Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám
1909-08-12 / 64. szám
Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 64-ik szára. Csütörtök, augusztus 12. 11 BEKESMEGYEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Becsvágy és önérzet. Békósosaba, augusztus 11. Az embereket kategóriákba osztó tudomány különféleképen osztályozta a gondolkozó észlényeket. Megkülömbözteti faji, vérmérsékleti, vallási stb. külömbözőségek szerint és sok mindenféle következtetést von le belőlük, melyek csak ugy immel-ámmal állják meg helyöket. Az a bizonyos osztályozni szerető rendszer a sok között különbséget tesz az ambiciózus és magát sorsának teljesen átengedő, szinte fatalistának mondható emberek között. S érdekes, hogy a becsvágyó embereket nem mindig sorozza egyben a rendkívüli észbeli tehetséggel megáldottak közzé. Annyi bizonyos, hogy a becsvágyat az észen kivül sokszor a szorgalom pótolja s viszont nem egy, a természettől nagy ésszel megáldott individium elkallódik a szorgalom hiányának miatta. A szorgalom egyik legszebb jellemvonás a törekvő embernek. Szorgalom vezetett nem egyszer hatalmas felfedezésekre, találmányokra, melyek azután az egész emberiség jólétét szolgálták. De egyedül a szorgalom mégsem pótolhatja a tehetséget. Az emberi társasegyüttlétből kifejlődött egynémely intézménynél feltéienül szükséges a veleszületett talentum, mert enélkül azon a pályán, vagy művelési ágon sikerrel nem haladt előre. Az ambiciózus embernek kisérő társa a lelki tulajdonságokban az önérzet, mely lépést tartva a becsvággyal, annál nagyobb a törekvési hajlandóság az egyedben. Ha azután a becsvágy túlteng, egyben túlteng az önérzet is, mely azután ütközőpontot képez, igen sokszor fájdalmas tragédiákba viszi még a legjózanabbul gondolkozó, legeszesebb férfiút is. A napokban, a fővárosban egy fiatal orvostudór önkezével vetett véget szépen induló életének, azért, mert becsvágyánál önérzete nagyobb volt s azt nem tudta elviselni, azt a szerinte rut igazságtalanságot, hogy tizenkét esztendei munkás szorgalom, ernyedetlen kitartás nem termé meg jól megérdemelt gyümölcsét, s ott a külföldön is, írásbeli munkálkodása révén elismert orvostudort nem méltatta az egyetemi magántanári, szinte teljesen értéketlén méltóságra. Ha nem is helyeseljük az önérzet ily nagyfokú túltengését, ha nem ismerhetjük el a fiatal, immár néhai orvostudós igazságosságát, nagyrészt sértett önérzetének ily nagyfokú kitörését megtudjuk érteni. Ha körültekintünk a magyar egyetemeken, de különösen a budapesi orvos egyetemek, portáján, ugyan minő különösségek ötlenek első percben a szemünkbe. Vájjon azt tapasztaljuk-e, hogy az érdemesek gárdája tölti be a katedrák legtöbbjét, vájjon csak a tehetségeseknek nyillik ott babér ? 1 Nem, nem ezt tapasztaljuk. Amit egyetlen európai, de talán még tengerentúli egyetemen sem találhatunk, azt a budapesti orvosegyetemen esőstől tapasztaljuk. A legnagyobb nepotizmus kifejlődését. Neves apák, nagyapák fiai, unokái foglalják el az egyetem tanszékeit és élősködnek a vérség szerinti kötelék busás kamataiból. Az egyetemi tanárok fiai mind legalább is magántanárok, hogy azután rövid időn belül rendkívüli s végtére rendes tanárokká váljanak. S nem tizenkét esztendei munkálkodás, tudományos búvárkodás, aszketai viszszavonultság eredménykép kapják e valóban tiszteletreméltó cimet s jelleget, hanem tisztán azért, mert az apjuk, vagy nagyapjuk hires orvostanár volt s igy mintegy az átöröklés tanának folyamányaképpen, nyerik