Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-02 / 35. szám

BÉKÉSMEGYÉI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 április 29 termékek szabad forgalmát nem gátolja j semmi. Forgalom pedig jó és célszerű i közlekedés nélkül el sem képzelhető. Ugy a megyei, mint a községi vezetőségnek tehát elsőrendű kötelességük, hogy a törvényhatóságok, vagy a községek közlekedésügyét fejleszszék és minél közelebb hozzák az ideális színvonalhoz. Eleget keseregnek most már Békésvármegyében is azok a községek, melyek az annak idején felkinálkozó alkalmakat elszalasztották. Akkor csekély áldozat által juthattak volna néhányan fő-vasutvonalhoz is, amelyért most százezreket áldoznának készörömmel. De a bölcs vezetőség megriadva utasította vissza az ajánlatokat, félvén attól, hogy a vasút megöli, megsemmisíti a régi tisztes szokásokat, sőt egypár embert talán a kenyerétől is megfoszt. Most irigykednek például Csabára, mely rohamos fejlődését a rajta keresztül-kasul száguldó vonatoknak köszönheti. Egy évtizeden belül a vidék egyik leghatalmasabb empóriuma lesz a vasutvonalak révén, mert a régi vezetőség már abban az időben is fölismerte a közlekedés óriási horderejét és kész volt érette áldozatra is. Békésmegyének nagyon sok községe van, amelyek nélkülözik a jó közlekedést. Pedig népük szorgalmas, életrevaló és vasútvonal, vagy legalább is kitűnő országút birtokában a vagyonosodás terén sokkal nagyobb mértékben haladnának. Ott van például Doboz, Öcsöd, Kondoros. Valamennyi vagyonos, népes község, de fejlődésüknek útjában áll a jó közlekedés hiánya. Nem lehet eléggé dicsérni tehát ugy a vármegye, mint Öcsöd község akcióját, melyet a tervbe vett Mezőtúr— tiszaföldvári mű útnak Békésvármegye északnyugati része felé irányítása érde kében indítottak. Az ut, amelyet JászNagykún-Szolnok vármegye a kereskedelmi kormánynyal egyetértőleg akart kiépíteni, eredetileg egyenes irányban vonult a terv szerint Mezőtúrtól Tiszaföldvárig. Az élelmes öcsödi magyarok azonban, amint neszét vették a dolognak, azonnal mozgalmat indítottak abban az irányban, hogy a mű-út Mesterszálláson és Öcsödön keresztül vonnuljon Tiszáföldvár felé. Ez ügyben hétfőn és kedden volt megtartva Mezőtúron a helyszinelési tárgyalás. A tárgyaláson a kereskedelemügyi minisztert Szunyogh Dezső műszaki főfelügyelő, Békésvármegyét Kiss László tb. főjegyző, Jász-Nagykun-Szolnokvármegyét dr. Kiiry Sándor főjegyző, Öcsöd községet Sós István jegyző, a kunszentmártoni érdekeltséget pedig B o z ó k y Árpád országgyűlési képviselő képviselték. A tanácskozáson ezeken kivül számos kiküldött jelent meg az érdekelt községek lakossága részéről. Az útnak Mesterszállás ós Öcsöd felé való vezetése érdekében az érdekeltségek egy tagjának sem lóvén kifogása, a bizottság elhatározta, hogy a kereskedelemügyi miniszterhez a terveknek ily értelemben való módosítása érdekében fölterjesztést intéz. Az út minden bizonynyal igy is fog kiépülni. Öcsöd tehát egyenes összeköttetést nyer Tiszaföldvárral és általa a Tiszával, ami forgalmának emelésére nagyon jó hatással fog lenni ós fejlődósének mindenesetre jelentékeny lökést ad. Egyenes összeköttetést kap ezenkívül Öcsöd a a Mezőtúron áthaladó tranzverzális állami úttal is. Békésmegye pedig ismét gazdagabb lesz egy szép mű úttal. A magyar nép hibái. Szomorú tapasztalataim vannak a magyar nép cs-endes vergődéséről és lassú hanyatlásáról, melynek előidézője részben önmaga, részben pedig pénzügyi viszonyainak rendezetlensége. Nem akarok azonban ezen kijelentésemmel rémképeket festeni végpusztulásról, mert az emésztő baj csirái nem oly régi keletűek s még nem oly veszedelmesek, hogy azokon segíteni nem lehetni; hanem igenis