Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-01-31 / 9. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY főre tehető tömeg várta a szavazás megkezdését. Seiler főszolgabíró először a közgyámi állás betöltésére nyitotta meg a választást. Kijelentette, hogy,a pályázók közül három : S z u 1 i m á n Ákos, S z om o r a Tivadar és Povázsay Zsigmond visszalépett a jelöléstől. Igy tehát csak Németh Lajos és Hrabovszky Pál maradtak. Harsány éljenzés hangzott fel mindkét név említésénél, de a Németh-párt éljenriadala mégis hatalmasabb volt, ugy hogy már ebből következtetni lehetett a választás kimenete lére. Közben névszerinti szavazást kérő ivet nyujiottak át a főszolgabírónak, ki erre elrendelte azt. A szavazás két helyen történt. 1-től 1538-ig a végrehajtók szobájában, 1539-től végig pedig az adószedők szobájában. AzI. szavazat szedő-bizottság elnöke Haan Béla, a II. szavazatszedő-bizottságé pedig dr. S a i 1 e r Vilmos, elnökhelyettesek T a rd o s Dezső dr., Kocziszky Mihály és U h r i n Pál lettek, mig a jegyzői tisztet községi hivatalnokok látták el. Mindjárt a szavazás megkezdésekor nagy erővel nyomult fel a Nómethpárt, ugy hogy a Hrabovszky-pártiak csakhamar lemaradtak. A különbség egyre nagyobb lett, mert Németh Lajos szavazatainak száma rohamosan, Hrabovszky szavazatainak száma pedig csak lassan emelkedett. Végre is 10 óra 50 perckor Hrabovszky visszalépett. Ekkor már Németh Lajosnak közel 300 szavazata volt, mig Hrabovszkyra alig voksoltak ötvenen. Seiler főszolgabíró erre lezárta a szavazást és újra az udvaron csoportosuló polgárok közé sietett a másik két választás megejlésére. Ezek már simábban mentek. Gyámügyi esküdtté nagy szótöbbséggel Darabos János, tanügyi esküdtté pedig S z u 1 i m á n .akós kiáltatott ki. A választás megejtése után a közgyűlés tagjai visszatérték a nagyterembe, hol a megválasztottak közül kettő, Németh Lajos ós S/.uiimán Ákos letették a szokásos hivatalos esküt a főszolgabíró kezeibe. A távollevő Darabos Jánostól hivatalos helyiségében fogja kivenni az esküt a főszolgabíró. # Darabos János, a megválasztott gyámügyi esküdt, betegségére hivatkozva, Seiler Elek főszolgabírónak bejelentette, hogy a gyámügyi esküdti állást nem fogadja el. Vezérkedési láz. - Budapesti levél. A jó ég tudná megmondani, mi ütött most a függetlenségi pártba ? Valami gyanús fejetlenség tapasztalható. Vagyis inkább lehet ezt sokfejüségnek nevezni. Mindenki, aki csak tudja, hogy egyénisége nyom valamit a latba : vezéri babérokra pályázik. Eddig ugy tudta az egész ország, hogy a függetlenségi pártnak van egy teljhatalmú vezére : Kossuth Ferenc, aki után mindjárt az ő szintén mindenható adjutánsa, Apponyi következik. E két nagy politikust tartotta eddig a közvélemény a hatalmas párt mozgató erőinek. Most egyszerre megváltozott a világ. A bankkérdésben sokan - adják a bankot. Legújabban három név szerepel különösen, a Justhé, Ugroné és a Hollóé. Ezek az urak ugy találják, hogy mostanában keveset beszéltek róluk. Muszáj hát valami kis kavarodást csinálni. Jusíh tehát kuruckodik. Ugrón a kontráját csinálja, Holló pedig a kettő között vacillál. Mikor a párt igazi vezérei előtt tisztelgésre jelennek meg testületileg a függetlenségi képviselők: ők is ott vannak, ők is biztosítják tántoríthatatlan szeretetükről mind a kettőt, de azért sokkal jobban érzik magukat mikor a parlamenti folyosó valamelyik sarkában összegyűjtik szorosabban vett párthiveiket és fejtegetik a szőnyegen levő nagypolitikai problémákat, halkan ugyan, de ugy, hogy fülükbe jusson az úgynevezett „illetékes tényezők"-nek. Fölséges mulatság is a folyosói eseményeket szemmel tartani különösen azoknak, akik belátnak a kulisszák mögé is, ahol Holló Lajos áll, mint fő-főrendező és olyan rendezői művészettel, hogy a kis, vidéki színpadok „tömegjeleneteit" is megszégyenitheti. „Nyüzsögtet" már napok óta tizenöt-husz embert, akikkel sikerült olyan, bankmozgalom látszatát