Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-01-17 / 5. szám

2 nek, amelyekből meglátná az elrejtett falvak dolgozó polgára is, hogy mivel enyhit9tte a pénzügyi bizottság a törvényjavaslatok rideg szigorát. E helyett a vidéknek lendületes „indokokkal" kell beérnie. Kötve hisszük, hogy nagyon megköszöni ezt. Van ezek között egy nagyon szép argumentum: a törvényjavaslat iránt mutatkozó bizalmatlanságot a régi hagyományokkal magyarázzák. Hajdanában ugyanis évszázadokon át idegen kormány nevében és igen gyakran idegen érdekek számára szedték az adókat. Ezért fogadták „hajdanában" bizonyos nyugtalansággal és bizalmatlansággal az adóreformokat. Kitűnő diagnózis ez. A kór-állapotnak pompás megfigyelése. Mindössze abban téved a bizottság, hogy a bizalmatlanságnak ezt az okát csupán a múltra nézve állapítja meg, holott ez az ok — fájdalom — jelenleg is fennáll és érezteti hatását. Tegye mindenki szivére a kezét és vallja meg, hogy a múlttal szemben legfeljebb annyi az eredmény, hogy ugyanazoknak az idegen érdekeknek a számára nem idegen kormány, hanem saját nemzeti kormányunk nevében szedik az adót. A létszámemelés a levegőben van. A katonai terhek szaporítása szinte elhárithat'itlannak látszik. Az önálló-bank felállításához, a magvar ipar megerősítéséhez nem jutottunK közelébb. Állami kiadásaink tetemes része külső elemeket gazdagít: hogyne volna hát meg ma is a megokolt bizalmatlanság, melyet a pénzügyi bizottság jelentésének szerzője a múltra nézve oly könnyen érthetőnek tart. Ez a példa is jellemzően mutatja, hogy az adójavaslatokhoz fűzött indokolások, jelentések üres jelszavakat kapnak fel, jelszavakat dobnak a publikum eló ós nem törődnek vele, hogy a tóteles intézkedések ama hangzatos jelszavakat sorra cáfolják meg. A gyengébbeket akarja megvédeni nemes szívvel az adójavaslat. Elismerés érte ! Csakhogy a gyengébbek részére biztosított adómentes létminimum meglehetősen alacsony. Hogy ezen szegények nagyon el ne búsuljanak: megígérte nekik annak idején a javaslat, hogy fel fogják emelni a létminimumot, mihelyt az öszszes hozadéki adókból 200 milliónál több folyik be. ' Sovány Ígéret volt, de hagyján. Talán boldogulni is lehetett volna vele. Ha most nem : hát majd 5—10 év múlva. Jött azonban a t. pénzügyi bizottság, amelyet rögtön megszállott a nagy ós komoly aggodalom. Mint a pénzügyi bizottság jelentése elismerésre méltó' őszinteséggel megvallja, „ezek az aggodalmak a földadókataszter kiigazítása körül merültek föl ós abban csócsosodtak ki, hogy az uj osztályba sorozás is, az uj tiszta jövedelmi fokozatok felállítása is emelő értelemben fog keresztülvitetni s a földadó, az adókulcs leszállítása dacára, a kiigazítások után a mostani 75 millió koronánál jóval magasabb is lehet". Hogy ez az eshetőség — Isten ments! — be ne következzék, jónak látta a pénzügyi bizottság garanciát nyújtani a földbirtokos osztálynak arra, hogy az állam a földadóból nem kiván 74 millió koronánál többebet venni. Ez, tudományos szóval élve, annyit jelent, hogy kontingentálni kellett a földadó maximumát. Mi ennek a következménye? Két eshetőség van. Az egyik az, hogy a földadó megfelelő emelkedése kizáratván, a hozadéki adók főösszege nem fogja elérni a 200 millót és igy a létminimum marad a régiben. Ez á gyengébbek fokozatos védelméhez fűzött minden reménységet megszünteti. A másik eshetőség az, hogy az összes egyenes adók jövedelme felül fogja múlni a 200 millió koronát, azonban az adótöbbletet tisztán a többi adók jövedelmének fokozása fogja előidézni, ez pedig a kereskedelemmel és iparral foglalkozó polgárságnak óriási megterheltetésót feltételezi. Igy álván a dolog, egyáltalában nem olyan közömbös a kereskedő-osztályok egyik tagjára sem, hogy társaira" mi esik az adóteherből. A kereskedőket ós iparosokat az adótörvény-javaslatok ilyen fejleményei mellett csak a kereseti adó maximális kontingentálása elégítheti ki. Az erre vonatkozó érveket készen kapja a kereskedelem és az ipar a t. pénzügyi b'zottságtól. Mert amivel a pénzügyi bizottság a földadó kontingentálását indokolja, az hatványozott