Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám

1909-08-26 / 68. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 68-ik szám. Csütörtök, augusztus 26. BEKESMEGTEI KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EltOPIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizetni bármikor lehet évnegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS7KY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Főtér, 876. számú ház, hova és az előfizetési pénzek k mel, elszántsággal, jogához való rendületlen ragaszkodással felelhet. Mi pedig ? Alighogy elhangzott az osztrák visszautasítás, már egymást ütöttük. Együtt kellet volna maradnunk, egyesülten kellett volna helytállanunk azért, amit egyesülten követeltünk. Meg kellet volna izennünk Bécsbe, hogy nem csecsemősirás, nem gyermeksóhajtás a mi követelésünk, amely elhallgat az első rákiáltó szóra, hanem komoly nemzet szilárd elhatározása és ha Bécs nem enged jogtalan önkényéből, mi sem engedünk jogos követelésünkből. Ez lett volna az erőnek impozáns megnyilatkozása, amely leszerelte volna Bécs ellenszegülését ; ez lett volna méltó egy élni akaró, jogaihoz ragaszkogó, megbántott nemzethez. E helyett a nemzeti tábor egyik része szinte örül, hogy Bécs visszautasította követelésünket. S egy pillanatra se jutott eszébe, hogy Bécset támadja. Bécs ellen induljon, hanem neki esett ádáz dühvel, vad gyűlölettel a másik résznek, hogy miért marad meg a követelése mellett, mért nem rakja le,a fegyvert, mért nem vonul vissza. És míg mi Bécs ellen akarjuk folytatni tovább is a harcot és tovább küzdünk, ők nem látnak már egyéb ellenséget, csak minket s a leghazafiasabb feladatnak tartják a mi elpusztításunkat, hogy senki se legyen, aki Bécstől a magyar nemzet jogát számonkérni meri. Neki indultunk kivívni a kartelbankot s akik velünk jöttek ebbe a küzdelembe, most azok minket ütnek. Minek kívánták a kartelbankot ? Csak azért, hogy az első osztrák elutasító szóra azonnal elejtsék? Igy koldus szokott kérni alamizsnát, nem a szabad nemzet törvényes jogát. Aki egy nemzet nevében akar valamit, aki egy nemzet számára akar jogot érvényesíteni, az számoljon előre a következményekkel. Számoljon azzal, hogy ha egy nemzet törvényes jogát kívánja s gőgösen elutasítják, nem kulloghat el, mint egy kivert kutya, hanem meg kell állania követelése mellett. Mert külömben nem nemzet többé. Vagy nem kellett volna azt a kartelbankot se követelniök a közösbankos uraknak vagy ha követelték, most nem szabad meghátrálniok. Nem szabad egy nemzetet ország-világ előtt annak a megalázásnak kitenni, hogy mikor kidobják törvényes követelésével, akkor ezt lenyeli, meglapul s lemond minden kívánságáról. Aki nem akarta a küzdelmet, annak nem volt szabad a kartelbankért se síkra szállni. Aki pedig ezért sikraszállott, az aztán állja is meg a helyét s ne kapituláljon az első elutasító szóra. Mert ezzel a nemzetet alázza meg. Kikacagna az egész világ, ha azt látná, hogy mi nagy vitézül felkocogtunk Bécsbe, megkérdeztük az osztrákot, engedi-e a kartelbankot s mikor azt mondta, hogy nem, nyomban alázatosan elfogattuk továbbra is a közös bankot. Aki igy cselekszik, attól a kartelbank-propoziczió nem komoiy cselekedet volt, hanem üres vásári komédia. Arra pedig mégse szolgált rá a magyar nemzet, hogy ilyennel magalázzuk A politika mezeiéről. - Budapesti levél. Bizony ez a mező nagyon kopár, különösen igy nyáron. Olyan, mint a Hortobágyi puszta, mióta nem öntözi meg minden tavasszal a Tisza és nem termókenyiti meg iszapjával. A politika is kopár tarló csak kánikula idején. Nem lehet róla színpompás mezei virágokat szedni. Hogy én mégis megpróbálom és önöket egy kevés politikai kaviárral traktálom: ez határozottan merészség részemről. Dehát megmondották már a régi rómaiak is, hogy bátraké a szerencse. A bátorság meg van bennem s talán ezt a bátorságot önök is honorálni fogják azzal, hogy — elolvassák a levelemet. A politikai érdekességek középpontjában most a vasárnapi szegedi nagygyűlés áll, melyet tudvalevőleg az alföldi függetlenségi párt hivott össze az önálló bank érdekéken. Nagy gyűlés volt, népes gyűlés volt, szép gyűlés volt. Az önálló nemzeti bank harcos