Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-10-10 / 81. szám

4 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 szept. 23. nyos, mégis fél harcba menni érette. A félelemnek meg is van az értelme, mert a szekularizáció nálunk is egyértelmű volna jelenleg a felekezeti béke teljes feldulásával s a középkori vallásküzdelmek felidézésével. Békésvármegye törvényhatósági bizottságának is alkalma iesz október 11-én ezzel az igen kényes kérdéssel foglalkozni. Egy erkölcsi testületnek a hasonló kérdésekben való állásfoglalása rendkívül fontos, mert az egész ország tudomást fog róla venni. A viszonyokat vizsgálva, Békésvármegye nagyon jó talaja a szekularizáció eszméjének. Jó talaj elsősorban azért, mert lakosságának legnagyobb része protestáns vallású. A protestánsok pedig sohasem voltak még elvben sem barátai a katholikus papi javaknak. Jó talaj Békésmegye másodsorban azért, mert lakossága természetben tapasztalhatja, hogy a kötött nagybirtokok mily kerékkötői valamely vidék népe vagyonosodásának. A nagybirtokok iránt tehát már eo ipso ellenszenvvel viseltetik. Érdeklődéssel nézünk ennélfogva Békésvármegye törvényhatósági bizottságának a szekularizáció ügyében hozandó határozata elé. Igaz hazafias meggyőződésnek, de modern szellemnek is kell vezetnie a bizottsági tagokat a határozathozatalnál. Az állandó-választmány napirendre térést javasolja. Választás a megyén. 240 ügydarab a közgyűlés előtt. Békésvármegye törvényhatóságát őszi közgyűlésétől, melynek a gyomai járás főszolgabírói és az orosházi járás Il-od osztályú szolgabírói állásnak választás utján való betöltésén felül még 246 elintézésre váró ügydarabja van, már csak egy nap választja el. Ennek, azt hisszük, nemcsak az egyes állásra pályázók, de a megyebizottsági tagok is örvendenek, mert vége szabad a kapacitálásnak, hogy kire szavazzon. A szombaton tartott állandó-választmány nagyrészben jóváhagyta az egyes ügydarabokra előterjesztett határozati javaslatokat, az utólagosan beérkezett és póttárgysorozaton szereplő 65 ügydarabra nézve is. A választásra, hogy ki kerül győztesként ki, bizonyosat alig tud valaki. Itt közöljük, a megyénél töltött köztisztviselői szolgálati idejük sorrendjében, az egyes állásra pályázók neveit. A gyomai főszolgabirói állásra pályáztak : Jantyik Mátyás, Popovics Viktor, Baross Dezső, Konkoly Tihamér dr. A Konkoly Tihamér megválasztása esetén üresedésbe jövő Il-od aljegyzői állásra pályázik Mold oványi János Ill-ad aljegyző. A I-sö osztályú IX-ik fizetési rangban levő szolgabírói állásra pályáznak : Salacz Ferenc, Debreczenyi Lajos dr., Margonyay Gyula dr., Melis István, Vangyel Endre dr.. A Il-ik osztályú X-ik fizetési rangüan levő szolgabírói állásra: Vangyel Endre dr., Kőrös Lajos, ifj. Jeszenszky Károly Kiss László dr. A III ad aljegyzői IX-ik fizetési rangban levő állásra pályáznak: Margonyay Gyula dr., Melis István, Vangyel Endre dr., Kőrös Lajos, Szirbik Bálint dr. ifj. Jeszenszky Károly. A Ill-ad osztályú árvaszéki jegyzői állásra pályáznak: Vangyel Endre dr., Kőrös Lajos, Jeszenszky Károly, Kis László, Povázsay Tibor. Ha Jantyik Mihály lenne főszolgabíróul megválasztva, akkor csak még két szolgabírót választ a közgyűlés: az orosházait és Jantyik helyére. Ha Konkoly lesz megválasztva, akkor már több izben lesz „szerencséje" a törvényhatósági bizottságnak a szavazáshoz. A megyei Község Jegyzői Egylet A törvényhatósági közgyűlést megelőzőleg, vasárnap délután a vármegye jegyzői Gyulán közgyűlésre sereglenek egybe, hogy ugy egyesületük, mint a közélet körébe tartozó föntosabb ügyek felett tanácskozzanak. Már régen bebizonyított tény, hogy az ország jegyzői kara az államalkotó szerv legfontosabb része. A törvényhozás