Békésmegyei közlöny, 1910 (37. évfolyam) január-június • 1-52. szám

1910-03-20 / 23. szám

Békéscsaba, 1910. XXXVII-ik évfolyam, 23-ik szám. Vasárnap, március 20. POLITIKAI LAP reiefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak oissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EltOFIZBTÉSI D!3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkseztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHEL3ZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. Békéscsaba érdeke. Békéscsaba, március 19. Nem lehet közömbös az egyetlen békésmegyei ember előtt sem, hogy Csabát, a vármegye legnagyobb és rohamosan fejlődő községét milyen társadalmi bajok és betegségek hátráltatják abban, hogy haladása még rohamosabb és nagyobb arányú legyen. Nem lehet közömbös, mert Csabának, mint a megye közlekedési és gazdasági középpontjának haladása tulajdonképen az egész vármegye haladását jelenti. Ide futnak össze az egész megye gazdasági érdekeinek szálai, Csaba közvetítésével jöhet öszszeköttetésbe a megye legtöbb községe a megyénken kivül álló világgal. Épen ezeknél a körülményeknél fogva' Csabának vannak irigyei, sőt ellenségei is a vármegyében. Ez ellenségek és irigyek azonban, ugy látszik, nem tudják, hogy Csabának van egy nagy betegsége, amely fejlődésének mindig teljes erejével igyekszik gátat szegni, mely ezt az erőteljes fiatalembert reszketős lábu, végelgyengült aggastyánná akarja tenni: ez pedig nem más, mint a parasztpárt, mely igazán minden tekintetben méltó a nevéhez. Elébe áll ez a hihetetlenül korlátolt párt minden üdvös eszmének, számbeli többségével és terrorizmusával nem akarja érvényesülni engedni a haladás egyetlen eszközét sem. Érvek helyett terrort bömböl, káromkodás és szidalom száll ki folyton redves fogai közül. A törvényhatósági bizottsági gyűlések alkalmával a vármegye legjobb fiaiból álló társaságban mindig unszolják a csabai intelligenciát, folytonosan kérdik tőle, hogy miért nem kiált vétót e minden kultura- és emberszeretet nélkül való, a közjó ellen küzdő és a demagógiában tobzódo frakciónak? E kérdésre, sajnos, nagyon könynyen és nagyon hamar meg lehet adni a feleletet. Egyszerű oka az, hogy azok között, akik a város haladását igazán szivükön viselik, akiknek legjobban fáj a népvezérnek és pártjának garázdálkodása: nincsen egyetértés. Körülbelül az alatt az idő alatt, amikor a koalíció volt uralmon Magyarországon : Csaba közélete nemcsak stagnált, hanem határozottan visszafejlődött. Valami különös lethargia ülte a jobbérzésü férfiak lelkét. Átengedték a teret egészen a népvezérnek, aki folyton mozgott, cselekedett, izgatott természetében rejlő aktivitásával, pártját megnövelte és erőssé tette. Ha valaki az úgynevezett „ellenpárt" részéről cselekedni mert valamit, azonnal előállott e nagy férfiú a rágalom és gyanúsítás fegyverével. Ilyen módon természetesen elriasztott mindénkit az aktivitás színteréről. Hogy ez az állapot tovább igy ne maradjon, az nemcsak egyeseknek, de Csaba összpolgárságának is elsőrangú érdeke. Pár nap múlva megtörténik a Ház feloszlatása és országszerte fokozottabb mértékben megindul az uj választásokra való készülődés, a szervezkedés. Most lesz legkitűnőbb alkalma Csabának arra, hogy e lehetetlen lenyűgöző állapotnak véget vessen s a lakosságot felszabadítsa az alól a lidércnyo- ( más alól, mely ólomsullyal üli évek óta a lelkeket Az uj választáson lehet 1 csak atkalom arra, hogy e néptribun pöffeszkedő hatalmát letörjék és őt magát visszaszorítsák oda, ahol szereplése előtt volt: az ismeretlenségbe. Ezt azonban csak egyetértéssel, vállvetett munkával lehet elérni. Ezzel szemben mit tapasztalunk már is ? A függetlenségi párt mult vasárnap gyűlést tartott, amelyen szép beszédek hangzottak el arról, hogy mily szomorú a hatalmas függetlenségi párt kettészakadása és milyen kívánatos volna, ha Csabán a különböző politikai meggyőződésüek egyesülnének egy községi pártba, amelynek célja a demagógia letörése lenne. Ez óhajtás teljesülését azonban ők ugy akarnák, hogy az egyedül üdvözítő pártérdek csorhát ne szenvedjen. Egyszóval, hogy az a bizonyos érdemes jelölt függetlenségi párti legyen. A másik, a hatvanhetes alapon álló tábor vezető-férfiai most tanácskoznak arról, hogy miképen lehetne a község és a pártfrakciók érdekeit összeegyeztetni és ezáltal a terrorizmust megsemmisiteni. Már pedig ez nehéz dolog, mert régi axióma, hogy lehetetlen mindenkinek eleget tenni. Ha másutt is, különösen Csabán áll az, hogy politikával csak az törődjék, akire a polikának szüksége van. Csaba polgárságára nincs nagy szüksége a politikának, a csabai polgárságnak sincsen szüksége a potitikára. Közömbös az, hogy milyen pártállást foglal el a megválasztandó képviselő. Az a fő, hogy akarjon és tudjon cselekedni Csaba érdekében és Csaba lakosságának megszerezze végrevalahára az oly régen óhajtott békét és nyugalmat, amely első feltétele a haladásnak. Ne politikai válaszfalakat rakjunk, hanem az egyetértést építsük. A küszöbön álló választáson ne az legyen a vezérlő szempont, hogy a jelölt milyen párthoz taciozik, hanem a község érdeke! Lapunk vetette fel legelőbb épen vezető helyen azt az eszmét, hogy községi pártot kell alakítani, amely egyesítse magában a függetlenségi, a hatvanhetes érzelmű polgárokat, sőt a szociáldemokratákat is, akik szintén nem barátai a parasztpártnak. Azonban azt nem tartjuk helyesnek, hogy a különböző pártokból összealkotott szükebbkörü bizottság határozzon a jelölés nagyfontosságú kerdésében. Tartani kell egy nagy gyűlést, melyet a község, az egyházak és a pártok vezető férfiai hívjanak egybe. Több fej többet gondolkozik. E naggyülés állapodjék meg aztán a további teendőkre s esetleg a jelölt személyére nézve is. Nézetünk szerint ez volna a leghelyesebb megoldása a kérdésnek, mert akkor önmagától elesne az a vád, hogy tízen-huszan határoztak és meg sem kördezték a község polgárságát. Ilyen esetekben számolni kell a polgári önérzettel és a minden emberben rejlő hiúsággal is. Hol lesz a cukorgyár? A karteli vezérei Csabán és Gyulán Ismeretes olvasóink előtt az a küzdelem, mely pár hónappal ezelőtt indult meg Békés- és Biharvármegyék között abból a célból, hogy melyikben legyen az uj cukorgyár, melyet ezen a környéken szándékozik felállítani a hatalmas cukorkartell. De nemcsak a két vármegye, hanem megyénk két helysége, G.yula és Békés között is heves harc indult meg mindjárt kezdetben a cukorgyárért. A megyei lapokban különféle érvelésekkel telitett cikkek jelentek Bélésmegpl Közlöny tareaja. Búcsú dal, Búcsút int már felém kezed, A végóra elérkezett. Nincsen szavad, néma ajkad, De a szemed, az nem hallgat. Azt igéri, óh, azt mondja, Hogy a feledésnek fátyla Nem borul rá harnarjába Szerelmünknek sirhalmára. Dédelgeted és becézed Feltámadását reményled. De hiába, — letűnt csillag — Nekünk többé fel nem virrad. Mindörökre felejtsd el hát, Art a néhány boldog órát . . . Hullás érte egy-két könnyet, Talán annyit megérdemlett. Szász Sándo.%ié. A művész szerelme. Irta; Mókum, A villának a Balatonra néző terraszán még eggyütt volt a társaság. Tiszta, nyári éjszaka volt, a csendes víztükör csillogot a holdfényben s a háttérben élesen tűntek fel a tjilparton a vulkánikus hegyormok körvonalai. — Gyújtsanak rá az urak, — kínálta a vendégeit cigarett-el a házigazda, különben a szúnyogok. .. azzal fejezte be a mondani valóját, hogy nagyot ütött a jobbkezére, melyen hihetőleg az inkriminált szúnyogok egyike alkalmatlankodott, melynek az lett az erdménye, hogy a cigarettek mind kiugráltak a kezében tartott dobozból és végiggurultak a földön. — Nem olyan nagy baj az — vigasztalta magát és a cigarettek fefszedésben neki udvariasan segédkező Bertalan Ákost, — sokkal nagyobb baj az, ha az ember el sem káromkodhatja magát kedve szerint az asszonyok előtt. — Ákos ! sohse segédkezzék Lajosnak : szedje fel ő, ha kiöntötte. Jöjjön ide, ez a látvány úgyis festőművésznek való. Nézze csak, nem volna kedve ezt a képet egyszer lefesteni ? Éu nem tudok szebbet elképzelni mint a Balatont egy ilyen holdas éjjelen, a víztükrén ezzel a messze nyúló ezüst fénysugárral s a háttérben Badacsonnyal. A megszólított, 30 év körüli férfi, simára borotvált arccal, amelyről komoly, mindazonáltal szelíd lelket