megkísérlem a baj eredeti keletkezését felemlíteni, hogy igy annál könnyebben meglehessen találni valódi orvosságát. Tizenkét vármegyében hat év alatt végzett tanulmányom révén arra a szomorú felfedezésre jutottam, hogy a magyar nép kezdi megtagadni ősi szokásait, viseletét; letér az ősi erkölcsök igaz ösvényéről és idegen nemzetek pazarló szokásait, ruhá atát, valamint erkölcsrontó ós könnyelmű életmódját kezdi rohamosan elsajátítani. Mindnyájan tudjuk, hogy nincs olyan kis falu va^y város, amelynek törzsgyökeres magyar népe át ne vette volna már a nagy urak által idegenből áthozott pazarló szokásokat ós ruházatot. Nincs oly szegény ember, aki ne utánozná mindenben azok életmódját ós ha mégsem sikerül neki becsületes úton, akkor vagy könyelmü ós erkölcstelen útra tér, vagy pedig kivándorol Amerikába. Szóval, senki senki sincs megelégedve az őt és családját megillető életmóddal. Utánozza a. szegény a gazdagot, amellett szükségleteinek beszerzésénél oktalanul mellőz mindent, ami e hazában készül vagy terem, mert neki nem ér semmit, ami magyar. „Idegenből beszerezni mindent"! ez a jelszó. Hogy pedig ez állitásom nem légből kapott, szomorúan igazolja a közelmúltban Ausztria ellen indított ipari bojkottunk eredménytelensége. Nagyon természetes, hogy ezáltal az idegen árúk forgalma rohamosan nagyobbodik, mig ezzel szemben a hazai ugyanoly mértékben hanyatlik, ami az iparos-osztály tengődését és pusztulását, nemkülönben e pálya iránt való gyűlöletet idézi elő. Magyarország jövőjót pedig egyedül az ipaí fellendülésében Játom. Gazdasági életünk lassú vergődését szintén a fentiekben látom elsősorban, földmivestől a nagybirtokosig, családját minden módján felüli viseletben járatja, módján felüli szokásokat enged meg magának és családjának, úgyannyira, hogy napi keresményén vagy jövedelmén felül költ, miáltal kénytelen hitelt vagy kölcsönt igénybe venni. Nemsokára csak azt veszi észre a magyar földmives, hogy a kölcsönök után járó kamatokat, valamint a magas adót immár fizetni nem tudja ; a megszokott életmódot pedig természeténél fogva abbahagyni nem tudja, mert hát a világ előtt „csúfban" — szegénységben — nem akar maradni. Ennek következménye pedig a teljes pusztulás. Most már azt kérdezem, hogy látott-e már valaki elpusztult magyar embert, aki okulva a múlton, szegenységben uj életet kezdett volna munkássággal itthon ? Mit csinál hát azután? Vagy kivándorol Amerikába, vagy bűnös uton szerzi be szükségletét, mely utóbbi esetben börtönben végzi dicstelen életét. Erre vonatkozólag a többek közül egy igen érdekes kis epizódot mondok el. Nemrégen egy divat iru kereskt dósben voltam, amikor egy általam ismert tehetősebb gazdának fe esége bejön a lányával és üdvözlés után parasztikus modor.ban imigyen szól a kereskedőnek : „Adjon az ur ennek a kutyának (értsd a lányt) olyanféle kabátot, mint a méltóságos asszonynak van (cs. és kir. kamarás, nagybirtokos neje), de mégse egészen olyat, mert a kutya nem akar már olyat felvenni, amilyen másnak is van". — A kereskedő természetesen megértette, hogy a legdrágább dolgot akarják ós elővett vagy öt szép kabátot — előadván, hogy egyik bécsi, másik angol stb. divat. Árak 60, 80 és 100 korona. Jóformán megsem nézte őket a parasztkisasszony, hanem felhúzta az orrát, hogy neki párisi divat szerint készített kabát kell. Erre a találékony kereskedő elővett egy kevésbbé finom kabátot és hízelegve ezeket mondja: „Nézze nemzetes asszony és kedves nagysám, ezt a kabátot X. Y. grófné hozatta magának s valószínű a napokban be is jön érte a városba, hozassanak ilyent, 160 korona az ára". A anya, ki szitkozódás után teljesítette leánya óhaját, megvette a „párisi" drága kabátot, de a