Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-04 / 27. szám

I Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön ElíOFIZBTÉSI Din : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. ElSfizctni bármikor lehet éunegvedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szára 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Magyar élhetetlenség. Békéscsaba, április 3. Ha a külföldi nagy államok gazdasági életét szemügyre vesszük, őszinte irigységgel láthatjuk azok hihetetlen magas fokon álló gazdasági kulturáját, óriási vagyonát, virágzó iparát és kereskedelmét. Őszinte irigységet mondottunk, mert csakugyan nem nézhetjük egykedvűen azok rohamos, sőt széditő előrehaladását s a mi lassú cammogásunkat, mely a gazdasági élet minden terén jellemez bennünket. Sokan keresték az okokat, melyek e hátramaradottságunkat előidézték s nem szűntek meg eléggé hangoztatni éppen azokat, melyek legkevésbbé működtek közre ezen káros állapotok létrehozásán. Emiitik a történelmi tényeket, hogy a mi országunk volt mindenkor a kereszténység és kultura védőbástyája a Kelet felől jövő veszedelmek ellen. Török és tatár inváziónak mi voltunk mindenkor az ütköző pontja, szinte jégtörő sziklája, melyen azután egész Európa többi országai bátran pihentethették le fejüket, semmi veszély őket nem érte, az acélos magyar kar felfogta és elhárította tőlük a vészes csapásokat. S van valamelyes igazsága azoknak, kik e tényekben találják ugy kulturális, mint gazdasági visszamaradottságunk egyik sarkalatos tényezőjét. Ám ez azonban csupán a múltra vonatkozhatott. A háborús idők, midőn a magyarnak egyik kezében mindig a kard villogott s csak a másikkal munkálkodhatott előrehaladásán, mindenesetre megakadályozták abban, hogy teljes erejét vihesse a békés előrehaladás küzdelmeibe, de ezek már régen a mult emlékei. Azóta már módjában lett volna a magyarnak sokkalta több eredményt felmutathatni, mint aminőt napjainkban láthatunk. Másutt kell keresnünk a hibát. Nem a múltban, hanem a jelenben. Nemzetünk természete az, mely eleve kizárja a gyors fejlődést, a kulturális előrehaladás meggyorsítását. A mi nemzetünkből hiányzik a vállalkozási szellem, nem ismeri a nagy kaliberű dolgokban rejlő hatalmas teremtő erőt, nem mer semmi vállalkozásba fogni, mert erejét kicsinynek hiszi, fél minden kockázattól s többre becsüli a kicsiny, de biztos jövedelmet az aránytalanul nagy, de valamelyes kockázattal járó nyereségnél. Annyira beleélte magát ma már nemzetünk az ő kicsinyes viszonyaiba, hogy szinte kételkedik annak a lehetőségében, hogy tőle nagyszabású valamit is kérhetnének. Eklatáns példa erre egy szegedi tarhonya-kereskedő esete. Egy londoni kiviteli cég kérdést intézett egyik szegedi tarhonya-kereskedőhöz, hogy kiviteli célokra mennyiért volna hajlandó neki évenként 50 000 métermázsa tarhonyát szállítani? A mi jó szegedi kereskedőnk annyira lehetetlennek találta a kérdést, hogy még válaszra sem érdemesítette a londoni világcég kérdezősködő levelét. Miután azonban a londoni kereskedő még egypárszor megismételte kérdését, végre a mi szegedi kereskedőnk is megemberelte magát s válaszolt. Válaszolt pedig olyképpen, hogy elsősorban a londoni kereskedőt jól összeszidta, hogy tartson mást bolondnak s nem őt, mert annyi tarhonyája talán még az Úristennek sincsen, nemhogy neki. A londoni kereskedő ekkor egy szerb céghez fordult s azóta a tarhonyát Belgrádból szállítják Angliának, a mi kereskedőnk élhetetlensége következtében. Még nagyon sok hasonló példát hozhatnánk íel mai cikkünk magyarázataképpen, de ezek valamennyije annyira közismert, hogy szinte felesleges munkát