el szinte örökségül azt, amire becsvágyó s önérzetes emberek hiába törekednek. S itt találjuk az ütköző pontot, hol annak a fiatal orvostudor tragédiájának kipattani kelletett. Ez az a pont, melynél a józan ész megáll s nem talál kiutat a sötét háttérből. Ez adta a fegyvert kezébe az életével immár leszámolt orvosnak s itt találjuk a mentséget, annak a soha meg nem bocsájtható véteknek melylyel önmaga s az egész társadalom ellen az öngyilkos vétkezett. Nehezen tűrhető, hogy a kiválók, a tehetségesek, a szorgalmasok, azért mert a családtagok részére fentartott helyekre nem juthatnak, saját maguk dobják el a társadalom, az emberiség s az egész mindenség hasznára lehető életüket. Ha majd a purifikáció tiszta légáramlata, végigszáguld Augiász e modern istálóján, akkor talán elkerüljük, hogy a becsvágyók sértett önérzetüktől hajszolva, maguk Ítélkezzenek önmaguk felett s oly igazságtalanul, mint az a legutóbbi esemény alatt történt. A „keleti Svájcról" és más dolgokról. — Budapesti levél. — Ugyebár Békéscsabán is tudják, hogy merre van az a Svájc, micsoda az a Svájc ? Mégis azoknak a kedvéért, akik nem végeztek elemi iskolát sem és nem tudnak olvasni, megmondom, hogy Svájc boldog kis állam Európa kellős közepében. Boldog kis állam, mert három fő nemzetiség fér el benne minden civakodás nélkül, nagyszerű békességben. Ott, tetszik tudni, az olasz nem olasz, a francia nem francia, a német nem német, hanem valamennyi svájci polgár, akiknek jelszava, mikor a bérces kis hazáról van szó: „Nemo me impune lacesset." Ami csabai nyelven körülbelül annyit jelent, hogy „Nyekrics!" Hogy, hogy nem, majd későbben megmondom, miképpen ez a kis állam belékerült a magyar parlamenti szótárba is. Belékerült mégpedig olyanformán, hogy Polit Mihály szerb nemzetiségű képviselő ur Magyarországból „keleti Svájcot" akarna csinálni. Tetszik tudni, mit jelent ez ? Nem kevesebbet, mint azt, hogy nekünk többé nem szabadna magyaroknak lennünk, el kellene dobnunk uralkodó faj voltunkat és egyenlő rangban kellena lennünk oláh, tót ós szerb „barátainkkal." Erről még lehetett beszélni a függetlenségi párttal is akkor, mikor még ellenzék volt. Ellenzék korában szerzi minden párt a „legtöbb barátot". Ilyenkor mindig vannak pontok, amelyeken a kormánynyal szemben találkozhatnak. Ei az a legterhesebb örökség, amit egy ellenzéki párt hatalmának növekedésével, vagyis kormányra jutásával magával kénytelen vinni, ezek a kétes értékű fegyverbarátságok. Az ellenzéknek mindenütt egyetlen célja van: megbuktatni a kormányt. S hogy ezt a célt elérje, képe,s baráti viszonyba lépni magával Lucifer őfelségével is. A magyar függetlenségi párt is kénytelen volt ellenzék korában eltűrni, Békésmegyei Közlöny tarcája. Emlékezés. Minden szavam egy-egy imádság volt, Minden szavam egy könyörgő sóhaj . . . Minden érzés bennem érte lángolt, Érte gyuladt bennem minden óhaj . . . 4 hűséget nem is én fogadtam, O volt, ki azt szentül esküdözte . . . 5 hogy hűséges mégis én maradtam, Lelkemet ő tépte, zúzta össze . . . Jobb is annak, ki a nőt e földön Lepkemódra tudja csak szeretni, Mert a nő, mig nincs hol lelket öljön, Hűséget csak addig tud hitetni . . . Somlyó Sándor. A káromkodás. Irta: Zöldi Márton. Solty Pál, a sóhivatal főnöke, nem tartozott az aszott lelkű, besavanyodott érzésű bürokraták közé. Liberálisan gondolkozott ós aszerint cselekedett, s habár mint főnök lefelé szigorú, felfelé alázatos volt, ebben is bölc3 mértéket tudott tartani. Nem mondom, hogy a jót túlságos