keltenie, mintha abban a függetlenségi párt harmadfélszáz tagja vett volna részt. Amiközben Kossuth, Apponyi — sőt Wekerle is! — komolyan dolgoztak a függetlenségi párt elvének lehető érvényesítésén, aközben igazán nem ezeken az urakon múlott, hogy hangos lármájukkal mindent el ne rontsanak, aminthogy sikerült is elrontaniok a már-már kínálkozó katonai kiegyezést, csak azért, hogy a fúzió meghiúsuljon és esetleg megüresedjék egy-két miniszteri szék, leginkább a belügyminiszteri, amelynek kívánatos voltát sok-sok főispánság is fokozza. Szerencse, hogy Hollóéknak ezt a „tömegnyüzsgését sem Kossuth, sem Apponyi nem vették komolyan. Justh pedig amilyen óvatos volt eddig, olyan nyilt lett mostanában. Eddig a folyosói elmésség már-már a mesebeli óvatos medvéhez hasonlította, amelyik Gyertyaszentelőkor kibújik odújából az időt kémlelni s ha nap süt, visszabuvik, de ha zimankós, szeles az idő, nyugodtan nekivág az erdőnek, mert az már a tél utolsó dübörgése, mely nem tudja feltartóztatni a tavaszt. Most már nem óvatos többé a medve. Zimankós, zivataros az idő, tehát zúg, morog, keresi a zsákmányt, mintha mondana, kit egyek meg. Legjobban szeretne ő is Hollóval együtt egy-két minisztert megenni és helyükbe csücsülni. Ezért vezérkedik, ezért kuruckodik az elnök. Hollóék meg gondoskodnak róla, hogy a haragos kuruc valahogyan meg ne juhászodjék. Az ünnepi szünet alatt a pártkörbe csak ők jártak fel és elhitették Justhtal, hogy az egész párt minden reménységével őreá néz és hogy Kossuth meg Apponyi ingadozásával szemben ő az egyedüli szilárd szikla, melyen az önálló bank felépülhet. Érdekes azonban, hogy Justh zsörtölődését és vezérkedését nem veszik komolyan a miniszterek. Wekerle pláne szereti Justhtot. A napokban például igy nyilatkozott róla: — Nagyon szeretem Justhtot. Véle akár fát is hagynék vágatni a hátamon Kossuth is szereti Justhtot, mert tudja, hogy zsörtölődése mögött erős magyar sziv dobog. Szóval jó gyerek. Óvja is nagyon attól, hogy valamiképpen nevetségessé váljék, amihez pedig időnként igen közel áll. Bécsi audienciája előtt is felküldötte államtitkárját, Szterényit, rávenni az udvari köröket arra, hogy valamiképen ne kicsinyeljék le Justh Gyulát, inert az ö referádája nemcsak politikai súlyánál, de azoknál fogva is, akik mögötte állanak, rendki vül jelentős és megszívlelendő. Az igazi vezér tehát igy gondoskodik az álvezérről, dacára annak, hogy sok borsot tört ujabb időben az orra alá. Nem igy tesz ám a harmadik vezérkedni vágyó : U g r o n. Ő ugy előtte, mint utána hibáztatta Justh kihallgatását, mert nem találta helyénvalónak, hogy Kossuth és Apponyi után mást is meghallgasson a király a függetlenségi párt álláspontjáról. Ezt nyíltan hangsúlyozza most is s a folyosói kis alakok élénken helyeselnek neki — mikor nincs a közelben Justh. Ha véletlenül megjelenik, elnémul a helyeslés moraja, széles, alázatos mosolyok jelennek meg az ajkak körül, mert hát, kérem, ki tudja, hátha mégis Justh a jövő embere ! ? ... Békéscsaba lótenyésztése. Egy gazdáinkat érdeklő fontos ügy Nem mi mondjuk, hanem illetékes körök állapították meg teljesen hitelt érdemlőleg, hogy Békéscsaba még nem régen is hires lótenyészete az utóbbi évtized alatt fokozatos hanyatlásnak indult, amelynek okai éppenséggel nem a közlegelők hiányában keresendők, mivel azok régen megszűntek, hanem egyéb olyas dolgokban, amelyek inkább a lóanyag értékesítésével állanak szoros kapcsolatban s gazdáinknak a kedvét egyre inkább elvették a tenyésztéstől. Végtelen ártalmára, kárára és hátrányára vált aztán lótenyésztésünknek az is, hogy gazdáink nemesebb fajtájú és jobb lovaikat, csikóikat nem tudták megfelelőleg értékesíteni, mert a közvetítő kereskedelem, a szenzálok elzárták előtte az utat, amit leginkább az bizonyít, hogy az utóbbi időben már alig vásároltak a katonaság részére közvetlenül a gazdáktól lovakat, hanem ezt a lókereskedőktől vették át a bizottságok, aminek