Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-12-12 / 99. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY fBékéscsaba, 1909 nov. 21. ságos helyzetbe került. Rövid pár év alatt 6600 korona hiány támadt, amelynek fedezése nagy gondot okozott a vármegye vezetőségének, mert egyáltalában nem rendelkezik olyan anyagi eszközökkel, amelyek ezt a pótlást lehetővé tennék. Az októberi közgyűlés határozatából kifolyólag kérelemmel fordultak a belügyminiszterhez, hogy a pótlást állami támogatással tegye lehetővé. A miniszter azonban elutasította ezt a kérrelmet azzal az indokolással, hogy csak olyan vármegyék számithatnak hasonló természetű állami támogatásra, amelyek már kényszerültek kivetni a törvény által megengedett legmagasabb — 5%-os — pótadót. A mi vármegyénk pedig olyan kedvező helyzetben van, hogy még csak egy százalék a p9tadója. Ez a kedvező anyagi helyzet azonban nem tüntette el a tiszti nyugdijalap tekintélyes hiányát. Annak a fedezéséről akármely formában is, gondoskodni kellett. Az állandó-választmány tegnapi gyűlésén hosszas tanácskozás után olyképen határozott, hogy a nyugdijalap hiányát az 1 százalékos pótadóból fogja fedezni. A pótadó a mult évben 21,301 koronára rúgott. Ebből az összegből tudvalevőleg a háztartás költségeit szokta fedezni a vármegye. Fel is emésztették a kiadások egy krajcárig ezt a bevételt. Most már, hogy a tiszti nyugdijalap hiánya fedezhető legyen, kénytelen a vármegye vezetősége a háztartási kiadásokat redukálni és különböző zsánerű me&takaritásokat eszközölni. Jövőre nem is fog a vármegye háztartása 1400 koronánál többet igénybe venni. Mindehhez elsősorban az kell, hogy a törvényhatósági bizottság megszavazza az 1 százalékos pótadót. Ez előreláthatólag most már meg is fog történni, mert felteszünk annyi higgadtságot és bölcsességet a közgyűlés többségénél, hogy nem fog felülni a néptribunok logikátlan, zaftos kiszólásokkal fűszerezett kortesbeszédeinek és nem fogja kellemetlen helyzetbe hozni a vármegye vezetőségét. Friedjung vádjai. Miért jártak a magyarok Belgrádban ? — Külön fővárosi tudósitónktól. A szerb-horvát koalíció képviselőigjainak a bécsi esküdtszék előtt folyó agyszabásu politikai pőrében dr. Friedjung Henrik osztrák történetíró, az egyik vádlott, többek közt azt mondta, hogy 1906-ban a magyar koalíció szövetségre lépett az osztrákellenes szerbekkel, sőt megállapodtak abban is, hogy fegyveres fölkelést szítanak a már azóta annektált tartományokban. E súlyos vádra vonatkozólag megkérdeztük a magyar koalició egyik tagját, aki résztvett a belgrádi kirándulásban. Ez a politikus a következőket mondotta: — Szerbiának Ausztriával való torzsalkodása ott kezdődött, hogy a szerb hadsereg vezérkara kályhacsöveknek nevezte azokat a Skoda-féle ágyúkat, amiket Ausztriából szállítottak. A Skodagyárnak tudvalevőleg sok részvényese van a Habsburgok között s ezért erőszakolta annak idején Goluchovszky külügyminiszter ezeket az ágyúkat. Szerbia nem állott kötélnek, mire a hivatalos osztrákmagyar monarchia azzal felelt, hogy nem kötött kereskedelmi szerződést Szerbiával. A kis Szerbiát ez nagyon érzékenyen érintette, mert hiszen évente több millió sertést és szarvasmarhát szállít hozzánk. De súlyos kárt szenvedtek a magyar kereskedők is, akiknél akkor Szerbiából milliókra menő megrendeléseket tettek. Egy kereskedő Lázár Pál képviselőhöz fordult tanácsért, aki a szerb kormánynál tudakozódott, nem lehetne-e valamit tenni a magyar kivitel érdekében. A puhatolódzás eredményes volt. A szerb kormány megengedte, hogy Magyarországból exportálni lehet, de megkívánta a származási bizonyítvány felmutatását, nehogy magyar árúk gyanánt osztrák ipari cikkeket csempésszenek be Szerbiába. — Miután