Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-11 / 29. szám

6 BÉKÉSMIGTEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 április lí. kérelmével szemben: 6500 koronáért névszerinti szavazással megvásárolni rendelte a közgyűlés. A református egyház abbeli kérelméhez, hogy templomépítés céljából a Simay-féle telekből egy részt adományozzon neki a község: a tanács javaslatára elvben hozzájárult a közgyűlés. Érdemileg a szabályok értelmében csak egy hónap múlva fog fölötte határozni. A községi közkórház 1910. évi költségvetése elfogadtatott. A lóosztályozó bizottságba A n d ó Mihályt ós V a n d 1 i k Mátyást küldötte ki tagokul a közgyűlés. Ezeken kivül még néhány illetőségi és házszabályozási ügy fölött döntött a közgyűlés, mely déli 12 órakor véget ért. Látogatás a nagy számüzöttnél. Az andornaki kastélyban. Hűsen száll a tavaszalkonyati fuvallat a Mátra felől. A kaszálón zizegve verődnek össze a sarjú fűszálak, az akácok rügyező lombjai kecsesen bókolnak. A sárga, homokfutó jukker-kocsival ficánkolva rohan két szilaj paripa. Szelíd hajlású országúton kanyarodunk be az andornaki kastély udvarára. Egyszerű, de méltóságos, nagyablaku, széles homlokzatú ház, az egész vidéket domináló, szerény, kis parasztviskók közül kimagasló: ez a magyar politika nagy számüzöttjének, Mocsáty Lajosnak, a függetlenségi párt első elnökének, daliás idők bölcs tanujának csöndes, szép, hangulatokat ébresztő hajléka. Botjára támaszkodva, kemény léptekkel közeledik az öreg nagyságos ur. Gyönyörű sasorr, villogó szempár, rózsás arc, hófehér szakái, lengő hajfürtök. S hozzá bámulatosan fiatalos rugalmasság. Ez Mocsáry Lajos első pillanatra. Tágas előszobán, hatalmas ebédlőn át jutok a dologszobájába. Egy világfi udvariassággal nyit ajtót, leültett, szivarral kinál meg. Szép, pöttyös, válogatott kubával. Valamikor Wekerlónek hivták, ő már csak ötösnek mondja. — Intervju? Beszélgetés ? —mosolyog az aggastyán. Ugyan, ugyan, kedves öcsém, hát ki törődik vele, hogy mit mond egy ilyem öreg ember, aki túlélte az eseményeket, az időket, az embereket. Nem, most nem mondok semmit. Majd ha megint tele lesz a szivem keserűséggel, majd ha kicsordul belőlem . . . Politika ? . . . Legyintett egyet a kezével, a fekea fehér gyöngyvirágok lankadtan pihegtek a vázákban. Ez este az urak valami összejövetelre ígérkeztek el és Ella egyedül maradt otthon. Végigfeküdt a kis pamlagján. Csönd volt, hallotta a maga lélekzetvételét is, a szive dobogását s érezte, milyen forró a homloka. Talán beteg leszek, — gondolta. Behunyta a szemét s elképzelte magát a fehér teritőn, fehér virágok között. Sokan megnéznék, megsiratnák: milyen kár volt érte, ilyen fiatalon. Aztán letennék a fekete földbe, örök sötétségbe . . . Fölugrott, a szép hosszú haja lebomlott utána. Életerős, pezsgő, üde vére felszökött az arcába mind : nem akorok meghalni! Behunyta a szemét s egy pillanatra álmodott valamit, amit eddig nem birt kitalálni, ami után sóvárgott, amibe benne volt ezer virágillat, ezer csillag ragyogása. Forró, Ipiros ajkai félig nyitva maradtak utána . . . E pillanatban csöngettek. Az asszony összerezzent. — Már? — mondta magában és az órára nézett. — Még csak tiz óra. — Megsápadt. — Csak nincs valami baj ? Sietve föltüzte a haját s maga futott le a lépcsőkön. Hallgatódzott A csöngetés ismétlődött. — Géza? — kérdezte s megállott a kerítés vasrácsa mögött. A hold éppen bevilágított rá. Egy karcsú, magas ember állott kívülről. — Bocsánatot kérek, — mondta az idegen látható zavarban, — nem Dénes Géza barátom lakása talán ? Az asszony megijedt, mint egy őzike : — A felesége vagyok . . . — Ezer bocsánat, nagyságos asszonyom, - hebegte Jáki László, de Ella már nem hallotta. Mint