természetesen az volt a következménye, hogy a haszon is a kereskedők zsebébe jutott. Másik következménye pedig az lett, hogy a gazdák kedve elment a lótenyésztéstől s ezt n a téren beállott a most már tagadhatatlan és nyilvánvaló hanyatló s. A Vármegyei Gazdasági Egylet ismételten felirt a kormányhoz, hogy a hadsereg lószükségletét közvetlen a tenyésztőktől szerezzék be s néhány év óta tényleg a gazdáktól vásárol a katonai lóavató-bizottság. Most azonban az a sajnálatos körülmény áll fenn, hogyha nagyon kevés a jó anyag, ami fel iesz vezetve. A gazdák egy része nincs is értesülve az ily lóvásárlásról, aki pedig van, azzal már előzőleg megállapodott a katonai lóvásárokat kisérő kupec a fizetendő árral s igy a többletet nem a gnzda, hanem a lovat felvezető kupec vágjH zsebre. Általánosan panaszkodnak Békésvármegye lóállományának hanyatlásáról. Évekkel ezelőtt, mikor a harmadik ménteieposztály Mezőhegyesről kihelyeztetett Békéscsabára, remélték, hogy a községnek a ménvá asziás közeltbbre esik, a tenyészirány is javulni fog. A községek ki is választanak méneket, csakhogy a ga?dák mindig oly mént választanak, melynek tábláján 4—5 koronánál nagyobb dijat nem olvasnak. A kisgazda nem akarja belátni, hogy 12—20 koronás méntől oly ivadékot nyeihet, hogy a kiadott összegnek tízszeresét is behozhatja. A hanyatlásnak igazi oka ez, és azonkívül a magánkézen levő mének. A kisgazda inkább az ilyeneket keresi fel. Egyrészt az olcsóság, másrészt a közelség miatt. Békéscsabán például a lótenyésztőknek a méntelepen kilenc mén áll rendelkezésükre s azok közül csak négyöt mén lesz teljesen igénybe véve. A mulandóságra figyelmeztette őket. Gondolatuk önkéntelenül is visszatért a tiátuk mögötti házra, a benne lakójára, i nagybeteg tanítóra. Elszorult a szivük, 'éltek a halálra gondolni. Szótlanul megindultak, bandukoltak hazafelé. — Szegény gyerek — mondta sóaajtva, köszöntésképen a kisbiró, amiior elváltak. — Szegény asszony — egészítette ú a gondolatot a harangozó. — Én Istenem, de nebéz is a világ sora, — mondotta magában többször s az öreg, amikor nyugodni tért. A tanitóék háza körül pedig már itt leskelődött a halál. A beteg az ágyban feküdt, felesége iz ágy szélén ült kisirt szemekkel s örülgette, simogatta a beteg verejtékes lomlokát. A fiu künn, a kerítés mögött :irt, hallotta is, meg nem is a beszélgeőket. A fájdalom lekötötte minden gonlolatát. Amikor erőt tudott venni magán elhagyta a sirás, benyitott a szobába. Az apa szólni szeretett volna még a iához, de nem tudott, csak könyezett. Sokáig elnézte a fiát, aztán képzeletéin nőni látta. Látta, miként bontakoik ki az ifjúból mindaz, ami nagygyá, rőssé teszi. Látta a munkában megdzett embert, akit a dicsőség fénye aayog körül. E fény körében ott látta Idaián az anyát, az elhagyott özvegyét, .assan-lassan a szép gondolatok elrinatták, elűzték a gondot, arca kiderült, íosolygott, megnyugodott. Hosszú órákon át el voltak igy zótlanul. Az anyát is, a fiút is elvitték ondolatai messze előre ós megboradva nézték a jövő képét. Hasztalaul kerestek vigaszt, fájdalmukra nem )tt mas enyhülés, csak a tarka, de jpke álom A fájdalomtól, a sok sírástól eltudtak mind a hárman. Másnap szomorú reggele volt a Domb falunak. Az öreg harangozó fájó szívvel szólaltatta meg a lélekharangot s már az egész falu tudta, kinek a lelke szállt el örökre. Az emberek sajnálták, az asszonynép, meg a gyerekek megsiratták a derék kántort. ... Ez akkor volt még régen, nagyon régen .. . Azóta sok víz folyt le a Tiszán. A kántor fiából, Csendes Bandiból, embernyi ember lett. A sors messze elvetette szülőhelyétől, Domb falutól. Nem látták apja temetése óta. Pedig akkor még gyerek volt, alig husz éves. Be sokszor gondolt vissza arra a kis poros fészekre. Emlékében ott éltek a régi alakok : az öreg harangozó, meg a kisbiró Mintha most is hallaná a beszélgetésüket. Egész szivével, egész lelkével vágyakozott ki a zajos fővárosból, az