lehetett leolvasni, nem lehetett túlságosan elragadtatva, mert röviden csak azt felelte a ház asszonyának áradozására: — Szép! — Ah! maga ezt nem találja különösen szépnek, — folytatta amaz csalódottan. Pedig, — lássa, — én kérni akartam magát, készítsen erről egy kis képet nekünk emlékül. Tudja, az kétszelesen kedves emlék volna mindnyájunknak ; részint ehhez a vidékhez való vonzalmunknál fogva, hiszen minden nyarat oly kellem asen töltöttük el itt, főleg azonban azért, mert ez a kép egy kedves barátunk keze munkája volna, akit úgyis olyan ritkán láthatunk, mert örökké külföldön barangol. — Bármilyem hálás vagyok is a kitüntetésért — felelte Ákos "gyengéden meghajtva magát, — őszinte sajnálatomra nem tehetek eleget a kedves kívánságának : holnap délben ugyanis elutazom innen. — Már ismét utazik? — szólalt meg a kis Annika, aki eddig az anyja háta megett állva, annak válla fölött hallgatta némán a művész szavait. — Hiszen még alig három napja, hogy ideérkezett : és itt oly kellemes. — Ami azonban a nagyságos aszszony kívánságát illetti, talán szabad lesz oly módon megfelelnem, hogy a balatoni tájkép helyett majd utazásomból fogom egyik festményemet elküldeni. — És merre óhajtja most az útját venni ? — Először Egviptomba; onnan pedig a szent földre. Ez az elhatározásom különben már a tavasszal keletkezett, midőn Rómában jártam és szinte szerelmes lettem az antik világ csodáiba. Azóta vágyom az ókori história többi nevezetes helyeit is bejárni, különösen a pyramisok hazájában, és a Megváltó szülőföldjének emlékeivel megismerkedni. — És mikor fogja végre megunni ezt a folytonos vándorlást ? — Azt hiszem soha. Vannak emberek, akik arra vannak teremtve, hogy az életüket egy helyen éljék le. Ezek rosszul érzik magukat, ha sorsuk más helyre szólítja őket, mint amelyet megszoktak. Én azok közé tartozom, akiknek eleme a vándorlás, akik akkor érzik rosszul magukat, ha egy helyben kell maradniok. Azoknak idegen a világ, egy talpalatnyi föld a hazájuk. Az én hazám pedig a nagy vilá£. Azok egy helyen érzik jól magukat, azon kivül nem ; én mindenütt jól ézem magamat, csak egy helyen nem. — De hát nem találja, hogy ez az életmód túlságosan rideg. Hogy akinek az egész világ a hazája, annak voltaképen nincs is hazája ? Aztán meg, hogy valahol a vándorutja közben, egy helyen lebilincseli magát egy szép szirén, tudja, olyan antik szoborarc, azokkal a művészi, finom vonásokkal, amelyek miatt maga képös beleszeretni a hideg márványba, csak, hogy a tekintetében élet, tüz, szerelem van s a szemeiből egy átálmodott menyország ragyog . .. S az a szobor kedvessé teheti azt az egy helyet ós rideggé, unottá az egész viíágot, azonkívül minden antik szobrával, emlékével együtt . . . S az a antik szoborarc ott állott az beszélő háta mögött, annak karszékére támaszkodva ; a félig lezárt szemek pedig egy menyországról regéltek, amelyet most álmodik át valaki. Akos nagy nyugalommal felelte : „Hogy ez valaha megtörténhessék, alig tudom elképzelni." S a hangjában nem volt semmi a felvilágosodottságnak abból a kérdéséből, amely az átlagos műveltséggel bíró, de ezen felül nem emelkedő férfiak sajátja, ugy, hogy a szép asszony nem is kísérelte' meg az ily alkalmakkor szokásos ellenmondást. — Nem, mintha én ment volnék az efféle .emberi gyengeségektől, — folytatta Ákos, — hanem egyszerűen azért, mert a lelkemben csak egy ideálnak van helye s ezt az ideált épen nem egy helyen, hanem csak az egész világon találom meg. Az én ideálom a művészetem. És azt hiszem, aki igazán művész, annak művészetén kivül nem szabad mást szeretnie. Nincs féltékenyebb szerető a művészetnél. És ezt a meggyőződésemet megerősítették a tapasztalataim. Nekem is voltak apróbb ártatlan kalandjaim, nekem is van érző, szentimentális lelkem, és gyakran megtörtént, hogy ha tanulmányutamon itt-ott megfordultam, a lelkemben azoknak a csodálatos édes-bús érzéseknek raját bolygatta föl egy egy szép leány tekintete, hangja, beszéde, és talán csókja is, amely érzéseknek hatása alatt szégyenlem bevallani, képes lettem volna elhagyni a művészetemet s azon gondolkoztam, nem jobb volna-e lekötni