aki nagyon vétkezett, ugy futott föl a szobájába és el kezdett sirni. Sirt, maga sem tudta, miért. Szomorú, csöndes napok jöttek ezután és keserves éjszakák. Az asszony halaványan, kimerülten járt-kelt az ura betegtére szítt faszopókából szippantott néhányát ; aztán a könyves polcára mutatott : — A memoárjaimmal foglalkozom. Karácsonykor volt két éve, hogy megkezdtem. Minden napnak följegyzem az eseményeit és hozzáragasztom a magam vélekedését. Vaskos iratcsomó, ugy-e ? .. Aztán levelezek is a régi barátaimmal ... Persze, magát öcsém az érdekli, mit gondolok a helyzetről. De nem politizálok. Fázok, akárcsak a szüziány, nehogy sarokba szorítson. Inkább arról beszéljen, kedves öcsém, mi újság van Pesten ? — A kormány hir szerint lemond. Készül a fúzió . . . — Persze a bankkórdós miatt? A királyra akarják bizni a döntést, pedig az alkotmány szelleme más. Itt csak a Háznak van szava. Ki kelt mondani határozattal az önálló bankot. Határozathoz nem kell királyi szentesítés. Ejnye, ejnye . . . Boszusan és bájosan mosolygott. Hiszen ez már politika, még pedig a javából. Ütni akartam a vasat, de most már egy szikra se pattant ki belőle. Egy gyönyörű fiúcska - lehet vagy két-három esztendős — játszadozott a szomszéd szobában a pesztonkájával. Mocsáry Lajos dédunokája. A negyedik generáció. Dédapja boldogan jártatja a legfrissebb hajtáson bársonyos tekintetét, a külső ajtóig kisér, melegen megrázza a kezemet s amikor a kocsin ülök is utánam szól : — Hűvös van, jó lesz betakarózni. Visszafordulok. Ott áll a küszöb lépcsőjén hajadonfővel, nemes tartással. Belekap ősz fürtjeibe az esti szél és ! fantasztikusan meglobogtatja. A kocsis a lovak közé csap (huszár volt, Aradon szolgált a tizennégyeseknél), elindulunk s én megemelt kalappal, födetlen fővel hagyom el az ősi Mocsáry-kuriát. Ahogy elnéztem az Eger felől idekéklő dombokon, az alkony egyre összébb húzódó kárpitjai között őserdőt láttam, hatalmas rengeteget s belőle büszkén kimagasló sudár tölgyet. Sok sebet vágott rajta az idő s az időnél is gyilkosabb gonosz kezek, de ő áll rendületlenül. — Szép-e még Pest? — szólt hátra a kocsis. — Huszonöt esztendeje nagyon szép volt. Akkor jártam ott utóljára . . . Gyula pénzügyi helyzetének rendezése. Két fontos lépés. Gyula város képviselőtestülete e hónap 17-ón, szombaton a város jövőjére nagy kihatással biró közgyűlést tart. Régóta ismert dolog már vármegyeszerte, hogy Gyula állandóan anyagi zavarokkal küzd. Jövedelemforrásai oly soványak, hogy a kiadások fedezésére nem elégségesek s ezért kellett az adófizetőket a most már 120 százalékra emelkedett pótadóval megterhelnie. ügy a város, mint a vármegye ve> zető köreit régóta foglalkoztatja már az a kérdés, hogy mi módon lehetne szegény Gyula város jövedelemforrásait gyarapítani? Mint annak idején már megírtuk, Thury Mihály vármegyei számvevőségi főnök ki is dolgozott már egy nagyon sok pontból álló, hatalmas tervezetet, melyet A m b r]u s Sándor alispán nagyon ajánlott a városi elöljáróság figyelmébe. A városi képviselőtestület ki is küldött egy bizottságot a pénzügyi helyzetnek Thury Mihály tervezete alapján való szanálása céljából. Az első lépést ezen a téren már a jövő heti közgyűlés meg fogja tenni. A kiküldött bizottság ós a városi tanács ugyanis előterjesztést fog tenni a közgyűlésnek a város tulajdonát képező italmérési kártalanítási kötvény beváltása és annak hovafordítása tárgyában. Ezt a kötvényt, mely 461.000 koronát ér, a város bérbe adta egyik takarékpénztárnak. Thury előterjesztésében azt javasolta, hogy a kötvényt a bér alól fel kell oldani és inkább el kell adni. Ily módon jelenlegi értékénél jóval többet fognak érte adni s a város hozzá jut egy félmillióhoz, mely anyagi