Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-27 / 42. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 42-ik szám. Csütörtök, május 27. BEKESMEGYE POLITIKAI LAP eiefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön EliOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbelül j

s. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szára 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel Ihelyben fizetendő. • NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Zűrzavar. Békéscsaba, május 26. A magyar politikai helyzet alig 'olt még valaha annyira élére állítva, nint most. A jövőre nézve teljes bi:onytalanság uralkodik. A remények, nelyet' e régóta húzódó válság kedvező megoldása iránt tápláltak az optinista hazafiak, lassan-lassan foszlaloznak. Csak egy a bizonyos. Az, íogy erre a sokat szenvedett, vérig i •anyargatott országra ismét szomorú íapok következnek. A nemzet legobbjai, akik most még a kormány szekerén ülnek, belefáradtak már az iralkodóval és a magyargyűlölő oszrák kormánynyal való meddő küzdeembe és szabadulni akarnak attól a erhes feladattól, mely óriási sulylyal lehezedik a vállaikra. Kivezető utat iem tudnak találni. Kísérleteznek ez>el is, azzal is, de az osztrákok gálád ijnzésen megtörik minden törekvésük. Vlég ha az osztrák kormány hajlandónak mutatkoznék is valamelyes engedékenységre a kibontakozás elősegítése érdekében : ott van a Reichsrát, mely könyörtelenül elsöpör minden kormányt, ha netalán hajlandó volna a magyaroknak valamelyes engedményt adni. Ilyen körülmények között teljes a zűrzavar. Senki sem tudná megmondani, mit hoz a holnap s a publicistára nem várhat más feladat, mint hogy a különböző kalandosabbnál-kalandosabb híresztelések fölött szemlét tartson. Két konkrétum áll a politikai helyzet élén. Egyik a legutóbbi minisztertanács, másik Wekerle bécsi utja. E két konkrétum körül csoportosulnak az összes kombinációk. A legutóbbi minisztertanácson úgynevezett „megbízható" forrásból szerzett értesülés szerint az összes miniszterek kijelentették Wekerlének, hogy e hó végénél tovább nem hajlandók lemondott miniszterek maradni, miért is tegyen a miniszterelnök Őfelségének előterjesztést végleges felmentésük iránt. A minisztertanács egyúttal konstatálta, hogy a kibontakozási akció, melyet a miniszterelnök magára vállalt: teljesen kudarcot vallott, ami szintén nyomós ok arra, hogy a kabinet állásától felmentessék. A függetlenségi miniszterek végül kijelentették, hogy ők egy esetleges uj kibontakozási akcióban, mely a koalicionális kormányzat fenntartására irányulna, nem hajlandók részt venni, Amennyiben e híresztelés igaz, ugy konstatálható, hogy a koalíció napjai meg vannak számlálva. Wekerle tehát most a kabinet meglehetősen erélyes határozatait vitte fel Bécsbe, amelyek a válságnak gyorsabb tempóban való lebonyolítását célozzák. Ily körülmények között talán nemsokára nagy meglepetésekre lehetünk elkészülve a politikában. Az a hir is el van terjedve meglehetősen határozott formában, hogy amennyiben a függetlenségi párt nem hajlandó engedékenységre, hanem továbbra is intranzingens marad: Kossuth visszavonul a függetlenségi párt vezetésetői és általában a politikai élettől. Ez aztán végképp betetőzné a zűrzavart. Különben budapesti munkatársunknak a válságra vonatkozó levelét elég érdekesnek tartjuk abból a szempontból, hogy ide iktassuk: „Az elmúlt héten a válság megoldási kérdéseiről nem annyira a pártkörökben, mint a lóversenytéren folyt az eszmecsere. Itt együtt volt az egész politikai világ, a beteg Kossuthon kivül. Egyik csoportban Apponyi Albert, Andrássy Gyula és Wlassics Gyula állottak. Apponyi vitte a szót s azt fejtegette, hogy mily káros a válságra a bankcsoport erőlködése a hatalomért. — Telelármázzák ezek az országot, — mondotta — hogy csak akarni kell és meglesz a nemzeti bank. Pedig annak felállítása lehetetlen, még pedig abból az egyszerű okból, mert a király nem akarja. Aztán nagyon naiv dolog azt elhinni, amit Justh Gyula a királyi audienciájóról szélnek eresztett. Józan észszel el lehet e képzelni, hogy a király, ha a függetlenségi pártnak akarja átadni a kormányzást, azt Juslhékkal és nem Kossuth és Apponyival fogia megcselekedni ? Andrássy