vitézei úgyszólván teljes számban jelen voltak a fő-főmatador, Holló Lajos vezetése alatt. Lehetett hallani ékes beszédeket, melyek valamennyien az önálló bank szükségességét hangoztatták. De érdekes, hogy már nem volt tapasztalható az a követelődző rajongás, mely még a nyár elején is uralkodott. A kánikula, no meg a rossz gazdasági viszonyok, ugy látszik, lehűtötték a lelkesedés lángját. De mi mégis másban látjuk a langyos gyűlés okát. Az egész bankakció nem épen s csakis a bankért folyt, hanem némi nyeregbe emelkedési szándékokkal is járt egyes urak részéről. A lóláb kilátszott nagyon a Lukács-féle epizód idején. Épan mert akkor kilátszott, nem kellett volna mo3t a dolgot annyira erőltetni. Yárni kellett volna, mig a vizek egy kicsit lefolynak. Ez volt egyik oka a gyűlés langymeleg lelkesedésének. Hogy miért tartották mégis meg a gyűlést? Bizonyosan azért, mert már előre el volt határozva s mert közeledik szeptember, közeledik a parlamenti élet A helyzet bonyodalmai. Békósogaba, augusztus 25, Ha tájékozódni akarunk a helyzet bonyodalmaiban, végig kell tekintenünk azt, ami eddig történt és az események fejlődését. Az egész kormány megegyezett a kartelbankban. A bankbizottság hozzájárul ehhez, tehát a kartelbank az egész koalíció s mondhatni, az egész parlament egyértelmű megállapodásának tekinthető. Elindul a kormány Bécsbe. Előterjesztette a kartelbankot, mint törvényben biztosított jogunknak, az önálló bank jogának legenyhébb érvényesülését. Előterjesztette ugy, mint az egész magyar nemzet egységes álláspontját, kívánságát. Vagyis : az egész nemzet követelte Bécstől törvénybe irt jogának érvényesülését, követelte a kartelbank formájában az önálló bankot. Egységes nemzeti akarat, egységes nemzeti követelés állót Bécs előtt a kartelbank-propoziciójában. Az egész nemzet egységesen vonult fel, hogy szentesitet jogának legalább a kartelbank formájában való érvényesülését követelje. Egy nemzetnek ilyen egyértelmű, egyöntetű megnyilatkozása egy nemzet egész akaratának összeolvadása egy jog követelésében, bizonyára erős, impozáns nálunk magyaroknál, a hol az egyetértés olyan ritka vendég. S a nemzet akaratának ilyen egységes megnyilatkozása után mi történt? Bécsben kinevették a mi jogos követelésünket. Egyszerűen szemünkbe vágták, hogy ne is álmodjunk jogaink érvényesüléséről semmit, de semmit sem kaphatunk. Amelyik nemzetben csak árnyéka is él még a nemzeti önérzetnek, ilyen cinikus visszautasításra csak küzdelemBékésmegyei Közlöny tárcája. Merengés. Ültünk a tóparton .. . Csöndes nyári este, Szemed az alkonyat csillagát kereste. Ragyogott az égen Kísértőn, sötéten. A vizek éjszakáján . . . sötét nyári este! És súgtad szomorúan: Meghalok, én érzem ! Virághervadáskor lesz a temetésem, Fehér rózsa rája Borul nyoszojámra. És nem fog sirni senki künn a temetésen ! És ne vigy minket a kísértetbe. Kacaj a légben, mámor az éjben, Villágos lenhaj, fekete ében . . . Szőke leányka ül az ölemben, Csókolni nem tud senki se szebben. Fülembe súgja : szeretlek hiven ! . . . Elsápad arcom, dobban a szivem . . . . . . Valahol messze, kicsinyke házban Fehér leányka térdel az ágyban ... Oh . .. tisztán hallom... azt súgja lelke: És ne vigy minket a kisétetbe! Battlay Géza. A becsületes gazember. Irta : Vórtesy Gyula. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A munkás kérdésről beszélgettünk. Hárman voltunk. Katonatiszt, biró ós én az iró. A kérdés megoldásáról meglehetősen ellentétes véleményeink voltak. Legsommássabb megoldást ajánlotta a I főhadnagy: I —Ha nem akarnak dolgozni, be kell őket csukatni, ha ez nem használ, meg kell őket tizedelni! Még csak az kellene, hogy ezek a rongy szociálisták paczkázzanak az állammal.'Bízzátok őket. miránk, katonákra, majd elbánunk mi velük. De elám hamarosan. A szépszó nem ér itt semmit. Ezekkel nem lehet ós nem érdemes diskurálni, csak puskacsövön keresztül. Egy jó sortűz jobban rendre tanítja őket, mint ezer szép beszéd, amelyben Ígérünk nekik mindent. — Vér, mindig csak vér — szólalt meg a biró. — Persze, hogy vérnek kell folyni! Egyedül az használ 1 Sokkal okosabb lenne, ha ti azzal a sok gazemberekkel sommásan bánnátok el. Vagy talán használ, ha