Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-04-01 / 26. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1900 április 1. tagból álló központi választmány fogja igazgatni, felruházva azzal a hatáskörrel, amellyel eddig a szakosztályok birtak. Az uj szabályrendeletnek azt a pontját azonban, mely a tanácsosi állásokat eltörölni kívánja ós jegyzői oklevéllel biró hozzáértő tisztviselőket akart alkalmazni helyükbe : a többnyire maradi gondolkozású földmivesgazdákból álló közgyűlés hosszas vita után elvetette. Itt csak annyiban történik változás, hogy a régi hat tanácsos helyett öt tizedbeli tanácsos lesz. Singer Mihály indítványára kimondotta a közgyűlés, hogy az adóösszeirást a kültelkeken, Gyulaeperjesen teljesilő; tisztviselőknek ezután napidíj jár. Ezek az uj szabályrendelet főbb módosításai. A többi módosítás lényegtelenebb, inkább csak a í'észletké'rdésekre szorítkozik. Kétegyháza csatornázása. Olcsóbb terv készül. Kétegyháza tudvalevőleg a legszegényebb községe Békésvármegyének. Mindenfelől hatalmas uradalmak veszik körül, amelyek meggátolják határának terjeszkedését. Ahol pedig nincsen önálló birtokos-osztály, — mert a határ osekély terjedelménél fogva nem is lehet: — ott állandóan szegénység uralkodik. Pedig Kétegyháza, különösen az utcák szempontjábál egyike a legrendezettebb községeknek. Szabályos téglányalaku az egész és egymást derékszög alatt metsző utcák szeldelik keresztülkasul. Csak a hygienia szempontjából tehető ellene sok kifogás. Járványok idején Kétegyháza sohasem maradhat ki a betegség sújtotta községek névsorából. Iskolái úgyszólván minden évben zárva vannak legalább egy hónapig a különböző járványok miatt. Ennek oka talajának egészségtelen volta, melyet csak csatornázás által lehet valamiképen enyhíteni. Ez a szempont vezette a törvényhatóságot, amikor kötelezte Kétegyházát csatornaépítésre. A szegény község, melynek költségvetésében úgyszólván állandó a deficit: kézzel-lábbal tiltakozott ez ellen a nagy megterheltetés ellen. Többszöri felterjesztéssel élt az alispánhoz, a miniszterhez, akik azonban hajthatatlanok maradtak. Mikor hiába volt minden sürgetés : az alispán a kulturmérnökséggel egyszerűen elkészíttette a terveket és keményen ráirt Kétegyházára, hogy a csatornaépitési munkálatokat azonnal tegye folyamatba. A terv szerint a csatorna 30—40.000 koronába került volna, amely összeget 10 óv alatt kellett volna a községnek kifizetnie. A község móg ekkor sem teljesítette a követelést. Újból felirt, hogy oly nagy összeget nem bir el, mert nagyon szegény. Különben is fölösleges a csatorna. Az alispán felülvizsgálván a kulturmórnökség által készített terveket, szintén luxuriozusnak találta. Utasította tehát Kétegyházát, hogy kérjen a kulturmérnöksógtől olcsóbb terveket, hiszen a hygienia követelményeinek egyszerűbb berendezésű csatornával is eleget lehet tenni. Kétegyháza ezt meg is tette, de a kulturmérnökség nem volt hajlandó olcsóbb terveket készíteni. Ambrus Sándor alispán ennélfogva most utasította Kétegyházát, hogy magánmérnökkel készíttesse el az olcsóbb csatornatervet. Ezzel a csatorna ügye ismét jó időre pihenni fog. A vármegye munkásházai. Nagyobb segélyt ad a miniszter. Több alkalommal megemlékeztünk már lapunkban Békósvármegye törvényhatóságának szociális szempontból oly nagyfontosságú akciójáról: a munkásházak építéséről. Az első rátára nyolc községben összesen 176 munkásházat szándékozik épiteni a vármegye s erre a célra 500,000 koronás kölcsönt vesz fel. A földmivelésügyi miniszter, ki tulajdonképen a munkásházak eszméjének felvetője ós megvalósításuknak bőkezű támogatója: megyénknél is kilátásba helyezte, hogy a kölcsönösszeg törlesztéséhez évente két százalékkal hozzájárul husz éven keresztül. A törvényhatóság akciója elé azonban mindjárt eleinte akadályok gördültek. Olyformán volt kontemplálva ugyanis, hogy egy-egy munkásház 1000—1200 koronába fog kerülni. Ez a feltevés azonban csalódást okozott, mikor az államépitószeti hivatal elkészítette a munkásházak terveit. A