Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-07-11 / 55. szám

BEKESMEGYE1 KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 julius 11 tok megszerzését kívánja, amire a házadóról szóló 1909. évi VI. t.-e. végrehajtásával, illetőleg a most meginduló házadó-kataszteri munkálatokkal kapcsolatosan kedvező alkalom kínálkozik. Ez ügyben a városok nagybizottsága meg fogja keresni a városokat és nagyobb községeket. Az eszme mindenképen érdekes és megvalósítása kívánatos, különösen Békésmegye községeinek meglehetősen elhanyagolt tűzrendészete szempontjából. A kerületi munkásbiztositó pénztárról. A csaba-erzsébethelyi orvosi állás. Az orvosok és a létszámkérdés. Mult vasárnapi számunkban egy cikk jelent meg, mely a gyulai kerületi munkásbiztositó és betegsegélyző pénztár igazgatóságának a T a r j á n i Rezső dr. lemondása folytán megürült csabaerzsébethelyi orvosi állásra vonatkozó határozatával foglalkozott. A cikkben nem volt semminemű animózitás, mégsem találkozott a pénztár vezetőségének tetszésével, sőt épen ellenkezőleg, mint az alább következő levél is bizonyítja. Mi tudatában vagyunk annak, hogy a sajtó csak akkor szolgálja igazán a közérdeket, ha minden jótékony intézményt támogat. Bennünket a pénztárral szemben sem vezet rosszakarat. Múltkori cikkünkben is előre bocsátottuk, hogy a munkásbiztositó pénztárak ellen felmerült panaszok okai nem a tisztviselők, hanem egyrészt az intézmény uj volta, másrészt pedig a munkásviszonyok rendetlensége. A kezdet stádiumában leledző intézmények mindig bajokkal küzdenek, amely bajok a fejlődés folyamán lassankint el fognak tűnni. Ugyancsak téves az igazgatóság alábbi levelének az az állítása, hogy a sajtót a pénztárról irott cikkeiben rendesen a rosszakarat vezérli. Az erzsébethelyi orvosi állás ügyében irott soraink sem alapultak téves reformáción. Leközöljük az igazgató- ! ságnak az ülés elé terjesztett javasla- j tát és a csabai járás főszolgabirájához ! ez ügyben intézett iratát, melyből ki- 1 tűnik, hogy az igazgatóságnak terve volt a pénztári orvosi állást különválasztani a községitől, de éreezve terve lehetetlenségét, megelégszik azzal, ha a jelölésre és választásra némi ingerenciát gyakorolhat, ami egyébként indokolt is, tekintettel arra, hogy a pénztár ugyanannyi javadalmazást juttat az orvosnak, mint a község. A két testületnek tehát itt egyetértőleg kell eljárni, nehogy a közelmúlt, átkos viszonyai feltámadjanak. Az igazgatóság által megküldött hivatalos irat-másolatokból az is kitűnik, hogy az igazgatóság az orvosszövetség kívánalmait a taglétszám pontos megállapítására nézve acceptálta' és a vizsgálat során az átlagos taglétszámnál kimutatott különbözet következtében jelentkező 1228 kor. 4 fillért kiutalta az orvosok számára megfelelő arányban leendő szétosztás céljából. Minthogy a pénztári orvosok egy része e kimutatás ellen állást foglalt, az igazgatóság kiadta az iratokat az elnökségnek azzal, hogy a kiszámítás helyességét és annak teljesen az orvosi egyezségben kifejezett határozmányok szerint történt megállapítását értesse meg. Az igazgatóság által hozzánk intézett panaszos levél, melyre vonatkozólag véleményünket fentebb már elmondottuk, egyébként a következő : A „Békésmegyei Közlöny" mult vasárnapi számában ismét támadja a kerületi munkásbiztositó pénztár igazgatóságát. Minthogy a támadásból feltűnően kiérzik, hogy az a békéscsabai orvosi kar egyik tagjától ered, a f. hó 6-án tartott ülésben a pénztár elnöksége meginterpellálta dr W a 1 1 f i s c h pénztári orvost, aki kijelentette, hogy a cikkel magát nem azonosítja, az nem tőle ered. (A szerkesztőség irta.). A pénztárnak nincsen ideje hírlapi polémiákkal foglalkozni, de annak nincs is értelme, mert a pénztár mindenfele határozata ellen van helye törvényes jogorvoslatnak. Szóval azok hirlapilag el nem intézhetők, sem nem befolyásolhatók. A cikkre tehát csak azt jegyezzük meg, hogy az