Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-08-05 / 62. szám

5 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 aug. 8. vagy talán annál ie többet eltöltenek a köz szolgálatában, méltán tarthatnak ezémot öreg korukban a tisztességes megélhetésre, amelyet semmi sem biztosit annyira nekik, mint a nyugdíj. A vármegye legközelebbi közgyűlésén foglalkozik a felebbezéssel. Segíteni azonban nehezen fog a helyzeten, mert a legüdvösebb határozat is hiábavaló, ha nincsen meg kellő mennyiségben a „nervus rerum gorendarum", a pénz. Gyula mostani anyagi viszonyai melleit nem járhatott el másképen, mint ahogyan eljárt. Csak a mostani vezetőség változtathat valamiképen a tarthatatlan helyzeten és az hozhatja helyére az alkalmazottak alapjában véve jogosulatlanul felzavart nyugalmát. Az amerikai bevándorlás szigorítása. Vármegyénkben ez év első felében ismét óriási mérvben emelkedett az Amerikába való kivándorlók száma. Említettük már, hogy az Egyesült-Államok szigorúbb rendszabályokat léptettek életbe a kivándorlókkal szemben s azt a rendelkezést a hatóság feje a legszigorúbban alkalmazza. Ama bevándorló, ki a törvényben előirt pénzösszeggel nem bir, vagy valamelyes testi hibában szenved, azt nem engedik munkába állani, hanem már'a hajóról deportálják. Az Egyesült Államok bevándorlási hatósága most tette közzé az utolsó 1908—1909. évről szóló hivatalos jelentését. E jelentés tanúsága szerint 1908 julius 1-től 1909 junius 30-ig 724.756 bevándorló érkezett az Egyesült-Államokba Ha a bevándorlási hatóság jelentését közelebbről vizsgáljuk, azt látjuk, hogy a 824.756 bevándorló közül a tulajdonképeni bevándorló csak 564.473 volt és pedig 393.682 férfi és 170.791 nő, mig a többi bevándorló már azelőtt is tartózkodott hosszabb-rövidebb ideig az Egyesült-Államokban. A jelentésből kitűnik, hogy a 724.756 bevándorló közül olasz volt 166.115, orosz 98.834, magyar 84.914, osztrák 74.645, német 22.908, angol 22.340, ir 17.310, svéd 9804, norvég 9375, török 8353, francia 6131, dán 3807. Az összes bevándorlók 11,221.288 dollárt hoztak magukkal. Ez összegből a magyarokra 374.284 dollár esett. Érdekes a statisztikának az a része is, mely igazolja, hogy a 724.756 bevándorlók közül csak 421.685 Aette meg a maga hajó- és vasúti jegyét, mig 153.239 bevándorlónak a hajójegyét a már Amerikában élő rokonok és barátok küldték. Az utolsó hetekben az amerikai sajtót erősen foglalkoztatja az a politika, amelylyel az uj ellis-islandi biztos, William Williams a bevándorlást irányítja. Williams szigorú, de még a leghalálosabb ellensége is elismeri, hogy igazságos ember. Es aki nem elfogult, belátja, hogy William nem is csinál egyebet, mint a maga teljességében végrehajtja a bevándorlási törvényt, megköveteli, hogy a törvény rendelkezéseinek minden egyes bevándorló megfeleljen és irgalmatlanul deportálja azokat, akik akár testi hibából, vagy egészségi szempontból, akár más okok folytán előreláthatóan az állam terhére válnának. Nagyon természetes, hogy a bevándorlási biztos szigorúsága első sorban is azokat a szerencsétleneket sújtja, akik pénzzé téve tán összes vagyonkájukat, hittek a csábitó szónak és testi hibáik, vagy betegségük mellett is útra keltek szerencsét próbálni. Sújtja azokat is, akiknek csak annyi pénzük volt, hogy a hajójegyet Newyorkig kifizethették, abban bizakodva, hogy ha majd megérkeznek Newyorkba, Amerikában élő rokonaik, barátaik vagy ismerőseik vasúti jegygye) kisegítik őket és rendelkezéstikre bocsátják a bevándorlási hatóságtól a minden bevándorló után megkövetelt 10 dollárt is. Az a kivándorló, aki az EgyesültÁllamokba való bebocsátásának kérdését eshetőségekre bizta vagy bizza: már az elmúlt hetekben is rosszul számitolt ós rosszul számit ezután is. Hogy honfitársainkat deportálással járó anyagi veszteségtől ós ami nem kisebb: az erkölcsi szégyentől megóvjuk: ezennel a leghatározottabban figyelmeztetjük, hogy senki se Induljon útnak, aki, ha csak egyik szemére