Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-12-23 / 102. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 dec. 16. den üzlet s igy a pénzintézetek vezeté­sénél is, elkerülhetetlenül szükséges s igy nem tnd versenyre kelni a folyton szaporodó takarékpénztárakkal és hitel­szövetkezetekkel. Ha pedig csekély üz­leti forgalom mellett is olcsó hiteit nyújt, akkor ki van zárva a jövedelme­zőség. Vagy megfordítva, ha jövedelmet akar a község, akkor nem lehet olcsó hitelt adnia. A községi takarékpénztárak felállítása tehát nem ajánlatos. A tör­vényhatósági bizottság a számvevőség álláspontjára helyezkedve, hozta meg döntését és Tótkomlós határozatát el­utasította. A belügyminiszter most érkezett leiratában osztja a törvényhatóság aggá­lyait. Neki bár joga volna a község óhaját is teljesíteni, nem helyezkedik szembe a törvényhatósággal, mert, sze­rinte, a törvényhatóság tudja az ilyen kérdéseket elbírálni. Ezért szintén nem hagyta jóvá Tótkomlós határozatát, A miniszternek e döntésével előre­láthatólag a többi hasonló törekvés sorsa is meg van pecsételve. A béke felé. - Budapesti levél. ­Igen, akárhogy is csudálkoznak önök, a politikában minden jel arra mutat, hogy haladunk a már régóta óhajtott béke felé. A béke pedig első sorban a függetlenségi párt elszakadt és egymás ellen ugyancsak hevesen harcoló részei között fog helyreállani. Ékes bizonysága ennek az állitásnak az, hogy a képviselőház keddi ülésén a függetlenségi párt mindkét frakciója Holló Lajosnak, a Justh-párt korifeusá­nak a mellett az indítványa mellett sza­vazott, hogy a képviselőház feliratilag kérje a királytól az önálió banknak 1911-ben leendő felállítását. Hire is járt, hogy a két függetlenségi párt a gazda­sági programm alapján egyesülni Jog. Azt mondja egy régi magyar köz­mondás, hogy nem zörög a levél, ha a szél nem fújja. Ez a hir sem kelt volna szárnyra, ha nem volna valamelyes alapja. Hogy alapja van, mutatja első­sorban a keddi együtt szavazás, amely­nek még folytatása is fog lenni bizo­nyára. Egyébként a politika homlokteré­ben most a Lukács és Khuen-Héder­váry kibontakozási kísérletei állanak. A régi szabadelvű pártnak e két most már ingatag oszlopa napok óta tárgyal már a mostani politikai élet vezórférfiai­val. Lukács Juszthékat vette munkába a király megbízásából, Khuen pedig a koaliciós pártok vezérférfiait. Annyi már bizonyos, hogy a Lukács­féle tárgyalások nem vezettek megegye­zésre. Nem pedig azért, mert Lukács, aki különben sem forma szerint való megbizatássai járt. Justhéknál, ma sem hozott a bankügyben egyebet, mint első kísérlete alkalmával. S viszont Justhék s kivált maga Justh Gyula, vallják és állják bankpolitikájukat s a két állás­pont között az ellentét áthidalhatatlan. Itt ismét meg kell állapítani, hogy a kép, melyet ez az incidens mutat­megfelel annak a képnek, amelyet a képviselőház keddi ülése mutatott. A terminuspolitikáról ellentétesek lehetnek a vélemények, de ugy ós abban a be­állításban nem mutatkozik képmutató politikának s nincs elsötétítve a hazug­ság bélyegével. Mialatt azonban ezek végbementek, másféle fordulatok is kolportáltattak a ház folyosóján. A legkidolgozottabb verzió az volt, hogy Justh ugyan ren­dithetetlen, de az ő háta mögött történ­nek kísérletek arra nézve, hogy hátha valami Jormulával nyélbe lehetne ütni a dolgot. A Ház folyosóján kolportált formula az volna, hogy a bank az általános vá­lasztójog alapján összeülő parlamentre bízatnék, amely, ha akarja, a király nem fog emelni ellene vétót. Előbb azonban meg kell alkotni az általános választó­jogi törvényt. Ehhez pedig uj előmun­kálatok kellenek, uj statisztika és talán uj statisztikai formula is. Van azonban más verzió is. E sze­rint a próbálkozás formulaterve olyan, hogy a bank ügye valamely gazdasági