mértékben áll a kereseti adóra nézve. „A gazda jövedelme nem olyan mint a tőketulajdonosé, függ az időjárástól, az árhullámzástól, e mellett személyes munkával is közre kell munkálkodnia, hogy jövedelmét biztosítsa". Helyes. De ki meri állítani, hogy a kereskedő és iparos jövedelme biztosabb ? Hát az nem függ az árhullámzástól, hát ő nekik nem kell személyesen közremunkálkodniok a jövedelem biztosítása érdekében? Az sem szorul bizonyításra, hogy még az időjárás viszontagságai is kihatnak az iparra és kereskedelemre, csakúgy, mint a földbirtokra. Quod uni justum, alteri non est aequum. Ugyanebből a köztapasztalati igazságból a pénzügyi bizottság a földadó maximális kontingentálását vezeti le, azonban a kereseti adó kontingentálásáról tudni sem akar. Van azonban még egy védekezése a kormány ós a pénzügyi bizottság szócsövének a kereskedelem és iparral szemben. Azt vitatják, hogy más a földadó technikája, más a kereseti adó technikája. A földadónál nagyon könnyen lehet keresztül vinni a maximum-kontingentálást, a kereseti adónál pedig teljességgel lehetetlen az. Nos, hát ezeket a technikai nehézségeket mi nagyon mesterkélt ürügynek tartjuk. Könnyű bebizonyítani. Azt mondja a pénzügyminiszteri sajtóiroda, hogy a földadó maximumának kontingentálásába Wekerle annyival inkább belemehetett, mert a földadó-kataszter revíziójának foganatosítása után egy évek hosszú sorára biztosított állandó kivetési alap fog keletkezni és maga a földadó is évek hosszú során át ugyanegy bevételi öszszeget fog adni. Igen ám, de a földadó kiigazításáról szóló törvényjavaslat 6-ik szakasza intézkedik arról, hogy a törvény életbelépte után a kataszteri kiigazítási munkálat befejeztével keletkező mivelési változások időnként bejelentessenek és a kataszteri kiigazítási eljárás végrehajtassák. Ennélfogva a földadó közben is fog változni és egyáltalában nem lehet mechanikai pontossággal egyazon bevételi összegre számítani. Ebből következik, hogy itt sincsen oly különbség, amely alapot adna a földadó ós a kereseti adó eltérő bírálására. Utolsó érvünk a kereseti adó maximumának törvényes meghatározása mellett, hogy a kormány kifejezett szándéka szerint nem számit többre 28 milliónál. Nos, ha komoly ez a számítása (és mi elhisszük neki, hogy komoly), akkor nincs oka, hogy tovább is izgalomban tartsa a kereskedelme , ipart, hanem nyugodt lélekkel megadhatja nekik azt a garanciát, amit a földbirtoknak első szóra szives készséggel megadott. Felötlő ellentmondás van ugyanis abban, hogy a kormány egyre adóleszállitást emleget, de a jelenlegi adótehernek fixirozását sem hajlandó kötelezőleg megigérni. A pénzügyi bizottság untig emlegeti azt a szerencsétlen kéményseprőt, aki oly feltűnően kevés adóval járul hozzá a magyar államháztartás költségeihez Hát erről a kéményseprőről nekünk egy másik mesterember jut az eszünkbe. Az a bizonyos sanda mészáros, akiről feljegyeztetett, hogy sohasem nézatt oda az áldozata nyakára, de a taglója mindig jól „talált". Áz adóreform sohase célozta, még kevésbbó a nagyobb megadóztatást és a több jövedelmet, mint a mostani, — mondja a pénzügyi bizottság. Elhisszük, hogy nem célozta, amint nem céloz sohasem a sanda mészáros, de célzás nélkül is fején találja az áldozatot. A nagyobb megadóztatás bunkójával agyon üti gyöngén fejlődő iparunkat és szegényes kereskedelmünket. Egyenes ut Békésmegyéből az Adriához. Megnyílik a Baja—báttaszéki vasút. A különböző törvényes felhatalmazások alapján folyamatban levő beruházási munkálatok a m. kir. államvasutak vonalain hatalmas léptekkel haladnak előre ós számos, igen fonlos munka befejezéséhez közeledik. Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter órája emlékezetes marad mindvégig a magyar köziekedósügy történetében. Mert e nagy ambíciójú, koncepciójú miniszter ha nem is valósithatja meg fényes álmát, a Budapest-fiumei második vasutvonalat : kisebb, de azért kiterjedt vidékekre nagy horderejű alkotások egész sorozatával gazdagítja a magyar államvasutakat. Bennünket ez alkotások közül legközelebbről a Baja—báttaszéki vasút ügye érdekel. E két város átellenben van egymással, a Duna két oldalán. Évtizedek óta hatalmas akció folyik már abban az irányban, hogy a két várost a Dunán keresztül vasúttal kösse össze az állam. Ez akció sikere azonban megtört az előző kormányok akaratán. — Pedig ez óriási hátránynyal járt ugy az Alföldre, mint Erdélyre. Mert ha az Alföldi, vagy erdélyi ember Dunántulra akart jutni, ezt csak Budapesten át tehette. És az egész kérdést meg lehetett volna oldani egy vasúti Dunahiddal és pár kilométeres vágánynyal. Kossuthnak ez Kolombus tojása volt. A Ház eló terjesztette mindjárt minisztersége elején a Baja—báttaszéki vasútra vonatkozó törvényjavaslatot. A Ház megszavazta ós azonnal megkezdődött rohamos mértékben az építkezés. Mint teljesen hitelt érdemlő forrásból értesülünk, ez év tavaszán már meg is nyilik az összeköttetés, mely hivatva van az Alföldet és Erdélyt Fiumével összekötni. A dunai hid teherviselő próbája már meg is történt Nagyfontosságú ez a hir Békésvármegye, de különösen Csaba idegen forgalma és gazdasági .érdekei szempontjából. Mert Szegednek egyenes összeköttetése van Bajával, Csabának meg Szegeddel a Nagyvárad—szegedi vonal által. Azok az erdélyiek, akik Arad felől akarják a Dunatult és az Adriát elérni szükségképen Csabán szállanak át a szeelnyomott láng, az a'forró vágy : meddig , meddig tarthat még ? 1 Hanem a szemle megnyugtatta: igen, ' még kívánatos volt. A bőr még sima | és friss, a szem tele tűzzel, az ajk még 1 piros, a termet még hajlékony. Sokkal fiatalabbnak látszott, mint a milyen volt. Még vagy tíz esztendőcskóig fittyet hányhat az öregségnek. És azután ? Ej, mit: azután ! Ki gondol ily messze időre ? Még most itt állt előtte az ifjú jelen : életének egyetlen egy nagy eseménye. Remegett az indulattól, amikor a tükörtől eltávozott. Reszkető kezekkel kötötte sürü fátyolát kalapjára; még egy utolsó pillantást vetett magára és el akarta hagyni a szobát. Ekkor halk kopogás hallatszott az ajtón s csinos leányarc tekintett be az ajtórésen. — El akasz menni, anya ? — Igen, kedvesem. — Hová ? — Ah, mindenféle dolgaim vannak. — Hamarosan visszajösz ? — Nem tudom, kicsikém ; talán gyorsan visszatérek ; talán tovább tart. Alig tudta megfékezni indulatát és türelmetlenségét. A leány pedig nem akart kimenni. Karcsú, graciózus szőke leányzó volt, aki a gyermekkor szélső határán állt már, csaknem felvirágzott. Tizenhét esztendős lehetett; talán közelebb volt a tizennyolchoz, mint a tizenhéthez, alakja többet árult el, mint a mennyit a két sugárzó szem bevallott. Hízelkedve fűzte karját anyja karjába : — Ne menj ma, kisanya, ne menj, — szólt esdekelve. Csodálkozva, fürkészve nézett rá az asszony. Azután gyöngéden leválasztotta magáról leánya karját s melegen szivére szorította á leánykát. — Ma el kell mennem, — mondta J remegő hangon — fontos dolgom van. De holnap! . . . Holnap egész délután i együtt leszünk. A leányka arcát intenzív pir borította el. Bensőbben, nagyobb gyöngédséggel, mint eddig, simult anyjához s fojtott hangon, hogy szavát alig lehetett hallani, könyörögve szólt: — Ne menj, kedves anya, ne menj, nem is mehetsz most el, fél óra múlva jön el ő. — Kiről van szó ? — Hisz sejtheted . . . Eljön ő, hogy megmondja . . . Az anyja lélekzete egy pillanatra elállt. — Szólj világosabban, leányom. — Meg fogja mondani neked is, hogy szeretjük egymást. Az asszony minden erejét megfeszítette, hogy benső megrendülését leplezze. Ama sugárzó napra, mely egy perccel előbb még vakította, fátyol borult s minden sugarát eltakarta, melyet előbb látni vélt. Szemeiben meghalt a fény s pulzusai, melyek előbb lázasan vertek, csöndesekké lettek. Lassan bontakozott ki a piruló leányka ölelő karjai közül. Szótlanul levette kezéről a keztyüt, kalapjáról a fátyolt. — Persze, persze, szivem, akkor itthon kell maradnom, — mondotta elhaló hangon, — itthon is maradok, ne félj. S leült az ablak mellé s kitekintett a járókelőkre, az utcára, a munka, az élet, az érdek hajszájára. S hangulatteljes sejtelem töltötte el lelkét. Mintha az utcai zsibongásban meglátta volna az élet elmúlását, az öröm haldoklását. A