férjnek és apának csak a negyedárát vallották be. Igy megy ez mostanság 100 közül 80 gazdánál. A vége pedig a dolognak a tönkremenetel. Tudjuk mindnyájan, hogy Magyarország őstermelő ország lóvén, foglalkozása a földmivelés ós állattenyésztés. De azt is tudjuk, hogy az iparral és kereskedelemmel nem sok magyar ember keresi meg kenyerét, miáltal az emberek szaporodásával emelkedik az őstermelők száma is. Sajnos, amily mértékben emelkedik az őstermelők száma, oly arányban fogy a földmivelő nép tulajdonában levő földterület mennyisége és termőképessége. Előbbit a nagybirtokok szaporodása, illetve uzsora kölcsön; utóbbit a kizsákmányolt földmivesnek szegénységéből eredő termelési képtelensége okozza. Ha mégis van a gazdának annyi földje, hogy családjával tisztességesen meg tud élni jövedelméből, a családfő elhatározásával több tagból alló családban az egy család fenntartására elégségsóges föld olyannyira szótforgácsolódik, hogy a másodizbeli leszármazó már mint napszámos jelentkezik. Hátha még a fentemlitett fényűző életet éli az egész család ? É szomorú állapotokhoz járul az állam, vármegye és községház tartásának fedezésére szedett rendkívüli súlyos adóteher, mely a gazda, vagy iparos jövedelmének nagy részét felemészti. Ehelyütt nem mulaszthatom el csodálkozásomat kifejezni az irányban, hogy az intéző-körök tudva-e nehéz állapotot, nem óbajtanak rajta segíteni. Uj jövedeimi források felfedezésébe kell a megoldást keresni, amely források egy társadalmi osztályt nem terhelnek, de minden bajt orvosolnak. Ily forrás pedig több van. Gyula közgyűlése. — Az ötödik gyógyszertár. — Munkásházak. — A városháza kibővítése. — Leszállítják a tisztviselői nyugdijakat. — Kisebb ügyek. — Gyula város képviselőtestülete csütörtökön délelőtt igen népes közgyűlést tartott L o v i c h Ödön dr. polgármester elnöklete alatt. A közgyűlés érdekes tárgyai között legnagyobb érdeklődést a székház kibővítésének régen vajúdó kérdése keltett. Igazán itt már az ideje annak, hogy ez a kérdés valamiképpen megoldást nyerjen, mert a mostani régi, tóglakorlátján feküdtem hanyat és végignéztem a széltől korbácsólt lepkeraj haláltáncától kezdve a jégverés, felhőszakadás irtózatos rombolásáig mindent, anélkül, hogy éreztem volna a hideg fürdőt, ami keresztüláztatott. Nem maradt egy épp ablak, egy letöretlen virág, de nem maradt talán egy hitetlen lélek sem abban a kis faluban 1 Én magam is összekulcsolt kézzel néztem a tova rohanó felhőszörnyek után és ilyenképpen imádkoztam : Istenem ! a haragod is milyen csodaszép! A megtérésnek eféle szelid hangulataiban könnyű a lelkemet megnyilatkozásra bírnom, csak apró irótollam után nyúlok ós gondolataim egymást űzve öltenek betü-alakot. S amit eközben érzek, hasonlatos a gyónást követő megkönnyebbüléshez, olyan jól esik leírnom akár rímben, akár prózában a szivem örömujjongásait. Mert Istennek hála! én csakugyan a meleg boldogság dalát énekelem, ahogyan Rsdnóthy Dénes irópajtásom megjósolta. És olyan kérkedők ezek a dalok, ugy epednek egy kis napvilág után, valósággal följajdulnak az Íróasztalom börtönfiókjából. Pedig ez idő szerint hasztalan vágyakoznak szabadulás ért! A nagyon friss boldogsággal tilos hivalkodni, mert lehervad a zsenge hajtás, hiszen annyi irigy kis manó leselkedik reá a sanda sze íek szögletéből. Várni kell, amig vidám ós szomorú esztendők napsütése megérleli, akkor aztán fennszóval csendülhetnek a most még lefojtott melódiák, szabadon engedem őket a nehéz fogságból, hadd repüljenek szerteszéjjel, lágyan zümmögve a családi harmónia andalító dallamait. Rámcsapott a tavasz igézete! Sokat akartam róla irni néked, ugy ahogy én látom, de ime, Johann, a bakkancsos sváb