Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-11 / 55. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 55-ik szám. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ELŐFIZETÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegyedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Vasárnap, julius 11. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel Ihelyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Gazdasági harcok. Békéscsaba, julius 10. Ipar és kereskedelem a magyar társadalom körében még mindig nem részesül abban a megbecsülésben, amelyre annyi okkal rászolgál. Nyugaton ipar és kereskedelem a társadalmi életben is domináló szerepet visz, mert az ország vezető körei jól tudják, hogy az ország gazdagsága, hatalma, tekintélye: iparának, kereskedelmének fejlettségétől függ. Nálunk, ahol még mindig képtelenek ennek appreciálására, az ipari és kereskedelmi foglalkozást még mindig nem tartják „uri" foglalkozásnak, mert hisz nálunk a napidíjas is urnák képzeli magát az önálló és független, nemzetfenntartó, j hasznos hivatást betöltő iparossal és kereskedővel szemben és tetézik ezt a káros és kóros elvakultságukat még felekezeti szempontokkal is, mintha | nem éppen társadalmunk egyoldalú felfogása idézte volna elő azt a sajátszerű és csakis nálunk létező képtelen helyzetet, hogy a kereskedelmi és főképen nagyipari foglalkozást egy bizonyos felekezethez tartozással azonosítják, mintha a külföld kereskedelme nem tanúsítaná, hogy a kereskedelem terén való érvényesülés csakis a komoly, céltudatos, szorgalmas és kitartó munkával párosult nagy műveltséggel és ügyességgel lehetséges függetlenül a felekezeti viszonyoktól. Tartsuk mindenkor szem előtt a német birodalomnak az ipar és kereskedelem felvirágoztatása által elért nagy hatalmát és népességének jólétét. A német viszonyok e tekintetben még különösen azért is szolgálhatnak tanuságul, mert Németország kedvező előfeltételek hiánya, azaz nagyrészt terméketlen, vagy gyenge hozamú talaja dacára, csakis a népesség kiváló tulajdonságainak és ez utóbbiak kellő szervezés mellett történt felhasználásának, névszerint a lakosság céltudatosságának, intelligenciájának, fegyelmezettségének, szorgalmának, erélyének és takarékosságának köszöni nagyságát. Ott nem hogy lenéznék, hanem különös nagyrabecsülésben részesitik a kereskedelemnek és iparnak arra méltó képviselőit, akiknek kiválóságai, mint például egy Thyssen, Rathenau, Bálin, Dernburg stb. elsőrangú társadalmi szerepet visznek, sőt ezek közül az utóbbi jelenleg a kormánynak is tagja. Ez a szerencsétlen felfogás gátja annak is, hogy náiunk egészséges alapon nyugvó, úgynevezett polgárosztály fejlődjön ki, — ezzel a kifejezéssel csak a szokásos felosztás kedvéért élünk és nem az osztályszerü tagozódás kiélesitése végett — és innen van, hogy nálunk ma két szélsőség: az arisztokrácia és a munkásság a két konszolidált társadalmi osztály, mig a polgárság, tehát a lakosság zöme, képtelen jelentőségének öntudatára ébredni és magának azt a szerepet biztosítani társadalmunkban, amely erényeinél fogva annyi joggal megilletné. Kereskedőinket és iparosainkat illetné meg ezen a téren a kezdeményezés kötelessége, mert a túlzott szerénység csak az ellenfelek bátorságát fokozza. Nem hallgathatjuk el ehelyütt azt az utóbbi években sajnosan tapasztalt s mindinkább fejlődő megkülönböztetést, amelyet az ipari körökben a saját javukra, de a kereskedelmi osztály hátrányára szívesen alkalmaznak, értékesebbnek és előkelőbbnek jelezvén a termelő ipart a forgalmat közvetítő kereskedelemnél. A kereskedelmi és ipari érdekképviseletnek már többször panaszolt túlságos széttagoltsága mellett csak a közös ellenfelek malmára hajtanok a vizet, ha még magunk között is akármelyikünk rovására törekedünk a saját tekintélyünket öregbíteni. Nagyon természetes, hogy mi nem az osztályellentétek fokozását, hanem ellenkezőleg, a nemzet egyesítését várjuk a kereskedők és iparosok önérzetes fellépésétől. Az egységes magyar társadalom hiánya, kútforrása nemcsak számtalan társadalmi bajnak, hanem politikai és gazdasági elmaradottságunknak is, mert a mai osztályellentétek kizárják az egyöntetű eljárást, holott | csakis ilyen módon lennénk képesek j külső ellenfelünkkel, vagyis inkább versenytársunkkal szemben győzelemhez jutni. A kötelező tüzkárbiztositás. Uj jövedelemforrás a községeknek. A tüzveszedelmek végtelenül kártékony hatásának ellensúlyozása mindenkor sok gondot adott az emberiségnek. Az ó- és középkor még szánalmasan primitív eszközökkel védekezett ellene, ugy hogy abban az időben meglehetősen sűrűn fordult elő egy-egy nagy városnak a tűz által történt elpusztulása. A kulturális haladással azonban a tűzkár elleni védekezés eszközei folyton tökéletesebbek lettek. Az újkor közepe táján az iskola-városokban Magyarországon megalakultak a diák-tüzoltó-társaságok, melyek ha többet nem, el tudtak érni annyit, hogy elejét vették a tüz tovaterjedésének. Később, a mult század folyamán a városok és nagyobb községek megalakították a fizetéses és önkéntes tűzoltóság intézményét. Ez azonban még csak a köznek használt, amennyiben a tűzvész továbbterjedését akadályozta meg. Az egyének, a kiknek a házuk leégett, nem kaptak kárpótlást sehonnan és közülük nagyon sokan jutottak koldusbotra. Ezért volt szükség a biztosító-intézetekre, amelyek kötéseikkel ma már a civilizált világ minden részét behálózzák és valóságos áldásaivá váltak a károsult embereknek. De a tüzkárbiztositás még mindig nem emelkedett fel az óhajtott magaslatra. Az egyszerűbb műveltségű emberek még mindig bizalmatlanul tekintenek a biztosító-társulatokra, félve a becsapástól. Ennek az állapotnak azonban remélhetőleg hamarosan vége lesz, még pedig a községi kötelező tüzkárbiztositás utjain, amelyre vonatkozólag Győr város nagy akciót indított. Győr város közönsége ugyanis a mult évben tűzoltóságát újjászervezte. Az újjászervezéssel járó nagy évi kiadás fedezéséről akként kivánt gondoskodni, hogy szabályrendeletet alkotott, amely szerint az összes adótárgyakat képező épületeket a város közönsége hivatalból biztosítaná a legkedvezőbb feltételeket szabó biztositó-sársaságnál, a biztosítási dijakat az adókkal együtt szedné be és szolgáltatná át a biztosító-társaságnak, A községi biztositás ilyetén megoldása mellett a szerzési és beszedési jutalék maradna a községek közönségének meglehetős jövedelmet nyújtó haszon gyanánt. Ha a kormányhatalom a szabályrendelet ez intézkedéseit nem hagyná jóvá, arra az esetre Győr város közönségégének az a terve, hogy a magyar városok nagybizottsága utján a kötelező községi tüzkárbiztositásnak törvényhozási uton való megoldását fogja sürgetni. A kéidés rendezése azonban fáradtságos és költséges statisztikai adaBékésmegyei Közlöny tarcaja. Bölcső mellett. Hogyha bánt az élet gondja, Valami azt súgja, mondja : Kis jiamnál van a béke, Búzavirág kék szemébe". Az az élet onnan ragyog, Amiért én élek-halok. S mit vesztettem, újra megjő, Nem fáj ugy az elmúlt idő. Uj remények, édes álmok Ringó bölcső felett szállnak. S hol egy ilyen bimbó fakad, Mért ne várnék még egy nyarat? Fülel Szántó Lajos. A kártya. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. Irta: Skiez. Már a mult század harmincas éveiben mondotta Kölcsey a magyar urakról, hogy: „áldozatkészségük a bihari nótán, a boros kancsó és a kártya-asztal közt oszlik meg ..." Azóta sem változott valami nagyot a dolog, mert kaszinókban, kávéházakban, magántársaságokban serényen folyik a blattozás, szól a csöndes. Természetes talán, hogy sehol sincs annyi kártya-affér, mint minálunk. Egy gazdag dzsentri főbelövi magát, mert a turfon ós a kártyán elvesztette vagyonát. A golyó nagyon gavalléros expediens, mikor odáig ért egy gentlmén, hogy vien ne va plus .. . Érdekes volt évekkel ezelőtt a báró D ... esete is. Szerencséjéről már hihetetlen dolgokat beszéltek a kaszinóban. Szinte félelmes volt már a szerencse. D .. . sohase vesztett. Mesés volt az az összeg, amit öszszenyert, kivált a lóversenyek alkalmával, mikor az ország minden részéből Budapestre özönlenek a mágnások. Egy alkalommal feltűnt, hogy a báró, valahányszor a kiosztott kártyát kezébe vette, előbb mindig cigarettát sodort és maga elé helyezte a dohányszelencéjét. Ez a dohány-szelence finom, tükörsimaságu ezüstlappal volt ellátva, ugy hogy a báró pártnereinek arcát éppen ugy