Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) július-december • 52-104. szám
1909-08-19 / 66. szám
19 BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 aug. 8. ennek a többségnek egészen más képe lesz, mint a mostaninak. Elhull ugyanis a férgese és tömör falanxként fog állani Kossuth mögött. Erre szükség is van az ország érdeke szempontjából. De hogy csakugyan megtörténik-e, az, a jó öreg Homérosz szerint: „az istenek térdén fekszik". A közigazgatási tisztviselők qualiiieatioja. Irta : Körös Lajos, h. szolgabíró. A „Békésvármegyei Ellenzék" egyik mult vasárnapi számában „Közigazgatási önkény" címmel megjelent egy (kivételesen nem „A Nap"-ból ollózott) vezércikk, amelynek hangja egy tiszteletreméltótestüilettelszemben annyira ildomtalan, lényege az igazsággal annyira ellenkező és a laikus közönség megtévesztésére annyira alkalmas, hogy azt szó nélkül hagyni nem lehet. Megtörtént ugyanis, hogy Csorvás község képviselőtestülete április 21-iki közgyűlésén túlnyomó többséggel elhatározta, hogy julius l-től kezdődő hatálylyal egy évi 1000 korona fizetéssel javadalmazott segédjegyzői (kezelői) állást szervez; ez ellen néhány csorvási lakos a vármegye törvényhatósági bizottságához felebbezóst nyújtott be. A felebbezés folytán, de a községi törvény 24. §-ának d) pontja értelmében hivatalból is felülvizsgálta a törvényhatósági bizottság a község határozatát és minthogy maga is szükségesnek tartotta az ügykezelés helyes menete érdekében egy olyan állás szervezését, amelynek az addigi kevés munkaerő mellett felszaporodott ügyek jobb ellátását kellett eredményeznie és igy semmi oka sem volt arra, hogy a községi önkormányzat helyes szándékból eredt elhatározásának keresztülvitelét megakadályozza: ennélfogva májusi közgyűlésén a község hatáxozatát a felebbezés elutasítása mellett annyival is inkább jóváhagyta, mert Békésmegye törvényhatóságának mindig az volt a vezérlő elve, hogy a községek autonom jogait tiszteletben tartva, azok belügyeibe a községi törvény 26. §-nak megfelelően csakis abban a kényszerítő esetben avatkozik bele — természetesen a törvényben taxatíve felsorolt eseteken kívül — ha közbenjárását maga a község képviselete kéri ki és veszi igénybe, avagy a közbiztonság érdekei követelik. A vármegye törvényhatósági bizottságának ebben az elsőfokúval egybehangzó másodfokú határozatában az egyedül érdekelt csorvásiak mindnyájan, még azok is megnyugodtak, akik annak idején a község határozatával nem voltak megelógedvé, csak egy törvényhatósági bizottsági tagnak' jutott eszébe ismét olyan dologba beleavatkozni, amihez semmi köze nincs. Fogta magát és megfelebbezte a törvényhatóság határozatát, de ezt a felebbezését a belügyminiszter a mult hónapban a törvény világos rendelkezésének megfelelően elutasította. Az 1901. évi XX. t -c. 4. §-a értelmében ugyanis „ugy felebbezésnek, mint felülvizsgálati kérelemnek csak véghatározat ellen és csak érdekeltek részéről van helye". Már pedig a felebbezőnek Csorváson sem személyi, sem vagyoni érdekeltsége nincs, vagyis nem lakván ott, az uj segédjegyző nem dolgozik"az ő személyét érdeklő ügyekben, viszont Csorváson vagyona nem lévén, ott adót nem fizet és igy a segédjegyző fizetése ő rá egy fillér terhet sem ró. „Érdekelt" ugyanis csak az lehet, aki a községben lakik, vagy habár nem lakik is a községben, de annak közterheihez ott fekvő vagyona után hozzájárul. Ha ilyen érdekelt felebbezte volna meg a törvényhatóság határozatát, a belügyminiszter az 1901. évi XX. t.