helyzetén nagyot lendit. A bizottság ilyen értelemben fog előterjesztést tenni a közgyűlésnek. A pénzügyőri helyzetet szintén előfogja mozdítani az a körülmény, hogy a tanács az Első Gyulai Kötött ós Szövött Iparárúgyár Részvénytársaság ujabb kibocsátású részvényeiből 100 darab részvény jegyzését fogja javaslatba hozni. A városnak eddig is volt a gyár részvényeiből 400 darab. A társaság pedig legutóbbi közgyűlésén olyan határozatot hozott, hogy a részvényeseknek minden 4 darab részvény után kötelességük 1 darabot jegyezni az ujakból. A városra, 400 részvénye után tehát 100 esik. A szükséges összeget ugy gondolja előteremteni a tanács, hogy az Erzsébet-ápoldai részvényeket, melyek csak 4%-ot jövedelmeznek, eladja és árukat a kötőgyár új részvényeinek megszerzésére fordítja, melyek már most is 7% ot jövedelmeznek. Ez ismét lényeges jövedelemszaporulást jelent a városra nézve. Egyelőre a város pénzügyi helyzetének javítására szolgáló eszközökből ez a kettő fog a közgyűlésen szerepélni. A régi jó időkből. Elmondja: Piata bácal. A mult század negyvenes éveinek legnépszerűbb humoristája Bernáth Gazsi volt. Nem annyira az irodalomban, mint a közéletben szerepelt nagymondásai és ügyes bonmontjaival. Az „Arany-Sas" volt a íöfészke ós Pest, Heves, Szabolcs stb. vármegyék gentrijeinek ő volt^ egy félszázadon át mnlattatója. S midőn a hatvanas években öregedni kezdett s vagyonilag teljesen tönkrement, jóbarátai tartották s az „Arany Sas" kedvelt vendéglőse, az öreg Wimmer, hálából, — mert sokan csak azért keresték fel a vendéglőst, mert Gazsit óhajtották látni s kifogyhatatlan vicceit, nagy mondásait hallani. Később már nagyon elaggot s oly lassan járt, hogy alig lépett. Egyszer csoszog az ő lehető legapróbb lépteivel a Hatvani, most Kossuth Lajos-utcában. Szembe jő vele ogyik fiatal irótársa. Köszönti és azt kérdi tőle : — Hová mégy, Gazsi bácsi ? — A szin-ház-ba, — nyögi ki lassan Gazsi. — Elkésel, — mondja az ifju. — A holnapi előadásra ! — feleli és tovább csoszog. * Ugyancsak Bernáth Gazsival törtónt az alábbi érdekes eset is. 1850-ben, mint gyanúst, a hadi törvényszék elé állították. Az auditor kérdi: — Mi a neve ? Megmondja. , — Volt-e már befogva? Hol? Mikor és meddig ? — Igenis voltam — feleli Gazsi bácsi. — Hol ? — kérdi az auditor. — Hát 1849-ben Tiszafüredről jöttem fel Pestre gyorskocsival s a szandai töltésen olyan sár volt, hogy a hat ló nem birta a kocsit, hát minket utasokat is leszállítottak és befogtak a kocsit húzni. Merengés. Ha titkos alkony, esti órán Elfog bánat, emlékezet: Valami nagy, nyomasztó érzés Úgy elszorítja szivemet. Visszaidézek lopva néha Nagy, magasztos érzéseket: Eltűnt időknek szép világát, Fájó, sajgó emlékeket. Feltárul akkor énelőttem Egy rég elmúlt csodás világ, A múltnak fátyla föllebbenve, Nyugtot nékem akkor se hágy. Csak nézem, nézem lemondással S dőre álmokat kergetek, Pedig tudom, hogy ez az álom Nem lesz való, csak képzelet. Vinnétek tova szellemszárnyak, De nem mehetek véletek, — Fakószinü viola-szirmok .. . És két szememből — köny pereg. Brucker Ágoston. Az asszony álmaIrta: Mánylné-Prigl Olga. Novellatárgynak régi, megtörténtnek megtörtént a maga hagyományos nászindulójával, velencei útjával együtt. A mindig gavallér ember, Dénes Géza, egy homályos, szürke októberi napon oltárhoz vezette az unokahugát, Gergely Ellát s a szép menyasszony, aki ezúttal viselt először hosszú ruhát, rózsás arccal, tizenhat esztendős lényéből sugárzó üde mosolygással fogadta a szerencsekivánatokat s szerfölött boldog volt, hogy a komoly, okos Géza bácsi a karján vezeti s nem küldi előre a nevelő kisasizonynyal. Ella hatesztendős kora óta ott nőtt , föl nála s megszokta, megszerette, mint I egy