Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-31 / 26. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam, 26-ik szám. Csütörtök, március 31. BEKESMEGY KÖZLÖNY POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellem' részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak uissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap és csütörtökön. ElfOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szárr. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Onnepek után. A húsvéti ünnepek, miként a múltban, ugy a jelenben is lezajlottak. Nem pajzán napsugár kacagott le ránk az azúr mennyboltról, hanem metsző hideg szél. mintha megdermeszteni akarná az ébredező természetet. A templomok harangzugását, a belőlük kiáramló hozsanna-ének harsogta tul. Ünnepi arc, ünnepi köntösben pompázott tarka összevisszaságban. Az áhítatos közönség ezrei szorongott a Megváltó feltámadása ünnepén s bűnbánóan verték mellüket, miközben a vallás által előirt „mea culpá"-t siránkozták az ájtatos hivők. Uj élet, uj tavasz nyilott a szivekben. S amint e jelenségeket örvendve tekintettük, s amint e pár napi „treuga deit" Isten országának eljövetelét örömmel szemléljük, balgán azt hivén, hogy mindez már maradandó, örökéletű lesz e földön, épen olyan elszomorodott szivvel látjuk az ünnepek elmultával, a szivekben bimbóba szökkenő virágok elhervadását, a feltett jó szándékok feledésbe merülését. s a treuga deinek gyors tovatünésétHiába, csak nem akar az emberiség megváltozni. Hű marad régi elveihez, amiként hűtlen az Ur Fiának tanításaihoz. Ha a biblia azt mondja; „Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat", az ember megváltoztatja s hirdeti : . . . Gyűlöld felebarátooat, mint senki mást. S ez elveihez ragaszkodva megtipor, megrágalmaz, a sárba ránt minden jó szándékot, igazságos törekvést, mely mástól származik, Nem engedi érvényesülni az érdemel, gáncsot vet azoknak, kiknek a tehetsége támogatást, segitsést kiván. Elveszi tőle még a reménység halványan pislákoló világát is, hogy az őt körülfogó sötétségben bepusztoljon az élet mocskos, csúf fertőjébe. Csak a most megindult választási harcra, a testvérpártok egymás elleni agyarkodására kell gondolni. Kacag, pokolian kacag felebarátja kudarcán. Pörösködik, bosszankodik sikerein, irigykedik érvényesülésén. Csak a vizbe fojtani, elpusztítani, kiirtani mindenkit, aki a falat kenyerével szintén küzdeni akar. Ő maga pedig minden eszközt jónak, szentnek, megengedhetőnek tart, mely céljai, önös céljai elérhetésére vezet, S nem tekint sem jobbra, sem balra, hanem mindkét könyökét segítségül hiva, befurakodik oda, ahol a legnagyobb a népáradat, ahol minden ökölcsapás eleven hust ér. S küzdve halad előre. Irgalmatlanul, könyörtelenül. Lába alatt az eltaposott gyenge virágok, a törekvő emberek gyönyörű lelki művei elgázolva hevernek, de ő csak törtet előre, mint a megbőszült vadkan, az irdatlan rengetegben. Ilyen képet szemlélhetünk a feltámadás gyönyörű ünnepe után. S annál elszomorítóbb, annál fájdalmasabb látvány, mert hogy épen a szép, a magasztos, a tiszta, a patyolatfehér isteni béke után láthatjuk. Azután, hogy az emberek őszintén magukba tértek s igazán megfogadták a hit tanításait nemcsak a templomokban, szivekben, zsoltárokban gyakorolni, hanem kimenni a rideg életbe, s alkalmazni ott, hol a — strugle for lifec — létért való küzdelem a leghevesebb, a legveszedelmesebb. De csak rövid ideig tartott az egész. Mint mikor a napsugaras tavasz kicsalja a föld alól a csírázó vetést, hogy az sarjuba csap át s egy éjszakán, a szeszélyes fagy kipusztítja a magvető minden reménységét, épugy a mi lelkünkben sarjadzó reménységet egy jobb korszak eljövetetelén, lefagyasztotta az emberek csalfa kétszinüsége, megbízhatatlansága, jellembeli gyöngesége. S nékünk már hiába mosolyog a tavaszi nap kábitó sugara, hiába kacérkodik az enyhe fuvalatu szellő, zsongitó hatásuk nem sugdos megnyugtató gondolatokat, az emberek elvetemültsége, rosszasága aggódásba ejt s félve