tervek szerint a telket, az épületanyagot, az építkezést ós a munkadijakat is beleszámítva, egy-egy munkásházat körülbelül 2000 koronánál olcsóbban előállítani nem lehetett Ez pedig husz óv alatt évi 120 korona törlesztési összeget igényelne. Az alispán ekkor a községi elöljáróságok utján megkérdeztette az érdekelt munkásokat, hogy hajlandók-e vállalni a 120 koronás törlesztést. A válasz kedvezőtlen volt az egész vonalon. A munkások ugyanis egyértelmüleg kijelentették, hogy évi 60—70 koronánál nem hajlandók többet fizetni. Ebben a stádiumban állott az ügy, amikor hétfőn délelőttre Ambrus Sándor alispán ülésre hivta a munkásházópitő és árlejtező bizottságot. Elnöklő alispán megnyitó beszédében azt az örvendetes fordulatot jelentette be, hogy a földmivelésügyi miniszterhez intézett sürgős felterjesztésével és személyes érintkezésével sikerült kivívnia a magasabb állami segítséget. Darányi miniszter ugyanis kijelentette, hogy a 2%-os törlesztési segélyt hajlandó nem husz, hanem harminc éven át is folyósítani. Ezzel lényegesen javult a \helyzet. Az állami hozzájárulásnak tiz évvel történt meghosszabbítása által az eddigi magas törlesztési összeg mintegy Vsával redukálódott, ugy, hogy a munkásoknak sikerül a házakat 70—80 korona évi törlesztésért rendelkezésükre bocsátani. Ennek örvendetes tudomásul vétele után a bizottság külön tárgyalta az építési eshetőségeket az elsőknek kiszemelt nyolc községben. A tárgyalás eredménye az lett, hogy mindezideig egyedül Orosháza községgel történt végleges megállapodás, ahol az oda tervezett 22 munkásház építési munkálatai már április 5-én meg is fognak kezdődni. A többi hét községben még a telek-kérdés nincsen rendezve. A bizottság ennélfogva megbízta az alispánt, hogy sürgősen lépjen érintkezésbe a községek elöljáróságaival és igyekezzék az építés módozatait megállapítani, mert ebben az évben már át is szeretné adni a bizottság az érdekelt munkásoknak a házakat. Végül a [munkásházak építéséhez szükséges faanyagok szállítási jogát a legolcsóbb ajánlattevőnek, a gyulai Braun ós Czinczár cégnek adta meg a bizottság. József főiig a gépfegyverekkel való céllövészetről. Sokáig feledhetetlen napja lett a hétfői nap az aradmegyei Nagypél község lakosságának. Ugyanis nkkor tett ott látogatást József főherceg, akit magyaros vendégszeretettel fogadtak a falu vezetői és a környékbeli birtokosság előkelőségei. A főherceg 3 órát i töltött a községházán, ahol részt vett a tiszteletére rendezett ebéden is. Kisjenő felől reggel 8 órakor négyes fogaton érkezett meg Nagypélre József főherceg, hogy részt vegyen a község határában rendezett gépfegyverekkel való céllövészeten. A gyulai 2-ik számú honvédgyalogezred harmadik napi céllövészetét tartotta ott két uj gépfegyverrel. Ezekkel a fegyverekkel 1600 méterről lőttek és csaknem valamennyi céltáblát letarolták. A lövések 39 százaléka talált, ami nagyon meglepte a főherceget s 11 órakor, a gyakorlatok végeztével, kijelentette az ezredparancsnoknak, hogy rendkívül meg van elégedve. — Ez az eredmény — mondta — csaknem páratlanul áll az utóbbi gyakorlatok között. A gyulai ezred gépfegyver-céllövészetén mint vasárnapi számunkban irtuk — ott volt D ő r y Pál főispán, Nóvák Kamill törvényszéki elnök és a főispán titkára : ifj. Nóvák Kamill. A főherceg aztán fél 12 órakor a tisztikarral megjelent a községházánál, ahol nagy vendégsereg várt rájuk. M1 a d i n Miklós eleki főszolgabíró küldöttséget vezetett a főherceg elé, amely a község értelmiségéből s a birtokosságból állott. A főherceg majd átöltözött és az egész társaság bevonult a községháza nagytermébe, ahol teritett asztal várt mindenkit. Itt ugyanis a honvéd-tisztikar magyaros ebédet rendezett a főherceg és a község elöljárósága számára Részt vett az ebéden D ő r y Pál főispán, Nóvák Kamii ós Nagypél község elöljárósága. Az asztalfőn József főherceg ült, jobb oldalt tőle Dőry főispán, baloldalt a főispán titkára ; a fenséges úrral szemben Mladin főszolgabíró. Az egész ebédidő alatt a főherceg bámulatosan