Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-25 / 59. szám

• 6 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 julius 18 Nem szabad ezután még valamiről megfeledkezni. Amikor állami segítségről beszélünk, nem szabad megmaradni annál a pontnál, amelyet a sürgetések végére most tett, a törvényhozás azzal, hogy kétmilliót megszavazott a városnak. A további állami segítséget is sürgetni kell, még pedig olyképp, hogy vegye már át az állam mindazokat az intézményeket a városoktól, nagyközségektől, amelyek állami funkciót teljesítenek, de amelyeknek föntartása ós működése a városnak kerül rettenetes pénzébe. Régi panaszok, igazságtalanságok ezek, de csak az örökös ismétlésük, újra meg újra hangoztatásuk vivta ki azt az Ígéretet, hogy a városok kétmilliót kapnak. A városok érdekeinek védői, a törvényhatóságok nem nyugodhatnak addig, amíg legalább ezt az ígéretet nem teljesitik. Uj esapáson. — Budapesti levél. — Megírtam már a múltkor önöknek, hogy hiába zárultak be a dunaparti szép góthikus parlamenti színház kapui, hiába mentek szét nyaralni a primadonnák, színészek, segédszinészek és kardalosok: mégis csak dolgoznak a vezérek. Zajtalanul, csöndesen. A pihenés különösen a tavaszi előzmények után rá is fór a politikára, mert nem is kell annak a kinyilvánításához nagy jós tehetség, hogy augusztus végén, vagy szeptember elején megint cudarul meleg napok következnek, megint lesz harc, meg harc. Nagyon meggondolatlanoknak kellene tehát tartanunk a miniszter és a pártvezér urakat, ha a nyári időt csak pocakjuk (már tudniillik, akinek van) csökkentésére fordítanák és nem készülnének a kampányra. Bizony ők készülnek ugyancsak. Levélkéket, drága kis levélkéket röpít a posta a szélrózsa minden irányába. A levélkék tele vannak puhitásokkal, rábeszélésekkel, hogy igy, meg ugy, ne tegyétek ezt, vagy azt, jó lesz minden, jut majd nektek is húsos fazékból egy-két kövér falat! . . . És a levélkék, amelyek nem rózsaszínűek ugyan, de címeresek és finomak, ugy látjuk, kezdenek sikerrel járni. Kezd győzni a Kossuth Ferenc álláspontja, hogy tudniillik valameddig el kell odázni a bankkérdést és előbb a választói reformot kell megvalósítani. Nincs kétség az iránt, hogy a választói reform vetekszik fontosság teKintetében a bankkérdéssel. A bank terén levő jogaink elvégre is csak némi halasztást szenvednek, ha 1911-re nem érvényesülhetnének. De ha a függetlenségi párt, hallgatva a bankcsoport harci riadójára, csakugyan megállítaná az állámi élet kerekeit s uj konfliktust idézne föl a nemzet és a király között: akkor nagyon könnyen megeshetik, hogy a választói reform megvalósítása olyan kezekbe kerülhet, amelyek nem a nemzet, nem a magyarság szupremáciája, nem az intelligencia érvényesülése javára alkotnák meg, hanem a tömegek javára és nemzeti jövőnk rovására. A választói reformot nem ugy kell felfogni, mint kötelességet, melyet a koalíció ós vele együtt a függetlenségi párt is, a koronával szemben vállalt, hanem mint jogot, amelyet a koronától a /<ratóffy-té\Q nemzetellenes kísérletek ellenében kívivott s a mely jogot nem szabad feladni, mert az határozottan bűn volna. Nagyon rövidlátó taktika volna az, amely ugy érvelne, hogyha nem tudjuk megcsinálni 1911-re az önálló bankot, hát akkor nem kell megcsinálni a választói reformot sem. Következzék inkább be a parlamenten kívül álló korszak, maradjon meg a közös bank és alkottassók egy olyan választói reform, mely nemzeti fejlődésünket megmérgezi örökre. A Justh-csoport merev álláspontjának ez volna az előrelátható következménye. Beleszólt ám Kossuth, a vezér, a dologba, most nyáron, amikor kissé pihentebbek az elmék. És fentebb jelzett álláspontja győzedelmeskedik is előreláthatólag. A nyári csendes munkának tehát megvan a kivánt eredménye. Határozott tünetei mutatkoznak ugyanis annak, hogy