Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-04-03 / 27. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam. 27-ik szám. Vasárnap, április 3. BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegveden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHEX.SZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Ki legyen képviselő. Békéscsaba, április 2. Mióta a székely hidcsináló Makai Zsiga talpraesett hazugsággal félre tudta vezetni a falujabeli választópolgárságot és a véletlennel összejátszó tudatlanság az országgyűlési képviselőség polcára emelte, minden választáson több és több analfabéta, irni, olvasni, számolni nem, vagy alig tudó képviselőjelöltek bizonyítják, hogy Magyarországon még van szép számmal beteg ambíciójú, inkább szánalmat, mint megvetést érdemlő kapaszkodó, a kicsik között pici, a tudatlanok között a tudatlanságban első ember, aki azzal bolondítja magát, meg a hozzá hasonlókat, hogy a nemzet ügyének, a nép érdekeinek csak ő tehet szolgálatot. Ezek a szánalmas maskarák aztán elég bolondok azt hinni/ hogy ők értenek az ország ügyeihez s ők a sarkai Magyarország jövendő boldogulásának. Nálok nélkül hiányosnak látják, hirdetik a parlamentet, az ő tudatlanságuk nélkül tökéletlenek a törvényhozások. Ezek az újkori táltosok jósolnak, Ígérnek, fogadkoznak és a végén nevetségesen megbuknak. De épp a természetüknél, észbeli képességeiknél és lelki müvelségüknél fogva nekik még a bukás is dicsőség, mert a szánalmas agyú, beteg ambíciójú képviselőjelöltnek végtelenül nagy lelkigyönyérüségére szolgál, hogy ő már még országos képviselőjelölt is volt. , Azzal kelnek, azzal feküsznek korunk- j nak ezen mindig szaporodó betegei, hogy ők képviselők is lehetnének, ; amivel minden tudatlanságuk mellett, j hozzájuk mérten mesés fizetésre ten- j nének szert. És mivel éhes disznó is makkal álmodik, a beteges lelkű képviselőjelöltek bele képzelik magukat a fényes méltóságba s esszeveszetten követelik, hogy akaratuknak, lelkűknek, képüknek viseletével őket bízzuk meg. Bolondul naiv kívánság, de azért vannak emberek helylyel-közzel itt is, ott is az országban, ahol felülnek ezeknek a magukat népboldogitóknak nevező népbolonditóknak és szokatlanul komolyan veszik az országos képviselőjelöltségre való feltolakodásukat. A lelki vakságot és a tudatlanságot is lehet fokozni. Egy-két szüklátkörü ember bizalma a lelki vak tudatlanokkal képes elhitetni, hogy a képviselőjelöltségre való erőszakos felkapaszkodással bölcs, jobb, nagyobb emberekké lesznek. A nagyságot pedig nem a cim adja meg, hanem az, hogy valaki hogy tölti be azt a kört, amelyben az.ő munkássága illik. Az analfabéta képviselőjelöltek nem lesznek se okosabnak, se nagyobbak, ha sikerül is felkapaszkodniok a képviselőjelöltségig, a köznek sem használnak, mig viszont, ha a maguk tehetségéhez mért munkakört becsülettel töltenék be, ugy, hasznára lennének a társadalomnak is és maguknak is. Hogy ezt megérthessék az analfabéta képviselőjelöltek, ahhoz is bizonyos leik imüveltség kell, ami mert nincs meg a beteg ambíciójú emberekben, azért akadnak fölös számmal, még nálunk is, Makai Zsigabának szerencsétlen követői. A választópolgáságon van sor, hogy ezeket a nagyképű, a demagógiában és gyanúsításban tobzódó üres fejű pávákat móresre tanítsa, vagyis csak olyanokra adja le szavazatát, akire a politikának van szüksége, nem pedig a képviselői állás kihasználására. Tavasz a politikában. — Budapesti levél. — Az időjárások intézője, Fortuna istenasszony legújabban csodálatosan alkalmazkodik a politikai helyzethez. A naptár szerint már tavaszban volnánk, de hűvös, szinte 'fagyasztó szellők szálldogálnak a levegőben, amelyeket a tél folyamán nem is ismertünk. Most a politikában is fagyasztó szellők szálldogálnak. A tói folyamán volt benne pa| rázs tűz, volt lángolás is ós most, a választási harcok küszöbén, mintha alábbhagytak volna a szenvedélyek lobogásai, mintha valami oly régen óhajtott j nyugalom szállotta volna meg a lelkeket. Alig van élet. A pártok keretében titokban, suttyomban talán buzgón dolgoznak, de ennek a munkának kívülről alig van valami