a legüdvösebb törvényt, a kormány és a megye hatósága a közre nézve legfontosabb intézkedéseit bocsájthatja ki, ha az a legalsó fokon, a községeknél nem lesz lelkiismeretesen és emberszeretettel végrehajtva, akkor minden igyekezet fentről — hiábavaló. Békésmegye jegyzői karáról az illetékes fórumok, de a megye lakossága is, csak az elismerés hangján szólhat, mert minden egyes község jegyzője az ezerféle közigazgatási teendőkön felül a köz javára társadalmilag is fárad, eredményesen munkálkodik. A vasárnap tartandó egyesületi közgyűlésen a vezetőség több eredményes munkálkodásról, a jegyzőtestület elismeréséről számol be. A megyei egyesület még a mult évben egy nagyhorderejű inditványnyal állott elő: a községi országos takarékpénztár-részvénytársaságok ír. egvalósitásával. S az egyesület érdemekben gazdag elnöke: Petneházy Ferenc, most már a részben országosan megvitatott s átdolgozott takarékpénztári tervezettel jön a közgyűlés elé. Első sorban égető szükséget képez e pénzintézetnek a létesítése azért, mondja az elnökség a javaslat indokolásában, hogy idővel ellensúlyozhassa a nemzetiségi bankok törekvéseit, megakadályozhassa azoknak a sikereit, eredményeit. Amint azt ezidő szerint széles ez országban szomorúan tapasztalhatjuk, a nemzetiségi pénzintézetek éppen ott szedik áldozataikat, ahol a tervezett intézet óhajtja működési körét s igy hasznos ós áldásos voltát megerősítené a kis- ós nagyközségekben. Hogy milyen erő rejlik a nemzetiségi pénzintézetek- j ben s milyen fegyver az idegen nyelvű polgártársaink kezében, azt az eddig elért eredményük eklatánsan megvilágítja. Ha pedig ezt tudjuk, akkor karunknak, mely magyarsága tekintetében első helyen áll, nemcsak maga iránti, hanem hazafiúi kötelessége is ennek az intézetnek a megvalósítása, felvirágoztatása, életképessé tétele. Minden eszközt fel kell használnunk célunk megvalósítására, mert a magyar jegyzői kar mindig megtette azt a kötelességét melyet e hazájáért rajongó testületnek meg kellett tennie. A hazafias cél irányában való működésen kivül legközvetlenebbül kívánja szolgálni ezen egyesület a községek érdekeit. Az igaz, hogy a községi lakosság érdekeinek a kielégítésére meg vannak az orsz. központi hitelszövetkezet kötelékébe tartozó vidéki szövetkezetek már legtöbb községben. De miután ezeknek nem képezi feladatát a községek, mint erkölcsi testületek nagyobb kölcsöneinek lebonyolítása, csak fél segítséget nyújtanak a falu népének. Nagy áldás, ha a községbeli egyén olcsó kölcsönhöz juthat a szövetkezetek utján, de még nagyobb haszon háramlanék abból ugy az egyes lakosra, mint a községre, ha az olcsó községi kölcsönnel a közterhek óriási mérve lenne csökkenthető s a községek képessó tétetnének kulturális, közgazdasági, egészségügyi és közjótékonysági feladataikra nagyobb összeget áldozni. Miután pedig a községek érdekeinek minden téren, a lehető legnagyobb mérvben való istápolása, a legeszményibb kötelessége a jegyzői karnak, kétségbe nem von ható, hogy karunk ezen egyetlen okná fogva is a legnagyobb lelkesedéssel odaadással fog törekedni ezen hatalma eszme megvalósítására. Meg kell teremtenünk harmadszo ezen pénzintézetet azért is, mert ha ; nemzetiségi agitátoroknak a maguk kö rében tekintélyt, rendelkezési jogot éi hatalmat biztosit a nemzetiségi bank helyes és céltudatos irányítás mellet a tervezett pénzintézet is anyagi ós er kölcsi erőt biztosit elsősorban a köz sógeknek maguknak, másodsorban pe dig a községi jegyzői karnak. Ezen ki vül kihatással lenne ez régen szőnyegei fekvő árvaházunk létesítésére is, am pedig szintén oly szent érdekünk, í melyért szintén erkölcsi kötelességünl ugy egyenként, mint összesen a leghatékonyabban közreműködni tervünt