is vak, avagy ha csak egyik lábára is sánta, aki hülye, , béna vagy púpos, aki elmebajos vagy í valamelyes nyavalyában, a minő a szívbaj, sérv, tüdővósz vagy trahoma szenved; ne induljon útnak az se, akinek a hajó- és vasúti jegyén kivül nincs legalább 10-25 (50-125 kor.) dollárja : mert ha el is jut Newyorkig, de nem jut tul Ellis-Islandon, ahol a íegtüzetesebb vizsgálat alá vesznek minden bevándorlót ós vesztett ügye van annak, aki az amerikai bevándorlási törvényszék összes kellékeinek meg nem felel.; Ellis-Island a deportáltak jajveszékelésétől hangos. Az elmúlt hetekben volt nap, amikor kétszázötven embert deportáltak. Nincs irgalom. Akit egyszer a bevándorlási hatóság nem kívánatosnak talál, azt visszaküldik oda, ahonnét jött, A bevándorlási hatóság szigorúságát nagyon érzik a hajóstársulatok is, ingyen kötelesek minden deportálásra itólt bevándorlót oda vissza szállítani, ahonnét jött. Tanácskoznak és harcolnak is ellene. De hiába, a bevándorlási hatóság feje szigorúságából csak nem enged, sőt tovább megy ós rendeletben követeli a hajótársaságoktól, hogy még a hajóba való beszállás előtt jól vizsgáltassanak meg minden kivándorlót, mert ha ezután is szállítanak a bevándorlási törvény rendelkezéseinek meg nem felelő kivándorlókat, akkor a bevándorlási hatóság nem elégszik meg a nem kívánatos elemek deportálásával, hanem esetről-esetre nagyobb és nagyobb pénzbírságokkal sújtja a hajóstársulatokat. Konzultál a Lipót-város. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Szeptemberben tartják meg Budapesten az orvosok nemzetközi kongresszusát. Mind az öt világrész orvosai, kitűnő tudósok, operatőr-művészek, a specialitások világhírű ismerői ós félistenei itt lesznek Magyarországon, ahol hatalmas előkészületeket tesznek az illusztris vendégek fogadtatására. Maga Andrássy Gyula belügyminiszter érdeklődik a legélénkebben a kongresszus iránt, amelynek jelentőségéből egyáltalán nem von le semmit a romániai ós szerbiai orvosok tüntető távolmaradása. Sőt nélkülük talán még magasabbra száll a nivó. De nemcsak a magyar orvosok körében ver nagy hullámokat a kongreszszusra való szervezkedés. Készülődnek a betegek is, a gazdag betegek, akik a kongresszustól várják a csodát, a meggyógyulást. Mihelyt hire ment, hogy a londoni, pétervári ós amerikai profeszszorok közül is számosan jelennek meg a kongresszuson, a Lipót-városban (ahol nemcsak a nagyon gazdagok, de a nagyon súlyos betegek is egy rakáson vannak) uj reménység szállotta meg a betegeket. Nagyon sokan akarják konzultáltatni magukat a hírneves külföldi orvosokkal. És nem bánják, akármibe is kerül. Azoknál a budapesti orvosoknál, akik a külföldiekkel összeköttetésben vannak, már eddig is sokan kérdezősködtek a honoráriumok iránt. Átlagban ezer korona az a legkisebb összeg, amivel egy külföldi professzor megelégszik. A Lipót-városban persze bőven telnek az ezer koronák. Melyik börzeáner, vagy nagykereskedő ne áldozna ennyit, ha az egészségéről van szó, vagyis inkább a betegségéről, amely orvosi dijakban, kúrákban eddig is sok szép pénzüket emésztette föl. Más kórdós azonban, hogy a külföldi orvosok megteszik-e azt a szivesi séget a magyar betegeknek, hogy kon; zultálják őket. Ez a téma több izben ! foglalkoztatta már az orvosi kart. A vélemények meglehetősen elágazók. Némelyek szarint inkollégiális konkurrencia csinálás volna, ha a külföldiek épp a legjobban fizető betegek pénzét , fölöznék le. Mások szerint az orvosi mesterség gyakorlása nem szorítható korlátok közé, a tudomány és a humanizmus szempontjából pedig egyenesen üdvös és nemes cselekedet, ha éppen a legkiválóbb orvosok nem árulják zsákban a művészetüket és segítenek azokon, akik hozzájuk fordulnak. A legutóbbi orvosi kongresszus alkalmával is történtek hasonló konzultálások s épp oly vihart támasztottak, mint amilyen most készül Budapesten. Amire egyáltalán nincs szükség, mert ha beteg felebarátom ezer vagy kétezer koronát áldoz a gyógyítására, ehhez