önállóságról szóló deklaráció utján mani­puláltatnék ki a politikából. Mindkét formuláról megbízható for­rásból értesültem, de mágis egy dolog furcsa előttem. Ott van a keddi felirati akció, melylyel a bank ügye elválhatat­lanul hozzá szegődött az ország színe | előtt az 1911 január elseji terminushoz. Fölösleges kifejteni, hogy sem az általá­nos választójogon keresztül, sem a gazdasági önállóság köpönyegében ezt a dolgot nem lehet ugy elhúzni, vagy j felöltöztetni, hogy lehető legyen komoly képpel az önálló banknak egy év múlva történendő felállításában hinni. Ez olyan kihívó játék volna, amelynek nemcsak sikerében nem bizhatunk, de a szándó­kában is nehéz hinnünk. Azt pedig lá­tatlanban is tudjuk, hogy ha van ilyen szándék, arról Justh Gyula nem tudhat, az Justhékra nem számithat. Mindent összevéve, zavaros, ködös ugyan még a láthatár, de most már j olyan határozott lépések történnek a ' kölcsönös megértés, a béke felé, hogy lehetetlen bizonyos jóleső optimizmus­sal nem nézni a helyzetet. Hogy aztán ismét csalódás lesz-e osztályrésze a so­kat csalódott magyarnak, vagy most az egyszer nem: az a görög klasszikus költő szerint még: „az istenek térdén fekszik." Bár ne csalódnánk most az egyszer ! Népgyűlések Gyulán. Meghiusult a Kisgazdák Szövetsé­gének alakulása. Mozgalmas vasárnap volt Gyulán. Ugyanis a legújabb, a szervezkedés stá­diumában levő úgynevezett „Magyar Kisbirtokosok Szövetsége" alakuló érte­kezletet hirdetett a Magyar Királyhoz címzett szállodába, melyen L a c z k a Sándor turkevei birtokos által képvi­seltette magát. De ugyanabban az idő­ben egész váratlanul hirdetményekkel árasztották el az utcákat, melyek a bir­birtokosok, iparosok, kereskedők és kis­tisztviselőket értekezletre hivta a Gön­döcs-népkerti pavillonba. Látható ebből, hogy Gyulán a kisembereket védik ret­tenetes módon. A pavillonban összegyűlteket aztán Gyulai Zsiga, volt színházi titkár, most újságíró, üdvözölte és az értekez­let vezetésére elnökül N é v e r y Albert, a 48 as kör elnökét ajánlotta, mit egy­hangúlag elfogadtak. Elnök megnyitotta az értekezletet, mire dr. Simonka György igen for­más ós tartalmas beszédben ismertette a politikai helyzetet, többek között rá­mutatott arra, hogy Őfelségének meg­mondották, hogy a hurt tovább feszí­teni nem lehet, a nép nem bírja a ter­het. Tehát első dolgunk, ha ez a kor­mány elpusztul helyéről, az általános és egyenlő titkos szavazati jogot meg kell alkotni, akármilyen kormány lesz. Ezután elnök feltette a kérdést, van e valakinek valami megjegyzése ? S i n g e r Mihály konstatálta, hogy Simonka dr. fejtegetéseiért az értekez­leten megjelentek részéről köszönetet érdemel. Sok igazat mondott, azonban az igazság kedvéért kár volt elhallgatni azoknak, illetve annak nevét, aki igaz magyaros és férfias őszinteséggel meg­mondta Őfelségének, hogy a magyar nemzet, a hadsereg ós a nagyhatalmi állás fenntartása által igénylő nagyobb kiadásokat csak ugy ós akkor lesz ké­pes elviselni, ha lehetővé tétetik a nem­zetnek az önálló bank és más gazda­sági kedvezmény által gazdasági ere­jének kifejtetóse. Ezt pedig Kossuth Ferenc mondotta meg. Az általános ttt­kos választói jogot illetőleg, szóló meg van győződve arról, hogy dr. Simonka sem biztos abban, hogy annak behoza­tala a magyar suprematiának nem-e végét jelentené ? Ezt a kórdóst nem mint alapos tanulmányt, hanem csak mint jelszót kezeli. Ezután történelmi adatokkal mutat rá arra, hogy a magyar nemzet mindig nagylelkű volt, de mindig hálátlanság­gal fizettek néki, mindig megcsalták. Hiába hivatkoztak Kossuth Lajosra. Igen, ő bevezette a nemzetiségieket is az alkotmány sáncaiba és a hála az volt, hogy a szabadságharcban fegyvert fog­tak ellenünk. Rámutat a 67-es kiegye­zésre, a fehér lapra a horvátokkal