már a bankcsoport is engedett az 1911-ből s hogy most már az egész függetlenségi párt hajlandó elsősorban a választói reformot megalkotni s a bankkérdésben az önálló bank előkészítésével ideiglenesen megelégedve, a döntést a választói reform alapján összehívandó uj parlamentre ruházni. Látnivaló tehát, hogy Kossuth mérsékelt és higgadt gondolkozásának, továbbá tekintélyének és rábeszélőképességének sikerült a választói reformot, a bankkérdós kiélezettsóge dacára is, az elsősorban megoldandó feladat rangjára emelni. Ez korántsem jelenti azt, hogy a bankcsoport feladta az önálló bankot. Ilyesmiről szó sem lehet, sőt nem is volna kívánatos. Ha ősszel ezen az uj csapáson indul el a politika, ugy az óhajtott béke mintegy magától helyreáll. Örülök, hogy ez unalmas, üres uborkaszezónban is tudtam önöknek egy kis politikai szenzációt kihalászni. Gyula város közgyűlése. Fontos határozatok. Rendkívül nagy érdeklődés nyilvánult meg Gyula város képviselőtestületének csütörtöki közgyűlése iránt. A városatyák csaknem teljes számban megjelentek, mintha érezték volna a közgyűlésen szőnyegre kerülő tárgyak nagy horderejét és fontosságát. És más tekintetben is érdekesnek volt mondható a közgyűlés. Rendkívül sok, mintegy nyolcvan felszólalás történt a különböző tárgyakhoz, ugy, hogy az öszszesen 27 ügygyei rendelkező gyűlésnek csak este 7 órakor lett vége. Legfontosabb és leghosszabb vitát provokáló tárgy volt a városi tiszti nyugdíj szabályrendelet módosítása. A tanács javaslatához pro és kontra számos szenvedélyes hangú felszólalás törtónt. Végre is nagynehezen keresztülment a tanácsnak mult vasárnapi számunkban már ismertetett javaslata, mely szerint a nyugdíjazottak között ezután a nyugdijalap kamatait fogják csak megfelelő arányban szótosztani. Nem kapja meg tehát senki a neki szolgálati év után járó ós fizetésének megfelelő 1 nyugdijat, hanem annál lényegesen kevesebbet. A város anyagi ügyeinek rendezése szempontjából fontos volt még az egyes ingatlanok eladására vonatkozó határozat, amelynek végrehajtása után, figyelembe véve az italmérési kártalanitási kötvény beváltásából eredő jövedelmet is, Gyula városának több, mint egy millió korona fog rendelkezésére állani, amelyből adósságait törlesztheti. A többi tárgyainál fogva is nagyfontosságú közgyűlés lefolyása egyébként a következő volt: L o v i c h Ödön dr. polgármester délelőtt 9 órakor megnyitván az ülést, első gyanánt az a három ügy került tárgyalás alá, amelyekre nézve elvi határozatokat már hozott ugyan a képviselőtestület, de a szabályrendelet értelmében érdemlegesen most kellett fölöttük határozni. Ilyen ügy volt -a gyulai hitel- és bőranyagbeszerző szövetkezet kórelme a „Szarvas" vendéglő épületének miihelyi célokra történendő megvétele tárgyában. Hosszasabb vita után a közgyűlés elutasította a kórelmet, mert a kiküldött bizottság nem tudott a szövetkezettel egyezségre lépni a vételárra nézve. Metz Antalnak és társainak a Göndöcs-népkert mögött levő szőlők eladására vonatkozó ajánlatát elfogadta a közgyűlés. Ehhez képest 5000 korona vételáron meg fogja venni a szőlőket ós a különben is szűk liget kibővítésére fogja felhasználni. A városi tanácsnak lapunkban már többször ismertetett s az italmórési kártalanitási kötvény beváltására vonatkozó előterjesztését szótöbbséggel elfogadta a közgyűlés. Ez által mintegy 461.000 koronányi összeghez jut könnyű szerrel a város. Ingatlanok eladása. A Gyula anyagi ügyeinek rendezését célzó számvevőségi javaslat, mely az ugyanerre vonatkozó alispáni rendeletnek is egy részét képezi, egyik pontjában hangsúlyozza, hogy nagyon célszerű volna, ha a város eladná öszszes ingatlanait, mert azok még eddig semmi hasznot nem hajtottak, a rájok pazarolt százezreknek még a kamatját is alig hozzák be. Felbuzdulva ezen a javaslaton, a képviselőtestület