sem nekem, sem az államnak, sem a mellőzött orvosoknak semmi köze. Legföljebb a lipótvárosiak sinylik meg, akik régi betegségükhöz ujat szereznek, azt, ami az érvágás után lép föl. Csendélet a közigazgatásban. Egy községi iktató felfüggesztése. Bókósvármegye közigazgatásában kissé áldatlan viszonyok uralkodnak. A vármegye egyea községek tisztikaránál napirenden vannak a fegyelmi vizsgálatok, felfüggesztések, a rehabilitálások és visszahelyezések. Azonban sok példa van arra is, hogy a hatóságok a fegyelmi eljárásoknál nem járnak el kellő erólylyel. Ilyenformán számos tarthatatlan helyzet áll elő. Különösen Csaba vezet ebben a tekintetben. Ismeretes olvasóközönségünk előtt Jancsok Endre katonai nyilvántartó ügye. Jancsokot előbb visszahelyezte a fegyelmi választmány a hivatalába. Azután újból vizsgálat indult meg ellene, aminek eredmónyekópen felfüggesztették. A felfüggesztés még egy évvel ezelőtt történt, Azóta Jancsok húzza fizetésének egyharmadrészót anélkül, hogy dolgozna valamit. Helyettesítéséről természetesen gondoskodnia kellett a községnek. A helyettes az állás teljes javadalmát húzza. A községnek tehát, csupán azért, meri Jancsoktól nem tud megszabadulni, rá kell fizetnie az állásra. Hasonló helyzel van még több is. Igen jó példa a közigazgatási hatóságok fent jelzett gyakori következetkezetlensógeire Farkas József mező berónyi községi iktató esete is. Farkas Józsefet, mint már egyszer megírtuk Popovics Szilveszter békési fő szolgabíró felfüggesztette állásától. A felfüggesztés egyik oka az volt, hogj Farkas Eleken segódjegyzőnek választ tatta meg magát, de ezt nem jelentette be a berónyi elöljáróságnak, illetve nenr mondott le, hanem csak szabadságo kórt. Ilyenformán két állás javadalmá is élvezte. A másik ok már sokká cifrább. Ázt mi nem irjuk meg, ugyif ki tetszik az alább szószerint leközlendí felebbezésböl, melyet Farkas az alispán hoz nyújtott be a főszolgabíró felfüg gesztő határozata ellen. podgyászáról s a magára várató pénzküldeményről is, noha diszkréten, de tudomást adott. Tejbe-vajba fürösztötték Grubitsot, ki azt hitte, hogy egyenesen a Paradicsomba csöppent annak a kis öngyilkossági kísérletnek nyomán, melynek a véletlen utján lett szemtanuja. S most volt itt az ideje, hogy Grubits a javulásra térjen. Sárközyók talán élete fogytáig is eltartották volna. Soha, de soha eszükbe nem jutott volna megkérdezni, hogy Grubits tulajdonképpen óhajtja-e kutyája révén vendégszeretetüket igénybe venni. Sárközjék ismerősei és barátai szinte a családhoz tartozónak vélték, valami távol rokonnak, kinek kedvéért sok mindent megcselekszik az előzékeny család. De Grubitsban nem azért pezsgett a fegyencvór, hogy a nyugodt, gondatlan életet többre becsülte volna a gondokkal, de egyben a kalandokkal teli csavargásnál. Egy szép napon, mikor Sárközyók valahol hivatalosak voltak, Grubits Mátyás, még a betörőknél is dicséretes ügyességgel, megfúrta a páncélszekrényt s annak dús tartalmát teljsen kirabolta. Á hazatérő Sáközyók Grubitsnak teljesen hűlt helyére találtak. A rendőrségi kutatások kiderítették, hogy a betörést Grubitson kivül senki más eJ nem követhette, mégis Sárközyók, tekintettel arra a nagy szolgálatra, mit nekik nem annyira Grubits ur, mint a kutyája tett, lemondtak a büntetőtörvénykönyvnyujtott elégtételről s nem kívánták Grubits megbüntetését. Évek hosszú sora telt el s Grubitsról már egészen megfeledkezótt a Sárközyfamilia. Az öngyilkosjelölt is már boldog családapa volt, mikor egy zimankós őszi este, legnagyobb meglepetésére a tisztes családnak, Grubits Mátyás ur teljesen lerongyosodtan, a legszánandóbb külsővel tiszteletét tette. Az estebédnél ülők ijedten rezzentek össze az elhanyagolt külsejű férfiún, ki dacára viselt dolgainak, előttük megjelenni merészkedett s feszülten várták, hogy micsoda nagy esemény tehette oly merésszé a betörőt, hogy őket meglátogatni merészelte. Grubits Mátyás ez alkalomra legfájdalmasabb arckifejezését