-c. 2. §-nak a) pontja értelmében azt érdemlegesen felülbírálta volna. De egyébként még az ilyen esetekben is, ha a törvényhatósági bizottságnak 7«>edrészecskéje más véleményen van, mint a többi bizottsági tagok, módjában van argumentumaival neki tetsző határozathozatalra birni a törvényhatósági bizottságot, mar tudniillik akkor, ha vannak meggyőző argumentumai. A községek fölött ugyanis a törvényhatósági bizottság egyeteme „gyámkodik" és nem annak V«o-edrészecskéje. Azt a törvény világos rendelkezésén alapuló miniszteri döntést az elutasított felebbező törvényhatósági bizott- | sági tag jó alkalomnak találta arra, hogy | „égnek meredő hajszálakkal és jogászi | szemmel (bár jogászi ésszel és Ítélőképességgel kellett volna tennie) bírálat alá vegyen egy-egy közigazgatási intézkedést, vagy határozatot ós hogy a közigazgatási tisztviselőket, a mindent eltűrő papiroson sáros csizmával megrugdossa. Abból, hogy a belügyminiszter a törvényt ismerő és tisztelő közigazgatási tisztviselője törvénynek megfelelő referádája alapján döntött, a vezércikkíró ur sajátságos logikájával azt következteli, hogy a miniszteri referens „nagyon fia- | tal lehet" és hogy közigazgatási tisztviselők „szegények, vagy annyira tudatlanok, hogy ballépésük horribilis voltát jelismerni nem tudják, vagy annyira nem törődnek a jog és igazság legelemibb követelményeivel, hogy eljárásukat önkényeskedésnél egyébnek nem minősíthetjük. Az indokolás, az nálunk mellékes. Hogy a világ csóválja a fejét, ezt ők vagy nem látják, vagy nem bánják. Köztudomásu dolog, hogy manapság — tisztelet a nagyon kevés kivételnek — nagyobbrészt uri hajlamú, de an-. nál kisebb képzettségű egyének özönlenek a i közigazgatási pályára Mielőtt valaki ilyen valótlan és dur! ván ízléstelen kijelentéseket tesz: jó volna egy kissé afölött is gondolkoznia, hogy mi is hát tulajdonképen az a képzettség (qualificatio) ? Nagyon sok ember, nem lévén egyébb qualificatioja, mint egy nagyon kevés ésszel és egy kis szorgalommal megszerezhető papiros, azt képzeli, hogy az övénél nagyobb képzettség nincs a világon. Az ilyen képzelt képzettség mellett van azonban valódi képzettség is, amelyet a magyar ember rátermettségnek (hivatottságnak) nevez. A rátermettségnek igaz, hogy egyik legfontosabb kelléke : a tudományos ismeretek birása. De csak egyik ! És hogy valakinek megvannak-e a hivatásához szükséges tudományos ismeretei, azt nem a több, vagy kevesebb fáradtsággal és tudással megszerzett — lényegüket tekintve iskolai — bizonyítványai, hanem (közpályán működő emberekről beszélek) hivatalos intézkedései, határozatai és Ítéletei igazolják. Az igazi tudományos képzettséget ugyanis senki sem szerezte még meg egyedül a nagyon fiatal korban elnyert diplomával, hanem ezenfelül és főképen az érett ésszel és életismerettel való folytonos tanulással. Engedje meg a vezércikkíró ur, hogy a magyar közigazgatási tisztviselőknek megvannak a szükséges tudományos ismereteik is. De a közigazgatási pálya ennél sokkal magasabb qualificatiot kíván. Ennek a magasabb qualifícationak részletes magyarázatába nem bocsátkozom, csak néhány alkotóelemét sorolom fel, mint: józan ítélőképesség, önzetlenség, becsület, emberszeretet és különösen a magyar faj és a szegényebb néposztály szeretete, türelemmel párosult erélyesség ós előzékeny modorral párosult önérzet, a más véleményen levők és más életpályát betöltők megbecsülése, a társadalmi kötelezettségek iránt való érzék, méltányossággal párosult igazságosság ós megalkuvást nem tűrő nemzeti érzés s alkotmánytisztelet. Ezekből a „tantárgyakéból szerezzen magának diplomát á vezércikkíró ur, akkor majd mondhat b'rálatot a közigazgatási tiszt viselők qualificatioja fölött! De a közigazgatási pályára való rátermettségnek (qualifícationak) van még egy fontos, sőt talán legfontosabb kelléke, ez pedig a virtus, de nem a fej beverő, vagy a szájhős virtus, hanem az az ősi erény, amelyet ildomosságnak vagy nobilitásnak is hívnak. Ezt azór. lV >«n hiába is magyaráznám a vezércikkíró urnák, magas qualificatioja dacára ugy sem értené meg. A fentebb fejtegetett értelemben vett és szerény véleményem szerint egyedül valódi magas qualificatioja pedig — higyje el a vezércikkíró ur — sokkal inkább meg van a kétszilvafás gentrynek csúfolt igazi nemzetfenntartó középosztály soraiból való magyar közigazgatási tisztviselőkben, mint azokban az egy uborkafás „jogtudósokéban, akik közül némelyik az kívánja a közigazgatási tisztviselőktől, hogy az