Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-21 / 32. szám

Békéscsaba, 1910. Csötörtök, április 21. SME&YEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. szártú ház, hova a lap szellemi részét illető tözlemények küldendők. Kcziralok n:m adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-száro. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Amerikaiak és magyarok. Békéscsaba, április 20. Roosewelt volt amerikai elnök látogatást tett a magyar királynál — Bécsben. Ott fogadták fejedelmi pompával, miként vérbeli uralkodókat szokás. Minden tiszteletet megadtak neki, ami egy tényleges uralkodót megillet s igy Roosewelt igen meg lehet elégedve azzal a fogadtatással, amelylyel a Iegetiketesebb európai udvar meg- J tisztelte. Roosewelt Magyarországot is megtekintette s amint igérte automobilon, hogy végre szemtől-szembe nézhessen azzal az országgal, mely kivándorlóinak legnagyobb százalékával növeli az Egyesült Államok munkás kontingensét. Meg akarta szemeivel tekinteni azt az alföldi jól termő rónát, hol azok a magyar legények látják meg először a napvilágot, kik azután az amerikai szénbányákban s füstös acélmühelyekben szívják a testet-lelket ölő büzhedt levegőt s akiknek egész élete ott künt nem egyéb, mint a halálozási statisztika egy adata, reánk nézve szomorú adata. S látta ezt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt, mely mindennel bőven elláttatott a természet által, melynek folyója édes, vize tiszta, földje termékeny, fekete, búzája acélos, lakosainak karja vas s mégis kivándorolni kénytelen, mert nincs itthon termő talaja a dolgos, a szorgos kéznek, nem tud földet szerezni a földre éhes magyar paraszt. Az ország egyharmada a papság kezében, egy harmada a latifundiumos mágnásoké, a harmadik harmad nagy része illetéktelen kezekben s csak a legkisebb hányad azok kezében, kik rátermettek a földmivelésre, akiknek minden őse ezzel foglaikozott s akik másképen élni nem tudnak, mintha örökösen a földet túrják s arcuk verejtékével öntözik a kalászos rónát. Mindezt látta most Roosewelt s örülhet a látottaknak, mert hiszen ő — mint azt több újságíró előtt kijelentette — kiválóan szereti a magyarokat. Annyira, hogy annak idején, mikor ő elnökölt a köztársaságban, olyan tilalmakkal nehezítette meg a kivándorlást, hogy a szegény, de becsületes földmíves oda be nem juthatott és csak a sikkasztó, de teli zsebü magyaroknak adta meg a bevándorlási engedélyt. Olyan intézkedéseket tett, hogy a kivándorló magyaroknak esetleg hetekig kellett Ellis Island szigetén vesztegelniük", ha a kivándorlási biztos kényekedve ugy akarta s visszaküldötte hazájába a köztársaság érdekeit nem szolgáló, minden vagyonát a kivándorlásra elköltött magyart. De Roosewelt szereti a magyarokat, hiszen többek előtt kijelentette és épen ezért akadályokat gördített a kivándorlásuk elé, mert azt akarta, hogy az általa annyira kedvelt, Amerikában tényleg megbecsült munkáskezek a magyar érdekek szolgálatában működjenek s ezt hazájukban a legjobban fejthetik ki. Oh, de ne busuljunk, nem csak Roosewelt, a volt elnök szereti enynyire és ilyenformán a magyarokat, a többi amerikaiak szimpátiája is épen ilyen módon nyilvánul. Mindenütt szeretik a magyarokat, ahol érdekeiket szolgálják, de uton-utfélen kigúnyolják, elitélik, megvetik a magyart, mihelyt nincsen reájuk szükségük. S ezt jól jegyezzük meg magunknak. Jegyezzük meg, hogy minket e nagy világon mindenütt lenéznek, bántalmaznak, kigúnyolnak s megvetnek. Hogy senkire, de egyáltalán senkire sem támaszkodhatunk, csakis önerőnkre, saját szorgalmunk s munkásságunk jól megérdemelt gyümölcseire. A magyarokat nem szenvedhetik sehol, mert jó és örökös szomszédja, fegyvertársa, az osztrák eleget gondoskodott évtizedeken keresztül arról, hogy a magyarokat a külföld előtt olyan szinbe tüntesse fel, mely a rokonszenvet legázolja, letöri, eltapossa az egész vonalon. Ne ujjongjunk tehát akkor, mikor az erős magyar kar temetőjének, Amerikának egykori elnöke látogatásával tisztel meg. Ne örvendjünk annak, j hogy annyira lefokozta igényeit, hogy , kíváncsi arra az országra, melynek fővárosáról az amerikai lapok még nem régen