egyik tavaszi közgyűlésén 107—909. számú határozatával kimondotta az összes ingatlanok eladását. Időközben azonban a városi tanács is meggondolta a dolgot. Nem jó egy városnak éppen minden ingatlan néikül maradni. Utóvégre nem egyformák az ingatlanok sem. Van néhány, amelyik jövedelmező, vagy legalább is nem kell ráfizetni. Ezért a tanács csütörtökön azzal a javaslattal járult a képviselőtestület elé, hogy módosítsa múltkori határozatát. Módosítsa pedig olykópen, hogy csak azokat az ingatlanokat adja el, amelyek semmit sem jövedelmeznek. Ilyenek mindenekelőtt a Benedeki-földek, amelyek megvételébe annak idején könnyelműen belement a város ós most is nyögi a terhét. Akarta felhasználni egy mezőgazdasági szeszgyár telepéül, de, mint irtuk, a földmivelósügyi miniszter a városnak erre vonatkozó kórelmét nem teljesítette. Most már tehát semmi értelme sincs a megtartásának. Azután eladásra kerülnek az eperjesi ós a szabadkai földek is. Ezek eladási ára is kitesz körülbelül 600.000 koronát, úgyhogy az italmórési kártalanitási kötvény árával együtt több, mint egymillió korona jut a várcs kezéhez rövid idő alatt. E szép summával lényegesen könnyít a város az adósságok miatt reá nehezedő terheken. A módosított helypénzdij szabályrendeletnek a belügyminiszter által történt jóváhagyása tudomásul szolgált. A nyugdíj szabályrendelet Ezután a közgyűlés legérdekesebb tárgya a nyugdíj szabályrendelet módosítása következett. Többször foglalkoztunk már lapunkban azokkal a mizerábiús állapotokkal, melyekben a nyug<"ij alap lóledzik. Ennek elsősorban a 1szerútlen intézkedésekkel teli sz? ?yrendelet az oka. Szabályrendelet om lehetett volna ennél rosszabbu egcsinálni. A rendelet pontos végrehajtana azt eredményezi e, hogy a nyugdíj alap az évek folyamán nemhogy szaporodott volna," hanem folyton fogyott. A nyugdijasok száma pedig különösen az utóbbi évek alatt lényegesen szapomár szinte felcsigázta képzelőtehetsógemet. — Ha elmondod, szívesen hallgatom, — válaszoltam. Egy pillanatig maga elé bámult s azután tompa, fojtott hangon beszólni kezdett: — Amikor a műegyetembe iratkoztam be, akkor voltam életemben legelőször Budapesten. Ez a város engemet is, mint annyi sok mást, ki bent időzött, nemcsak meglepett, hanem szépsége szinte fanatikussá tett. S ez a bámulat és elragadtatás nemcsak az első hetekben vett rajtam erőt, hanem rabságában tartott mindaddig, míg benne időztem s még most is fogva tart. De nem is erfől akartam neked mesélni... — A szőkéről, — vágtam közbe segitőleg. — Igen, igen, a szőkéről. Az én szőkémrőt! Fiatal házaspárnál vettem lakást. Alig két éve lehettek együtt. A férj valami gőzmalomban volt előmunkás. De ilyen goromba frátert még világéietemben nem láttam. Dacára, hogy házasságuk szerelmi frigykötés volt, napirenden volt közöttük a civódás, perlekedés. Ilyen alkalmakkor a faragatlan férj válogatatlan szidalmakkal és szitkokkal illette a kis asszonykát, ki nem mert a brutális emberrel kikötni. Az asszony feltűnő szépség volt. Haj végigment az utcán, minden ember megfordult utána. De Vilma, dacára, hogy tudatában volt szépségének, mégsem volt kacér asszony. Akkor éppen tizenkilenc éves voltam, ő meg tizennyolc. Mindketten teli vágygyal, szenvedélylyel, erővel, hévvel. S így rövidesen reám szállott az a rózsaszínű fátyol, mely elveszi a férfiak éleslátását, mely megvakít s édes álomba ringatja a képzeletet. Szerelmes lettem belé. Ez volt az én első komoly szerelmem. Délutánonként együtt voltunk a kis í szobában. S a két fiatal lélek, mint vidám, gondtalan veróbpár összebújva, feltárta egymás előtt minden titkát. Ő megtudta az ón sorsomat, én az övét. Elmondta, hogy egy iparosnak a leánya, kit a szülök kényszerítenek a durva munkáshoz, mert jól keresett. Lassan-lassan ugy vettem észre, hogy a kis asszonyka mód felett