Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-10-03 / 79. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 79-ik szám. Vasárnap, október 3. POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenkint kétszer: vasárnap ós csütörtökön. EltOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 8 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyeden belül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos ; SZIHEL3ZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7. Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér. 48 vagy 67! Békéscsaba, szeptember 28. Az az egynéhány nap, mely a parlament újból való összeillésétől elválaszt, nagyobb idő, mint a minő a három és fél hónapi interregnuma a király által megbízott kabinetnek volt. Mert mindnyájan érezzük, hogy ez a pár nap döntő fontosságú nemcsak az országgyűlés különböző frakciói részére, hanem elsősorban és különösen a jövendő Magyarország kialakulására is. Miként a hires francia drámák az utolsó felvonás utolsó jeleneteiben csigázzák fel érdeklődésünket a legvehemensebben, ugy a mostani politikai színjátékban is ez utolsó percek váltják ki a legerősebb izgalmakat az egész ország minden egyes gondolkozó lelkéből" Meu bizonyos, hogy mindama harc, összeütközés, küzdelem, mely évtizedek óta gyöngíti hazánkat s növeszti elleneink szarvait, ime most hegyeződött ki annyira, hogy azon még a legügyesebb tojástáncot járó sem képes megállani. Most kell végre eldőlnie annak, hogy váljon az ország további vezetése a hatvanhetes, avagy a negyvennyolcas elvek szerint történjék, most kell annak dűlőre jutnia, hogy ott fent Bécsben elég érettnek tartják-e a magyarországi többségi pártot a kormányzásra, vagy pedig, a mi még fontosabb, most dől el majd, mi erősebb az antagonizmus a magyar érdekek ellen, vagy pedig a féltve őrzött nagyhatalmi ábránd esetleges megtöréséről való félelem. Mi bizonyosan merünk Ítélni, ha azt állítjuk, hogy a nagyhatalmi állás integritásáért az osztrák még azt az áldozatot is meghozza, hogy kénytelenkelletlen belenyugszik abba a változ- 1 hatatlanba, hogy Magyarország további j sorsának intézése csakis a negyven- j nyolcas elvek alapján lehetséges. Tisz- j tában van ezzel különben minden ! egyes párt, minden egyes tagja is. A ! képviselőházi alelnökök lemondása, a , más párton levő parlamenti állások betöltői is megérezték ezt akkor, mi- j kor állásukról való leköszönésükkel is 1 dokumentálták a helyzet signaturáját, azt t. i. hogy most már csakis a függetlenségi párt következhetik az egész vonalon. Mindenütt, mindenhol a 48-as és függetlenségi párt. Az egyetlen, melynek a mai kor szelleme szerint létjugosultsága van. S ez alatt a néhány nap alatt kell eldőlnie annak, hogy mindezt, mit az országban egyhangúlag konstatáltak, azt Bécsben is megértették. Hogy ott is belátták, hogy a hatvanhetes kormányzás a mai Magyarországon tisztára lehetetlenség, hogy sem Andrássy, sem Wekerle nem viheti továbbra az ország ügyeit, mert minden percben elháríthatatlan akadályokba ütköznének, Bécsnek most már csak két dolog között lehet választania s e két dolog ma már nem a 48 és 67, hanem a célszerűség és erőszak, Ha célszerűen választanak s azokat bizzák meg az' ország ügyeinek vezetésével, akiknek hatalmukban áll azt tényleg vezethetni is, akkor az Osztrák-Magyar-monarchia integritásán mi csorba sem fog esni s beláthatatlan időkig a kölcsönös és hasznos béke megóvatik. Ha azonban elvakultságukban, a 48-as eszméktől és a Kossuth-névtől való félelmükben az erőszak bizonytalan útjára lépnének, akkor a két ország közös ügyvitelének napjai megszámlálvák s rövidesen be kell, hogy következzék a szakítás, a különválásnak harcokkal, küzdelmekkel teli ideje, Most dől el tehát mindkét ország közös sorsa. A békés együttműködés, avagy a késhegyig menő harc idejének elkövetkezése. Minden attól függ, hogy odafent, Bécsben minő szemmel tekintik a magyar válságot. Ha tisztán látnak s nincsenek elvakítva olyan eszközökkel, melyek ellenében mi tehetetlenek vagyunk, aktcor az országra egy szebb jövendő eljövetele biztosíttatik. Ha azonban, amit nem remélünk, az erőszak ismeretlen s felette veszélyes útjára ragadtatnák el magukat, akkor ám lássák annak következményeit. Ha az elmék világosak, akkor nem lesz nehéz eldönteni azt, hogy mi következzék: Negyvennyolc, vagy pedig hatvanhét ? 