mint cigánytanyaról irtak. Mert örömünk korai s indokolatlan. Leleplezések. - Budapesti levél. Ne tessék félreérteni, nem szoborleleplezésekről lészen az alábbiakban szó. Szobrokat mostanában nem leplezünk le és Isten tudja, mikor leplezünk. Téma volna, pénz is volna, de nincsen szobrász. A magyar szobrász-agyvelőkön felül áll például Erzsébet királyné monumentális emléke, melyre csaknem két millió korona gyűjt össze s amelynek világraszólónak kellene lennie, dehát — nincsen magyar, aki meg tudná csinálni. De nem akarok én itt művészeti csevegést rögtönözni, mert hát tudom, önöknek mostanában nem annyira művészet kell, mint inkább politika. És ebben is valami uj és izgató. Nos, hát valami ujjal és nagyon izgatóval nem szolgálhatok jelenleg, ha csak azt nem emlitem meg, hogy az itteni politikai körökben nagy feltűnést keltettek Tisza István grófnak a Justhpártról közölt leleplezései. Azt állította Tisza abban a nevezetes beszédben, hogy azok az urak az összes függetlenségi elveket sutba dobták. Minden habozás és gondolkozás nélkül sutba dobták a katonai követeléseket, melyeket pedig a törvény alapján támasztottak a koalíció többi rétegei. Aztán a Justh-párt elővett egy kérdést, a bankkérdést. És ezzel kapcsolatos a leleplezés legsúlyosabb része, mely a Justhpártnak Lukács Lászlóval folytatott tárgyálásaira vonatkozik. E szerint 1. Lukács sohasem igérte a Justh-pártnak a bankot, hanem csak a formulát. 2. Folytatták Lukácscsal a tárgyalásokat vigan tovább még akkor is, mikor látták, hogy nem hozza nekik a külön bankot. Mikor a tárgyalások semmi eredményre sem vezettek, egyszóval nem juthattak kormányra, akkor tisztán bosszúból teljesen munkaképtelenné tették a parlamentet, úgyhogy el kellett következnie a feloszlatásnak. Tisza kijelentései erős sulylyal nehezednek a mérlegre, amikor az a kérdés kerül eldöntésre, hogy a nemzet bizhatik-e a Justh-párt elvhüségében, az ország érdekeinek szolgálatában és mi várható a jövőben, ha Justhék továbbra is szóhoz jutnak ? A folyton meghiusult ós folyton megujuló tárgyalások, melyek a hatalom megszerzését tekintették az egyetlen igazi célnak, hü képét nyújtják az egész Justh-politikának. Künn a fórumon jelszavakat, frázisokat zengedeztek órcas hangon a Justh-párt szónokai, de a fülkékben, a titkos berkekben miniszteri bársonyszékekért árusították az önálló bankot és csak formuláról tanácskoztak. Mindenesetre igen kellemetlenek a Tisza István leleplezései, mert Tiszáról még politikai ellenségei is elismerik, hogy nyilt, őszinte, nem árul zsákba Békésmegyei Közlöny tárcája. A s élet. Csak jönnek az évek . .. tűnnek az évek. Az ifjú tavasz tüze, vágya elillan ! S mikorra a nyár gabonái megértek; A básmosolyú ősz sóhaja itt van .. . De elfagy az ajkon ez is, mire tél lett, — S kialszik az élet / Megszületünk e nagy világra . . . Ki tudja mint? — Ki tudja mért? És lebbenünk csak vágyról-vágyra . . . Esdünk szerelmet, hirt, babért! Érezzük jól, hogy megcsalódtunk : Parányi kéj jut — sok bajért ! S alig hogy éltünk : meg kell halnunk ... Ki tudja mint? Ki tudja mért? Tóth Andor. Laci hadnagy. — A Békésmegyei Közlöny eredeti tárcája. — Irta: Czakó Károly. Nagyon nehéz, nagyon fájó lenne neki a válás, érzi ő előre. De hogyis lehetne másképen ! Fél esztendő alatt összeforrt, eggyé lett két lélek elszakítása nem történhetik nyom, seb nélkül. Hat hónap a mindennapi megszokott életben csak egy ingflengés, egy hamar elszálló, rideg, szeretetlen napjaival. Hat hónap az érzelmek óceánjában. A dus, fekete, válra omló fürtök kéjes birodalmában, a mélyen fekvő, vakító csillagok világában — egy örökkévalóság ! A köpeci Baánok erdővel körülvet szép rezidenciájára decemberi nehéz, fagyos éj borult. A hold sugarai megtörtek a vastag, folyó ködön és a kupolás kastély körvonalai még üarminc lépésről is csaknem elmosódva voltak láthatók. A címeres, kovácsolt vaskapu előtt hódombbá vált virágrondókból kisértetiessen dugták ki fejeiket a télire szalma köpenybe bujtatott La-France és Marschal-Niel rózsatők. Siri némaság. Az ünnepélyes csendet csak elvétve zavarja meg az egymásba tekerődzött bükkágaknak északi szél okozta rémes zörgése. A kastély