Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-06-27 / 51. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 51-ik szám. Vasárnap,junius 27. BEKESME&YEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElrOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre Ö kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbelDI is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A mindennapi kenyér. Békéscsaba, junius 26. Sokat panaszkodnak ujabb időkben a lapok s velük együtt a nagyközönség, hogy a drágaság elviselhetetlen s szinte ijesztően fenyegeti éppen azt a néposztályt, amelyik utalva van arra, hogy a piacról szerezze be élelmi cikkeit. Nagyon téved azonban emellett az, aki ebből kifolyólag arra a következtetésre vetemedik, hogy a szokatlan drágaság egyszer, végre-valahára a nyerstermelő igazi érdekeit érinti, meggazdagodását, előmenetelét juttatja előtérbe. A most meglevő mezőgazdasági viszonyok egyébként nem uj dolgok az azokat mélyebben figyelők szemei előtt s éppen ez a legnagyobb baj, hogy akkor például, mikor a buza ára 10 — 12 koronán állott, a prima lisztet 20—24 fillérrel fizette a fogyasztó, mig ma, a majdnem háromszoros árak mellett, megint csak száz százalékkal fizeti feljebb a nyerstermények áránál. Színtiszta igazság tehát, hogy a viszonyok akkor éppen olyan betegesek voltak, mint ma, azzal a különbséggel, hogy akkor még a hitelviszonyok voltak valamivel kedvezőbbek a mostaniaknál, azonban a közgazdasági helyzet aránytalan kihasználása a termelő és fogyasztó terhére éppen csak ugy meg volt, mint ma meg van. Ez a kímélet len módon való, mondhatnánk: zsarnokoskodása a közgazdasági dolgok intézőinek és mozgatóinak, éppen olyan egyeduralommal működött közre a gyengébb elemek tönkretételében, mint ma s az irányító erők épp oly hallgatag vették tudomásul a vajúdást és nyüglődést, mint ma. Vájjon ki mondaná meg, hogy harminc eltelt esztendő alatt a nyerstermelés százalékokban milyen hasznot hajtott a termelőnek és milyent hajt ma, mikor az árak horribilisek ugyan, de nincs szikrányi termeivény se, amit a piacra vihessen ? A monopolizáló hatalmat kezében tartó nagy tőke ma is, mint mindig, gyarapítja önmagát anélkül, hogy az ország közgazdasági politikájával egy cseppet is törődnék. Az időjárás következtében remekül fejlődhetik a termés, az árak még sincsenek csökkenőben s ezt ma természetes és egészséges állapotnak tekintjük* Pedig nagyon is természetellenes 'és beteges szimptoma ez. Majd látni fogjuk az idén is, hogy a kistermelő milyen árban fogja ellicitáltatni a termését aratás táján és utána, és hogy a most felhajtott árak mennyit fognak javítani az ő és a fogyasztó közönség közgazdasági, közjóléti helyzetén. Igazán szerencsétlen ország ez a mienk, amelynek még a közgazdasági helyzete sem az övé, mert még az is erősen le van terhelve, be van táblázva. Hol a mentőeszköz ezekkel a jelenségekkel szemben ? Sok járatlan közgazda az efféle abnormitást állandóan a válságos politikai helyzetre tólja, holott ez a körülmény se nem emeli, se nem ejti le a búzaárakat, sőt az sem áll a kormányférfiaknak módjukban, hogy a jó, vagy rossz termést regulázhassák, mert az országnak többékevésbbé jót akart és akar valamennyi. Az ilyen közgazdasági mizériáknak tehát másban kell gyökeredzniök, rajtuk kivül álló momentuózitásokban. Jó lenne, ha utána néznénk s mielőtt válságot válságra halmoznánk, törődnénk inkább hazánk egészséges közgazdasági és jóléti helyzetével, mert igy már soká'nem tarthat. A kibontakozás. - Budapesti levél. — Olyan zür zavaros káosz terjeng még most is a politikában, hogy a becsületes zsurnaliszta valósággal kétségbe van esve. Hamletként kell töprengenie a fölött a nagy kérdés fölött, hogy mit irjon és mit ne irjon meg ? Aki publi cisztikával foglalkozik, aki politikai rovatot vezet, szinte idegessé lesz márAlapos véleménynyilvánításra, elfogadható fejtegetésekre alkalma nincs. A kombinációk óriási seregéből, melyek között egyik valószínűtlenebb a másiknál, nem lehet kiválasztani egyet sem, melylyel szemben akár pro, akár kontra állást lehessen