eleven, bájos kis nipp-figurát. Hozo- | mányt^ nem adhatott neki, dacára szép fizetésének, a leánynak sem volt egy krajcára sem, ugy csöppent a nyakába, a legegyszerűbb megoldás volt tehát feleségül venni őt, ha el akarta hallgattatni a kilátásban levő kisvárosi pletykákat. Beszélni ugyan azért beszéltek eleget, de ez már ugy szokás. Dénes Géza nem sokat törődött vele, lelkiismerete tiszta volt, mint ki eleget tett vele egy szerencsétlen asszony utolsó könyörgő tekintetének, amivel azt a hatesztendős gyönge babát reá bizta. Megtette hát minden kívánságát, elmentek nászútra is. Szorongtak a vasúti kocsikban, étkezőkben, ringatództak a bűbájos velencei gondolákon, uti naplót vezettek mindenről és a volt Don Jüannak, forróvérű, szerelmes asszonyok kegyencének szinte hízelgett, ha utánuk néztek, ha megbámulták a felesége karcsú őz-derekát. Egy hónap múlva hazajöttek. A lakást Addigra átalakították, de az Ella fehér kis leányszobáját csak meghagyták éppen ugy — emléknek. Legelőbb is oda futott be az asszony, ugy hozzá volt már szokva. Azután is be-bebujt oda, valahogy ott érezte magát a legjobban. Átestek a viziteléseken, kigyönyörködte magát a ruháiban, — olykor előszedte valamennyit, — megszokta már azt is, hogy Ella helyett nagyságos asszonynak szólítják és volt rá eset, hogy elővette francia fordításait, annyira unatkozott. Géza bácsi pedig csak éppen ugy bánt vele, mint azelőtt, talán még jobban, de . . . Ez a „de" megakasztotta gondolatában és olyankor szedte elő leánykori könyveit. Egyszer betévedt az ura dolgozószobájába. Először merte megtenni és gyerekes kíváncsisággal nézegetett össze-vissza mindent. Hogy az ura ott találta, megrezzent, elpirult és ki akart futni. A férfi gyöngéden átfogta a derekát. — Nem haragszom, — mondotta, — maga előtt nincs titkom, de még örülök, hogy bejött. Leültette maga mellé a kerevetre. Odakint lemenőben volt a nap, a nyi| tott ablakon keresztül édes tavaszi illat I szállott be, a lilaszinü, fürtös orgonavirág i bekandikált hozzájuk. Ella hátradőlve be-* hunyta a szemét, valami kimagyarázhatatlant érzett a lelke mélyén, szeretett volna valamit mondani. Az ura megelőzte : —- Édesem, csukjuk be az ablakot, hűvös szél fuj odakint. — Megborzongott s a karját tapogatta végig. — Az a múltkori nagy hűtés csak nem akar elhagyni. Ella ijedten nézett rá. Sápadt volt az arca. Hirtelen betette az ablakokat, de egészen elfelejtette, hogy szeretett volna valamit mondani . . . Hanem azután nap nap után benézegetett az irodába. Mint valami kis cica, ugy odaszokott. Fölhuzódott a kanapészögletbe, elnézegette a fényképeket, az asszonyokét is, a mivel két külön fiók volt teli és teli, — az urának nem jutott eszébe, hogy féltékeny találna lenni Ella, — az igazi aszszonya. Hadd játszék, hadd teljék bennük kedve. És Ella kiszedte őket sötét börtönükből, az íróasztal elzárt fiókjából, csoportokba szedte, virágot is vitt nekik minden nap lilaszin orgonát, fehér gyöngyvirágot. | Halkan motoszkált közöttük, hogy az urát ne zavarja munkájában. Egyszer észrevétlen a háta mögé került az ura s ugy nézte a vállain keresztül, mit csinál a.

7, asszony. Ella összerezzent, mint akit tetten érnek s hirtelen letette a kezében tartott fotográfiát. A férfi vette föl. — László ? — mondta egész természetes, közönyös hangon. — Talán nem is ismerted, persze, nem emlékezhetsz reá. Derék gyerek, ma már Münchenben van. Jáky László. Ella önkéntelen átfogta az ura nyakát és piros arcát odaszorította a férfi széles mellére. Megint szeretett volna valamit I mondani. j Az megcsókolta a homlokát, amely ; forró volt és forró a lehellete is, amely- t I lyel megcsókolta az ura kezét, — a Géza bácsiét. Körül-körül forró volt a levegő is s !