ez megtörtént, szerb politikusok meghívására a koaliciós pártokhoz tartozó képviselők és újságírók közül tizennyolcan Belgrádba mentek és egy lakomán pohárköszöntők formájában hangsúlyozták, hogy gazdasági — és nem politikai — téren a megértés, a kölcsönös jóindulat kösse össze a két országot. Semmiféle politikai célú szövetségről itt szó nem volt. Ausztriának persze nem tetszett a dolog, mert az ottani kereskedők ós a szerbek között továbbra is megmaradt a régi ellenségeskedés. Jött azután a koaliciós kormány és a delegációban éles támadást intézett a külügyminiszter ellen, mert Szerbiával fönn akarja tartani a vámkomfliktust. Goluchowski nemsokára ezután megbukott. Az osztrákok most már minden gyűlöletükkel és fájdalmukkal a magyarokra vetették magukat. El akarták hitetni, hogy mi politikai vórszerződósre léptünk a szerbekkel és Ausztria, meg a Habsburgok ellen fegyverkezünk. Ezt az őrült mesét találta föl Friedjung, a bécsi esküdtszék előtt. Lehet, hogy ott hitelt adnak neki, de viszont nekünk kötelességünk, hogy tisztázzuk magunkat egy olyan gyanú alól, amely könnyen a felségsértés bűnébe keverhet bennünket. Ezt mondta a kiváló magyar politikus, aki tanukul hivta föl maga mellett mindazokat, akik vele Belgrádban jár! tak. Es bizonyíthatják a történteket a ' szerbiai politikusok is. Csak Ausztria ! dugja be a fülét, mert ő mindenáron rebelliseket, összeesküvőket keres. Mintha a Lajthán túl nem lehetne könnyebben találni — teszem azt — Hohenzollernforradalmárokat Visszautasított állami támogatás. Vándorolnak az ezrek. Budapest—Orosháza. A „Békésmegyei Közlöny" olvasói bizonyosan emlékeznek még arra a nagysikerű kisipari munkagép-kiállításra, amely Orosházán volt a mult óv őszén. Nemcsak Békósmegyéből, de a szomszédos vármegyékből is tömegesen zarándokoltak Orosházára az iparosok, hogy a modern technika bámulatosan tökéletes alkotásaiban gyönyörködjenek. Meggyőzhetett az a kiállítás szakembert is, laikust is arról, hogy e gépeknek nemcsak a nagy üzemeknél, de a kisiparban is óriási jelentőségük van. Ha egyébért nem, már csak azért is, mert a gépekkel igen nagy idő-, erőés költségmegtakarítás jár karöltve. A kiállítás hatása nem is maradt el. Orosháza kisiparosai körében mindjárt utána mozgalom indult meg kisipari munkagépek megszerzése céljából. A mozgalom terjedését igen előmozdította az a körülmény, hogy az állam kilátásba helyezte hathatós támogatását. Orosháza szülötte ós nagylelkű pártfogója T h é k Endre az első kérő szóra közben is járt a kereskedelmi kormánynál és sikerült is neki tetemes támogatást kieszközölni. Az állami támogatás kamatmentes kölcsön nyújtásában nyilvánult meg, ami által az orosházi iparosok abba a kellemes helyzetbe jutottak, hogy a gépek vételárát öt óv alatt kényelmesen, minden nagyobb megerőltetés nélkül letörleszthettók volna. Volt is eleinte a kiállítás hatása alatt jelentkező annyi, hogy az eredetileg 30.000 koronára preliminált kölcsönt 50.000 koronára kellett felemelni. A magyar ember hangulata azonban változékony, mint az áprilisi időjárás. Nem másutt, hanem Magyarországon énekeltek először a poéták szalmalángról, hirtelen ellobbanó lelkesedésről. A magyar ember a lelkesedós mámorában képes véghezvinni nagyszerű tetteket, de mihelyest eltűnik a lelkesedés mozgató oka, lelohad a lelkesedés is és átveszi uralmát a mindennapi, megszokott nemtörődömség. Orosházán is igy történt. Mig a gépkiállítás tartott, mig az iparosok saját szemükkel győződhettek meg a kisiparban alkalmazható gépek hasznos és célszerű voltáról: addig meg volt a vásárlási kedv, addig kívánatos volt, kellett az állami támogatás. Minél messzebb maradt azonban a végtelen idő futása miatt a kiállítás, annál