1 A kereskedők és iparosok szervezkedése a képviselő-választásokra. (Í) A politikai helyzetben teljes a bizonytalanság. Kormányunk lemondott és ugy lehet, nemsokára alapvető változások fognak bekövetkezni közéletünkben. — A képviselőválasztásoknak szinte már lehet érezni a szelét. Talán már a jövő hetekben kiirja az uj képviselőválasztásokat a megalakulandó kormány. De a Ház felosztása nélkül is itt az ideje, hogy beszéljünk a képviselőválasztásokról, mert idestova eltelik az idő, amikor természetes halállal ér véget ez az emlékezetes országgyűlés. Küszöbén állunk tehát a képviselőválasztásnak, avagy csak az utcájara fordulunk be: ma még nehéz volna megmondani. Mindenesetre helyénvaló az a bölcs előrelátás ós óvatos körültekintés, amelylyel foglalkozik — a bekövetkező választásokkal — egy körlevél, melynek egy példánya a kezünkbe került. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés elnöksége figyelmezteti a levélben kerületeit a képviselőválasztás eshetőségeire. Frázisok nélkül, siránkozó panaszok nélkül, de a rövidségénél fogva annál megkapóbban figyelmezteti az 0. M. K. E. az ország kereskedőit és iparosait, hogy a kereskedelem ellenes irányzat ismét erőre juiott és ennek fő oka a kereskedők szervezetlenségében rejlik. A kereskedők, akik nek helylyel-közzel igen nagy súlyuk van a választások körül, a múltban nem szereztek semmi biztosítékot arra nézve, hogy az általuk támogatott jelölt tolmácsolni fogja-e a képviselőházban jogos ós igazságos kívánságaikat. De rámutat az O.szágos Magyar Kereskedelmi Egyesülés elnöksége egy másik flagrans körülményre. Megállapítja, hogy a kereskedelem ellen irányuló feladatok támogatásában olyan képviselők szereztek maguknak érdemeket nagyszámmal, akiket városi kerületek küldtek be a parlamentbe. Pedig nyilvánvaló, hogy ezekben a választók jelentékeny zöme kereskedőkből áll. Mig a szomszédunkban a kereskedő és iparososztály már tudatára ébredt annak, hogy szervezetlensége mekkora ártalmára válik ügyének, mig Németországban már megalakult a Hansabund, amely régi tisztes kereskedelmi hagyományokat megújítva, egybe forrasztja a képviselőválasztások előtt az ország mindenféle kereskedőit és iparosát: addig minálunk alig történt ezirányban valami. Minálunk egészen az adóreform beterjesztéséig a kereskedők közömbösen nézték bármi törtónt velők, bármit határoztak az ő ügyeikben. Mégsem sarkelta őket komolyabb ellenállásra; amikor kezdték észre venni, ho:;y aí agrár befolyás alatt álló egyolda'u parlament exitenciájukat is megtámadta a szövetkezetről szóló törvénnyel. Az adóreform forduló pontot jelent a magyar kereskedővilág gondolkodásában. Ezek a törvények felnyitották a szemüket azoknak, akik eddig nem tudtak vagy nem akartak látni. Amikor a kereskedők látták, hogy a reform lényeBékésmegyei Közlöny tárcája. Magamat sirató dal. Néha, néha bolondosán Ver a szívem S azt hiszem: Szilajkodó erőm fogytán, S az ifjúság elhagyott tán. Hej,, pedig a vágy kínoz csak: Érem-e hát A csodát, Hogy nevemről az is tisztel, Ki jómagam so'se ismer? Vagy a sok dal gügyögés csak ? Egy kis család Bánatát, Vagy örömét sírja, zengi? 9 nem figyel rá tovább senki ? óh, ilyenkor bolondosán Ver a szívem S azt hiszem: Kipatakzik minden vére S száz harang zúg temetésre! Gyökösgy Endre. A fogatlan öreg asszony. Irta: Reloh Péter Cornél. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája — Bár már éjfél utánra járt az idő, Defregois Raoul még dolgozott a mécses gyatra világánál. Páris már ébredezett. A külváros élénkülni kezdett. A tejes asszonyok csengős kocsijukkal, az elárusítók egy-egy kiáltással zavarják meg az éjjeli csendet. Raoul jogász és vizsgálatra készül. Padlásszobájában dideregve jegyezget, majd feltekint munkájából, neki dül szalmából fonott széke támlájának, nagyot nyújtózkodik, kinyújtva sovány lábát, önmagával kezd beszélgetni. — Az áldóját ennek a sok paragrafusnak. Soh'sem birkózom meg velük ! Jó, hogy van egy marók pipadohányom, mit utolsó soiimon vettem! Máskép pipaszó nélkül elálmosodnék s megfagynék e farkasorditóban. Előveszi hosszúszárú cseréppipáját, kirázva belőle a régi hamut a vörös téglaburkolatra, megtölti s mielőtt rágyújtana, az ablakhoz megy, kezét dörzsölgetve, hogy gémberedett ujjait kissé életre keltse. — Huh, de ronda, ködös ez a Páris. Ha nem szógyelnóm párisi létemre, hát azt mondanám, hogy utálom, undorodom már tőle ! Gyomrom kong az ürességtől, akár a „Vörös macska"-vendóglő üres hordója. Jól esnék már valami meloget ennem. Apropos, hisz még hideg étek sem nyomta ma a gyomromat. Na meg az Isten sem akarja tán, hogy egyik hivője, bár legyen kissé Tamás is, koplaljon negyvennyolc órát egyhuzamban. Télviz ideje volt s a fiatal jogász vékony zubbonyban didergett. Arca ijjesztő a mécses vöröses lángjánál. Kiálló pofacsontjával, néhány szál sörtós bajuszszal, ajka bal szegletén mély forradással, valóságos Lombroso-fóle betörő-typus. Hangja azonban teljes ellentéte külsejének, gyengéd, mélyen rezgő. — Csak ne lennék oly veszettül éhes. Az a Claude bizonyosan bezabált mára. Tudja manó, mi lelte ma reggel ? Folyton reszketett, mint a nyárfa levele. Keveset szólt, kevesebbet a rendes kevésnél is. Ha szólni kezdett, akkor is előbb körülnézett, ninc3-e v~,aki közelünkben. Halk hangon, mintha az ijedség szorította volna össze torkát, tördelve, bizonytalanul mondá, hogy sajnálja nagyon az öreg asszonyt I... Majd elhallgatott megint. Melyik öreg asszonyról beszólt ? Tán csak nem arról a fogatlan banyáról ? Különben nem is volna csoda, ha az volna az ő ideálja, hisz olyan ferdén még nem láttam gondolkodni embert. Aztán meg azt is kérdezte, hogy tudok e titoktartó lenni ? Hogyne tudnék vele szemben az lenni, őt rúgták ki az udvarias consilium abeundival az egyetemről, pedig ón loptam el az aranyórát. Hiába mondtam később, hogy engemet is rúgjanak utána, mert ón voltam a tolvaj. Rám mordult a rektor és melegen ajánlotta, hogy tartsam, jobban mondva fogjam be a becses számat, az ügy elaludt már s legjobb esetben ón is kiröpülök. Amig ól Claude nem árulom el őt az akasztófa alatt sem. Alig hogy elvégezte mondókáját, óriási ütéstől a zár lepattant az ajtóról s az ajó bedűlt. Raoul ugy megijedt e furcsa kopogtatástól, hogy szájából kirepült a pipa s ö maga is majd hogy hanyatt nem esett. Claude volt, a neurasztheniás Claude, kit örökké borongós kedve miatt melancholiás tinónak neveztek társai. Sápadtan, beesett szemmel, kuszált arcvonásokkal, tétovázó léptekkel nyitott be. Kalap nélkül jött, haja összeborzolva, vadul forgó szemét kimeresztette. Bizalmatlanul nézett körül a csepp padlásszobában. — Az ördög hordaná el az irhádat, te szomorú tinó. Majd kitört a hideg rajtam udvarias kopogtatásodra. De Claude mondd! Mi lelt Claude ? Te őrült vagy I Orcimpád remeg s halotthalvány vagy 1 — Csitt, — szólt Claude, megfogva Raoul karját s őt magátfóz rántotta. — Azt mondád... tudsz hallgatni 1 ... Megöltem a fogatlan szobaasszonyomat! Tudod ? ... Kinek oly véres volt a foghúsa ... Emlékszel ?... Mikor ezt az aszszonyt először láttam... Mily ideges lettem? Hát arra emlékszel-e, mikor eljöttél hozzám, ott együtt olvastuk Pee Edgarnak „Az áruló sziv" novelláját? Ebben az a fiatal ember megölt egy öreget, mert ennek egyik szeme hibás volt, mely az ifjút önkívületi állapotba hozta ... Azóta nem nyughattam ... Ma egyedül volt 1 Este bejött hozzám ... Jó éjt kivánt! Rám vicsorította véres foghusát! ... Megöltem később ... A hosszú zsebkésemmel... Te adtad nekem ! Egyet sikoltott s azt hörögte: Claude ifjú ur I Miért tette ezt ? Ezzel vége volt... Nézd! Egész véres az ingem ... Nyakán volt egy bőrerszóny csörgő aranynyal!... Ezzel elhallgatott... — Claude, miért ölted meg ? ? ? — Mondd csak, — szólt Raoul remegve, — a késem elhoztad-e ? Hát a pénzt ? — Nem egyiket sem !... — Bezártad-e a kaput ? ... — Nem, üldözött a róm, rohantam egyenesen... ide... — Pszt! Beteszem a kaput!... Mert elárulhat az téged I Meg elhozom a késemet ... mindenki tudja, hogy az enyém ... megnézem az asszonyt ia, hátha él még ! ?! — Ne Raoul I Ne nézd meg I Ne menj fel hozzá I — kiáltja Claude borzasztó hangon, miközben eltorzult arca elé emelte a félelemtől hideg kezét.. . Raoul elrohant, le a lépcsőn, nem törődve a ház lakóival. Nem figyelt semmire ... Agyát szörnyű dolog foglalkoztatta !... A kapu nyitva volt még! Csend mindenütt. Egyet vigyorgott az ördögi pofájával a nesztelenül surrant fel a megölt, fogatlan öreg asszonyhoz. Ott