merőben téves információn alapszik és ismét csak oktalan ós méltatlan támadás ezen közintézet ellen, mely. inkább a hírlapirodalom jóindulatú támogatására várna, mint roszindulaíu támadásokra. A pénztár igazgatósága ellen intézett ezt a támadást tehát a leghatározottabban visszautasítjuk és megküldjük a tekintetes szerkesztőségnek a bókéscsaba erzsóbethelyi orvosi állás betöltése tárgyában a járási főszolgabíróhoz intézett átiratunk eredeti teljes szövegét, valamint az erre vonatkozó igazgatósági határozatot és megküldjük a támadó cikk végén emiitett orvosi illetmény differenciára vonatkozó határozatot is. Méltóztassék abból meggyőződni, hogy mennyire elferdítik pénztárunk igazgatóságának a valódi ténykedését akkor, amikor azt kritizálják ; de meggyőzni kívánjuk abban is a t. szerkesztőséget, hogy ezek az intézkedések nem a támadó cikk behatása alatt jöttek létre. Más alkalommal már meggyőződhetett a t. szerkesztőség, hogy azok, akik a pénztár ellen támadólag lépnek fel, mindig rosszindulatból cselekedtek, mert mindig bebizonyítottuk, hogy nincs igazuk. S igy arra kérjük, hogy a jövőben hasonló eseteknél szíveskedjék magát a közzétételt megelőzőleg a pénztárnál is informálni, mert nem tételezzük fel e tisztelt lapról, hogy nem törődik azzal, honnan veszi értesüléseit. A panaszos levél után leközöljük az igazgatóságnak az erzsébethelyi orvosi állás ügyében tfett előterjesztését és a fszolgabiróhoz intézett átiratát is. Az előterjesztés és határozat, továbbá az átirat a következő : Ügyvezető kéri az igazgatóságot, hogy Békéscsaba-erzsébethelyi orvosi állásra hirdessen pályázatot, esetleg ily irányban a főszolgabírót keresse meg, hogy a községi orvosi állásra hirdetendő pályázata a munkásbiztositó pénztári orvosi állás is befoglaltassák. Határozat: Az igazgatóság az előterjesztést tudomásul veszi és felhívja az elnökséget, hogy az orvosi állás betöltése iránt tegye meg a szükséges intézkedéseket ós a pályázatot terjessze elő. A ker. munkásbiztositó-pánztárnak szoros érdekei fűződnek azon kórdós megoldásához, hogy ki legyen a Békéscsaba-Erzsébethelyi orvos. S minthogy arról nyertünk értesülést, hogy a községi orvosi állás is megürült, kívánatos volna, ha ezen községi orvosi állás betöltésénél figyelemmel lenne Békéscsaba község válaszló közönsége arra, hogy az orvosi díjazáshoz évente a kerületi munkásbiztositó pénztár is 1200-1500 koronával járul hozzá. Tudvalévő dolog, hogy az erzsóbethelyi lakosság leginkább gyári munkások és ezek családjaiból áll ós igy csaknem a legtöbb ember tagja ott a ker. munkásbiztositó-pénztárnak. A pénztár nem kivan a maga részére ott külön orvost alkalmazni, szívesen engedi át azt a községnek, hogy a község válasszon magának megfelelő községi orvost, csak azt kéri, hogy a község vegye figyelembe, ha a pályázó orvosok valamelyike ellen a pénztár kifogást emel. Ugyanezért arra kérjük fel a tekintetes főszolgabiró urat, hogy a községi orvosi állásra közzé teendő pályázati hirdetmény fel tóteleibe szíveskedjék fölvenni azt, hogy a megválasztandó községi orvos egyszersmind köteles a ker. munkásbiztositó pénztár orvosi állását is elvállalni, amely állással a Békésmegyei összes pénztári orvosokkal kötött egyezség szerint körülbelül j évi 1200—1500 kor. illetmény van össze kötve. A község, valamint a kerületi mun kásbiztositó-pénztár jól felfogott érdeke indokolják azt, hogy ezen választásná egyetértve járjunk el. Egyben felkérjük i tek. főszolgabiró urat, legyen szivei odahatni, hogy Békéscsaba község i pályázó orvosok neveit a ker. munkás biztosító pénztárral a választás megejtés< előtt oly időben közölje, hogy a pénz tár a pályázók ellen netán emelhető ki fogását még a községgel idejekorán kö zölhesse. — Gyula, 1909 julius hó 2-án Weisz Mór, ig. elnök. D i ó s s y Béla ügyvezető-igazgató. A Gang Lajosok. Budapest szerelmi életéből. (Külön fővárosi tudósítónktól.) Az a véres tragédia, amely