nyoma. Ugylátszik, tanult mindegyik párt abból a régi parasztos közmondásból, hogy sippal, dobbal nem lehet verebet fogni s ezért csak a titok leple alatt működik mindegyik. Az uj kormánypárton, a munkapárt átalakuló klubjában szemlélődéssel töltik az időt a párt többnyire elégedetlen tagjai, jelöltek, féljelöltek és az immár vesztett reményű aspiránsok. A munkapárt dolga nagyon hasonló i mostani abnormis időjáráshoz. Februárban kitavaszodott. Az egész vonalon ázt lehetett hinni, hogy biztos győzelmet arat. Az örömmámorban szinte már számításokat csináltak. Azt számították tele rózsás reményekkel, hogy a választásokon a munkapárt óriási többséggel fog bejutni. Háromszáznál is több mandátuma lesz. A Kossuthpártnak marad legfeljebb negyven, a Justh-pártnak harminc, de ezenkívül a színtelenek között is sok lesz, akik inkább a kormányt fogják támogatni. Tavasz a télben. Ilyen rózsás reményektől is hevítve még februárban levetették sokan a téli kabátot és megrendelték a tavaszi ruhákat. De alighogy a tavaszi ruha elkészült, megfordult az idő, hideg lett, téli zord világ lett és fagy. A munkapárt rózsás reménységei is épen igy jártak. A munkapárthoz való csatlakozásra ugyanis felbiztatták azokat, akik az általános választójogért C3iniüak mir agitációkat. Biztatták őket azzal, hogy a pártban szükség lesz egy radikális csoportra, amelyik küzdjön az általános választójogért ós ne engedje, hogy a kormányt eltérítsék programmjának e sarkalatos részétől. És hozzátartozott a kapacitáláshoz, hogy mandátumot is fognak kapni. Ebben a hitben ezek a „radikálisok" behódoltak. Hovatovább azonban nyilvánvalóvá lesz, hogy a pártban gróf Tisza István álláspontja győz s hogy ezeknek a radikálisoknak nem vehetik hasznát. A párt aképen alakult legújabban Khuen-Héderváry felfogásával szemben, hogy a választói reformban a nemzeti irány teljes oltalma nélkül nem boldogulhatnak. A radikálisok igy teljesen háttérbe szorultak. Justh Gyula most néhány vitéz csatlósával a vidéket járja. A vidék rószóre mindenütt süritett kivonatot ad az ő programmjából. Eddigi nyilatkozataival szemben a vidék rószóre a parlamenti skandalumról való véleményét népies kiadásra változtatja. Azt mondja, hogy ha a felháborodás pár képviselőt kihozott a sodrábál, azon nem lehet csodálkozni. Vagyis a vidéken menti azt, amivel Budapesten nem akart közösséget vállalni. Ez a methodus megfelel a Justh-politikának, amelyből mindig kétféle van kéznél. Még azzal is fenyegetődzik, hogy ha az uj Hizban kisebbBékésmegyei Közlöny tarcaja. Sebek. (Sully Prudhomme.) A harcban leüték s támolyogva földre dűlt '• Elvitték és az ír, amely sebet hegeszt, Sebét is gyógyitá. Lassanként járni kezd, S hogy jött a langy tavasz, ereje egyre gyűlt. De hogyha fu a szél, ha nedves, hűs az est, Föl fölsajog a kín, melyet régente tiir És csügged s nem hiszi, hogy immár felüdült, Oly fájva érzi még a forradást a test. Megérzi szivem is, hol érte az a seb, Lelkemben az idő ha hűsebb, nedvesebb, Ilyenkor felsajog a régi var. Nem kell csak egy ige, egy köny, egy méla ének, Egy felleg, boltivén a tiszta nyári égnek ,S a régi bú foga megint szivembe mar. Badó Antal. Egy szál szegfű. Irta : Nil, A falon lassú, álmo3 tik takkal ketyegett az óra, a kályhában félhangosan lobogott a tüz s mögötte nyújtózkodott a vén szürke macska, és lustán dorombolt. Az asztalon pirosernyős, alacsony lámpa égett s rózsás derengésbe vonta a szobát. A kályha mellett volt egy ócska, öblös karosszék; abban ült a fiatalember s az ölében a leány, a menyasszonya. Nem hiányzott a chaparonne sem ; az asztalnál háttal fordulva feléjük, a nagymama rakta a patience-kártyákat. Volt még egy arckép is a szobában, a leány ágya fölött, amely szerető szemmel vigyázott minden elcsattant csókra, elsuttogott szóra ott a kályha mellett ... A jegyesek a jövőre terveztek ós valahogy visszatóvedtek a múltba. — Emlékszel ? . . . Mikor először találkoztunk, ügyet sem vetettél rám. — Emlékszem . . . Olyan gyereknek néztelek ! — Jobban mondva rám se néztél. Elfoglalt a poétád, egész éjszaka egymással voltatok. Te kikosaraztál mindenkit, hogy vele ülhess: pedig azt beszélték