mostani bálák. Immár benne vagyunk kellős közepében a farsangnak s Isten tudja, egy csöpp jó kedvet, vigasságot, kedélyt sem tapasztalhatunk. Oh farsang ! Hová tűntek a te múltbeli, felejthetetlen dáridóid. Hová az első bálok romantikus izgalmai I A rohanó kor, a megélhetésért folytatott nehéz küzdelmek, — a strugie for life — magukkal ragadták mindazt a szépet, mindazt a csillogó himport, amely a farsangi mulatságokat oly elmoshatatlanul belevésték elődeink szivébe, emlékezetébe. Ma már nem tudunk mulatni. Minduntalan belerezeg, még a legártatlanabb mulatozásba is, az élet szigorúságának diszharmónikus akkordja s pillanat alatt kizökkent bennünket abból ^a jóleső órzósből, mely nélkül igazi mulatság, tényleges farsang el se képzelhető. A nyilvános mulatságoknak már régen lefújtak. A kis társaságok összejöveteleit megutáltatja az idő legnagyobb részét magának lefoglaló kabarét s ami azon tul van, az már nem a farsang légkörébe való mulatság, az intim házi szórakozások az óv bármely részében rendezhetők. A farsang, a rógiek által várvavárt, ezüstös légvárakkal telis-tele rakott, gyönyörű óvszak nincs többé, meghalt, még mielőtt megszületett volna. Elődeink idejében, a férjhez adandó lányok ilyenkor léptek első alkalommal a társaságba s legtöbbnyire ilyenkor látták meg azt a férfit először, aki azután egész életük további folyamára döntő fontossággal birt ... S itt szövődtek ama gyöngéd viszonyok első aranyfonalai, melyekből azután egy egész életre való csillogó bilincset kovácsoltak az élelmes, mindent meglátó, megértő mamák ós apák. A farsang ebbeli jelentőségót a társadalom középső s felső osztályánál már úgyszólván teljesen elvesztette. A lányokat nem viszik bálokba, hogy ott nekik jövendőbelit szerezzenek, hiszen azok az úriemberek, kik a bálokra eljárnak, csak ólvétve kínálkoznak ilyen módiumokul. A fiatalság, a szó vaiódi értelmében vett fiatalság tagjai közül rekrutálódnak a báli esték tüzes táncosai, azok pedig még nem valók arra, hogy családi tűzhelyet alapítsanak s örök időre biztosítékot nyújtsanak az alapított család eltartásáról is. A nehéz megélhetési viszonyok a házasulandó férfiak ótetkorát kitolta. A mai báli ijfuság még hosszú óvekelteltóvel gondolhat csak a nősülósre, azok pedig, akik megfelelnének az aggódó szülők követelményeinek, nem járnak már a bálokba, részint kikoptak a báltermekből, részint nevetségesnek tartják az ő korukban az ott lebzselő ifjúsággal versenyre kelni. Igy lassan, lassan odafejlődött az egész farsangi intézmény, hogy pirosbetűs nappal kezdődik a kalendánriumban, böjtölt ir elő a vallás s távoztával hamut hintünk homlokunkra. Minden egyéb poétikus, hasznos, mulatságos mellék requisituma a lomtárba került, a feledós homályába, honnét csak egy e^y régi irónk színes megemlékezése kelti nagyritkán életre. Nem panaszkodunk a dolgok ilyetén való átalakulásáról, mert hiszen a sok kellemetes mellett volt a farsangolásnak meglehetős sok árnyoldala is. Az idők sürü ködfellege a-conban a sötét, árnyékos helyeket teljesen befedi s csupán a csillogó, szines részletek kandikálnak elő a szürke lepel alól: a sok költség, amivel a lányos házaknak a farsangolás jáit. A kellemetlen meglepetések, amelyekkel nem egy otthon százszorszépaek tartott, de ismerős fiatalemberekkel nem rendelkező leiny bálozása járt. A sok ezar apró tüszurás, petrezselyemárulás, me^ a sok miegymás, amivel az a gyönyörű álom rendesen végződni szokott, melyet otthon a zsalugáteres, muská lis ablakú szobában gyengéd női fejecskék szőttek, szövögettek. J A modern kor nem ismeri a költészetet. Rideg szigorúsága letörli minden intézményünkről a szines, csillogó himport, az idealizmusnak határt szab s parancsoló szavával mindent megsemmisít, ami útjában áll az egyenes előrehaladásnak, a munkának, a sikernek. S ha régi históriák romantikus történetei néha-néha felkeltik bennünk a vágyat a régi idők visszakivánására, gondoljuk meg azt a sok kényelmes s újszerű ólvezetet, melylyel a haladó kor minket megajándékozott s amelyről azoknak, kik abban a régi jó világban éltek, fogalmuk sem volt.