élő törvényeket — ha azok a „jogtudós" szónoknak, vagy cikkírónak nem tetszenek — dobják a sutba és akiknek még a saját szegény kihasznált fajtájuk előtt is — mert másra úgysem tudnak — minduntalan egy darab papirosra kell hivatkozniok, ha el akarják hitetni, hogy ők nagyobb képzettségű emberek, mint a magyar közigazgatási tisztviselők. Az utóbbiaknak azonban a sáros csizma rúgására szánakozó mosolylyal jut eszükbe a régi hexamóter: „Kérkedik éretlen kincsével az iskola-gyerek \" Fegyverkeznek a bankok. A fiumei bankrablás után. (Külön fővárosi tudósítónktól.) A bankok helyiségeiben hihetetlen pánik tört ki a fiumei véres bankrablás hirére. A szerkesztőségeket soha jobban nem ostromolták, mint mikor az első hír kiröppent és a lázas kíváncsiság a Wertheim-szekrónyek mellől tört elő. Hogy ól-e még az a szegény ember, ' akit leterített a rabló golyója, hogy mi lett a többiekkel, akiket rendes köznapi munkájukban zavartak meg a gonosztevők. Ezek a kérdések izgatták az öreg bankárokat és az ifjú bankfiakat egyaránt. Azóta elhantolták a meggyilkolt bankigazgatót, a kartáraak példátlanul meleg rokonérzése mellett ós a haramiák közül is börtönben ül már kettő s talán holnapra a harmadik is oda kerül. És most jön a védekezés, a tanulságok levonása, nehogy újra megismétlődhessék fényes nappal a példátlan merénylet. Már az újpesti rablás után megindult a mozgalom, hogy a bankokban lőszereket kell összehordani ós fegyvert kell adni a banktisztviselők kezébe. Több pénzintézet okult is a borzasztó eseten ós nyomban beszerezte a revolvereket. Az akció azonban korántsem lett általános, mert a bankokban még az emberélet szereteténél is türelmetlenebb a pénznek szeretete és mikor az újpesti láz lelohadt, örültek, hogy a kasszában maradtak a pisztolyokra szánt forintok. A nagy közömbösséget egyebek között az is okozta, hogy vér nélkül dolgoztak a vakmerő rablók és még a kis Stern prakszi emelt feje sem hullott a porba. Akkoriban, mikor friss volt a borzalom, a hideg rázta össze még a kékhasu bankókat is a Wertheim mélyén, de alighogy a rablókat elfogták, a bankok újra büszke biztonságban érezték magukat. Jött azonban a fiumei eset és Karlsbadban, Osztendében, Gleichenbergben ós az összes többi világfürdőkön megcirógatta a borzongás, a gondtalanul üdülő bankigazgatókat. Újra I megindult a nagy hűhó, kezdték csörI tetni a fegyvereket ós most már csaki ugyan hódítani kezd az általános fegy• verkezós gondolata. A budapesti főj kapitányság gondoskodott róla, hogy ezúttal ne vegyék tréfára a dolgot a tisztelt direktor urak. Bizalmasan közölte az összes pénzintézetekkel, hogy a rendőrség nem vállalhat felelősséget bizoj nyos orosz terroristákkal szemben, akik beözönlőnek a fővárosba. A terroristák a birtokod a gyermekeidnek ugy, ahogy átveszem, vissza fogom juttatni. A szegény fuldokló kapott a látszólag kedvező ajánlaton, nem gondolva azzal sem, hogy jóhiszemű hitelezőit igy kijátszani, nem egyezik meg a be : csülettel s csak azt látta, hogy előtte a pusztulás s ez az utolsó szalmaszál, melybe még belekapaszkodhat s menekülhet az árból. A furfangos szerződés elkészült s annak rendje és módja szerint hitelesíttetett. Szakáll talán akkor éjszaka aludt hosszú idő óta először nyugodtan, pedig soha sem volt több oka a nyughatatlanságra. Mikor aztán a perek lefolytak s a hitelezők vagyon hiánya miatt elutasittattak, Szakáli nagy hálálkodással ment sógorához s megköszönve az arany tanácsot, kérte, hogy most már adja viszsza a szerződést s ezzel a birtokot is. Ámde H. nem igy tervezte s kedves sógorát, mint őrültet, aki elfelejtett elleniratot venni, egyszerűen kidobta lakásából s miísem akart arról tudni, hogy valamit visszaadjon abból, amit ő jogerős szerződés alapján megvett! . . . Szakáll igy teljesen szárazon maradt s a szó szoros értelmében földönfutóvá lett Most kezdett már ószretérni, ámde hiába kísérlett meg mindent, segíteni nem lehetett. A szomorú vég az lőn, hogy az egykor milliómos ur, aki oly