rólad, hogy szenvedélyesen táncolsz. — Az ugy is van. De akkor éjjel teljesen lekötött a Bogdán varázsa, — mondta a leány álmodozva. A férfi szemében a féltés lángja izzott s a keze ökölbe szorult. — Még most is ellágyul az arcod, ha kiejted a nevét — mormogja keserűen. — Azt hittem, hogy néha megbánod a választásodat ós visszacserélnéd a szürke beamtert a poétáért, Erzsi. — Ostobaság, mondta a leány kedj vetlenül ós félrehúzta a száját. — Ezt I a fixa ideát a famíliád verte a fejedbe, hogy megingassák bennem a hitedet. Azt remélik, hogy igy elvehetnek tőlem. És te felülsz nekik ! . . . Eredj . . . Fölkelt és széket hozott magának a kályha elé. Kivágott cipős, finom so vány kis lábát föltette a hamufogó rácsra s az ölébe vette a macskát. A férfi egy pillanatra kétségbeesett arccal nézte, aztán gyorsan könyörögve hajolt le hozzá. — Erzsi, Erzsi ... Ne haragudj * — Csacsi vagy, tudod! — mondta Erzsi halkan ós ledobta a macskát. Meleg, puha kezét a vőlegény szájára nyomta s a férfi egyenkint csókolgatta végig az ujjait, a tenyerét, a csuklóját, föl a karját, egész a könyökóig. A leány gondolkozva szólalt meg. — Tudod, hol van Bogdán ? — Hol volna ? Bizonyosan valamelyik redakcióban dolgozik — mondta közönyt színlelve a férfi. — Nem. Margit irta tegnap, hogy Dawosban találkozott vele. Egy év óta kezelik, de az ő tüdejének már minden szérum hiábavaló. Legföljebb hetei vannak még . . . A férfi megriadva nézett föl. — Szegény ... — mondta halkan. — Igen. És hogy nincsen senkije. Az az . . . A leány tűnődve pillantott a vőlegényére, aztán elhagyta helyét és visszaült a férfi ölébe. Becéző hízelgéssel simogatta homlokát és gyors, suhanó csókokat égetett az ajkára. Mintha erővel mellőzni akart i volna a témájukat. De a férfi gyanakodva ismételte a kérdéséit — Miért hallgattál el ? Mit akartál mondani ? — Ne beszéljünk ma erről, Imre. Olyan leverő érzés fogott el . . . magam sem értem. Mégis csak nagyon sajnálom. — Mégis ?! . . . Annyi keserű szenvedés vibrált ebben a szóban, hogy a leánynak könynyes lett a szeme. Szorosan átölelte a férfi vállát s az arcát odaszorította a másikéhoz. — Nem értettél meg, Imre — mondta gyorsan. Az ón szánakozásom eredete más, mint ahogy te gondolod. Nem esik könnyen beszélni róla, de most már kelL Azt tudod, hogy azon a mulatságon nagy barátságot kötöttünk. Bogdán, meg én. Egy hétig marant még utánna a városban s azalatt többnyire nálunk volt. Később leveleztünk J Elég intimen s én tudtam is, hogy , szeret, de erről nem volt szó soha a levele nkben. Mikor kiadta az utolsó | kötetét, megint lejött hozzánk s megkérte anyámat, hogy elfogadhassam a dedikációt. Te akkor tűntél fel a látóhatáron . . . — A látóhatár nagyon borús volt, nem csoda, hogy nem vettél észre, — vetette oda rezignáltán a férfi. Bogdán, meg én . . . Nem is szabad szemrehányást tennem, Erzsi. — Nem volna szabad tenned, — viszonozta Erzsi komolyan — de mégsem bizol bennem. Hallgass végig, Imre. Bogdán akkor bevallott nekem valamit. A múltját. Egészen fiatal korában viszonya volt egy asszonnyal, aki elvált az urától, miatta. Bogdán nem vette ugyan feleségül, de családot alapítottak és békességben éltek mindaddig, mig Bogdán az irodalmi neve révén egy kissé exponáltabb helyzetbe jutott. Azontúl persze, hogy más tér, más körök nyiltak meg előtte : mindig többet és többet veszített értékéből az asszony. Hiszen sohase becsülte és csak ideig-óráig szerette. Csak a gyermek tartotta össze még őket, egy csöpp kis szőke lány, akit Bogdán rajongva szeretett ... És mikor ezt elmondta nekem, megkérdezte, hogy tudnók-e jó anyja lenni ennek a csöpp kis lánynak. És én azt feleltem, hogy ólő anyát pótolni senkinek sincsen jogában és azonkívül . . . azonkívül mást szeretek .. . — De ez nem volt igaz ? — kérdezte a férfi rekedten. — Akkor még — nem ; — felelt a leány őszinte hangon. — Sőt enélkül a vallomás nélkül talán bele is szerettem volna Bogdánba De ez — megtörte a varázst. Elváltunk és sohasem kaptam többet hírt róla, csak édesanyám halálakor küldte ezt a csodaszép verset, emlékszel ... És erre gondoltam most, mikor azt mondtam, hogy mégis . . .