öltötte magára. Mintha valami nagy halottjának végtisztessógéről érkezett volna, oly fájdalmasan ünnepélyes külseje volt. A rámeredő, csodálkozó tekintetek elől óvatosan kitérni igyekezett, mint az olyan ember, kinek szemeiből az igazságot ki lehet olvasni. Az igazság minden ;or gyönge oldala volt Grubits uramnak s azóta valószínűleg egy tapodtat sem javult ez irányú erkölcsi nézete. És az emberek szivére hatni, azt értette Grubits Mátyás, valamint mindent nagyon jól tudott alkalmazni, hogy magát mindig előnyös színben tüntesse fel. Csak éppen azt nem tudta, hogy az újfundlandi kutyával való turpissága azóta már kiderült. S a rendőrség tudomására hozta annak idején, amikor a betörés ügyében kutatott, hogy az ujfundlandi kutya soha életében sem volt Grubits Mátyás ur tulajdona, hanem lovag Kleinberg Guidóó, ki a kutya eltűnését a fiatal Sárközy öngyilkossági kisórletónek idején be is jelentette. Jó Grubits uram, noha a betörést minden esetre tagadni akarta, ha esetleg a beszéd fonala erre az irányra tévedt volna, de arra egyáltalában nem volt elkészülve, hogy a családnál már régen eljátszotta az egyetlen örökös életmentőjének hálás szerepét. — Mi jót hozott, Grubits uram — törte meg a csendet Sárközy. — Milyen szól vetette a mi szerény hajlékunk felé. — Hjaj, hjaj, - sóhajtott egy széleset a javíthatatlan, — nagy sora van annak, Sárközy uram. Nem is lehet azt egyszerre elmondani, — Nohát mondja el akkor egymásután, de közbe üljön le egy kevéssé, mert látom, hogy nagyon bizonytalanul áll a lábain. Grubitsot kétszer sem kellett biztatni. S ugy, mint azelőtt a régi jó időben, amikor ő volt a családnak becézett szemefénye, az egyik öblös karosszékbe dült, miközben kérdő, vizsgáló tekintettel nézett körül a szobában. A pipáját kereste, melyet ilyen alkalommal egyszer sem mulasztottak el azonnal szájába dugni, megtöltve már előzőleg jóféle verpeléti csempészett szűz dohánnyal. No igen, mert Grubits még a dohányban is a büntetett előéletűt szerette. De ez egyszer senkisem sietett, hogy a füstölgő csibukkal örvendeztesse meg a fegyencet, hanem ugy tettek, minthogyha nem is értették volna meg csodálkozó körültekintését. Grubitsot e tény kissé kihozta szemtelen sodrából s egyet-kettőt köhintve megkezte a mondókáját. — Hol is kezdjem, hol is kezdjem, — kérdezte, miközben ugy tett, mintha gondolataiba merült volna. — Legokosabb, ha mindjárt a legelején kezdi, — vetó közbe az ifjabb Sárközy, az életmentett. — Igen, igen, a legelején. Talán onnan a betörésről. — Igen, legokosabban teszi, ha a be törésénél kezdi. — Az én betörésemnél ? — tátogot csodálkozva a megrögzött gonosztevő De ilyen tréfával kár egy szegény, d( becsületes életmentő sanyarú sorsábax gúnyolódni. — De hiszen maga mondta, hogy i betörésnél akarja kezdeni. — Igen, a betörésnél, de nem az ói betörésemnél, hanem az önök betöró sónól. Hiszen, ha jól emlékszem, itt tör tónt s nem nálam. — Igenis, itt. — Nos hát. Akkor, mikor a szeren csétlenség törtónt, senkisem volt ide haza a lakásban, csak egyedül én Önök, egész családostul hivatalosak vol tak valami ismerősüknél. Én nem jó éreztem magamat s itthon maradtam. Jó emlékezem. Csúnya, zimankós őszi est< volt. Az utcákon senki tem járt. Az ól mos eső egyhangú kitartással zuhogot a kimerészkedők nyakába. — Éppen készülődtem a lefekvósri mikor valami gyanús nesz megállitott-i működésemben. Mintha idegenek jártai volna kasul a lakásban. Óvatosan fülein kezdtem. Léptek ós elfojtott suttogá sok neszét figyelhettem. — No de már ennek fele sem tréfa, gondoltam magamban és sietve kapkod tam magamra a már lehányt ruhadara bokát. Éppen ideje volt. Barátságosnál épen nem mondható hatalmas robajjg bedőlt az ajtó s három marcona külsejt teljesen bekormozott arcú idegennel ál tam szemközt. Ereimben megdermedt vér s az ijetsógtől nehéz verejtókcsep pek ültek ki arcomra. — Eleinte azt hittem, hogy az egés valami rossz álom. De abban a percbe: olyant sóztak a fejemre, hogy rögtö: