Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-08-29 / 69. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba. 1909 aug. 29. kapták ők is a zsebelő agitátoraikat. Mikor Békésmegyében munkáskérdésről beszélünk, első sorban a mezőgazdasági munkásokról lehet szó, mert ilyen pár excellence agrárius megyéje alig van az országnak. Békésmegye főfészke a parasztszociálizmusnak Magyarországon. Az ipari szociálizmus csak néhány szakmánál emelkedett meglehetős virágzásra. A parasztszociálizmus igaz, hogy főként Csabán van elterjedve, hol Dózsa György mellétverő utóda: Áchim L. András székel, de eszméi azért átharapództak a szomszéd községekbe, is és pusztító, romboló hatásuk úgyszólván megyeszerte érezhető. Vállalkozók, földbirtokosok sajnosan érezhetik ez állítás igazságait. A szociálizmus mindenekelőtt a tiszteletlenséget, urgyülöletet és az ezzel természetszerűleg járó gőgöt növelik nagyra e minimális intelligenciával biró néposztályban. Csak akkor változnak meg kissé, mikor olyan idők állanak be, mint a mostani. A termés kétségbeejtőn rossz, a gabona-árak eddig soha el nem ért magasságra emelkedtek. A mezei munkások nem kaphatták meg mindenütt naturalé gyanánt azt a gabonamenyiséget, amit máskor s ami elég volt neki telelésre családjával együtt. Mindezek a szomorú viszonyok elsősorban a munkásosztályt sújtják. Feljajjdulásokról már a vármegye több részéből is jöttek hirek. Legutóbb a körösladányi munkások járultak alázatos instanciával az alispánhoz, hogy eszközöljön ki számukra valamelyes földmunkát a földmivelésügyi minisztertől vagy az Ivánfenéki Ármentesitő Társulattól, mert különben a legkétségbeejtőbb nyomornak néznek eléje. És még ilyen vigasztalan viszonyok között is meg van az agitátoroktól félrevezetett munkásokban a gőg és hetykesóg. Csabán például a munkásközvetitő környéke, Kispiac-tér tele van állandóan dolognélküli munkásokkal. Politizálnak, kaszinóznak, szidják a vagyonos-osztályt, ahelyett, hogy valami munka után néznének. Felfogásukra jellemző a következő eset: Egy csabai földbirtokos a minap elküldötte egyik alkalmazottját, hogy hozzon az „ember-vásár"-ból öt munkást. Ne adj Isten, hogy kapott volna. Mindenütt azzal a hetyke válasszal fizették ki: — Mondja meg a gazdájának, jöjjön ő ide! Majd adunk mi neki munkát is, meg pénzt is. Az Alsófehérkörösi Ármentesitő Társulat, tekintettel a rossz gazdasági évre, jelenleg 500 munkást foglalkoztat. — A munkások nagyobbrészt csabaiak, békésiek, gyulaiak ós gyulaváriak. Mivel régebb időben gyakran megtörtént, hogy kedvezőbb munkaalkalom kinálkozásakor a munkások nagyrésze félben hagyva mindent, szó nélkül odébb állott, a társulat igazgatósága most azt az uzust hozta be, hogy szombaton nem adják ki a munkásoknak a teljes járandóságot, hanem csak előleget ad rá s a bentmaradó összeget csak a munkálatok teljes befejezése után fizeti ki nékik. Eleinte nagy volt ez eljárás miatt a zúgolódás. Érdekes ám még e zúgolódás közben is megfigyelni a tót és a magyar munkás közötti különbséget. A tót munkás, mikor kezébe kapja szombaton este levonással a járandóságát, egy kicsit csóválja a fejét és meg is jegyzi, teljes illemtudással, hogy kevés, de még azt a keveset is megköszöni szépen és eltávozik. A békési, meg a gyulavárii magyar azonban felpattan. Káromkodik egy nagyot, aztán dacosan kijelenti: — Ez már mégse járja ! Ilyen kevés bérért ón nem dolgozom! Hétfőn reggel azonban pontosan beállít és munkába fog. A felügyelő mérnököt még alázatosan meg is nagyságolja. A hót közepén már csak tekintetes lesz a mérnök. Szombaton este ismét fejébe száll a vér s a mérnök nem lesz más, mint: — Hallja maga! Ezekből az apró jellemvonásokból igyekeztünk tőlünk telhetőleg megrajzolni ugy a bókósmegyei munkásviszonyok, mint a munkások képét. Ez a kép egyáltalában nem mondható vigasztalónak, vagy biztatónsk. Az ilyen évek azonban, sajnos, mint a mostani, nagyon alkalmasak a munkások akaratosságának megtörésére ós a parasztszociálizmus gyöngétósére. A csabai tisztviselők fizetésrendezése. A megyei számvevőség a felebbezés ellen. Lapunk olvasói előtt ismeretes már az a rengeteg sok huzavona, melyen a csabai tisztviselők fizetés-rendezésének ügye keresztül ment. Legtöbbször a felcserepedett parasztpárt és néhány fukarkodni szerető városatya akarata miatt esett kátyúba ez a dolog, mely ugy szociális, mint humanitárius szempontból elsőrangú fontossággal bir. Mert ugyanakkor, mikor az ország összes közhivatalnokai előnyösebb helyzetbe kerültek a fölöttes hatóságok ós az országgyűlés jóvoltából: csöppet sem móltányos dolog, hogy a községi tisztviselők még e hasonlíthatatlanul drágább időkben is azt a fizetést húzzák, amelyet harminc-negyven év eiőtt az akkori viszonyokhoz mérten megállapított a képviselőtestület és a törvényhatóság. Csabán különösen siralmasaknak tekinthetők ebből a szempontból a viszonyok. Több gyermekes családapák, szorgalmas, intelligens emberek olyan fizetést húznak, amelynél egy állami szolga is többet kap. Csaba vezetősége a tisztviselők folytonos feljajdulásai következtében végre is belátta, hogy ezen a tarthatatlan állapoton segíteni kell. Sok hercehurca után kidolgozott egy javaslatot, melyet a képviselőtestület szótöbbséggel elfogadott. A határozat nem szánalja teljesen a helyzetet, sőt ettől nagyon távol áll, mert egészen hiányzik belőle a fokozatos előléptetés és a korpótlék elve. A régi állapotokhoz mérten azonban mégis haladást mutat. A határozat szerint a felemelt fizetést 1911. január l-től kezdve fogják élvezni a tisztviselők. Még ez a méltányos és a községnek igen csekély megterhelésével járó intézkedés sem tetszett azonban ifj. K oc i s z k y Mihálynak és társainak, akik között természetesen az örök felebbező, Áchim L. András is ugyancsak szerepel. Megfelebbezték a határozatot a törvényhatósághoz. Ambrus Sándor alispán az ügy alaposabb megvilágítása és igazságosabb döntés hozathatása céljából kiadta javaslattételre az összes iratokat a pónzügyigazgatóság mellé rendelt számvevőségnek. A számvevőség most terjesztette be javaslatát. E szerint a felebbezés elutasítandó s a képviselőtestület határozata jóváhagyandó lesz. A javaslat rendre megcáfolja a felebbezés légből kapott indokait kimutatja, hogy a fizetésemelés Csaba községben mindössze 1800 korona évi költségemelkedést jelent, aminek folytán a pótadó csak négy-tized százalékkal fog emelkedni. Ez olyan csekély megterheltetés, hogy a törvényhatóság egész nyugodtan jóváhagyhatja a határozatot A vármegye októberi közgyűlésén fog a fizetésemeléssel foglalkozni 8 előreláthatólag hozzá fog járulni a számpor a mi kocsisunkra nézve végzetessé vált, mert a társai után siető fogat kormányzása lehetetlenné vált. S csakugyan mire a vásártér ellenkező oldalán végigvonuló házsor elé akart volna hajtani, utat tévesztve, s neki hajtván egy pandolnak, a cséza felborult. A kocsi baloldalra fordulván fel, Szókács reám zuhant s rendkívül megijedt; én ellenkezőleg e krahwinkelszerü tragikomikus jelenet által annyira felpendültem, hogy hangos kacajra fakadók. Szókács e hilaritásomat zokon vette, azt mondván, mialatt felocsúdtunk poros helyzetünkből : ez nem felebaráti eljárás más ember baján kacagni; — mire ón azt válaszolám: de kettőnk közül én valék a sújtott fél, amennyiben te nehezedtél reám s nem én reád. A kocsisor, meg a bandérium elsiettek, senki nem is gyanította, hogy a főtisztelendő püspök s segédlete mi leverő állapotnak örvend. Nem maradt reánk nézve más hátra, mint meggyőződvén arról, hogy semmi komolyabb bántódás rajtunk nem esett meg, gyalog vonulni be a városba. Végig sompolyogtunk tehát a járdán, a püspököt váró nép által képezett sorfal mögött; mindenki leste, mikor jön már a püspök ; a gyorsan előreszáguldó bandérium már visszafelé tartott, megkeresendő az ünnepély hősét; mi természetesen mindezt hallottuk és láttuk, de szót sem szólva, haladtunk, senki által észre nem véve. Végre igy észrevétlenül értük el a paplakot, s annak mellékajtóján át hatoltunk be az udvarra s onnan a lelkészi lak ebédlőjébe, ahol senkit sem találánk, mert mindenki a paplak előtti .téren egybeseregelve várta a főtisztelendő püspököt. Megjelenvén a püspök váratlanul s ellenkező oldalról a körben, mint | deus ex machina, kezdetét vette az ün- j nepély, melyet e mosolyra derítő véletlen el- s megbeszélése fűszerezte jóizü közvacsora követett. E közvacsora közben tudtam meg, hogy e szó „uzs", magyarul annyit jelent: „most", — amely időhatározó a petrencák felgyújtására vonatkozott". Igy esett meg hajdanában a püspökfogadás Csabán. Egy éjszaka. L. kapitány mondotta el a következő történetet : Életem legcsodásabb kalandját egy elszállásolási jegynek köszönhetem. Ez a jegy jogot ad arra, hogy ismeretlen emberek viszonyaiba avatkozzunk s hogy éijeli szállást követelhessünk azoktól, akik örömökben és kinok közt töltik éjszakáikat. Kót napig táboroztunk Tóul közelében. Kvártélymesterem megjelölte azt a helyet, ahol éjjeli szállásom van. Tiszteletet parancsoló polgári család házába jutottam. Az első emelet két ablakában halvány világosságot vettem észre. Egy öreg szolgáló nyitott ajtót, aki, mikor a gazda után kérdezősködtem, érthetetlenül mormogott valamit. Utána mentem a lépcsőkön s a folyosón egy őszbe csavarodott, kisirt szemű öreg emberrel találkoztam. Megmagyaráztam jövetelem célját Az öreg rám nézett, aztán zavartan, tompa hangon igy szólt: — Bocsánat, uram, hogy igy fogadom, ön akaratán kivül nagy fájdalmat, nagy csalódást okozott nekem. A leányom súlyosan megbetegedett s vőlegénye, aki szintén tüzérkapitány, Algierba utazott... A szegény gyermek , egyre őt hivja, lázálmában az ő nevét 1 suttogja s nem ismer meg senkit közű- ' I lünk ... Irtunk már a vőlegénynek, ! j hogy jöjjön vissza s most minden parc- i ben várjuk. Talán az ő jelenléte meggyógyítaná szegénykét . .. Mikor az ön sárkanytyujának a pengését meghallottam, azt hittem, azt reméltem ... Az öreg elhallgatott, miközben az ujja hegyével szétmorzsolta a szemébe tolakodó könyeket. Egypár részvevj szót mondtam éppen, mikor a félig nyitott ajtón gyenge, de tiszta hang hallatszott ki : — Claudie! Claudie ! Gyere hamar. Gyere gyorsan, kedvesem ... olyan régen várlak... Az öreg a zsebkendőjét harapdálta s aztán lehajtotta a fejét. Az ajtóból megint kihallatszot: — Gyere hát! Hamar! Aztán hangos zokogást hallotam. A szerencsétlen apa suttogó hangon szólt hozzám : — Azt hiszi, hogy ő jött meg. Hirtelen találkozott pillantásunk s ugy látszott, hogy egy ugyanaz a gondolat fogamzott meg agyunkban. A haldokló utolsó kívánságát teljesítenünk kell! — Menjünk — mondtam. Az öreg visszatartott. — Csakugyan ? Ön megteszi ? Ön nagyon jó hozzám. Szegény gyermek talán visszanyeri nyugalmát... talán. A szoba küszöbén álltam már s ámbár a szánalom érzése uralkodott rajtam, a félelem össze szorította a torkomat. Lassan kinyitottam az ajtót. Egy kis asztalon álló lámpa világította meg a szobát, melynek levegője tele volt óterillattal. Az ágyon egy halovány asszony feküdt A halállal vívódott. Á kezével mellyel az ágytakarót simogatta, az ajkával, mindennel, élete utolsó hunyó . erejével kívánta azt a férfit, akit ne1 kem kellett most helyettesítenem. Lábuji hegyen közeledtem az ágyhoz, de ka! rommal véletlenül megüttöttem valamit, i Zörgött és ugy látszik e zörrenés régi emléket ébresztett a betegben. vevőtég javaslatához. Nem is lenne igazságos, ha néhány szeszélyes ember miatt ilyen humánus és szociális intézkedés megsemmisülne. Erről minden józan belátásu ember hasonlóan gondolkozik. A presbyter-választási szabályrendelet ügyéhez. Korén Pál lelkész nyilatkozata, T. Szerkesztő Ur ! Kérem, szíveskedjék b. lapja legutóbbi számának presbiteri gyűlésünkről szóló cikke kapcsán a közönség tájékoztatása céljából a presbiterválasztási szabályrendelet ügyében a következőket közölni: Az uj szabályrendelet a választó közgyűlés megkérdezése, megbízatása nélkül készült és terjesztetett a felsőbb hatósághoz. Az eddigi szabályzat ^szerint a közönség szabadon választotta a presbitereket ; az uj szabály szerint csak a jelölteket választhatná. felöl egy bizottság, melyek egytitvóve több a jelenlegi presbitérium által választott, és hivatalos, mint a közgyűlés által választandó tagja. Nagyon fontos a jelölés sorrendje ; miután valamennyi szavazó lap, melyen vagy senki, vagy mindenki törölve van, az első helyen jelöltek javára esik. Hogy e sorrendet ki állapítja meg, azt nem mondja a szabályrendelet. Csak az egyház pecsétjével ellátott szavazó lap érvényes, s ezt csak a szavazás idején és helyén kapja, s onnan ki nem viheti a szavazó. Presbiteró lesz 15 intelligens is. Se kevesebb, se több nem lehet. Intelligensnek számit valamennyi polgári iskolát végzett egyén is. Nézetem szerint a javaslatnak mindezen intézkedése sérelmes ós nagy izgalmat okozhat annak idején. Azért e javaslat ellen szóltam és szavaztam gyűléseinken, ellene fellebeztem. a kerületre, és az egyházi lap utján az orzság evangélikus papságára. Az „Ev. Őrálló" -ban közölt eme cikkemből a fellebezés aláírói közül háromnak — kívánságukra és e cikkel való további szándékaikat nem is sejtve — egy-egy példányt átadtam. Ez az egész ,,'biinöm". A másik, hogy a szabályrendeletet „mellőzésekkel" közöltem. És pedig: kihagytam, hogy a szavazó-lap a szavazást előző héten közszemlére lesz téve a gondnoki hivatalban és az iskolákban ; és cikkem azon szavai után, hogy „presbiterré 60 huszonnyolc holdon aluli egyén lesz", kihagytam a „birtokos és napszámos" szavakat, vagyis nem írtam meg, hogy azok az „aluliak" nemcsak birtokosok, hanem napszámosok is lehetnek. A „ferdítés" rovata alá tartoznék talán azon állitátásom is, hogy a tiszteletből jelölt eddigi presbiterek első helyre kerülnek ; amit ón nem a szabályrendelet— Végre — mondta sóhajtva. Szótlanul hajoltam az ágy fölé. Attól féltem, hogy ez a sóhajtás az utolsó sóhajtás. Panaszos hangon folytatta : — Te vagy ! Csakugyan te vagy édesem! Jöjj közelebb! Tudod, már nem látok, elhalványodik minden a szemem előtt. Nagyon beteg vagyok, nagyon^beteg. Az öreg vigasztalta: Ne izgasd fel magadat, Jáne ! Da Jáne nem hallgatott az atyjára csak fejét rázta s igy szólt: — Olyan sok mondanivalóm van, édesem. Egy pillanatra csönd volt a szobában. Azután Jáne duzogva kérdezte: — Hát megse ölelsz? Meg kellett ölelnem. Ajkammal kellett érinteni homlokát. Jáne behunyta a szemét s könyörgő hangon mondta : — Óh még, még, még. .. Hideg, nedves volt az arca.'Tudom, megcsókoltam. Arcom lángolt, kipirult a lázas leheletének tüzétől. Emlékszem, hogy nem csodálkoztam s nem vonakodtam semmitől. Örültem. A vigasztalás öröme ébredt föl bennem. — Tudod-e — kérdezte Jáne — tudod-e, hogy a pap is itt volt már? Megfogok halni, édes. — Óh édes Jáne — feleltem — kérlek ne beszólj igy. Meggyógyítunk, majd meglátod, hogy meggyógitunk. Bizonyosan. Ezt mondottam. Természetes, egyszerű hangon. Nem hízelegtem s nem kerestem a szavakat. Nem figyelt rám. — Ülj ide — mondá — s add kezedet. Vékony, láztól izzó ujjait a kezembe vettem, Jáne behunyta a szemét s elaludni látszott. Atyja az ágyvégn ált. A szoba félhomályba, melybe most pil-