Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-05-02 / 35. szám

* Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 35-ik szám. Szombat, május 1. BEKESMEGYI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EkOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre S kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedenbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel Ihelyben fizetendő. NYILTI ÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Nagykorúak lettünk. Irta: Fábry Károly, orsz. gyül. képv. Békéscsaba, április 80, Értse meg jól az osztrák, az osztrák császár is, és vegye már észre a benne rejlő magyar király is, hogy nagykorúak lettünk. Egy nemzet is épp ugy éli az életet, mint az egyed. Van gyermekkora, van életteli ifjúsága, van delelő ideje, és végül hanyatló aggkora is. Akkor éli gyermekkorát egy nemzet, mikor még zsarnoki önkény, önkényes hatalom, fegyelem alatt tartható s szerencsés, ha olyan apára talál, aki szeretettel, atyai gondoskodással, szellemi és anyagi, lelki és testi fejlődését, jólétét igyekszik biztosítani, emelni, aki szeretettel, ragaszkodással kormányozza mindig igaz úton, mindig őszintén a köz- és a nemzeti e'rdek javára. És mégis ha jól is érzi magát, ha megelégedett is otthonában, honában, mégis mikor nagykoravá lesz, mindenki önállóságra törekszik. Gyámság alatt nyögtünk évtizedeken, évszázadokon át, mióta csak a Habsburgok igáját magunkra engedtük, mert e gyámunk sohasem érzett a szerető édesapa melegségével, hanem mindig csak a mostoha ridegségével, önzésével irántunk. Mégis nagykorúvá lettünk! A gyámság, a mostoha apa keze alól végre fel akarunk szabadulni. Ehhez joga van -minden nagykorúnak, aki arra megérett. A kiskorúságát meghosszabbítani csak a hülyének, a saját ügyei vezetésére képtelennek szokás. Mi nemcsak nagykorúak lettünk, hanem érezzük és tudjuk is, hogy bírunk már a szellemi kellő érettséggel az önállóságra, az önálló gazdasági életre. Magunk akarunk gazdálkodni az őseinktől örökölt gazdaságban. Jogunk van ehhez és jogunk van nemcsak kérni, de követelni ősi jussunkat. Sajnos, szomorú, hogy akadnak testvéreink, kik ugy találják, hogy jobb, előnyösebb a közösben maradni, közösben gazdálkodni. Rövidlátók. Ezek nem mérlegelik a jövőt, hanem csak a jelen hasznát nézik. A családi életben is van ugy, hogy sokkal könnyebb és bővebben tellik ott, ahol az egész vagyon közösben van meg, mintha az többfelé oszlik és mégis szivesebben megy minden gyermek külön, terhesebb, nehezebb küzködésre, — de önálló, szabad életre. És ezek a rövidlátók, kishitűek nemcsak nekünk ártanak, kik önállóságra törekszünk, hanem az egész nemzetnek, az egész országnak. Ezekre támaszkodva mondhatja csak egész kategórikussággal a mostoha, hogy: „nem adom ki jussotokat, nem bocsátom rendelkezéstekre az önállóságnak még az első fokát sem, nem adok még külön zsebpénzt sem". Ime, a mindenkori magyar széthúzásban és egyet nem értésben van ismét a hiba, a gát, az ellenzésre alkalmasnak talált ürügy, melyre támaszkodva, rámutatva mondják Bécsben, hogy: „a bankért való - harc csak látszat, a valóság a pártoknak és személyeknek harca a magyar állam belső politikájának keretében". — Ha] mis okadatolás, hamis ürügy. Ezek szerint hát az önálló gazdasági életre való törekvésünk csak látszat volna, nem egyetemes követelmény, Tulajdonképpen pedig mi a látszat? Szerintünk a látszat csak az az ürügy, amelylyel e jogos igényünket, törvényes kívánságaink teljesülését meg akarják akadályozni. Mert a valóság mi ? Nem-e a nemzet többségének forró vágya, meghamisitatlan kívánsága ? A függetlenségi párt a nemzet képviseletének, az országgyűlésnek absolut többsége és igy a nemzet absolut többsége óhajának is kifejezője. Már pedig a függetlenségi párt egyhangúlag, egyértelemmel követeli a nemzet e jogának teljesítését, mit legkevésbbé sem csorbít az, hogy akadnak más párton olyanok, kik megelégszenek — a közös lóval is. Törökországban is voltak sokan, kik a csak nemrég elhantolt absolutizmust óhajtották vissza