foglalni. Még címeket is nehezen lehet találni. Egyik nap eseményei annyira hasonlítanak a másikéihez, hogy az újságírónak minden fantáziáját össze kell szednie a cimek keresgélésénél. Egyesek aztán nem sokat törik a fejüket. Állandóan ugyanazt a címet használják. „A válság" és „A kibontakozás" szerepelnek legtöbbször. Most én is ezt a stereotip címet használom, mert biz' Isten, nem találtam másikat". A kibontakozásra vonatkozó tervek között legújabban egy igen érdekes uj terv merült fel, a Kossuth Ferencé. Véleményünk szerint ez a megoldás volna a leghelyesebb. Az uj érák bekövetkezése mindig bizonyos fokú megrázkódtatással jár, aminek a mostani viszonyok között nem volna célszerű dolog kitenni az országot. Ugyanezért a komolyabb politikusok nagyon szeretnék, ha Kossuth tervének, ha csakugyan létezik ez a terv, meg lehetne nyerni a parlamenti pártokat és a királyt. A terv lényegében a következő: Kossuth a kibontakozást a mai koalícióval képzeli, ennek pártsoraiból vett kabinettel, melynek a folyó állami és igazgatási szükségek ellátásán kivül csakis a választójogi reform megalkotása lenne, még pedig sürgős feladata. Minden függő dolog továbbra is függőben marad ; a választójogi reform az Andrássy tervezete, vagy legalább is annak gondolata szerint alkottatnék me^ s ezután választás következnék, még pedig az uj törvény alapján. Ez az uj népképviselet képviselné a függőben maradt dolgok eldöntésénél a nemzeti akaratot. A kalandos és felháborító tervek közepette ez a terv mindenesetre épkézláb került fölül s hogy lehet-e belőle valami, az főként a pártokon fordul meg, amelyek ez elgondolásban érdekelve vannak. Igazán nem követnének el a pártok hazafiasabb cselekedetet, mintha ehhez a tervhez hozzájárulnának. Ez remélhető is, mert Kossuth tiszteletreméltó egyéni és politikai qualitásait a koalizalt pártok mindegyike nagyra becsüli. Még legtöbb alattomos ellensége s ját pártjában van, hol a csütörtöki politikai jelentőségű pártvacsorát is meg akarták zavarni egyes frakciók. Furcsák ezek az emberek. Mikor nincs olt a vezér, folytonosan handabandáznak, hogy igy, meg ugy cselekszenek ha ez, meg az meg nem történik, és mikor a vezér megjelenik, rögtön megfagy a kuruckodás, éljenzés tölti be a termet és lelkesen tüntetnek a „párt egysége" mellett. Valósággal azt a közmondást juttatják eszünkbe, hogy: „ha a macska nincsen otthon, cincognak az egerek". Érdekes az is, hogy a „nemszeretem" embereket, a gerinces politikusokat, szeretnék már skartba tenni. Különösen kettőről, Apponyiról és Andrássyról terjesztik nagy buzgalommal és előszeretettel azt a hirt, hogy vissza fognak vonulni a politikától. Pedig egyik Békésmegyei Közlöny tárcája. Nyár. Ne gondolkozz arról, Hogy mi lesz a véged, Örülj neki, ha a Holnapot megéred. A jövőbe látni Nem adatott nékünk, Ne gondolkozzunk rajV, Örüljünk, hogy élünk. Bolond, ki pókot néz A virág kelyhébe — Bolond, aki nyáron Rágondol a télre. Vértesy Gyula Koldusfiú. — A .Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta : Komlódy János. Gyárfássy Géza, a fiatal újságíró, éppen most jött haza. Az éjjeli munka után fáradtan, kimerülten. Ledobta gyorsan a felső kabátját, aztán a kályha mellé állott, hogy egy kissé fölmelegedjen. Egyébként valami jó kedve volt. Észrevette ezt az öreg Bálint is (a szolga). Táncolva járkált fel s alá a szobában, szórakozottan, fütyürészve. Mikor aztán abba beleúnt, rágyújtott egy cigarettára, beleült egy nagy karosszékbe a kandalló mellé, aztán nézte a füst kavarodását. Ugy találta, egészen jó igy. Jól esett az első fűtés mellett ugy elgondolkozni, ugy elábrándozni, ahogyan egy szerelmes iró tud — szokott. Sokáig elüldögélt ott; lassan-lassan leragadt a szeme. J A kandallóban is már csak a zsarátnok pislogott, aztán az is elaludt, kialudt... csöndesen ... * Valami szépet álmodhatott Gyárfássy Géza, mert kacagással ébredt, mint a gyermek, a kis leány, mikor este bölcsőjébe veszi kis cicáját és azt hiszi, hogy még reggel is ott van mellette. — Itt vannak a levelek, nagyságos ur, — szólt az öreg Bálint s letette az