láthatta benne, mint egy velencei kristályban. Más alkalommal aztán nemcsak az tűnt fel, hogy a báró cigarettát sodor, de az is, hogy mialatt játszik, lopva, de sűrűn nézi a szelence tükörsimaságu lapját. Egy nem játszó ur egyszer ugy intézte a dolgot, hogy D . . . hátamögé állt és megdöbbenve vette észre, hogy a báró nem annyira a párinerei arcát, mint inkább kártyájukat vizsgálja. Pár nap múlva mindenki tudta a kaszinóban, hogy D . . . hamisan játszik. A kaszinótagok elhatározták, hogy le fogják leplezni. Midőn egy este jött a báró, szokott pártnerei leültek vele játszani. Osztottak, mint rendesen és D . . . mielőtt a kártyáit kezébe vette volna, cigarettát sodort magának. — De remek dohányod van, — mondá egyik pártnere, a finom szultánflórra mutatva. D .. . mormogott valamit, de nem kínálta meg az illetőt. — Megengeded, hogy sodorjak ? — forszírozta a pártner. A báró kissé kellemetlenül érintve adta át a tárcáját és még kellemetlene :>bűi érezte magát, mikor azzal a kifogással, hogy kóstolni akarják a dohányát, kózröl-kézre járt a tárca. Izgett-mozgott székén a báró, halotthalvány lett és az erek egészen kidagadtak a homlokán. A játék nagy pénzbe ment és a báró elvesztette a pártit. ükkor a vele szemközt ülő ur arcába dobta a kártyát és kijelentette, hogy hamis játékos. A nemzeti kaszinónak fennállása óta nem volt ennél kínosabb afférje. Pár év előtt I. B., a zsentri-kaszinó tagja, Tátrafüreden leplezett le egy egész, hamis kártyásokból álló bandát. Porosz lovagoknak adták ki magukat és temérdeket nyertek, mert játék közben felcserélték a talónt. Sokkal rusztikusabban járt el S.-A.Ujhelyen egy nemes ur, aki mikor észrevette, hogy társa paklizott, kivette a bicskáját ós az asztalhoz szegezte a hamisan játszó kezét. Az illető teljes életében nyomorék maradt ós nem használhatta többé csalfa tudományát. Óriási kártyázások estek a „nemzet bárójának", néhai Bizay Miksának az idejében Balatonfüreden. Bizayt kitűnő kibicnek tartották ós általános volt a hit, hogy tetemes vagyonát kártyán, nevezetesen kibiceléssel kereste. Egy ösmert felvidéki család tagja, ugy mondják, kártyán nyerte a feleségét egyik jó barátjától, aki mindenét elvesztve, utoljára az asszonyt tette fel a blattra. A Duna mellett, Adonyban is történt hasonló eset, ahol egy ur, miután birtokát, kastélyát, lovait eljátszotta, az utolsó pártinál még a feleségét is elvesztette. De nemcsak a férfiak, ma már az asszonyok is kártyáznak és akárhány zsúron ezzel töltik az időt. A régebbi időben ritkább volt a blattozó asszony ós J. S.-né, egy turócmegyei földesúr neje, országszerte hires volt, mert nemcsak kitűnően, de szerencsésen is kezelte a négylevelü bibliát. Ritka gavallórság lakott még azonfelül ebben az asszonyban. Egy ízben Kassáról Budapestre utazva többet vesztett, mint amennyi készpénz éppen nála volt. Megmondta pártnereinek, hogy még aznap megküldi. És csakugyan, féltizenkettőre kopogott J.-nó komornája az illető ajtaján és elhozta a hiányzó pénzt. A mai zsúrokon kártyázó asszonyok közül is van akárhány, aki nagyobb összesben játszik és bátran el lehet mondani, hogy a jelenlegi társadalmunk legnagyobb romlása a turf- és kártyaszenvedély. A nők játékszenvedélye különben csak nálunk ujabb keletű, mert Angliá ban már II. Károly idejében szenvedélyesen kártyáztak a hölgyek, s Lady Kastlemaine egy alkalommal egyetlen egy éjszakán át 15 000 fontot nyert. A Lady különben oly szenvedélyes játékos volt, hogv egy kártyára akárhányszor 1000—2000 guinet is feltett. Ezerhatszázhetven kilencben Rebenac gróf igy ir Fequeieres őrgrófnak : — „. . . Montespan asszony már oly szenvedélyesen játszik, hogy 100.000 tallóros veszteségek nem tartoznak nála a ritkaságok közé". A kártya szeretete különben Franciaországban is régi keletű, már a keresztes hadjaratok alatt panaszkodott Szent Lajos fivéreire, akiket a kártya ördöge ejtett hatalmába. Szórakozásképen, egy-két órai mulatságra, ám mondjuk, hogy nem árt a kártya, de mihelyt szenvedólylyó válik, káros ós elítélendő. Az őrült VI. Károly francia király mulattatására találtak fel, azért is az okos emberek csak okkal-móddal éljenek a kártyával.. Ha nagyon belemerülünk a játék-