a Pan nónia-szállóban játszódott le, napvilágr; szabadítja a pesti életnek néhány külö nös, de virágzó specialitását. A szere lemnek ebben a nagy kohójában nagyol kevés nemes érc kavarog ós a poétái alighanem messzi virányokra járnak tiszta érzést és hangulatot szerezni. A életért, "a kenyérért való kétségbeeset küzdelem természetesen ráfekszik arri a hatalmas ösztönre is, ami maga a élet s aminek nagyobb a keletje, az ér téke, az ereje, mint akarmi másnak. It már csak a tömegérzósben szunnyad szentímentálizmus, egy-egy holdvilágo dráma a színpadon talán még tapsoka is arat, de mikor az individuum fölsza badul a nagy és félelmes városban, urr, lesz rajta az állat ós a fesztelen szen vedély. Budapest aszfaltján ujjal mutatna! már a Gang Lajosokra, a kétes exisz tenciáju fiatalemberekre, akik lépremen úriasszonyok szerelméből élnek. A rend őrség is jól ismeri őket, indexen van nak s ha valami baj van, itt rögtöi tisztán látják a motívumokat. Nem a: éjszakai lányok veszedelmes lovagjairó van itt szó, akik úgyszólván a csator nából nőnek ki, hanem uri, jóruhájt legényekről, akik irtóznak a tisztessé ges munkától, egész nap kávéházi ki rakatokban ülnek, csavarognak, a kor zón lesik prédájukat s jól kiszámitot taktikájuk zsinegét fonják a szép áldó zat nyakába. Szomorú, hogy a métely alulrd fölfelé terjed, a lebujokból a szalonokbí a garnikból az előkelő hotelekbe. Másul arról panaszkodnak, hogy a felső réti szenvedélybe, mint azt a számtalan példa mutatja, semmisem lesz többé szent előttünk, és föláldozzuk a családi boldogságot — és ami ennél is drágább : a becsületet. A bátorság. Irta: Zöldi Márton. — Mikor másodszor látogattam meg a szeptemvirt, — beszélte a fiatal községi jegyző — nagyon jókedvűnek találtam. Uj könyveket vágott fel az elefántcsont papírvágóval. Ezúttal is makacsul megmaradt annál, hogy tiz esztendeig tengeri rabló volt. De most jobban bele tudtam nézni kártyáiba. A nagy jogtudós a tengeri rablóságot kényelmes saroknak használta, amelyből szatírájának ostorát embereken és intézmények fölött végigsuhintotta. Miután szivarral megkínált, maga is rágyújtott. — Ohó, — kezdette — ön a templomjavitásra tőlem kór pénzt? Tőlem, a zsákmányán kéjelgő, vén tengeri rablótól ? Ohó! Azaz, jól véve a dolgot, nem is olyan abszurdum. Ha vén kokottok egy erkölcstelen, buja élet izgalmai után ájtatosak lesznek és oltárpárnákat hímeznek, miért ne lehessen a kiérdemült tengeri rabló az egyház nagylelkű pártfogója ? De más bökkenő is van .... Én tudniillik istentagadó vagyok. Szelíden mosolygott. — Megjegyzem, — folytatta — ennek a kijelentésnek semmi súlya sincsen. Abszolúte semmi. Teesék csak gondolkozni rajta. Itt ül egy öreg gerinces féreg, egy idomtalan molekula halmazat, ki véleményt, Ítéletet mond a fölött az energia fölött, melynek ő a kiszámíthatatlan paránya. Ez mindenesetre több, mint szemtelenség, ez rosszindulatú bárgyúság. Mert hiszen lehetséges, hogy nincs Isten . . . Talán valószínű is. De honnan tudom én azt? Képzelje el, hogy a legtökéletesebb szobor, melyet valaha emberi géniusz alkotott, megI szólalna és véleményt nyilvánítana afölött a szobrász fölött, akinek plasztikáját köszönheti. Hogy ócsárolná, fumigálná ... De nem, ez elképzelhetetlen. Ilyen arcátlanság nem telik a szobortól, a szobrásztól igen. Tetszik érteni ? — Akár hiszi, akár nem — folytatta valami különös mosolylyal — ón, mint megátalkodott tengeri rabló, ki a tulajdonjog szentségét (most már nekem is szükségem van rá, hogy szentségnek tekintessék) minden lépésemmel földöntöttem, a vallásos érzést mindig respektáltam s noha istentagadónak vallottam magamat, rosszul esett istenkáromlást hallani. Magamnak megbocsátottam, de másnak nem. Hja, barátom, ha az ember magával szemben is oly szigorú tudna lenni, mint másokkal szemben ! Haj, haj ! Hallgassa csak meg a következő történetet. Egyik alkalmazottam igen agilis tengeri rabló volt, néhány