egyik emeleti szobájából kétes, rezgő fény küldi sugarait a misztikus éjbe. A leeresztett könnyű vászon ablakfüggönyön két alak árnyképe sötétlik. Heves gesztusaik, ide-od való mozgásuk sejteni engedik, beszélgetésük tárgya nem lehet hétköznapi história. Az öreg Baán és Laci fia állanak egymással szemközt, mig távolabb, a kandalló előtt a legnagyobb eleganciával nyújtózik végig a felmelegedett padlón egy remek foxterrir kutya. Laci hadnag.v Hektorja. — Lemondasz, le kell mondanod ! — szólt az öreg. — Igen . . . lemondok . . . de . . . — De ? . . . — Dj nem ő róla — a rangomról, hisz . . . Egy hatalmas lábdobbanással szakította félbe az öreg fia mondókáját, merőn nézett nagy — most lesütött — szemeibe, majd katonássan — nyugalmazott őrnagyhoz méltóan — sarkon fordult s becsapva maga után az ajtót, makacs hadnagy fiától dühösen távozott . . . Laci magára maradt. Egyideig mozdulatlanul bámult a kandalló kékes lángjába, majd az antik kandelláberek felé í tartott, az alvófélben levő gyertyák bántólag percegni kezdtek. Eloltotta. Éjsötétség, néma, jóleső csöndesség lett a szobában, mely Laci háborgó lelkére csillapitólag hatott. Nehézkesen, lomha léptekkel jár fel s alá, közben-közben megáll, fejét tenyerébe hajtja és mély sóhajokat küld a távolba ... A távolba, Margitkához, a tökéletes szépséghez, ahhoz a kis, együgyüségig jámbor fekete szépséghez, aki, mióta megismerkedett Baán Lacival, elvesztette szabad akaratát, rabja, médiumja lett a daliás huszárnak s a kackiás hadnagy egy szempillantásával, egy kézmozdulattal bármit szugerálhatott a hamis, könnyüvérü asszonykának. Mert asszony volt ám az aranyos Margitka, mégpedig kerek hathónapos menyecske. Mikor férjének örök hűséget esküdött, körülbelül ez időben fogadott Baán Lacinak is örök barátságot. Lakadalmán kedvelte meg a kis szertelen lélek a garnizon legsnájdigabb tisztjét, ki olyan vőfély volt, hogy hétvármegyére elterjedt a hire táncának, udvarlásának. Dalmát Peti, egy jógászi pénzügyigazgatóságnak nem éppen fiatal ellenőre mondhatta magának ezt a valóban kedves, szellemes ur-asszonyt ki a helyőrség báljain, a főtisztek zsurjain, a jászsági helyi aranyifjúság majálisain olyan udvart vonzott maga köré, hogy férjében felébredt a féltékenység. Kezdte nejét kivonni a társaságból, látogatásaikat megritkították s a farsangvégi estéket már egyhangú unalmasságban, egy csésze tea mellett otthon töltöték. Dalmady lelke egész hevével szerette Margitját s talán határtalan szeretete okozta, hogy őt még mások gondolatától is féltette ós nem is álmodta, hogy éppen eme féltékenység leaven 3 7 51 rl Arv-i — 1 vét mások felé hajtja, éltük csendjét megzavarja s mély boldogságukat romba dönti. A féltékenység, mely mindég s mindenütt rémeket alkot, tűrhetetlenné tette neje helyzetét ós egy szép nyári délután, mikor ebéd alatt nem a megszokott, hanem sokkal erősebb természetű féltékenységi jelenet játszódolt le köztük, kisétált a jákóhalmi vám felé, hogy ott a lovaglásból visszatérő Baán hadnaggyal talákozzék. Neki akarta elpanaszolni buját-baját, mert a szép aszszony tudta jól, hogy vigasztaló, enyhítő,,, szerelmes szavakra csak nála talál. Őszinte igaz védője Laci. Lassú léptekkel haladt a szürke, széles országutat segélyező akác ós szederfók gyér árnyékában és elgondolkozott, hogy milyen más élete volna neki, ha férje helyett egy oly férfinak mondta volm ki azt a bizonyos igent, mint például Baán Laci. Hisz Dalmady még az árnyéka sem Laci hadnagynak. A nap közel állott ahoz, hogy letűnjék ós bibor szőnyegjét már kezdte kiteríteni a szikes jászsikság fölött. Remek alkony szállt le, ámbár a déli nagy hőség után inkább esőt lehetett volna várni. Dalmadynó megszaporázta lépteit, mert napernyője szélén lefityegő csipkebokron keresztül óriási porvergődóst pillantott meg. Csakugyan gyönyörű galoppban Giga közeledett. Nyomában nyargatt Feri legény is, ki űzni látszott gazdája remek arabs paripáját. A monotón dobogás mindinkább erősbödött s egy két szempillantás múlva már a köpeci Baánok hagyományos eleganciáját mindenképpen visszatükröző, elragadó ugrásai a vakitó szemű asszonyka előtt állott a verejtékes, porlepte hadnagy.