előzékeny és feltűnően vidám volt. Az adomákat egymásután mondta a körötte ülők mulattatására. Amig ő ott időzött, tószt nem volt, a főherceg egyenes kívánságára. Kevéssel két óra után kocsira ült s miután mindenkitől szívélyesen elbúcsúzott, a vendéglátást megköszönve, visszautazott Kisjenőre. A vendégek móg sokáig együtt ültek ós kezdetét vette a pohárköszöntők sorozata. Dőry főispán a polgárság és a honvédség között fönnálló barátságos egyetértés örömére ürítette poharát. B e 1 e z n a y ezredsegédtiszt a tisztikar nevében megköszönte a polgárság előzékenységét. Érdekes volt többek között az ezredparancsnok: báró B o t h m e r tósztja, amelyben a most elvonult háborús veszedelemről szólt és kijelentette, hogy a honvédség bármikor kész megvédeni a királyt ós a hazát. Kristóffy uradalmi intéző és G o 1 d i s János községi jegyző a 2-ik honvédgyalogezred derék tisztikarát éltette. Egy jegyzőválasztás epilógusaÉrdekes esküdtszéki tárgyalás. Érdekes jegyzőválasztás epilógusa folyt le hétfőn a nagyváradi esküdtbíróság előtt, melyet móg az 1907. évben tartottak Körösladány községben. A községben megüresedett az elsőjegyzői állás, amelyre a képviselőtestület a másodjegyzőt, Sebők Ferencet szerette volna beválasztani. Igen ám, csakhogy a választás sorsa nem a közsógbeíiek, hanem a főszolgabíró kezébe volt letéve, aki a község jelöltjót móg csak nem is kandidálta. A nyakas szittya hallani, hogy nem itólsz el, de sajnálsz. Pedig még nem is tudod, hogy miért. Csak a szived, a jó baráti szived súgja neked a szánalmat. Hallgass meg ós azután nemcsak a szived, de az eszed is azt fogja mondani, hogy sajnálnod kell engem. Engem, a gazdag, fiatal, egészséges legényt, a szerelmi kalandok hősét!... A boszuállás érzete kergetett engem erre az útra, amelyen járok, — folytatta kis gondolkozás után - a bosszú, az elkeseredés, a sors, vagy a végzet ellen, vagy mit tudom én, mi nevet adjak annak a megfoghatatlan, testetlen valaminek, mely elénk áll, kirabol ós nyomorulttá tesz, elveszi tőlünk a legdrágábbat, a legkedvesebbet. Aljas támadó, mely sérthetetlensége érzetében gyilkol és öldököl. S mi nem tudjuk megfogni, elérni hogy összetiporhassuk. Tehetetlenül, gyáván és nyomorultul nézünk utána ós csak átkozni tudjuk, mig rablott terhével eltűnve, föld mélyéből, vagy felhők mögül, erdők sűrűjéből, vagy a láthatatlan levegőből reánk vigyorog és kacagja kínjainkat. Nem az Istenről beszélek, az jó és igazságos. Csak gyönge, amiért azt a másikat, a gyűlölködésnek, a romlásnak, a boldogtalanná tevésnek sötét szellemét garázdálkodni engedi. Lehajtotta a fejét, majd reám emelte a szemét, melyben könyek ragyogtak. S én a könyeken keresztül beláttam a lelkébe és láttam, hogy ott vigasztalan, gyászos sötétség tanyázik annak a sok léha vágynak ós aljas szenvedélynek a helyén, melyet oda képzeltem. — Szegény barátom, — suttogtam félhalkan, mire ő, mintegy köszönetképpen, megszorította a kezemet s aztán tovább beszélte bús történetét — Mindent elvett tőlem az a sötét szellem, mélyet az emberek legjobban szeretnek sorsnak nevezni. Sok jóakarattal nevezik igy, mert nem véletlenségből rombol ez az átkozott, hanem készakarva. Mindent elvett tőlem, ami csak megadhatja az életnek az igazi, nemes értékét. Szótrombolta az oltáromat, kikergetett a fészkemből ós földönfutóvá tett. Sivár kétségbeesésemben először az öngyilkosságra gondoltam, hanem csakhamar felébredt földre sújtott, agyon nyomorított lelkemben a megtorlás vágya. Mindent elvettél tőlem, — kiáltottam ' fel, — nohát én is ugy teszek, akivel tehetek, ahogy te tettél velem. Aljas, nyomorult rabló voltál, ón is az leszek. Nem tűrted meg az ón boldogságomat, ón sem tűröm meg a másokét. Vannak, akiket te boldogoknak akarnál megtartani, azokat meg én teszem boldogtalanokká. Amennyi joggal te tettél tönkre engem, annyival én is tönkre tehetek másokat. A rengetegbe ártatlanul kiüldözött ember aljas boszuvágya ébredt fel bennem, aki a vele elkövetett igaztalanság miatt jogot formál arra, hogy gyilkos