mielőbb való megvalósítására. Az elnökség azzal kéri a javasla felterjesztését a központhoz, hogy aj szervezzen egy alapító-társaságot, melj a takarókpénztár alapítását keresztü vigye. A javaslat t szerint a községet takarékpénztárának alaptőkéje 5 millié korona lenne, 20 ezer darab 250 koro nás részvény kibocsájtása által. A közgyűlés napirendjón több, a jegyzőket érdeklő ügy is szerepel, igy remélhető, hogy az népes is lesz. . Armentesitő társulati ügyek. A Weszely-hidi szifon. Az Alsófehór-Körös ÁrmentesitőTársulat pénteken délelőtt választmányi, szombaton padig közgyűlést tartott. A két ülés legfontosabb tárgya a bedőlt Weszely-hidi vizáteresztő miként való megépítésének kérdése volt. Az ármentesitő társulat érdekeltségének egy része, tekintve a szifon újraépítésének nagy költségét, más megoldást óhajt. Csaba községének, a rétöntözés szempontjából okvetlen szifonra van szüksége, mert csak akkor öntözhető a rét intenzivebben s nagyon csekély költséggel, ha a víz duzzasztható. Da a közegészségre is fontos, ha a csatornában nagyobb a vízállás, mert az nem melegszik oly gyorsan át s a meder kevósbbó termeli a miazmákat. Végül, ha a rétet centrifugális szivattyú vizemeléssel kellene öntözni, a költségek felemésztik a rét jövedelmét. E fontos kérdésben sem a választ* mány, sem a közgyűlés nem döntöti végleg most, hanem a beérkezett szifonépítési terveket és költségvetést javaslattételre kiadta egy bizottságnak. Benő fejórmegyei nemes ur vette hites, társul; ez az ur arról volt nevezeteshogy pipázott, mint egy török basa, ivott, mint egy gödény s éppen ugy nem csinált semmit, mint ipa ura. O volt az a nevezetes férfiú, aki egyszer a többek között — mint már valahol emiitóm — nagy férfitársasággal elment nagybátyám : Z. Györgyhöz bort kóstolni. Nagybátyámnak Visontán híres vörös bora, Göböljáráson pedig kitűnő fehér bora termett, a gyónit, izsákit nem is említve, melyek pedig a homoki borok között méltán igényelték az elsőséget. Az inas behozta a borokat, sorba rakta: — Ez a visontai, ez a göbölyjárási, ez meg a gyóni, izsáki. Elsőnek Gönczyt kínálta meg nagybátyám, mint hires ivót és borismerőt. Töltött neki egy nagy pohár bikavórt. — No, bátyám, — mondá Gönczynek, a gyomra valóságos gönci-hordó volt, — kóstolja meg ezt a viszontait s mondja meg véleményét. Az öreg ur egy szuszra kiitta a nagy pohár bikavórt, de nem szólt semmit, hanem egy-két khü-khü hangzott el borhoz szokott s erősen kiképzett torkából. — No, bátyám, talán nem jó ? — kérdi nagybátyám bámulva, hogy még az illedelem kívánta dicséret is késik. — Jónak jó, — mondja Gönczy, — de kár, hogy pálinkás hordóba lett fejtve. — Az lehetetlen, — mondja nagybátyám, — hiszen a legnagyobb vigyázattal magam szoktam a lefejtést eszközölni — s ezzel megízleli a bort s majd hanyatt esett nevettében, mert az üvegben erős meggyszesz volt, mit az inas tévedésből hozott fel visontai helyett Halász Imre urambátyám csak ugy nyögött az úgynevezett szelid papucs alatt, mint az olyan semmire sem használható férjek általában. De kardos asszony is volt asszonynénóm, aki különben fáradhatlan gazdasszony hírében állt. ürambátyámat mindig sarkalta, hogy dolgozna már valamit. El-el dicsérte neki ezt vagy azt a dolgot, hogy lám, ezt vagy azt szórakozásból, sőt mulatságból is elvégezhetné, ámde urambátyám csak azt felelte rá: — De'iszen, dicsérheted nekem ; ha dolog, nekem ugyan be nem veszi a természetem. Hogy azonban szabaduljon a pirongatástól, el-eljárt délutánonként vadászgatni. Előbb csak egyedül, később hasongondolkozásu veje Gönczy urammal, de sohasem jutottak tovább a falu végén levő csapszóknél, hol pár itce karcost bekebelezve, Hudáknó aszszonyomnál — aki nagy vadkereskedést