könnyelműséggel szórta egykor minden nemesebb cél nélkül az ezreket, aki sem nagy, sem vendégszerető házat nem tartott; aki senkivel jót nem tett, csak az őt kiszipolyozó hitelezőkkel, kénytelen lett kereset után nézni, de miután semmihéz sem értett, állást nem is kapott, hanem az orfeumokban jegyszedő lett egy-két forint napidíjért, i Később az akadémiába, illetve az aka! démia előszobájába került szolgának, i ahol csekély borravalóért szedegette el | egykori uri ismerőseinek felső ruháját, ! botját; végre gróf Bethlenhez, egy beteges agglegényhez került inasnak s ott áldozhatott tisztaság iránt való szenvedélyének. Ezen utolsó stációjában gyakran fordult hozzám, egykori praktikánsához, segélyért, mert beteges volt s nem tudta a patikai költségeket fedezni. Küldtem neki, sőt egyszer gyűjtést is rendeztem régi ismerősei között, mert barátai nem voltak, s az eredményt felküldtein neki. Szerencséjére ezután csakhamar meghalt s rajtam kivül mindenki elfeledte már. Hűség. Irta: E. M. Pasquali. Borús őszi alkony. Giorgetta izgai tottan néz le az utcára az ebédlő ablaktáblája mögül, amelyet hevesen csapkodnak az esőcseppek. Valakit vár. Türelmetenül. Elárulja arcának kifejezése. Végre boszusan megfordul, felcsavarja a villanyoslámpákat s könyvet vesz elő, majd megnyomja a csengő gombját, a pamlagra heverdik. — Teresa — fordult a belépő szobaleányhoz — Bizonyos vagy benne, hogy az ur távozása előtt nem hagyta hátra, hogy hova megy ? — Egészen bizonyos — feleli moI rogva Teresa. No akkor mehetsz ! Felnyitotla a könyvet. Fogazzaró „Szent"-jót olvassa. De csakhamar félrebobja. S az ajtóhoz siet: — Teresa! Teresa ! — Jövök már! — Mond meg csak, mialatt én távol voltam, ithon volt az ur ? — Igen. — Miért jött haza? Mit csinált. — Átöltözött. Esti ruhába. — Ah! És mit szólt? — Semmi.tDe nagyon jókedvű volt. A gomblyukába egy szál rózsát tűzött s mielőtt elment, végiglocsolta magát a nagyságos asszony parfümjével. — Hm .. . Teresa, hol van az ur ruhája amit levetett. — Tessék ? — Ne feleselj! Tedd, amit parancsolok. Teresa fejét csóválva távozik. Giorgetta szemébe pedig könyek gyűltek. — Ah asszony van a játékban ! Megcsal ! Bizonyos, hogy megcsal! Az ón kedvemórt sohasem használt illatszert s nem tüz fel virágot... És mégis, nem hiszem... nem hihetem... Karcsú ujjaival lázasan kutatja át az előhozott ruhát. Tudja, hogy helytelen amit tesz, de végve is, a feleségnek jogai is vannak. — Vasúti jegy... tagsági jegy. .. olaszbank.. . semmi.. . ab... Illatos levélke akadt a kezébe. Habozva bontja széjjel: „Ma este rendezd ugy, hogy velem ebédelhess. Forró csókkal várlak, Paulette". Giorgetta felsikoltott, maid egész testéaen remegve, hangos zokogással ha- | nyatlott, a pamlagra. — Óh a nyomorult! Ki tudja hányszor csalt meg négy évi házaságunk alatt! I S hogy játszotta a gyöngéd szerelmes férjet! Megcsalt! Engem ! Akit ugy szerettem ! Ugy biztam benne! A nyomorult. Most felugrik. S a tükör elé lép. — Eh, nem érdemli meg, hogy a szemeimet vörösre sirjam miatta. A képmutató ! Egy szavával, egy mozdulatával sem árulta el, hogy megcsal ! Engem ! Fáradtan ül le s ismét előveszi könyvét. Most belép Teresa. — Későre jár, nagyságos asszony. Már kilenc óra. Nem kiván enni valamit? — Enni ? Ebben a lelki állapotban ? Készíts elő mindent a lefekvéshez. S e ruhákat vidd vissza az ur szobájába. Egyszerre felhangzik a kapu csengője. — Szaladj ! Nem hallod ? Szaladj hát! Talán az ur érkezik. Nem ő jött. — Az az ur van itt, akit a nyáron a fürdőben tetszet megösmerni. — Ah ! Signor Andrea Quadrelli! Bocsásd be — ós Giorgetta idegesen simítja végig felborzolt haját. Elegáns fiatal ember lép be. — Mi baja ? Mi történt ? — Miért? — Látom, hogy sírt. Elárulják a szemei. — Miért sírtam volna? — Azt már nem árulják el a szemei. — Nem látta a férjem ? — De igen. Említette, hogy fontos ülésre megy este, hát eljöttem, hogy ne unatkozzék. — Ej, tudja hova ment? Egy Paulette nevű hölgyhöz, akit imád s akivel megcsal. — Ej, Giorgetta !