ellensége legyen mindenkinek, aki onnan való, ahonnan őt kiüldözték. S a kirablottból rabló lesz. Igy lett belőlem is. Móg pedig nagyobb kincsek elrablója, mint az élet ós a vagyon. Mert én a becsület ellen harcolok ős azt rablom el. Az apától a lánya becsületét, a férjtől a feleségót. Ott gyilkolok, ahol halálos a legkiseb seb is. önmagából kikelve, lázas, vad indulattal beszélt. Ádáz gyűlölet hevétől lángolt minden szava és a felébredt szenvedély romboló hatása alatt kifáradva, lihegve hagyta abba a beszédét. Csak később folytatta megint fáradt, halk hangon: — Lásd, hogy elragadott a hév! A féktelen gyűlölet! Igy vagyok mindig, hacsak rágondolok arra, ami velem történt. De hiszen te móg nem Í3 tudod, mi törtónt! Nézd meg előbb ezt az arcképet. Bájos, szelid teremtés arckópét adta a kezembe. Csupa jóság, csupa szelídség volt az arca. — A feleségem volt. Ugy-e szép ? Olyan, aminők az angyalok lehettek, vagy a szentek. Csodálatos lélek volt. Maga a jóság, a hűség, a szentség! Nézd csak jól meg ezt az arcot. Mennyi tiszta, lányos vonás van rajta. Mikor ott feküdt a ravatalon, akkor is ilyen volt. Micsoda nagy boldogság dőlt itt romba! Nem hiszem, hogy lett volna a földön nagyobb; nem hiszem, hogy két ember jobban szeretheti egymást, mint mi szerettük. Szerelemmel, kegyelettel, lelkeink rajongó becsületességével, szerelmes szivünk minden boldog reményével kötöttük meg a házasságot. S a családi fészek, az enyhe, árnyas, kedves, puha fészek szeretettel fogadott ölébe és ugy éreztük magunkat benne, mintha a mennyországban lettünk volna. Két kis gyermekem is volt. Az egyik fiu, a másik leány. Aranyos, édes jószágok, földre szálit angyalok voltatok csak! Lejöttetek, hogy visszaszálljatok és itt hagyjatok engem, örök gyászt borítva a szivemre Micsoda élet volt ez a mienk ! Csupa fény, csupa szelid ragyogás; a sziveink tele voltak szeretettel, szerelemmel s lelkeink egybeforrva repdestek magasan a bűnös föld felett, megtisztult, nemes érzésekkel kapcsolódva egymáshoz. Nem tudtam eléggé hálát adni a sorsnak irántam való jóságáért és hányszor fogott el a hálaadó imádkozás vágya, mikor ott láttam magam mellett az én drága enyéimet; ós hányszor kértem forró imádságban, hogy engedjen minket igy maradni, ebben a szent, tiszta boldogságban. Azt hittem, hogy ha az ember becsületes, tiszta ós jó, joga van a boldogsághoz. Azt hittem, hogyha mindenkivel, aki hozzám fordul, jót teszek, ha a szegényeket istápolom és mindenkinek csak javát kívánom, akkor megengedik nekem, hogy boldog maradhassak. Milyen ostoba hit volt! Elfeledtem, hogy a sors, mint valami martalóc, ugy leselkedik a boldog emberekre. Ugy, ahogy én most! A feleségem a második gyermekünkkel megbetegedett. Az orvosok kijelentették, hogy lényegtelen az egész baj. De az én mindenségem egyre gyöngébb lett, fogyott, hervadt, senki se tud la, mi a baja s egy szép nyári napon meghalt. Most már ki tudom mondani azt a szót is, hogy meghalt! De akkor, és vagy fél évig azután is, azt hittem, hogy megőrülök, mikor csak az eszembe is jutott ez a szörnyű szó. Meghalt? Hát ő is meghalhatott, aki maga volt az élet; hát az ő nagy, kék szeme becsukódhatott ugy, hogy többé fel se nyissa sohasem ? Irtózatos fájdalmat álltam ki, mikor elvesztettem, de azt hittem, hogy a kót kicsikém móg megment valamit számomra az élet gyönyörűségéből. S egyszerre csak itt nagytak ők is mindaketten. Elmentek az édesanyjuk után. És ón ott maradtam a szétrombolt oltár előtt, nyomorulttá téve, kirabolva mindenemből. Vagy félévig nem volt a napnak olyan órája, hogy öngyilkosságra ne gondoltam volna. Lassankint aztán a boszú gondolatában leltem vigasztalást. Kiraboltak jog nélkül, ok nélkül, hát ón is igy fogok csinálni másokkal. Ha közönséges, műveletlen ember lettem volna, hát vad vórszomjjal pusztítottam volna el minden gazdagságot ós minden életet, de egy raffinált, aljas gondolat kergetett a rablóhadjáratba : rabold el a becsületeket, ezzel teszed nyomorultakká az embereket! És azóta felcsaptam ilyen rablónak.