és nem irtóztak még a vérontástól sem, hogy a szabadság, az alig kivívott alkotmány eltiporásával újra visszaállíthassák a minden népekre lealázó zsarnoki önkényt, egyeduralmat. De az évszázadokon át zsarnokság alatt nyögött törökök is az idők folyamán nagykorúakká lettek. Megértek az önállóságra, a szabadságra. Megértették, hogy minden nemzetnek joga van a maga sorsáról szabadon rendelkezni és minden zsar| noki önkény ellenére is azok szabaj dok lettek, hát talán csak mi nem 1 értünk volna még meg ennyire ? Még annyira sem, hogy a saját pénzügyeinket, hitelünket, hiteléletünket mi magunk a mi igényeink és jó voltunk szerint rendezzük? Óh ez nem igaz! Megértünk már, nagykorúakká lettünk és követeljük jogunkat. Ez a jog föltétlenül megillet. Törvény, szentesitett jog és törvény és az egyetemes igazság alapján követeljük. Jogunk szent és sérthetetlen és igaz. Az igazságot nem lehet eltemetni, mert az a koporsóból is kitör és eget kér. E szent törvény, jog és igazság nevében követeljük nemzeti önállóságunk első lépcsőkövét, hogy azon tovább építhessünk, mert már nagykorúakká lettünk és magunk akarunk rendelkezni, magunk akarjuk felépíteni a boldog, a szabad, a független magyar hazát! Vigyázzanak, a nagykorú ifjúnak már izmos karjai vannak! Békésvármegye közlekedésének fejlődése. A Mezőtúr —tiszaföldvári mű-út. A modern haladásnak úgyszólván leghatalmasabb eszköze a jó közlekedés. Folytonosan szemünk előtt álló példák mutatják, hogy azok a városok és községek, melyek a fő- és forgalmasabb közlekedési vonalak körzetén kivül esnek, csak nagyon lassan haladnak, csigamódra lépnek egyet-egyet előre. Pang az iparuk és még jobban a kereskedelmük. Mert az ipar és kereskedelem, de még a mezőgazdaság is csak ott indulhat virágzásnak, ahol a Békésmegyei Közlöny tárcája. Szeghalom. . Kálvint követő, gabonavető Magyar falu. Temploma, háza fehér falú, Fia, leánya barna hajú. Földje Kánaán ; ekéje nyomán Bőven terem . . . S itt még nem meddő a szerelem. Férfija — férfi, derekát félti : Nem hajladoz: Becsületesen akaratos, • Okos homloka büszke, magos. Savankás bora; de maga soha Nem savanyú — Ha kedve szottyan : játszi szavú. Valahány legény gerince kemény, Mind katona, Leánybői — vénlány nem lesz soha S áldott Szeghalom sok asszonya. • Tízezer népe magyar nevére S magyar szavú . . . Mikor lesz ezer ilyen falu ? Gyökössy Endre. Tavaszi levél. Irta: Bálázsyné Zalay Hasa — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Gitti édes! Amikor legutóljára Írtál, tél volt még a legzordonabb értelemben, most pedig tavasz van, mert a szellő ibolyaillatot hoz felém. A korzón egész virágkiállítás egy-egy divatkirálynő kosztümje, — az asszonyok suhogó ottománselyem kabátján piros szegfücsokrok lángolnak, a leányok bájos átmeneti kalapokban pompáznak, kápráztatóak a diszes "boltkirakatok, a napsugár tobzódik, versenyre kél az atillák fényével, ami végigragyogja az utcák sorát. Mert tavasz van! — és a szivek, a sértetlenül i kitelelt szivek megbódulnak attól a i mámortól, amit a fűtől, rügytől, virágtól illatos levegő lehel. Nálunk a szerelem fogalmával majdnem egyenlő, ha egy kis sneidig hadnagy megcsörrenti a kardját, vagy megpengeti esüsthangu sarkantyúját. — Szebb ez minden poemánál! — susogják a viruló bakfisok és merengve gondolnak az esti korzóra, amikor a „hadsereg" széditő sorfala között pirulva és zavart szemmel tolakodnak a sétálók tömegében. Hidd el, Gitti, tréfás tanulmány egy ilyen séta! A tiszt urak az elragadtatás hangos bókjával üdvözölnek minden csinos toilettet és ha a hölgyike szenveleg is néminemű sértődést, jól tudják a birálók, hogy a legszolidabb szalagcsokor is a dicshimnuszt célozza. Mi már nem korzózunk — mihelyt egy emberpár szerencsésen egymásra talált, kerüli a lármás társaságot, nehogy boldog gondolataikat szétkergesse a zajongás. Mi tehát inkább a szabadban szeretünk járkálni, a hegyek alján, a mezőségek gyalogutjain, kar karban és melegen összepillantva, ha a madarat látunk keringeni, pehelylyel a csőrében. A fészekrakás