űzött — megvettek egypár vadkacsát, nyulat, vagy foglyot — ami éppsn idényszerű volt — s mint akik jói végezték dolgukat, haza ballagtak az estebéd idejére, megörvendeztetve a gazdasszonyt a gyakori vadpecsenyóvel. Egyszer azonban kitűnt a turpisság! Ugyanis Hudáknó jelent meg a háznál s vadjait ajánlotta megvételre. — Nem kell nekem lelkem, — mondja asszonynénóm, — hord az uram eleget, már unjuk is, annyit összelőnek a vőmurammal! — Pedig a tekintetes ur minden héten szokott nálam nyulat vagy foglyokat venni... Világosság támadt erre Halász Imróné asszonyom elméjében s rájött, hogy az ő lusta ura hol lövi a — bakokat. No hiszen, lett is erre nemulass, ugy az öreg urnák, mint hasonszőrű vejeurának. Az öreg Imre ur váltig mentegette magát: — Hiszen — mondá — azt hittem, úgyis tudtad, édes öregem, hogy veszem a vadat, mert ismerhettél volna, hogy én csak akkor vadásznék, ha a nyúl úgy kelne fel, mint az ökör! Ezentúl a vadászat ürügye alatt nem lehetett többé elborozgatni, mást kellett kigondolni. Hanem a rég megszokott csapszékbe ezentúl is eljárt az apa és a vő s gyakran mondta az öreg ur, mikor már jó kedvre derítette a jó homoki karcos: — Tudod, fiam, csak azt szeretném, hogy a bort is ugy lehetne vetni, mint a rozsot, nem kellene vele olyan sok cerimóniát csinálni. II. Ilyenek voltak a mult század elején a kisbirtokosok, az úgynevezett compossessorok. Megvolt minden szükséges, ami a házhoz kellett; megtermett a kenyérnek való, a hízónak valót is maguk nevelték, az aprójószágot előállította a háziasszony s a felesleget, ami a háztartáshoz nem kellett, megvette a vastag Salamon, aki az egész vidék cbmpossessorainak házi zsidója volt s ebből azután kitelt a ruhára való, melyet a háziak maguk varrtak meg, pedig akkor még nem voltak varró- ós kötőgépek, melyek a munkát ugyancsak megkönynyitik; igaz, hogy akkor még nem kellett egy urikisasszonynak hat kalap, egy tucat blúz és selyemruha. A cipőt is megvarrta a Kopasz, a falusi zsidósuszter, de nem is volt a revolvernek olyan keletje, mint most. Amerikába sem szöktek tucatszámra a sikkasztók és hamisítók. Boldog idők boldog emberei! Ti aligha ismertétek még akkor a családapák mostani gondjait, aggodalmait. Nem költöttetek akkor annyi bolondságra, mint most költenek s abból, amit ma egy középsorsu család csak anzistkártyákra elkölt, ti kiruházkodtatok volna. Igaz, hogy akkoriban ritkán is kapott az ember levelet s ha kapott is, hozta a vármegye lovashuszárja, De cimkórság már akkor is ütögette fel a fejét s elvárta a nemes ur, hogy igy címezzék a hozzá intézett levelet: „Tekintetes, nemes, nemzetes ós vitézlett N. N. urnák, több tekintetes, nemes vármegyék táblabirájának stb." Tudni kell azonban, hogy akinek ugy címezték, hogy több stb. vármegyék táblabírája, az. rendszerint egy megyének sem volt táblabírája, mert aki táblabírája volt valamelyik vármegyének, annak odaírták a megye nevét is. Akkoriban olyanforma kitüntetés volt a táblabíróság, mint most a diszpolgárság. Tudott dolog, hogy Deák Ferenc mind az ötvenkét vármegyének táblabírája volt. Halász Imre uram leányai is maguk varrták a perkálruháikat; maguk kötötték harisnyáikat s dús hajzatukat maguk fésülték, nem kellett akkor frizérnő, ami nélkül most egy jobbmódu iparos felesége sem lehet meg, de nem is csináltak a hajukból szénaboglyát, vagy bogrács alá való koszorút, minőt régente a pásztorok faragtak ós használtak, hanem szépen, szemórmetesen lesimították s a félarcot betakarták hajukkal. Da férjhez is mentek ám s nem őszitettók meg „uraikat" a sok drága toilettel, hanem lettek igazi feleség, vagyis fele segítség. Ma már szégyennek tartja az ifjabb nemzedék a feleséget feleségnek s a nő „uramnak" mondani