tíz-húsz évre becsuktok valakit kényelmes börtönbe, ahol pompás fürdő; szobák is vannak, meg ahol a gazemberek ebébhez almát is kapnak, hogy bcses gyomrukat elne rontsák 1 Akasztófát, meg vigácsot nekik, nem almát. — Jó, jó, lehet, hogy a gazemberekkel szemben nagyon is hummánusok vagyunk, dehát a szegény munkásember i csak más elbírálás alá esik ? — Eh, ez is gazember. Ha fel akarja forgatni a meglevő jó társadalmi rendet. — Csakhogy a megélhetéshez mindenkinek joga van, aki dolgozni tud és dolgozni akar, és ebből kifolyólag ahhoz is joga van, hogy a társadalmi rendet ugy igyekezzék megváltoztatni, hogy neki ig jusson legalább minden nap száraz kenyérre valója. Ami pedig a „meglevő, jó" társadalmi rendet illeti ; hát | ez nem jó, ha egy munkabíró ember| nek nem képes minimális életét bizto! sitani — Sok az ember, már csak azért sem ártana alaposan elbánni velők. — Első sorban fel kellene őket világosítani, hogy nem a fizikai munkás a nyomorult, hanem mi, akik szellemi munkát végezünk, mi vagyunk a nyomorultak ; a szellemi munkás az igazi proletár, ezt kellene fejükbe verni, hogy minket ne irigyeljenek, de legfeljebb sajnáljanak, mert az igazi nyomorultságot valóban nem a kék munkás zubbony takarja el, hanem a foltos, fényes szalonkabát. — Se fenyegetés se ámitás nem használ itt — mondta a biró — a munkás ember nyomorúságán igy nem lehet segíteni. Persze, hogy rosszul van a földön beosztva, hogy az egyik ember száz koronás vacsorát egyék s a másiknak husz fillér se jusson vacsorára, de hát ez már igy van, ezen a bajon bajos segíteni akár fenyegetéssel, akár tanítással. Legfeljebb, hogy irigyelhatjük a gazdagokat és sajnálhatjuk a szegényeket. Igy történik aztán, hogy mi, akik teljesen át tudjuk érezni a szegény emberek nyomorát, miután felesleges pénzzel nem rendelkezünk, amiből adhatnánk nekik, sem gyárakkal, ahol mindnek adhatnánk alkalmazást, de hát csak a szánalmat adhatjuk nekik. Azzal pedig nem sokra mennek. Azt nem lehet aprópénzre felváltani, azon még egy félkiló kenyeret sem lehet venni. Van azután arra is eset, hogy még szánalmunkat sem adhatjuk, mikor a kötelesség azt parancsolja, hogy szivünket hallgattasuk el s csak a rideg ténynek alapján mondjunk ítéletet. Ha nem untat titeket — folytatta a biró — elmondom egy szegény ördögnek a históriáját, akinek esete eléggé megvilágosítja azt, hogy az élet e szánalmas nyomorultjaival szemben milyen tehetetlenek vagyunk, mikor arról van szó, hogy megmentsük őket. Nem tudjuk őket megmenteni, csak Telefon-szám 7 a hirdetések ildendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér elitélni. És nincs is jogunk máshoz, ha csak nem akarunk lesüjedni az emberi romlottság ama lépcsőjére, amelyen ők állnak, vagyis ha kifogásolni merészeljük a meglevő állítólag igen jó társadalmi rendet. El kell itélni őket ós legfeljebb az elitélés után sajnálhatjuk meg, És nincs a világnak az a Shakespearek je, aki olyan drámaírói biztonsággal tudná hőseit oda pörgetni a katasztrófa elé, minthogy ezek a szerencsétlenek ássák meg nap-nap után a maguk sirját. Igy van ós nem lehet rajta segíteni. — Minek is segíteni — szólt a katona. - Igy is sokan vagyunk. Mi lenne, ha legalább fele az emberiségnek nem pusztulna el gyorsan ós biztosan. — De persze te nem szeretnél az emberiséghez ehhez a pusztu'ó feléhez tartozni. — Nem, hanem akit Isten oda soroz be, az nyugodjék bele a változtathatatlanba. Bele is nyugszik a legtöbb ! És az áldozatok nagy része, hidd el, valóságos hősiességgel küzd, amig bírja a küzdelmet. Mi, akiket az élet kissé mégis elkényeztetett, mi, azt hiszem, kevés ideig birnók ki ezt a napról-napra megujuló küzdést a létezésért ; ezt a küzdelmet az éhenhalás vagy megbolondulás ellen. No, ha nem akarok holmi általános doktrínákat fejtegtni előttetek, csak egy szegény szerencsétlenről akarok elmondani egyet-mást, egy olyanról, akinek jó eleve meg volt irva, hogy az életben csuful el kell buknia. Az élet nyomorult proletárja volt, akit a végzet tragédiájának utol kellett érni. El kellet buknia és nekünk kellett öt elbuktatnunk, — nekünk, akik sajnáltuk, de hiába, nem lehetett rajta segíI teni. Ti talán el se hiszitek, hogy vannak