napi szabadságot kórt. Megadtam ós ha jól emlékszem, a levantei partokon szárazra tettem. Mikor visszatért a hajóra, nagyértékíi templomi ékszereket hozott egy bőrzsákban. Becsületesen beszámolt provenienciájukról. Egy jámbor apátot rabolt ki, ki a kolostor kincseit a püspöknek akarta bemutatni. Nem találtam semmi kifogásolni valót rajta. Sőt, mint jogász, ki ösztönszerűen mindig jogi disztinkciókat keres, még vallásháboritást sem találtam a cselekedetben. Közönséges szokványrablás. Punktum . . . Azt hiszem, meg is veregettem a vállát ... És két hót mnlva ugyanezt az embert felakasztattam a középső árboc tetejére ! Miért ? Elmondom : Egy héttel a rablás után a szóban forgó tengeri rabló ismét partra kéredzkedett. S még ugyanaz este visszajött. Tudja mit tett a gonosztevő? Elment abba a zárdába, amelynek kincseit elrabolta és ugyanannak a jámbor apátnak, akit kirabolt, meggyónta a bűnét. Vérlázító cinizmussal, aljas röhögések között dicsekedett, hogy próbára akarta tenni a jámbor apátot. Kísértésbe akarta hozni, hogy megszegje a gyónás titkát. — Az apátnak — mondotta — csak egyet kellett volna kiáltani és negyven szálas, pihent erejű szerzetes öklével állottam volna szemben De az öreg nem kiáltott, hanem feloldott. .. Mikor elmenőben voltam, akkor is azt mormo.ta: „ós ne vigy minket a kísértésbe." — Nos, tisztelt jegyző ur, én gyöngébb voltam, mint az a jámbor pap, én nem tudtam ellentállani a kísértésnek. — Húzzátok fel ezt a fickót a középső árbocra! — mondottam. Három perc múlva lógott. És mikor szurokvászonba csavarva, szertartásosan a tengerbe eresztettük holttestét, a legvénebb rabló imát mor mogott. És jól esett fülemnek észlelni, hogy ennek az emberi vadnak a hangja, melyet a vihar és rum kérgessé tett, lágygyá érzékenyül annál a passzusnál: „és ne vigy minket a kísértésbe !" — Ugy-e, különös? — kérdezte a szeptemvir, rám függesztve átható tekintetét. Sokat gondolkoztam a jusztifikált rabló fölött, mikor élettelen testét a habokba elmerülni láttam. Társai többször említették rettenetes bátorságát. Ezt magamnak is el kellett ismernem. És a bátorság, ha nincs is olyan gyümölcsöző értéke, mint a daliás időkben, barbár eleink szemében, most is imponál. — Igen, jegyző ur, — folytatta a szeptemvir — a bátorság becses tulajdona a léleknek. Nem azt a hebehurgya vakmerőséget értem, mely inkáb éretlensóget, mint erőt mutat. A bátoi ságban benne foglalva látom az össze erkölcsi erőket, azoknak magasabb hai móniáját, melyet bajos szavakkal mej határozni. A legkisebb varróleány is 1< j het épp oly bátor,..mint a legdrabál ' sabb hadverő ... Ön ért engem, ugybár? Miután igent bólintottam, folytatta — Miután bátorságról beszélünk, < kell mondanom azt az esetet, mely Ci] rus szigetén történt. Előre kell bocsi tanom, hogy mint tengeri rabló, nem családi nevemet használtam. Egyszerüe „Rió" kapitány volt a nevem. És ez név félelmesen csengett a Földközi tei ger partjainIsmétlem, Ciprus szigetén tartói kodtain valami ügyben, természetese inkognitó. Az egész szigetet akkoriba egy bajor atlótatermetü kalandor tai totta félelemben. Hihetetlen bátornál vakmerőnek tartották. Érdeklődni kezdtem iránta. Egy ker mulatóhelyen láttam először. Tényle érdekes, délceg alak volt, büszke fejta tással ós kihivó tekintettel. Ladiszlaus Szempernek hívták, de senki sem tudo közelebbit róla. Beszélték, hogy egy összekoccaná alkalmával három embert hajigált a ter gerbe. Ez a kaland szerezte meg nel a hős nimbuszát. Az este, mikor először találkoztai vele, szinte akadt affórje. Valami cs< kélység miatt felfricskázott egy óriá termetű sörgyárost, több hölgy jelenh tében. Az emberek annyira terrorizálv voltak, hogy moccanni sem mertei Csak a sörgyáros felesége hallatott n< hány közönséges szitkot. Szemper ur újra fölemelkedett és szitkozódó asszony felé tartott. Gondo kőzni kezdtem. Mit akar ez azzal a sz( góny asszonnyal? Csak nem megft