gondolunk reá, — hogy miként annak idején Szodomát és Gomorhát — egy felsőbb hatalom elsöpörje a világ színpadáról ?! A csabai Nemzeti Munkapárt megalakulása. Kőstoló a választási harcból. Mozog a parasztp \rt is. Mint már előre jeleztük, a békéscsabai 67-es érzelmű választópolgárok húsvét hétfőjén gyűltek össze a városi Vigadóban a Nemzeti Munkapárt megalakítása céljából. A hatvanhetes érzelmű polgárok száma Csabán jelentékeny, aminek nyomai meglátszottak már az alakulás külső körülményein is. Pár héttel ezelőtt, a függetlenségi párt szervezkedő gyűlésén alig 40-50 ember jelent meg a „Fiume" éttermében, mig most csaknem megtelt a Vigadó nagyterme. De még egyéb is mutatta, hogy ez az alakulás fontosabb volt a másiknál. A függetlenségi párt gyűléséről ugyanis még tudomást sem vett Áchim L. András, vagy ha vett is, nem tartotta fontosnak, mert távol maradt tőle embereivel. Hétfőn azonban már zavart akart csinálni mindenáron, ami csak ugy volt megakadályozható, hogy a rendőrhatóság számos csendőrrel és rendőrrel szállotta meg a Vigadó bejáratát s igy sikerült neki meggátolnia Áchim L. Andrásnak és mintegy 500 hívének a terembe való benyomulását, ami igen könnyen lehetetlenné tette volna a megalakulást. A parasztvezér a kapubejárat előtt hevesen össze is tüzöttt Seiler Elek főszolgabíróval. — Ha munkapárti az a gyűlés, — kiáltotta embereinek zúgó helyeslése közben — nekünk jogunk van oda bemenni ! Mi vagyunk az igazi munkapártiak, mert mi dolgozunk, nem az urak! — Maguk nem dolgoznak, csak tüntetni akarnak! — vágott vissza Seiler főszolgabiró. — Ha zártkörű gyűlést akartak tartani, akkor minek plakatirozták ? Joga van oda bemenni a népnek ! Seiler főszolgabiró erélyes fellépésének végre meg volt a kívánt hatása, mert rövid idő múlva a tömeg zugvamorogva oszladozni kezdett. Közben kiáltások hangzottak fel: — Abcug a mungó-párt! — Le a muszka-párttal! Kóstoló volt ez az incidens a nemsokára elkövetkező választási küzdelemből. A vezt'r bizonyosan félti eddig csorbítatlanul álló hatalmát és ilyen eszközökkel akarja megakadályozni annak, a lapunkban felvetett eszmének érvényesülését, hogy a hatvanhetes és negyvennyolcas érzelmű választópolgároknak a község érdekében egyesülniök keli a parasztpárt terrorisztikus hatalmának letörésére. Hogy milyen ravaszsággal dolgozik a parasztpárt, arra nézve jellemző, hogy elvonulásuk után táviratot menesztettek Khuen-Héderváryhoz, melyben szintén azt erősítgették, hogy ők az igazi munBékésmegyei Közlöny tarcaja. Akkord. Ha a szél lefújja a lombot a fáról, A levél elfonnyad s kopár marad ága : Ha egy csillag lehull a nagy ég boltjáról, Sohasem ragyog többé bűbájos világa. A fa a menny boltja a te lelked képe, A levél, a csillag az enyémnek mása : Mert hogyha tőled a balvégzet eltépne, Borulna életem gyászba, hervadásba. Az árnyékban. tlra : Somogyi Endre. Ebéd után, a nagy nyári meleg csak úgy porzott az utca levegőjében, a házfalak fehérsége mozgott, reszketett, mintha valami láthatatlan nagy madár verdesné a szárnyával. Miután ilyenkor nem jó kint tanyázni, a két polgár vásár után betért a vendéglőbe. Ez uri hely volt különben, de egy kis szellős szárnya volt az udvar felöl a polgárok számára. Vadszöllővel befutott, zöldleveles árnyékban a széles tornácon hosszúkás asztalok unták magukat, az assztalokon piroskockás kemény vászon teritők. Nem volt itt ember senki, csak egy kis hosszunadrágos sváb fiu ült az egyik asztal mellett és kiflit evett, mint a macska. Az apja a vásárba mehetett s itt hagyta a gyereket, hadd mulasson a kemény és SZÍVÓS jószágokkal. A két polgár módos gazda lehetett, az egyik lovas embernek látszik, a másik ökrösnek. A lovas embernél ugyanis ostor van, a hajlós, hosszunyelü, piros csapós ostorral bejön az ivóba, akinél pedig nincs ostor, az ökrös ember, mert annak az ostora kint marad, az ökőrszarvára akasztva. A polgárok elhelyezkednek s bort isznak. Csak egy félliterrel, csendesen. A bor hamar elfogy s az ostoros ember megszólal : — Mehetnénk