mértékben hajszolta, de az kétségtelen, hogy a rosszat következetesen kerülte. A rossz alatt speciálisan Solty Pál anyósát, özvegy Giliczy Balázsnét értem, ki a Rozmaring-utcában lakott a saját házában és egész nap kiugró vasrácsos ablakából kémlelte az embereket esetleges megszólhatás szempontjából. A jó asszonyság mindenkiről ab ovo rossz véleményt táplált, de a legrosszabbat vejéről, Solty Pálról. Minthogy pedig véleményét soha el nem hallgatta, igen cifra dolgok kerültek forgalomba Solty Pál erkölcséről. De a sóhivatal érdemes főnöke ezt ugy megszokta, mint a jó ellenőrzést ós az élet egyéb eredendő nyűgét és terhét. Azok közé tartozott, kik a változhatatlanba szisszenés nélkül tudnak beletörődni. Csak egyet nem tudott szívelni: a káromkodást. Az emberi indulatoknak ezt a sommás megnyilatkozását utálta, gyűlölte és üldözte A különben szófukar ember ékesszóló, terjengő lett, ha a káromkodást kárhoztatni alkalma nyilt. Akárhányszor mondotta, hogy inkább betapasztaná a száját, semhogy káromlásra nyissa. Még a tettlegességet is magasabbra becsülte etikailag, mint a káromkodást. -- Hát nem tisztességesebb dolog, — kérdezte egy alkalommal — valakinek beverni a fejét, mint összeszidni az apja istenit ? Egy este, nyirkos novemberi nap volt, a hivatalából ballagott haza. Az utcákat már ködös félhomály borította. A kisvárosi petróleumlámpák oly óvatosan világitottak, mintha ez a rendeltetésük valami harmadrangú kérdés lenne. Ilyenkor, sötéttel, Solty Pál a Rozmaring utcán át járt haza, minthogy az a veszély, hogy remegve tisztelt anyósával szóba keljen állnia, a minimumra redukálódott. A Rozmaring-utca sarkán a nevezett alkalommal csúnya káromkodás hallatszott. A káromkodás egy szitakötő ajkáról hömpölygött szóles, piszkos hullámokban. Minden káromló szó a csaposlányra, Katóra vonatkozott, ki a Rozmaring-korcsmában teljesítette köteleesé! gét, ugy látszik, felesleges kacérsággal. I Mert a szitakötő főleg ezt a tulnjI donságát szidalmazta, s igen drasztikus, j reprodukálhatatlan kifejezésekkel aposztrofálta Kató erkölcsét, valami közöshadseregbeli káplár miatt, ki nem átalotla Katót oly módon csipkedni, hogy a csipkedés ellenkezésbe jutott a közés magánszemóremmel. — Hogy a nyavalya törje ki az olyan céda remondát! — hangzott a féltékeny szitakötő ajkáról. Solty Pál megcsóválta a fejét ós igy szólt rá a szitakötőre : — Ejnye, ejnye, hát nom restel ilyen szavakat kiejteni ? A szitakötő meglepve kapta fel a fejét a nem várt feddésre. — Mit resteljek ? — kiáltotta. — Nem ón vagyok a komisz, hanem ő, nem én trafikáltam a háta mögött, hanem ő az enyém mögött, hogy a fityfiringós fityfene rágja széjjel 1 Solty felemelte kezét és megfenyegette az ujjával a szitakötőt. — Káromkodni soha sem szabad. — Nem szabad ? Már miért ne volna szabad. Kinek van hozzászólása ahhoz, ha ón káromkodom. — A tisztességnek, a becsületnek, a vallásnak, az erkölcsnek, a törvények 1 — mondotta Solty megfelelő kenetteljességgel. — Ugyan ne prózsmitályon. Ki parancsol nékem abban, hogy a szeretőmet szidjam ? folyó hó 13-án érkezik 22 waggonból álló különvonattal s aznap este &ST pontosan 8 órakor ~S2K9 tartja NAGY MEGNYITÓ DÍSZELŐADÁSÁT. Jegyek előre válthatók a „CORVINA "könyvkereskedésben. P.hó 14-én HATODIK ELŐADÁS változatos műsorral. Vasárnap KÉT NAGY BUCSU^^^ ELŐflbflS: délután 4, és este 8 órakor. = —— Páholy (5 személyre) 20 kor., Zártszók 4 kor,. Tribün 3 kor., HelyáraK » elsö hel y 2 kor., második hely 1 kor. 20 fill., karzat 60 fill.