Gyula gróf alig szólott közbe valamit e fejtegetésekre, csak fejével bólintgatott. Wlassics Gyula a Justh audienciájával kapcsolatosan egy adomával kedveskedett, Justh naivságára célozva: — Az egyszeri ember, mikor megengedték, hogy a királyi termeket megtekinthesse, még azt a kérdést is megkockáztatta: Talán a botját is bevihetné magával? Apponyi Albert gróf a válság teljes megoldását nem gondolja másképpen, minthogy össze kell hivni az országgyűlési s a nagy jiiggellenségi pártot ama kérdés elé állítani: valljanak szint s hadd lássuk, hányan vannak azok, kik a nemzeti bank azonnali felállítását akarják ?" A vármegye és a kataszteri kiigazítás, Nagy vita a megyegyűlésen. Wekerle pénzügyminiszternek a földadó-kataszter kiigazítására vonatkozó rendeletével hétfőn népes közgyűlésen foglalkozott Békésvármegye törvényhatósági bizottsága. A kiigazításra vonatkozó állandó választmányi javaslat körül igen érdekes és magas színvonalon álló vita fejlődött ki, amelynek alapját Kohn Dávidnak a vármegyei gazdasági egyesületben két izben tartott előadásai vetették meg. Az előadások nyomán szerkesztette meg Kohn Dávid a vármegyének a pénzügyminiszterhez küldendő és adatokkal bőven ellátott előterjesztését, mely ugy a vármegye hivatalos lapjában, mint a lapunkban is megjelent. A törvényhatósági bizottsági tagoknak tehát bő alkalmuk nyilt ezt a a fontos ügyet áttanulmányozni. Az állandó választmánynak ide vonatkozó javaslatát Kiss László tb. főjegyző, előadó terjesztette elő. A javaslat lényege az, hogy a törvényhatóságnak az egész vármegye területére nézve kérni kell a kiigazítást a szomszédos várm 5gyék hasolithatatlanul alacsonyabb — tehát igazságtalanabb — kataszteri tiszta jövedelmével való összehasonlítás alapján. Ezenkívül utasítja a törvényhatóság a községeket, hogy amennyiben szükségesnek látják, maguk részéről külön is kérelmezzék a kiigazítást. A javaslathoz elsőnek Siraonka György dr. szólott. Köszönettel tartozik az állandó választmánynak, hogy a közgyűlés figyelmét erre a fontos tárgyra terelte, de a javaslatot hiányosnak tartja, mert tartalmaz részleteket." Attól is fél, hogy a kiigazítást nem ugy kontemplálja a vármegye, hogy a kisembereken segítsen. Nem más vármegyékkel szemben kell keresni az igazságtalanságokat, de azoknak a hallatlan kataszteri viszonyoknak a megszüntetésére kell törekedni, amelyek a megye területén uralkodnak. A nagybirtok aránytalanul kevesebb jövedelem után fizett adót, mint a kisbirtok. Ezen kell elsősorban segíteni s ezt kell a javaslatban hangsúlyozni. Ebből a célból szükségesnek tartja, hogy j a vármegyei földadóbizottságban a kisemberek is megfelelő módon képviselve legyenek. Nem a nyáron kell tehát a bizottság tagjait megválasztani, hanem ősszel, a mezei munka után, amikor a kisgazdák is jobban ráérnek. Ambrus alispán: A vármegye Békésmegyei Közlöny tárcája. Védőbeszéd. Elhal olykor a dal a kis fészekaljon, Nincs amitől kedvre, nótára fakadjon. Ha meg is csendül is, ugy nagy néha, ritkán, Panaszos szó zendül a kis hárfa húrján. Anyamadár szárnya megvonaglik tőle, Keserves bánata lehúzza a földre. Roskadoz a kél kar, gyermekeit védve, Reszketve simulnak egymás kebelére. Vádolnak, bántanak édes kicsi árvám ? Hát már ilyen hamar reád tör az ármány... Nézz csak a szemembe, még sohse hazudtál, A véred se olyan, nem oly tőn fakadtál! Apró mulatságod, krajcáros parittya, Rég széttépve hever valamely sarokba, játszós kedved máshol s egyszer csak jött a A követ te dobtad, csak a te parittyád! [vád, Magas tetőn átal, vér serkedt nyomából, {Szekundát kaphatott az a fizikából!) A csillagot talán érhetné homlokon, De háztetőn átal embert, — azt tagadom ! Ráfrecscsent a salak kis fehér lelkedre, Forró csókkal, könnyel óh hadd moshassam le, Aggódó két szárnyam takarjon, födjön el S haladjunk utunkon tovább, — emelt fővel. Má.nyiné-Prigl Olga. Gapriceioso. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Irta: Battyán Radó. .. . S a férfi lassan, vágyakozva simult a leányhoz. Reszkető keze loppal a leány kezéhez ért. Végig simította azt. Mintha villamos áram rezgett volna azon keresztül, megrezzent s a szent szerelem tüzében égett. És most lassan suttogni kezdett. Hangjában a csábítás minden lángja perzselően lobogott. Izzó forró volt lehellete. — Aztán végig csókolnám kis kezének piciny ujjától egész a sarkáig. Kezdeném a magasan ívelt homlokán. Azután a két szemét. Maga vágyakozóan lehunyná azt s én csókolnám eszeveszettül, őrülten, szünet nélkül. Az ajkánál, miként a tikkadt vándor, pihenőt tartanék. És szívnám mézét addig, mig lélekzete elállana. A leány megborzongott. Egész testén a szűzi szemérem s az ismeretlen utáni kíváncsiság vibrált keresztül. — Senki ugy nem fogja magát szeretni, mint én. Mert nagyon kevés ember tud ugy szeretni, mint én. Ha rossz hangulat kínozná, megkacagtatnám tréfáimmal. Ha rosszul érezné magát, addig simogatnám, addig becézgetném, mig minden búja, baja elmúlna. Szeressen egy kissé. A leány nem felelt. Csak éjszínű hajával megkoronázott fejét ingatta lassan, szomorúan. — Minden gondolatom a magáé. Szivem minden lüktető cseppje önért ver, mindig magától indul ki minden gondolatom s ismét magához tér vissza. Egy biztató szót csupán, egy meleg tekintetet, hogy van reményem arra, hogy majd szeret. S a leány hideg maradt, mint egy szobor. A férfi minden ékesszólása, minden könyörgése hiába való volt. A gyönyörű leány nem könyörült rajta. Még csak annyira sem, hogy legalább színlelt volna valamelyes érzelmet iránta. Megmondta nyíltan, minden kertelés nélkül. — Nem szeretem, nem tudom szeretni magát. — De hát miért? Olyan utálatos, annyira rút vagyok, hogy egyáltalában nem tud megszeretni ? Vagy nem akar, vagy mást szeret ? ! — Nem szeretek senkit S nem olyan rút, sem olyan utálatos, hogy ne lehetne szeretni. De én nem szeretem. Hogy miért, azt nem tudom. De most, e percben érzem, hogy az, amit maga iránt érzek, az nem a szerelem. Nem mondom, hogy nem tudnám szeretni. De várjon türelemmel. Miért olyan sürgős? Most egyszerre ?! A férfi leverten, bánatosan tekintett a leányra. Két szemében köny ragyogott s olyan fájdalmasan, olyan szomorúan tekintett a messzeségbe, mint akinek nincs remélni valója. — Miért oly sürgős ? Hát nem eleget vártam, hát nem eleget igyekeztem, hogy megkedveltessem magamat ? Vagy nem ugy intéztem, hogy feledni próbáljam ? Nem sikerült. Ha két napig nem látom, megőrülök. Nincs gondolatom, nincs cselekvő képességem. Hulla vagyok, értelmetlen, érzéketlen holttest, Csak ha magát látom, éledek uj életre. Mintha kicseréltek volna, pezsegve forr ereimben a vér, szivem hatalmasan lüktet s én újra élek, újra gondolkozom. S a leány hideg maradt, mint egy szobor. A férfi még próbálkozott. Minden erejét, minden tudását összeszedte, hogy szerelemre gerjessze a leányt, de nem sikerült. A másutt sokszorosan kedvelt, szeretett férfi, mit sem tudott kicsikarni a hideg jégszoborból. S azután elhagyta ereje. Érezte, hogy itt nincs mit keresnie. Elment. Tudta jól, hogy távozása nem okoz keserűséget a leánynak, mert ha csak a legkisebb részvétet, vagy fájdalmat keltet is volna e ténye, ugy maradt volna. Egyetlen szó, vagy pillantás visszatartotta volna, de ennyit sem juttatott neki a leány. Elment. Eleinte nehezen ment a szeretett leány nélkülözése, de azután belefeküdt a munkába. Dolgozott, mint egy igavonó állat s a munka gyönyöre lassan-lassan beheggesztette fájó sebét. Ha néha-néha ugy hozta magával a véletlen, hogy találkoztak az utcán, fel-fellobbant benne a szenvedély, de azután ismét lecsillapultak a háborgó hullámok s a szerelmi láng ismét lelohadt. S a leány tovább is hideg maradt. Nem tudott szeretni senkit. A tüz, mely szemeiből kicsapzott, hamis fény volt csupán, nem a sziv melengette azt. S multak az idők. A férfi egyre emelkedett. Hir, dicsőség, vagyon jutalmazta hihetetlen szorgalmát. Mindaz a cél, mit maga elé tűzött, egymásután teljesedésbe ment. Mindenütt szerették, tisztelték, ünnepelték. Nem nősült meg. A szerelmet kitörülte szivéből. Az, aki valamikor oly forrón, perzselőn tudott szeretni, kitörülte ez érzelmet szivéből. Hiába próbálkoztak a legraffináltabb szerelmi csatákat megnyert nők, nem birták őt leküzdeni. A leány, kit oly nagyon szeretett, csak későn ment férjhez. Talán bántotta az a tudat, hogy az, aki feleségül kérte s kit kicsinyes szeszélyből kikosarazott, oly ünnepelt és irigyelt férfiú volt, vagy talán éppen, mert senkit sem