inkább gyöngült jótékony hatása és fogyott a lelkesedés. Igy történhetett meg, hogy most, mikor az 50,000 koronás államkölcsön szétosztására került volna a sor, amelyből már 39,000 korona Orosházán van: a jelentkezett kisiparosok nagyrésze visszalépett a gépvásárlástól, másik részét pedig a szétosztást végző iparfejlesztő bizottság utasította el, mert azok nem bírtak elég garanciát nyújtani a nekik juttatott kölcsön visszafizetését illetőleg. Most azután ugy áll a helyzet, hogy a jelentkezett, mintegy 70 kisiparos közül csak huszonötöt qualifikált olyanoknak az iparfejlesztő bizottság, akik megbízhatók s akik részére az állami kölcsön folyositható. E huszonöt iparosnak azonban mindössze 12,142 koronára van szüksége, tehát az állam által már folyositott 50,000 koronából 38 ezret kénytelen lesz Thék Endre az államnak visszaszolgáltatni. A szépen kifejlődött orosházi gépvásárlási kedv lelohadásának ez a históriája. Az orosházi iparosoknak ez az eljárása nem helyeselhető, már csak abból a szempontból sem, mert az államtól mindig nehéz bármi célra bármily formájú támogatást kicsikarni s ha egyszer a már kiutalványozott segítséget valaki kereken visszautasítja, másodszor bizonyosan nem fog az állam adni semmit. Sőt ez a kosár azl is eredményezheti, hogy az állam az ország más városainak hasonló irányú kérelmét sem teljesiti, egyenesen az orosházi sikertelenségre való hivatkozással. - mint egy elefántcsontra festett pasztell -JV. Lajos korából. Kipirult arccal kevergette theáját, mialatt az ifjú makacs, mohó vágygyal nézett édes szép arcába. Aztán megrázta a fejét. — Nem, Szentérdy. Nem akarok még férjhez menni. Ez ugyan furcsán hangzik egy asszony szájában. De maga ismeri elmúlt életemet. Először gyermekből lettem asszonnyá. Anélkül, hogy ismertem volna a szerelmet. Örvendtem a menyasszonyi ruhának és a lakodalmi tortának. Most még egy kicsit élvezni akarom az életet és a szabadságomat. Mert utóljára is csak az lesz a vége, hogy fölmegyünk Tónival a fővárosba. Ha maga igazán szeret és kitart mellettem és . . . majd egy idő múlva megújítja ajánlatát és ... ós ha én akkor nem fogok mást szeretni, akkor nem bánom, a felesége leszek. Az ifjú sóhajtott. — Ez ugyan gyenge biztatás. Beatrix melegén mosolyogva nézett rá, — Hát a barátságom semmi ? — Apró fehér kezét beletemette a férfi hatalmas barna markába. Szentérdy áhítattal emelte ajkaihoz a kis kezet. — Most pedig, uram, beszéljünk egyébről mulattason engem. Keserves mulattatás volt biz' az, amit Szentérdy Péter elkövetett. A társalgás sehogy se ment s az ifjú már épen haza készülődött, amikor az öreg kocsis megérkezett a postával, Két egyforma hivatalos nagy levelet hozott. Az egyik Gaálóczy Tóninak volt címezve, a másik meg özvegy Morványi Lajosné, született Gaálóczy Beatrix" nevére szólt. A két levél tartalma is egyenlő volt. A címzettek hivatalosan arról értesítették, hogy néhai nagybátyjuknak, Gaálóczy Barnabásnak az özvegye, Kendreő Judlth elhalálozott ós felerészben őket tette örökössévé. A hagyaték egy négyemeletes budapesti palotából állt, melynek felét a Gaálóczy-testvérek öröklik, a másik felét pedig a végrendelkezőnek egy vérszerinti rokona, Kendreő Tóni kapja. A testvérek ámulva néztek egymásra. Aztán mind a ketten egyszerre nyújtották az iratot Szentérdynek. Olvassa el ő is. Mialatt az ifjú elolvasta, Beatrix már annyira magához jött a meglepetéséből, hogyjkifejtzést adhatott féktelen, csapongó örömének. — Tóni ! Tóni ! Pestre hurcolkodunk ! Ez volt az első szava. Aztán kacagott ós összecsapta a két kezét örömében. — Es maga nem is gratulál nekünk ? — Az ifjú meghatottan szorongatta mindkettőjük kezét Nem nagy öröm volt biz' ez neki. Most móg messzebb esett