udvarmester, keményen jelenti, hogy: jön a kapitány ur! ós Klári, a palotahölgyem, siet ajtót nyitni. Már hallom a kard csörrenósót, de nem várom be az édeshangu, tréfás vezényszót, hanem karomra csavarva pongyolám ügyetlenül hosszú, bár impozánsan aranyos csipkeuszályát, szaladok uram ós parancsolóm elé ... A fejem, ruhám, kitárt karjaim egyszerre ibolya-esőben fürdenek, amit magasra emelt kezéből hullat alá reám, ós az egész lakásban szétárad ez a csókra ingerlő tavaszi illat. Fogadj el ezekből a kedves ibolyákból idezártan egy szálat, a babona szerint szerencsét hoz minden lánynak, boldog fiatalasszony kezéből . . . Visszatérés. Irta: Szilágyi Ferenc. Lassankint beesteledett. Jobbról, j balról már arasznyira vetette fel fejét i a zsenge hajtás a fekete földből, még ! nem szállotta be a fákat az országút í meszes, kavargó pora. Valahol messze, odabenn a vetésben, halkan pittyegett a fürj hívó szava, de bizony csak néhány keringve károgó varjú csattogta rá vissza egyhangú, unalmas válaszát. Csönd volt. Az a komoly, nyugalmas, ünnep előtti csönd. Valahol messze, a kanyargó országút távolában, fehérre meszelt házak villogtak elő a félhomályból. Lassú, csoszogó léptekkel szántotta végig az utat egy fáradt, porlepte vándor. Hazafelé tartott. Messze idegenben, tengerentúl eltöltött két hosszú esztendő után. Mint erős fiatal ember indult neki a hosszú vándorutnak. Ereiben forrott a vér, acélos karjaiban feszült a fiatalos erő. Küzdeni vágyott. Erezte, hogy idehaza hiába túrja napestig a földet, nem terem az már annyit, hogy az aszszonynak, meg a három apró cselédnek kenyeret adjon. i Azután meg egyre jöttek a levelek i onnan, messze, az Óceánon túlnanról. I Tarka, pompázó színekkel festették az j életet, mely színig tejföl odaát, mig ott- 1 hon csupa nyomorúság. Sokáig habozott, töprengett, mig végre ráadta a fejét. Egy szép reggelen csak bement a városba, vett magának két pantallót, munkászubbonyt, mert azt írták neki, hogy odaát kinevetik az embert, ha amúgy háziasan, ropogós csizmában, pitykés lajbiban köszönt be az uj hazába. Az este, mikor útra kelt, nagyot került a falu köré. Titokban, mintha szöknék. Nem akarta, hogy az uj mundér csudájára gyűljön a falu apraja, nagyja. Alighogy elérte a vonatot, a gép dübörögve megindult és szava elfojtotta a feleség, a gyermekek zokogó szavát. Odaát ment is eleinte minden, mint a karikacsapás. Jó munkás, rendes ember volt, megszerették csakhamar mindenütt. Csak az fájt neki, hogy hiába küldözgette hazafelé a sürün teleirt, ákombákomos nagy leveleit, a posta csak néhanapján, nagy ritkán hozott választ azokra. Lassankint szinte elmaradoztak egészen is a hazai hi'rek, ha jött is egy pár sor, csak annyiból állott, hogy : jól megy a sorunk, még csak maradj odaát, keresd a pénzt, nehogy világ csúfjára, koldus módjára jöjj haza. Nem tudta, mire vélje e változást, de csakhamar megtudta azt is. Egyszerre csak jött a titkos jóakaró levele, mely vakító fénynyel villant bele az .eddigi sötétségbe. — Örzsihez most már mindennap eljárogat az Oláh Pista, ugy mondják, hogy nagyon is értik egymást. Elolvasta ezt a pár sort talán százszor is, azután egyszerre mintha valami éles, metsző fájdalom hasogatná szivét, eszméletét vesztve, összeroskadt. Mellette pedig búgva, kattogva, berregve forgott a kerék, süvöltött a hatalmas transzmissziós szij. Mikor társai odarohantak, hogy felkapják, már késő volt. A gép elragadta és neki sodorta a műhely falának. Löwy Jakab L. és Társa cég férfiszabó-üzlete Békéscsabán Csakis kiváló minisig! árit, Az ország neves üzleteivel erersenyttartú szabás, kivitel, íürízs: Közbizalmat szerzett és pontos kiszolgálás. ===== Polgári és katonai egyenruhák. —