Íróasztalra. Aztán megállt, pöndöritett egyet hosszú, szőke bajszán. Várta a parancsot. — Fütsön be, Bálinti Ma megint hideg van. -r— Ősz lesz mán, nagyságos ur ! — azzal kiballagott az öreg. Gyárfássy pedig leült az Íróasztal mellé. Irt sokáig, gyorsan, nagyon gyorsan. Kivörösödött belé az arca. Aztán mikor megvolt, megcsókolta. Ki tudja, mi volt abban a levélben? Talán az álma ? .. . Kacagott is rá egyet... aztán széttépte. — Ez nem jó. Szebbet, jobbat írok néki. Újra elővett egy másik levélpapírt, azt is tele irta ... azt is megcsókolta. Azután homlokára tette a kezét, lehunyta a szemét ós akkor elrepült a szive az imádság szárnyán oda, ahová azt az álmot irta, oda, ahol még most nyílnak rózsák, oda, ahol még nincs olyan hideg, mint itt ebben az ő hideg, üres legényszobájában. Elrepült a szive az imádság szárnyán a kicsi Margithoz . . . — Hozom az ujabb postát, nagyságos ur. — Jó, jó, csak ne zavarjon most, Bálint. — Csak oda csúsztatta azért az öreg. Eljegyzési kártya volt. Megszédült Gyárfássy, mikor azt j meglátta — nagyon. Feljajdult legbelsőbb gondolata, zokogott a lelke. Margit, Margit, te kis szőke Margit ... te kis buta, aranyos, csúnya Margit. A kártyán ez volt: OYENES MARÓIT ÉS KARDOS LORÁND főhadnagy JEGYESEK — Bálint, hozza be a táskám, utazom. • Maga sem tudta Gyárfássy Géza, hogyan jutott oda, csak azon vette magát észre, hogy ott van a Gyenesék szalonjában Margittal együtt - egyedül. Margit még mindig az volt, aki ezelőtt; ugyanaz a nevető, kacagtató, fiatal gyerek. Géza egészen más. Nem az a jókedvű, álomszövő, nótaszivü ember, hanem egészen más. Egy szárnyatépett, csalódott semmi. — Meséljen már valami szépet!? Ne búsuljon. Mi a baja ? De furcsa most maga, Géza! Nem tudott most mesélni Gyárfássy Géza. Sirni szeretett volna. Sirni tudott volna, de megfagyott a lelke. Sirni se tudott. „De furcsa is most maga, Géza" — ezen gondolkozott. Aztán maga is érezte, hogy csakugyan furcsa. Sajnálni való. De aztán egyszerre megeredt a nyelve, felmelegedett a lelke, megolvadt a szive. Halkan, suttogva mondott egy mesét; koldusfiuról, vándorgyerekről... akit megtépett a tövis, megsebzett a göröngy, akit kacagott a patak ... kicsúfolt a világ, de akit nagyon szeretett az erdő, a mezei virág, a jó Isten, meg . . . egy . . . még szegényebb, árva koldusleány. Itt aztán lehajlott a feje, elállott a szava, következett egy hosszú, , kínos perc. Akkor hirtelen felemelte a fejét büszkén, dacosan ós kacagott egyet. I — Géza! — szólt idegesen, megszeppenve a kis Margit. — Ne ilyet meséljen . . . ez . . . — Ez ... ez szép mese nagyon. Hallgassa csak tovább. A buta sors elválasztotta a koldusfiut a koldusleánytól. Pedig azok csak koldusok voltak, pedig azok szerették egymást nagyon. A sors. Az egyiket erre, a másikat arra sodorta, marta a világ. A világ. Ez a csúnya, förtelmes, irigy, hazug világ. De ... de mindig küldtek egymásnak csókot a szelek szárnyán, izenetet a madárral ... de mindig imádkoztak egymásért a jó Istenhez, de . . . de hiába ... A leányt később megszánták valahol. Felfogadták. Akadt egy másik szeretője, egy módosabb ... és a felesége lett . . a nyomorult. Szegény koldusfiu kereshette a ko'dusleányt . . . Szegény koldusfiu . . . szegény, szerencsétlen csalódott fiu . . . — Aztán megint kacagott egyet, de még keserűbben, de még hangosabban, mint az előbb. A koldusfiut. — Ne mondja tovább. Ez szép, csúnya mese. Hazug mese . . . De a kis Margit már meg volt babonázva. Oda simult Géza mellé és megcsókolta. Hiszen még most is szerette Gézát nagyon. Ugy, mint azelőtt, vagy még jobban. Aztán átkarolta a nyakát, a szemébe nézett ós azt kérdezte tőle: — Ugy-e maga az a szegény, csalódott, árva koldusfiu ? Ugy-e maga ? Tudom — Rám ismert? De én most nem vagyok olyan szegény koldus. Én most milliomos koldus vagyok. Én megtaláltam a koldusleányt. Ugy-e megtaláltam ? Ugy-e most is szeret ? — Szeretem, szeretem, nagyon szeretem. Megtalálta az elveszett bárányt. Aztán Ő suttogott egy kedves kis mesét. Pásztorfiuról, a bárányáról. A pásztorfiu elvesztette a bárányt. Sajnálta nagyon,