egymást lökdöső emberek töme! géből a falu csendes, békés lakói közé. — Talán most is beszélgetnek a | faluban, ott a mi házunk előtt, ugy, j mint akkor, — beszélt magához. Jól i esett lelkének elmerengni a mult emlékén. -- Elmegyek ! — kiáltott fel határozottan. — Hiszen már elmentem volna, átszőtte tovább gondolatait — csak olyan messze ne lenne. De sok pénzbe jön. Egyszer az egyik gyereknek kell cipő, vagy ruha, egyszer a másiknak. Mindig van valami. De most elmegyek. Meglátogatom a kis falut, a régi házat, megnézem az apám sírját. És a nagykomoly ember, Csendes András fővárosi tisztviselő, mint valami ábrándos pyerek utazott el szülőfalujába. Az uton mindenfele gondolat megfordult az agyában. Boszankodva gondolt a lármás fővárosra, a lelketlen lakóira és irigyelte a falu egymást tisztelő és szerető embereit. — Milyen rövid is az élet ós milyen hosszantartó sok benne a fájdalom. Milyen csúnya, léha ez a nagyváros. Hogy siet, rohan itt ember ember eló, hogy mutat szeretetet, gyűlöletet, ahogy érdeke kívánja. Hogy dobálja becsületét, piszkítja jellemét, önérzetét, hogy csinál üzletet a szivből, hogy ön/ő célját elérhesse. És ha az évek száma összetorlódik, hogy roskad össze a mult bűneinek súlya alatt. Mennyivel tisztább is, szebb is a falusi élet. Igy szőtte gondolatról-gondolatra, kópről-képre a gondtalan gyermekvilágból megmaradt emlékeit. A vasútállomásnál kocsira ült. Már jó alkonyatfeló járt az idő, a Domb falura ráborult a csendesség, amikor a kocsija berobogott. Alig ismert a falura, alig találta meg a régi házat. Milyen nagy változás esett ebben a kis poros fészekben. Móg a templom sincs a régi helyén. A régi tanitóház, ahol ők laktak, ahol a haldokló édesapja fájó zokogása tépdeste a szivét . . . most zajos korcsma. Istent, embert káromló, duhajkodó legények tanyája. Micsoda nem várt, szívszaggató, kegyetlen kép ez. Képzeletében hol a haldokló atyját, korcsmát látta, hol az apja nehézkes, fájó zokogása, hol a káromkodás hangja ütötte meg a fülét. A hatalmas, erős ember szivét megkapta a fájdalom s zokogva borult a kerítésre. Sírt keservesen, mint egy gyermek. Előtte a padon üldögélve durválkodtak, vihogtak a legények. Nem a régi emberek, nem a régi hangok. Nem akarta hallani őket. Az élet gondjai között is megőrzött, szeretettel ápolt emlékeit is széjjel tépte ez a kép. A város lakóit nem szerette, itt hitte, a józanságot, a boldogságot a faluban leli. Itt sincs. Hát hol van ? i Egy csalódással, egy fájdalommal megint többje van. Visszavágyott övéihez, a tülekedő nagy városba. A tavaszi szél fütyülve, a fák remegve temették a telet ... a multat.. az életet . . . Most, hogy utána beszélgetnek a falub in, azt mondják a gyerekek, a nagy emberek : - Egy idegen bolond ur járt erre, aki sirt a korcsmánál. Messina. Irta: Verner Lásaló. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Ezelőtt három évvel voltam Messinában Útitársam jó ismerőse ennek a lapnak is, ámbátor csak a negyedik oldalon kéri a köhögő, a rekedtségben szenvedő olvasókat, hogy csak azt a pemete-cukorkát vegyék meg, a mire ez a szó van irva : Réthy. Réthy Bela békéscsabai gyógyszerész volt az útitársam, a legjobb ós legszellemesebb emberek egyike, a kiket az életben megismertem. Egy Lloyd-ieherhajón indultunk el. A szőke Adrián mentünk ós a rozonga, öreg Adrián ültünk. De mindkét Andria jól viselte magát, a tenger is, a hajó is. Az alatt a hat nap alatt, a mig a kirakodó-berakodó hajóút tartott, a tenger oly szép sima volt, mint egy fiatal leánynak márványkarja. Ezek a teherhajók nem távol a partoktól igyekeznek céljuk felé, igy Barletta, Molfetta, Ritontó, Bari és egyéb, a füszerkereskedők előtt ismeretes datolyaés mazsolaszállitó exporthelyek ugy tűntek fel egymás után, mint a színházi hátsó függöny képeivel. Legtöbb ebből a szép képből az azúrkék ég, melynek peremén a kis olasz városkák kupolás házai ugy festettek, mintha festő kanyarította volna oda őket.