szem­ben, amelyért a hála — ádáz gyűlölet. Figyelmezteti a hallgatóságot, ne ülje­nek fel a hangzatos szavaknak. Az álta­lános egyenlő titkos választójog ve­szélybe döntené a hazát, mert a fen­sőbbség, az ország ügyeinek vezetése kiesne a magyarság kezéből. Szent hagyományként kell őriznünk, hogy minden törvénynek, melyet a magyar törvényhozás alkot, abban kell kicsú­csosodni, hogy általa a magyarság su­prematiája biztosittassék. Az olyan tör­vény, amely e kellékekkel nem bir, ká­ros és veszedelmes. A szabatosan előadott meggyőző beszéd mély hatást tett a jelenlevőkre, úgyannyira, hogy Nóvery záróbeszéde előtt a terem csaknem kiürült és fel­hangzott : - El a Magyar Király szállodába ! Itt Laczka Sándor turkevei bir­tokos üdvözölte a nagyszámban egybe­gyűlt gazdaközönsóget és a „Magyar Lobogó" cimü pártlapból felolvasta a Szentgáli programmpontokat. Elsőnek itt is S i n g e r Mihály szólott és aggá­lyát fejezte ki a sokféle pártalakulás fölött. A kisembereket valósággal agyon támogatják; különben a függetlenségi párt programmja magában foglalja EZ előterjesztett programmot. Az általános j választó jogot itt is csak meggondolat­lan s csak az alsó néposztály félreveze­tésére szolgáló jelszónak minősiti. Szóló is kívánja a választói jognak legszéle­sebb alapra való kiterjesztését addig a határig, ameddig azt a magyar nemzeti érdek megengedi. A 7-ik pontot, mely­j ben az egyházi és papi vagyon ismert szekularizációját követelik, szerencsét­lennek tartja ós kéri a megjelenteket, hogy az ily szerencsétlen jelszavaknak fel ne üljenek ós az egész pont törlését 1 kivánja. mögött az oroszlán rejtőzik, az termé­szetesen szétmarcangolja, ha ellenben a másikat találja választani, ugy a mö­götte várakozó Pompónia hitvessóvó lesz és élete megvan mentve. A töme­gen halk moraj hullámzott keresztül. Diomed kilépett az arónára Most egy­szerre mindenki a caesar páholya felé tekintett. Itt ült Phylis sápadt arcal atyja, a cae­sar oldalán, mig szemei fásultan mered­tek a cirkus porondjára. Egész éjszaka nem hunyta le szemeit A féltékenység mardasó kigyói marcangolták, ha árrá gondolt, hogy Diomed a lányt találna választani. Ha pedig feltűnt előtte az a jelenet, amidőn a kiéhezett oroszlán azt, kinek izzó ajkairól oly sok édes izzó vallomást hallgatott sejtelmes éje­ken, szemei előtt tépi szót könybe lábadt gyönyörű két szeme u fájdalom­tól. Ő tudta, hogy melyik ajtó mögött minő sors vár Diomedre, mert a cirkus magistere nagy áron közölte vele. Dio­med tudta ezt, mert meg volt győződve, hogy Phylis bármi áron, de okvetlen kell, hogy kipuhatolta légyen e szörnyű titkot. A közönség sajnálkozva tekintett a megtört Phylisre, íert benne megsze­mélyesítve látták az örök szerelem ál­dozatát, ki e küzdelemben mit a kegyet­len végzet elébük szabott, az egyedüli biztos vesztes fél. Diomed alázattal hajtotta meg gyö­nyörű termetót a caesar páholya előtt, mig tüzes szemeit kórdőleg Phylisre függeszté. ... Ez csakugyan... Phylis az egy­gyik zárka felé iniett. Diómed a jelzett ajtót egy nehéz mozgulattal feltárta ... és kilépett... ... A pargament tekercs, amelyről ezt az ősrégi históriát lemásoltam, e helyen szakadozott volt. Az egerek, kik egyetlen hűséges olvasói voltak annak az elhagyott könyvtárnak, melyben ezt a mohlepte, poros iratcsomót leltem, hogy elragadtatásuknak kifejezést adja­nek, tisztára kirágták ennek a szép ós tanulságos históriának a végét. S igy én, aki gépies másolója volam csupín e tör­I ténemek, kénytelen vagyok adós ma­radui a befejezéssel. Én magam voltam a leg kíváncsibb megiudni, hogy váj­jon az oroszlán, vagy Pompónia jő eiő a zárkából, de bárhogyan erőlködtem is, az elrágott pergamentek tekercsei­ről mit sem tudtam többé kibetűzni. Igy tehát az érzelmek e harcából melyik került ki győztesként: a szere­tet, avagy a fólókenység, örökre rejtély fog maradni. A jó ismerős. Irta: Tóth Béla. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcáta. — J Szokása a szegény embarnek, hogy leplezgeti, titkolja a nyomorúságot. R9S­telli, hogy bár reggeltől estig nehéz munkában izzad, mégsem bir annyit keresni, amennyire neki s családjának szüksége volna. Kiváltképpen a végre­hajtó látogatásától fél. Nem azért, mintha azt a néhány roskadozó bútordarabot sajnálná, ami helyett olcsó pénzért má­sikat vehetne, hanem mert meglátnák a szomszédok, meg az ismerősök, hogy foglami voltak nála. : Csak ha már egyáltalán nem talál | módot, hogy a végrehajtást megakadá- i I lyozza, akkor nyugszik bele. De még j | igy is azon van, hogy minél keveseb- 1 ben tudjanak róla. Elakarja hitetni a szomszédjával, hogy csak látogatóban volt nála az a két vagy három ur, aki délután abból a gummikerekü fiákerből kiszállott. Az meg szívesen elhiszi, mert érdekében áll, hogy majd neki is el­higyjók, ha majd mondja. i Mert ismerik már jól azon a vidó- j ken a végrehajtókat. Majdnem minden nap akad dolga valamelyiknek közöt­tük, hát hogyne is ismernék. Most is éppen erre tart egyiknek a fogatja. Ott, az előtt a nagy bérház előtt áll meg, ahol a legtöbb szegény ember lakik. Szinte már tudják a lovak is, hogy nem kell tovább menniök, mert ahogy a sarkon befordulnak, egyszerre meg­lassítják a lépteiket s várják, hogy me­lyik kapu előtt rántja meg a koc3is a gyeplőt, ott aztán megállanak. A végrehajtó, a becsüs, meg egy ügyvédsegéd száll ki belőle. A házmes­ter lakása felé tartanak, ott aztán a becsüs beszól az ajtón: — Ebben a házban lakik Kovács Gáspár gyári munkás ? Rikácsoló, kellemetlen női hang felel reá belülről: Ebben, a harmadik emeleten az a sarokajtó az övék. A hatóság emberei tudomásul ve­szik a választ s mennek egyenesen a lépcső felé, mely a harmadik emeletre | vezet. Nem szólnak egyetlen szót sem, mig fel nem érnek egészen, mert a végrehajtó kövér ember, aztán nehezére esik lépcsőjárás közben a beszéd. Csak mikor már fölértek s a végrehajtó meg­áll, hogy kissé pihenjen, szólal meg félónhen a becsüs, hogy gazdája szótlan móltatlankodásának kifejezést adjon. — Nem értem, hogy az alperesek mind a harmadik, meg a negyedik eme­leten laknak A végrehajtó még nem tud felelni, mert nagyon elfáradt, de a tekintetéből látszik, hogy egyet ért vele, vagyis hogy hát ő sem érti, hogy a szegény embe­rek mióft húzódnak mind annyira föl az ég felé? És tökéletesen igaza is van a becsüsnek. Ugy sem fizetik meg ezek a szegény ördögök az árendát a pa­rányi kis padlásszobáért sem, hát miért nem vesznek lakást odalent a földszin­ten, akkor legalább könnyebb lenne a végrehajtó urnák látogatást tenni náluk. — Hogy is hivjik azt az embert, aki ellen megyünk? — kérdezte azután a végrehajtó, ho<y megpihent. — Kovács Gáspár gyári munkás, ideát a gépgyárban. — Na itt se sok dolgunk lesz, — válaszolt a hatóság leggyülöltebb kö­zege, akinek már sok évi tapasztalatai voltak e tekintetben. Szinte tudta, hogy kár a költségekért, mert nem lehet ezen venni egy árva fillért sem. — Ennél még nem jártunk soha — jegyezte a becsüs, — hátha lesz vala­mije. Elindultak a sarok ajtó felé, ame­lyet a házmesterné megjelölt s a becsüs ahogy benyitott a szük sötét kis kony­hába, egy sovány, őszes hajú asszony jött eléjük. — Kovács Gáspár urat keressük — kezdte a szót a végrehajtó s fürkésző­leg tekintett körül az egyszerűen búto­rozott konyhában. — Én vónók az kérem alássan. — felelt reá egy ötven év körüli férfi, aki­nek fejlett izmos testalkatása legott el­árulta, hogy nem tétlenségben élte át java férfikorát. — Egy kis végrehajtás van elren­delve őn ellen: fizesse ki, csekély az egesz. -- Ki is fizetném én könyörgöm

Next

/
Thumbnails
Contents