szívesen vette átrándulásomat a kis szobába ós noha egyáltalában nem udvaroltam neki, hamarosan ő is belém szeretett. Egy este a férj nem volt otthon, kitört belőlünk a szenvedély. S a csókok fékevesztett áradatként zuhogtak végig rajtunk. A szenvedélyt léhűtő pillanatokban néha-néha felvillant az agyamban, hogy amit cselekszem, nem erkölcsös. Hogy a más asszonyát ölelem, másnak a tulajdonából csenem az élvezetek mézét. De azután reátekintettem a gyönyörű asszonykára és ismét eltűntek a komor gondolatok, hogy helyet adjanak a gondtalan diák pajkos jókedvének. — A regény, mint látom, jól indult, — szakítottam félbe barátomat. — Hogy annál komorabb befejezése legyen, — szólt Vályi szomorúan. Szombat este volt. A férj ismét későn jött haza. Én már ágyban feküdtem. Beszédéből kivettem, hogy alaposan felönthetett a garatra. Az asszonyt szidta. De ma még a szokottnál is durvábban viselkedett, mert kis vártatva erős csattanást hallottam. E percben minden vérem a szivem felé tolult. Hogyan, az ón hallatomra megüssék az én liliomtestü asszonyomat ?! Ezt már nem tudtam elviselni. Ugy, ahogy voltam, egy száll fehér ruhaban, kirohantam a szobámból, hogy segítségére siessek az asszonynak. Vilma látásomra elájult. Férje pedig, kiben a szesz hatalmasan működött, irtózatosan megijedt. Rémes ordítással rohant ki a lakásból. — A halál, a halál! . . . harsogta egyre kidülledt szemekkel, reszkető ajakkal. Valahol az utcán fogták le a rendőrök s vitték az őrszobába. Még ott is egyre a halált emlegette. Reggelre a megfigyelőbe szállították, hol konstatálták, hogy a szesz elvette az eszét, a delírium kitört rajta. S most kezdődött az én kálváriám. A szerelmesek ettől a perctől fogva nem egyesülhettek. Az asszony, mint látod, nem lett a feleségem. Az elmeszakértők véleménye teljesen tisztázott a tekintetben, hogy a férj őrültségében az ijjedtség semminemű szerepet sem játszott. Az aszszonyka móg sem akart többet rólam hallani. A férje gyilkosának nem lehet sem hitvese, sem semmije Pedig ő is szeretett engemet. Én pedig még most is szeretem. Nem tudok lemondani róla. — És ő? — ő tudni sem akar felőlem. Pedig milyen boldogok lehetnénk most. De látod barátom, ilyen a fátum. Lehet, hogy ő ópugy szenved e kereszt alatt, mint ón s mégis elzárkózik előlem. Pedig most is szeret engemet. Ezt senki el nem vitatja tőlem. Fölkelt ós az ablakhoz lépett. Amint visszanézett reám, láttam, hogy egy könnycsepp csillog a szemében. Naszreddin Hodsa tréfái. Gyűjtötte és fordította Kunos Iguáo. Libát sütött egyszer a Hodsa és amint a khánhoz tart vele, útközben megéhezik és az egyik libacombot megeszi. Aztán odajut a khán elé és elibe teszi a libát. „Hol a fél lába ? — kérdi tőle a khán. „A mi városunkban csak fél lába van a libának" — mondja a Hodsa. „Ha nem hiszed, jer és nézd meg őket a forrás vizénól". A forrásnál épp ott volt egy sereg liba, fél lábon állott valamennyi. „Timurhenk hivatja a fődobosát, hogy üssön egy néhányszor a dobjára". Alig hogy megtörténik, két lábra állanak a libák. No látod, mondja a khán. Ha terád vernék azt a dobot, négy lábúvá lennél, felelt a Hodsa. A helység fiataljai egy fa alatt gyülekeztek össze s mialatt játszadoznak, látják, hogy jön a Hodsa. Legott összebeszélnek, hogy felmászatják a fára, hogy a papucsjait azalatt ellopják. Oda ér a Hodsa és azt mondják neki, ho"y senki se bir arra a fára felmászni. Én felmászok, mondja a Hodsa. Azzal az övébe dugja a kaftánja szegélyeit, a papucsait meg a hóna alá csapja ós kezd a fára felmászni. Minek a papucs, miért veszed fel ? — kérdik tőle. Jobb ha velem van, válaszol a Hodsa, talán túl felülről is van egy út ós tovább mehetek majd rajta. Azt kérdezték egyszer a Hodsától, hogy ujholdkor mit csinálnak a régivel? „Szétdarabolják és csillagokat kói szitenek belőle", volt a Hodsa válasza. I