tőle a szeretett asszony, aki önző boldogságában nem is gondolt erre. Tóni azonban megértette, mi megy végbe az ifjú lelkében. Melegen megszorította a kezét és részvéttel nézet reá. — No, erre ugyan sohasem gondoltunk — szólt Beatrix. — Én a nénit nem is ismerem. Azt hittem, hogy már régen meghalt. — En ismerem. Jóllehet még kis diák voltam, amikor találkoztam vele. Régen volt. — De vajon ki lehet az a Kendreő Tóni, akivel nekünk osztozni kell ? — kérdezte Beatrix. — A Kendreőkkel mi nemcsak ezen réven, hanem vérszerinti rokonságban is vagyunk — magyarázta bátyja. — Atyai nagyanyánk Kendreő-leány volt, bodaházi Kendreő Mária. — Szóval a Gaálóczyak és Kendreők között már két házasság volt. .. Beatrix elgondolkozott... — Nem lehetetlen, hogy egy har- . madik is létre jön — szólt Szentérdy Péter kelletlenül mosolyogva. — Ugyan, hová gondol ? . . . (De azért Beatrix elpirult, mint a csínyen ért gyermek . . .) Azt sem tudjuk, milyen ember ós hány éves ? . .. Aztán boldog tervezgetósekbe merültek. Szentérdy hősies elszántsággal vett részt a társalgásban. Ott marasztották vacsorára is. A Kendreő Tóni neve sokszor fordult elő és Beatrixon olyankor mindig sajátos izgatottság volt észlelhető ... Mielőtt aztán Szentérdy hazament volna, abban állapodtak meg, hogy a testvérek egy hót múlva, bizonytalan időre, fölm>nnek a fővárosba s a kastélyt és a hozzátartozó csekély birtokot Szentérdy Péter gondozására bizzák. Persze Beatrix keveset aludt ezen az éjjelen. Álmában Kendreő Tóni jelent meg előtte . .. (Sajátságos ... Ez az álomalak egészen olyan volt, mint Szentérdy Péter . . .) II. Elutaztak. Szentérdy Péter ott maradt az öreg kastélyban az ő mélységes szerelmével. Nem volt a napnak egyetlen szaka, egyetlen órája, amelyben ne gondolt volna arra a szőke hajú, sötótszemü asszonyra, aki boldogan ós ezer reménnyel telve hagyta őt ott, hogy kirepüljön a nagy világba. Sokat gondolt arra az ismeretlen Tónira is, aki az utóbbi napokban annyit foglalkozta ta a Beatrix képzelőtehetsógót. Önkénytelenül gyűlölte őt, amint a szerelmesek a vetélytársat csak gyűlölni képesek. Péter sorra kereste föl azokat a helyeket, ahol együtt volt vele. Itt ültek az utolsó estén a kis thea-asztal mellett. Amott az ablakfülkében igórte meg neki, hogy írni fog néha. Ott a lépcsőházban szorította meg a kezét utoljára, mikor elutaztak ... Ezekben az apró emlékekben volt összes boldogsága. Végkép a kastélyba költözött. Télen ugy sincs sok dolga a gazdálkodó embernek Beatrix megtartotta igéretót. Egyegy sebtében odavetett képeslapot küldött néha-néha. Rendesen csak pár sor volt rajta ós sok ismeretlen aláírás. Egyiken a Kendreő Tóni neve is rajta volt. Valami nagy mulatság közben írhatták. Meglátszott a levélke egész külsején. Szentérdy ezekre a rövid epistolákra rendesen hosszú levelekben válaszolt. Kendreő Tónit azonban sohasem hozta föl. Nem akarta féltékenységével még a távolból is gyötörni a mulató aszszonvt. Es miközben a Gaálóczy-testvérek vigan töltötték a telet a fővárosban, cigány, pezsgő, színház, korcsolya és táncmulatságokkal fűszerezve, Szentérdy esténkint ott ült egymaga az ódon ebédlőben a füstös családi képek társaságában. Volt ott a többek közt egy szép asszony arcképe, amely nagyon hasonlított Beatrixhoz. Egyik ükanyjuk volt, aki kétszáz év előtt ólt. Szentérdy sokat elnézte ezt a képet. Az aranyráma keretéből ugyanazok a finom metszésű piros ajkak és ugyanazok a bársonyos fényű sötét szemek mosolyogtak reá, amelyek annyira elrabolták nyugalmát. És multak a hetek, a hónapok és a tél már vége felé járt. Egy borús márciusi délután Szentérdy ismét ott ült az ebédlőben, a kandalló mellett, szemben az arcképpel. Semmi sem zavarta körülötte a