talán. — De a bort nem lehet ellopni — mondja a másik. — Hát ki kell fizetni. — Hát ? Hát maga nem fizeti komám ? — Nem is. Az áldomást kend fizeti komám ? ígérte is na ! — ígértem ? Hogy lehessen az ? Hát ki vett ? — En vettem, én, de kend fizeti azt, ha ígérte. Azután már egyszerre beszélnek a polgárok, hangosan, de a szót érteni nem lehet. Meglökik az asztalt, előbb csak ujjal, ugy megrázák az igaszságot, mig nem az ostoros ember az üveg mellé üt az öklével. Erre kijön a vendéglős, annak elmondják az esetet. A bornak, a félliternek nem akad gazdája, Ezt nincs aki megfizesse. Kemény szók hallatszanak, közben az asztal is beszólt a nagy kopogással. — Na, ez nem járja, Csorna Pál ! — mondja az ökrös ember. — Én sem hittem volna Vas Gergely ! — mondja Csorna Pál. — Nem hitte volna ? Mit nem hitt volna ? Én rólam ? Hát hozzék egy litert, korcsmáros úr, egy egész üveggel. Most kirendelem, ki is fizetem, de a féllitert nem. A korcsmáros kihozta a bort s Csoma Pál kifizette nyomban, a mellényzsebéből csak a pénzt, hadd lássák, hogy erre onnan is telik. Tölt a Gergely poharába s kínálja. — Na ! Most már igyunk. Na! Vas Gergely eléb nézegeti a bort, nézegeti a komáját, vájjon igyék-e, vájjon lehet-e most már inni ebből a borból ! De hogy Csoma Pál odakocintja a poharát az ö poharához, mégis hozzányúl a pohárhoz s iszik. Ezzel megbékélnek az emberek s isznak tovább. Eleinte beszéd nem folyik, de aztán csak megindul. Még pedig néhai Kovács Mártonról, aki tegnap halt meg s a társulat nem akarja fizetni az érte járó összeget. — Nem hát, — mondja Vas, — mert Márton bácsi a társulatot becsapta. — Csak beszéd az — véli Csoma. — Már hogy lenne. Elmúlt 60 esztendős, mikor beiratkozott, de letagadta. Azt mondta, hogy csak 57, mert ha bevallja az igazat, hát nem veszik fel. — Hát minek vették fel ? Felvenni nem volt muszáj. Öreg volt mar, nem emlékezett, punktum. Nem pap, hogy tudja. — Most perelhet Jóska mégis, a fia. — Ha perel, jól teszi. Ez a társulat mind huncut. Mig a társulatot vitatták, elfogyott a bor. Vas Gergely veszi észre s zörög a kocsmárosért. — Most már adjon nekem is egy üveggel, ne maradjak szégyenbe én se. Itt van, fizetek is érte, de a fél literért nem. Ki is fizette Gergely : úgyszintén ő is a mellényzsebéből szedte csak elő a pénzt, az aprójából. Ezért ugyan neki sem kell a zacskóba nyúlni. Megvizsgálta a komája tekintetét, mint mikor a gazda az égen kémleli az időjárást, aztán a haragos féllitert, a kiürült kis üveget félre tette az asztal vépére s tartós ivásra kezdett rendezkedni. A pipát megtöltötte, az asztalra könyökölt s öntött a poharába. Csoma Pál látta a készülődést, nem is ellenezte, kedve jött az évődésre. — Gavallér legény kend mégis, Vas Gergely, látom gavallér legény. — Legény biz a — felel Gergely, — tán fiatalabb is mint kend. — Na, na az asszonyok mit szólnak hozzá ? A haja már szürkül is, csak bajusza fekete. Hogy lehet ? Tán kenyi bizony valamivel, vagy mi ? — Hajjé, hát nem tudja ? — kérdé Gergely. — Ez onnat van, hogy bajuszom husz évvel fiatalabb mint a hajam. Azért fekete még, érti! Csoma Pál érti s nagyot nevet rá. Most már jó kedvük van, a beszédben is, igen belemerülnek. A borok jönnek kifelé pontosan s a polgárok fizetik válogatva. Hangosan beszélnek, az asztal most már rendesen kopog, de nem haragból, hanem jókedv miatt. A polgárok szivart szivnak s szemük ragyogós, a bajuszuk összekuszálódott, a mellek kigombolódtak : Csoma Pál kalapja a szemébe húzva, a Vas Gergelyé ellenben hátracsapva, a feje búbjára. Mindenből az látszik, hogy itt muzsika is szólna már, ha lehetne, azonban nem lehet, itt nem engedik. E miatt veszekedés is történt, mert ilyenkor könnyen támad a veszekedés az emberekből, mint a láng a gyufa fejéből, ha végig sercentik a skatulyán. Mikor aztán a bor megint elfogyott, Csoma Pál felállott s azt mondta : — Keresztül süt a nap a házon, komám. — Na menjünk, muzsika szó sincs, hát menjünk. Csakugyan, a nap már egésszen lent járt, a sugarai igen egyenesen jöt-