végeznénk annak újbóli feltálalásával. Mindenki tudja ezt és senkinek sem jut eszébe ezen tehetetlen és káros viszonyokon segíteni, azokat orvosolni. Pedig már Stuart Mill, a neves közgazdász is megmondotta, hogy amely országnak nincsen kivitele, tehát amelyik nemzet abból él, amit saját maga otthon produkál s amely a bevitelét nem tudja kivitelével arányba hozni, az előbb-utóbb elszegényedik, tőkéje mindig csak kivándorolván s a pusztító tönköt el nem kerülheti. A mi gazdasági mérlegünk pedig már évtizedek óta passzív, vagyis a behozatal jóval felülmúlja a kivitelt. S igy nem csodálhatjuk, ha a régi „Európa éléskamrája" hovatovább kiürül s az üres tarisznyánál nem marad egyebe a magyarnak. Mindezt pedig nem azért mondottuk el, mintha örömünk tellen ék abban, hogy milyen élhetetlenek vagyunk, miképpen nem tudunk együtt haladni a korral, s minő botfülüek vagyunk a kor intelmei iránt, hanem azért, hogy megszívlelve ezen tanításainkat, ha még lehetséges, jó útra térítsük a mi szeretett véreinket. Hiszen már cikkünk elején megmondottuk, hogy őszinte irigységgel tekintünk a gazdag külföldi államok háztartására s csak azt szeretnők, ha ez az irigységünk a jövendő alakulatok után jogosan s mindnyájunk előnyére megszűnhetne. Gsorvás buzgólkodik. A megyebizottsági tagok uj választási rendszere. Csorvás határozottan a megye legambicíózusabb községei közé tartozik. Kicsi létére kikezdett a hatalmasan fejlődő Csabával és Gerendás • elkapcsolási ügye akármelyik fél javára dől is el, sokáig lesz szóbeszéd tárgya Békésvármegyében. Mert alig volt rá valaha alkalom, hogy valamelyik község az országban olyan követelésekkel lépett volna föl, mint Csorvás. Valami külö-. nös, meg nem magyarázható féltékenység vezeti ezt a kis községet arra, hogy megakassza Csaba fejlődését, amely pedig a logika és a természetes követelmények szerint annyira rohamos, hogy azt visszacsinálni úgyszólván lehetetlen. A kis Csorvás ennek dacára igyekszik a nagy Csaba szarvait letörni. Hogy a legutóbbi történelmi eseményekből vegyük a példát, Csorvás harca valósággal Szerbia hencegése a hatalmas Magyar-Osztrák monarchia ellen. Pedig tisztában lehetünk a küzdelem végével. Csaba, mely a maga 58.000 holdnyi határával az ország legnagyobb városai közé tartozik : nem fogja tűrni soká a kis Csorvás packázását és vagy bókét teremt, vagy pedig & Csorváson jelen leg uralkodó községi pártot detronizálja vezetőivel együtt. Mert akármiféleképen forgatjuk a dolgot, Csaba mégis fejőstehene marad Csorvásnak. A nagy magyar Alföldnek ez a leggazdagabb ; emporiuma könnyű megélhetési forrást nyújt a csorvásiaknak, éppen azért nem tudjuk megérteni, hogy mi oka lehet Csorvásnak Csabára féltékenykedni ? A nem régen kitört és folytonosan i ujabb meg ujabb fázisokban bővelkedő Békésmegyei Közlöny tárcája. Ma. Én vagyok ma a szomorúság, A megvonagló, élő bánat . . . Ittfelejtett, sápadó súgára Forró vérű nap alkonyának. Ragyogás közt ma megszületik, S holnapra már a sírba teszik, S azután ? Nos hát, aztán feltámad, S nyomán jár újra dal, gyönyör, bánat. Vértessy Gyula. A végrendelet. A .Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Én vagyok ma az álmatlan álom, Koronátlan szerelmes oltár, Én vagyok ma á bús boldogság.Mert ma mindig eszembe' voltál . . . Kató József. Irta: Linder Ernő. Tavass. Furcsa is a szerelem, Egy kézfogástól megterem. Reggel a lányt se ismered, S este se lesz, már szereted. Furcsa is az a szerelem, Alig jő s elszáll sebesen. Ma még őrülten, vadul szeretsz, S holnapra szépen mindent feledsz. Gyorsabban nyilik, mint a virág, Gyorsabban hervad, mint a virág, Röpke mosolytól nyilott ki tegnap, S egy bántó szótól mára lehervad. Vigan éltünk valahol messze egy kis faluban. Egy fiatal, szép asszonyka az ő beteges urával és én. Kislángon volt ez. Annál a beteg jegyzőnél, akinek az a leányarcu, kékszemű, szőke hajú felesége volt. Berkes Karcsinak hivták a jegyzőt, de talán ismerték is ? Vézna, barna emberke volt, ugy harminc év körül. Halovány arcát tüdőbaja szépítette pirosra. Komoly és őszinte, jószivü ember volt. Modora hidegnek tetszett, mert a szivét még önmaga előtt is el akarta titkolni. Okos ember létére tudta, hogy a tüdőbaja gyógyíthatatlan s hogy élete napjai meg vannak számlálva. Néha-néha fel-felvidult, különös jó kedve támadt. Elnézte, sokáig elnézte az ő szépszemű asszonykáját, aki annyi szeretettel gondozza, ápolja. Ilyenkor elszorult a szive. Nem sirt, csak nézett és az elnyomni nem tudott könyeket i törülte ki szeméből. Érezte, hogy az élet ott kezdődik, ahol a halál közeleg. Azt mondtam az előbb, hogy vigan éltünk, pedig dehogy éltünk vigan. De az elmúlt időkből való emlékünk nem igen örökíti meg a keserűséget, bánatot okozó napokat, csak a kedves és víg órák jutnak eszünkbe és azt mondjuk: — Hej, milyen más élet is volt akkor ! Pedig de meg volt akkor is mindenkinek a baja, az öröme mellett a bánata. Egyformán fázunk, didergünk ebben a hideg életben s vajmi ritkán tudunk fölmelegedni ugy, hogy az élet hideg szele egy kis időre is, ne érintene bennünket. Sóhajtozva, fázva gondolok vissza a múltra, erre a feneketlen temetőre. Igy március táján lehetett, amikor a jegyző állapota rosszabbra fordult. Egyik nap meg éppen az ágyához hivatott. Az ablakom előtt levő faágon borzalmasan ijesztően kuvikoló madarat hessegettem, amikor értem jöttek. Izgatott lettem, siettem. Sejtettem, hogy baj van. Beléptem a szobába. A beteg jói | nézett ki, még a szokottnál is jobban; csak a fiatal asszony nézett ki olyan furcsán, olyan különösen Kissé megdöbbentem. Az asszonyka ott ült az ágy szélén, én a beteg előtt álltam, aki kiköhögte magát ós megszólalt: — Meghalok. Érzem, nincs már egy órám se a földi élethez. Búcsúzni akarok tőletek, mert szeretlek titeket . . . Téged . . . téged . . . Itt megfogta felesége apró kezét, megcsókolta és sirt, zokogott erősen. Mikor elhagyta a zokogás, fájdalmas hangon folytatta tovább: — Ugye, Olgicám, szerettél?! Szeretsz most is ? ! Akkor is, ha meghalok ? A fiatal asszony, a leányarcu Olgica, csak nézett mereven Nem szólt se igent, se nemet; nem sirt, nem könyezett. Nem tudott. — Ugy-e, ha már nem leszek, ha már nem élek, a te jó szived, a te tiszta lelked nem lesz senkié soha, soha, csak az enyém ? A kinos csendet a beteg még kínosabb, még nagyobb fájdalmat okozó szavai törték meg. Az asszonyka mintha semmit sem hallott volna, bágyadt szemeit a szoba bútorzatán járatta. Nézett ide, nézett oda, mintha már nem ismerné ezeket a bútorokat, mintha nem az ő édes otthonában volna, hanem messze idegenben. Egy szó csengett csak minduntalan a fülében, hogy: „Meghalok!" — Ugy-e, nem fogsz újra férjhez menni? Ugy-e nem? - faggatta a beteg. — Hiszen örök hűséget, szerelmet esküdtél, ugy-e nem leszel másé ? Soha.... soha? — Nem. Esküszöm neked. [Soha. .. Sirolin «(iteU az étvágyat é» a testsúlyt, megszűnteti a • köhögést, váladékot, éjjeli izadist. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofülozis, influenza ellen számtalan lanár ét orvos Által naponta ajánlva. Mintb*gy értéktelen utániatokat is kínálnak, kérjen míndeakor „Booha* aradatl oaomagoláat. F. Hoffmann La Rocké * Cie. Basel (Svájc.) 99 Roehe" Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. Ára üvegenként 4 — korona, r