossy Gyula árvaszáki elnök, dr. Liszy Viktor kir. főügyészhelyettes,gróf Wenckheim Dénes, Haraszti Sándor, Veres József, Beliczey Géza, dr. Török Gábor, dr. L a d i c s László, P f e i f f e r István, V a r s á g h Bála és Morvay Mihály bizottsági tagok. Ambrus Sándor alispán a megjelentek üdvözlése után az ülést megnyitván, jelentette, hogy a balügyminisztertől előzetesen nyert jogánál fogva Békésmegyei Közlöny tárcája. Csóktalan ifjúság* Csókok gazdag lakomáján Csókmorzsa se jutott már rám, Felfalták azt is előlem Telhetetlen emberek. Jaj, Jaj! . . . Még Lázár se voltam köztük ! Szivem most is didereg. Bizserget a vérem váltig S nem jutottam csókoíásig. Huszonhat év igy röpült át Fickándozó szivemen. Jaj, jaj! . . . Majd megjojtott estelente, A szomjazó szerelem. Budapest rám igy vigyorgott. Kivetetté már a horgot, . S lányszemeket tűzött rája, Hátha mohón elkapom ? Jaj, iaj ! . . . Táncol a csók körülöttem, Lángol vágya ajkamon Akkor álltál elébem te, Akkor léptél a szivembe. S rám lehelted a jövendőt Már megcsókolt két szemed. Jaj, jaj ! . . . Csók szomjától elgyötrödött Piros szám hogy reszketett! Ajkam azért ilyen gazdag ! Szűzi csókkal fojtogatlak . . . Liliomszál ifjá mátkám Első csókom a tied. Édes! . . . Most csóktalan ifjúságom Áldom s áldja meg szived ! Gyökössy Endre *Muta tvány szerző most megjelent kötetéből. Mennek lefelé. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta : Gulyás József. Ott találkoztak egy végtelenül bájos völgy szólén. Egy kis szikláson, hova a fürdŐtelepről mélán zugó, üde illatú fenyőerdőn át szeszélyesen kanyargó gondozott utak vezettek. Lebilincselő kép tárul a tisztásról a szem elé. Északon a Magas Tátra ködbe vesző hegyóriásai kéklenek. Ormukról mérföldekre csillogott a hó a nap sugaraiban. Nyugaton és délen az elképzelhető legbájosabb panoráma. A szelid lejtésű hegyek oldalát buja tenyészetü tölgy- ós fenyőerdők fedik, amelyeknek lombjai közül kikandikál egy-egy kis falu fehér, vapy vörös bádogteteje. Néha felhangzik az imára hivó kis harangok csilingelő szava a magasba. Köröskörül lélekreható csöndes nyugalom és béke. Az embert olyan érzés fogja el e környezetben, amely közel áll a boldogsághoz. Pedig akik ott tanyáznak, azon a kicsi fürdőhelyen, nem boldog emberek. B-jteg emberek. Sápadtan, rogyadozó inakkal vánszorognak a kanyargó utakon, rothadt tüdejükkel szinte eszik a fenyvnek illatát, amelytől mindent, egészséget, életet, boldogságot remélnek. Ok is betegek. A férfi is, a lány is. Pedig szépek és fiatalok mindaketten. Még az a beteges halványság is jól illik mindkettőnek. Tört fényű szemükben ott ragyog, ég az élet vágya, mely görcsösen kapaszkodik a reménység legkisebb szalmaszálába is. Arcuk lázasan kipirul, szemükben szinte gyűlöletes láng gyul ki, valahányszor egy összesimuló turbékoló fiatal párt látnak. Már egy hónapja ott vannak fürdőn. Látták egymást sokszor. Mindennap. És 1 mindig nézték egymást, mereven, áthatóan, szenvedélyesen. Nyomorúságos életüknek ezek voltak a boldog pillanatai. Elfelejtették akkor, hogy őket megsemmisítő Nirvána várja : az élet ós boldogság ösztöne dobogtatta lázas keblüket. Olyanok voltak, mint egy szerel- | mes bakfis, meg egy kamasz diák. Áb- ! rándosak, merengők. Éjszakánkónt, vagy ' magános sétáikon nem azért sóhajtoztak, j mert érezték az elmúlás leheletét, hanem mert még nem lehettek egymásé. Valami különös, varázsos reménység tartotta hatalmában őket, hogy akkor, legyőzik a halál rémét ós élni fognak nagyon sokáig. Még nem beszéltek egymással. És most találkoztak a bűbájos völgy szólón, a kis tisztáson. Megállottak, elpirultak, egész testükben megremegtek, mikor megpillantották egymást. Sokáig álltak ugy. A fórfi végre is ('bátorságot vett, közelebb ment, udvariasan meghajtotta magát és fulladó, gyönge hangon mondta: — Bocsásson meg nagysád, ha netalán megzavartam volna magános sótájában. A leány földresütött szemmel rebegte : — Nem zavart meg. — Nem ? Annak nagyon örülök. Akkor sétáljunk együtt. Jó ? — Nem bánom. A lány keble szinte hallhatóan zihált. — Menjünk lefelé. Olyan szép az ut arra. — Menjünk. Akarat nélkül engedelmeskedett a fórfiúnak. És mentek lefelé. — Hiszen mi régóta ismerjük már egymást látásból, — kezdte a társalgást a férfi. — Igen, sokszor láttam önt. És aztán egy darabig banális dolgokról beszélgettek. Szóltak, szapulták a többi fürdővendégeket, dicsérték az erdő szépségét, a kitűnő, pormentes levegőt, elmondták, hogy hova valók, hol jártak, sőt egy közös ismerős utján még valami távoli rokonságot is kisütöttek. Egyszóval közeledtek egymáshoz. Csak a bajukról nem beszéltek. Hiszen boldogok voltak nagyon. Azután rátértek a nagy örök tómára. A férfi kezdte lázasan villogó szemmel. — Tudja Mariska — ugy-e megengedi, hogy igy szólítsam ?'— mikor megláttam magát, valami különös érzés támadt fel bennem. Olyan érzés, amilyet addig még nem ismertem. Nem tudtam a szememet soha levenni magáról. Mikor rám nézett, a szivemben jóleső, boldogító érzés bizsergett. Tekintetünk, sokszor találkozott. Kimondhatatlanul örültem, mikor láttam, hogy maga is sokszor néz rám, mert szeretett rám nézni. Ugy-e szeretett ? Mondja, hogy szeretett ! — Ne beszéljen igy, — felelte lázasan a leány. — Da mindig rám nézett, nem tagadhatja, — folytatta egyre szenvedélyesebben a férfi. — És az nekem nagyon jól esett. Éjjel-nappal magáról gondolkoztam, nagyon fájt, ha nem láthattam egy napig. Azt szerettem volna ha folytonosan belemélyedhettem volna a maga gyönyörű ragyogó szemébe. A leány csaknem összerogyott a boldogságtól. Lábai alig birták, remegett. Arca olyan volt, mint a lobogó láng — Mondja, Mariska — suttogta hozzáhajolva a fórfi — nem érzett maga ehhez hasonlóan soha, mikor engem látott? Könyörgöm, mondja, érzett? A szegény beteg lányon a felmagasztosultság érzete vett erőt e kérdésre. Szemébe nézett a férfinak, mond-