ösztöne az élet költészete ! Mennyi gondos tevékenység, mennyi csókos ábránd segített bennünket a mi selymes fészkünk megépítéséhez, és mennyi rózsás álmot váltott valóra a beköltözésünk! A héten egy jónevü ifjú költőt láttam vendégül, aki jövetelekor igy fejezte ki benyomását: Képet harmónikus keretben láthatni — ritka műélvezet, most részem van benne! éppen ilyennek képzeltem a környezetét ! Lakásomban a fraise-tónus uralkodik, függöny, szőnyeg, teritő, még a mü- és élővirágaim is ebben az általam olyannyira kedvelt szinben pompáznak. A szalónom egy három oldalról világított atelier, Íróasztalom," zongorám, festőállványom és kézikönyvtáram is helyet talált benne. Ez a kis könyvtár sok csöndes öröm osztályosává tett engem, mert van-e nagyobb élvezet, mint együtt olvasni választott könyveinket olyan valakivel, aki ugy érti a szavakat, ugy érzi a sorközöket, amiképen mi? Most Berangert olvassuk, néhány metaphorájánál hosszú pihenőt tartunk, egyetlen magyarázó szóval sem törve meg az ünnepélyes hallgatást, hiszen mindenkor egyazon pillanatban jutunk el a megértéshez ! Azt hiszem, hogy ha valaki amúgy titkon kihalászna a könyveim közül egy kötetet, rögtön megismerkedne a lelkemmel — intim értelemben. Rostand tekintélyes helyre került, amióta a Sasfiókot olvastam is, nemcsak láttam, azóta sajnálom igazán, hogy nem előbb olvastam, mint láttam Melléje sorakozik D'Annunzió, Erdős Renée, Farkas Imre, Carmen Sylva, Maethers, Heimburg, Gárdonyi, Heyse Pál és mindazok, akiknek egy-egy müve mélyebb hatást tett reám legifjabb koromtól kezdve, azután következnek a mostani szórakoztatóim és végül a dedikált példányok személyes és levélileg ösmert irópajtásoktól, akik valamennyien „szerény" helyért esedeznek és azért is kerüllek a legalsó polcra, hogy annál kényelmesebben a kezemügyében legyenek, Egyszer megintervjuvoltál, hogy milyen a környezetem, ami inspirál ? — Ezt látnod kellene, cserélni velem egy pillanatra és bizonyára föllelkesednél attól a panorámától, amit a szemed élvezne. Ha igy lehajlok a papir fölé, csak a lilaszin betűket látom és a piros rózsák illatát érzem, amiket a párom varázsolt ide az e nber nagyságú, ezer szint játszó tiffany vázákba, de ha fölemelem a fejemet, hogy gondolataimat szabad röptükre bocsássam, üdezöid hegyháttal nézek farkasszemet. Elbűvölő a fakadó természet itt a hegyek között és a kilátás innen,az ablakomból egy sziklatömböt is rímfaragóvá varázsolna. Festeni talán nem is lehetne a zöld színnek ennyiféle pompás változatát, ami most pihenőt nyújt a tekintetemnek. És mert éles szemem van, láthatom az emberek h ngyaszerü mozgását a hegyek lejtőjén, a kocsik, szekerek miniatűr vonalrajzát, a vetések lágy, bársonyos hullámzását, mintha egy bábszínház jeleneteznék előttem, olyan meseszerű benyomást kelt. Apró házak fehérlenek, szántó-vető emberek tarkállanak, mindennap más és más a kép, de legszebb mégis vihar után. Mert vihar előtt lebocsátkozik a felhőzetes fátyol-függöny, akárcsak az Opera szinterén, hogy avatatlan szem ne lássa, ami mögötte történik. Ez a titokzatos színváltozás pedig elég gyakori és mindig olyan vehemens előjátéka van, mint a milyennek az istenitéletet képzeljük, Égzengés, villámcsapás és árvízhez hasonló hullámtajték önti el szépen öltözött városunkat, aztán hamarosan megnyugszik a mennyei forradalom, ránkI nevet a csíktalan napsugár ós nyoma sincs pár perc alatt a zajos disharmóniának. Csak. a levegő hűsebb, a hegyek gőzölögnek és a szivárvány ragyog a béke derült jelképe gyanánt. A vihar mindig különös hatással van reám, élénkiti a fantáziámat. Emlékszem egyszer évekkel ezelőtt a Duna partján nyaraltam, Szerbia átellenében és a kalmam volt a „Kasova" forgótáncában gyönyörködni. Láttam az egész kerekedését ennek a fönséges elemi csatának, láttam, a sötét tűz-nyilakat lövellő felhőcsapat lomha átkelését a Dunán, mindenki rohant a házába, az állatok félénken megbújtak, a virágok — óh szegények! — a halálra Ítéltek szomorúságával hajtottak fejet, csak én nem menekültem ! Künn a tornác széles