Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-03-14 / 21. szám

BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1909 márc. lg. négy községe: Kétegyháza, Csaba, Békés ós Gyula van érdekelve, — hanem az ország többi nemzetisóglakta vidékéről is sokan tiltakoztak. Az oláhok kevésnek, a magyarok pedig soknak találták az engedményt. A miniszter a vármegyének e tárgyban felküldött második határozatára sem adott választ. A közigazgatási bizottság tehát Ambrus Sándor alispán és L a d i c s László felszólalásai után kimondotta, hogy a román nyelvű feliratok eltávolítására sürgősen felhívja az iskolafentartó testületeket. Ellenkező esetben k a r h a t a- I lommal távolittatja el a ro- j mán feliratokat. Az érdekes ülésen jelen voltak Dőry Pál főispán elnöklete alatt: Ambrus Sándor alispán, dr Daim e 1 Sándor főjegyző, Roediger Gyula pónzügyigazgató, S á r o s s y Gyula árvaszéki elnök, dr. Z ö 1 d y Géza tiszti főügyész, P e r s z i n a AÍfréd, az államépitészeti hivatal főnöke, M i k 1 e r Sándor kir.- tanfelügyelő, továbbá dr. L a d i c s László, dr. T ör ö k Gábor, Dombi Lajos és M o rv a y Mihály bizottsági tagok. Dőry Pál főispán üdvözlő szavai után az alispáni jelentésre került a sor, melyből a következő adatokat közöljük : Február havában a vármegyében a személybiztonság 9 esetben zavartatott meg és pedig egy gyilkosság kísérlete, 2 veszélyes fenyegetésen kivül 4 könynyü ós 2 súlyos testisértés elkövetésével. A vagyonbiztonság ellen 32 esetben intéztetett támadás, melyek közül 2 betöréses lopáson kivül mindegyike kisebb értékű tárgy ellopása volt. A tettesek kinyomoztattak és ellenük a büntető eljárás megindittatott. Tűz 13 esetben volt. Baleset 5 esetben fordultelő, mindegyike halállal végződött. Öngyilkosság 7 történt. Öngyilkossági kísérlet 1. Az elmúlt hóban a mezőgazdasági munka szünetelt. A munkások átlagos napszám bére 1 kor. volt, köztük ós a munkaadók között súrlódások nem fordultak elő. A munkások körében sztrájkra való hajlandóság nem mutatkozik. A vármegyei és községi közigazgatás menete általában kielégítő. Gádoroson az elhalálozás folytán megüresedett esküdti állásra Csizmadia József, Bókóssámsonba az újonnan szervezett segédjegyzői állásra R a t i c s Lajos ós végül Orosházán a lemondás folytán megüresedett I Ill-ik orvosi állásra dr. Kovács Gábor , választatott meg. j Az alispáni jelentós után D a i m e 1 Sándor dr. felolvasta a vármegyei tiszti főorvos és az állatorvos jelentéseit, melyek különösebb és említésre méltó adatokat nem tartalmaztak. Roediger Gyula pónzügyigazgató jelentése kapcsán került tárgyalás alá Gyula város képviselőtestületének abbeli határozata, hogy a vadászterületekből befolyó jövedelmet nem osztja fel az érdekelt polgárok között, hanem saját céljaira fordítja. Az ügy fellebbezés folytán a közigazgatási bíróság elé került, amely a döntést a közigazgatási bizottságra ruházta. j Z ö 1 d y Géza dr. a felosztás mellett érvelt. Hivatkozott arra, hogy a ! vadászterületekből befolyó jövedelem j évente 7—8000 koronát tesz ki, amely : tekintélyes összegből való részesedésre , jogosan tarthatnak számot az érdekeltek. 1 Hosszas vita után a közigazgatási bizottság a képviselőtestület határozatát hagyta jóvá azzal az indokolással, hogy Gyula városa a vadászterületekből befolyó jövedelmet a törvényhatósággal közös utak fenntartására fordítja. A terület pedig 30,000 katasztrális holdra rug, amelynek tulajdonosai között nehéz volna a befolyó jövedelmet kellő arányban felosztani. Tudomásul vette a bizottság a kereskedelmi miniszternek azt a határozatát, melylyel a Szarvas ós Kunszentmárton közötti tranzverzális út korláttal való ellátására vonatkozó kérelmét el utasítja. E kérelem indoka tudvalevőleg az automobil-forgalom volt. A miniszter azért nem teljesíthette a kérelmet, mert az ország összes veszélyes utainak korláttal való ellátása több mint tiz millió koronát emésztene föl. Kimondotta azonban a miniszter, hogy az automobilforgalom veszélyességét szigorú szabályrendelettel fogja korlátozni. M i k 1 e r Sándor tanfelügyelő jelentésében legérdekesebb volt az oláh iskolák feliratára vonatkozó rósz. A tanfelügyelő előterjesztette, hogy a közigazgatási bizottság olyan értelmű két határozatára, hogy az oláh iskolákon csak magyar feliratok legyenek alkalmazhatók, még nem érkezett válasz. Ambrus Sándor alispán és L ad i c s László hasonértelmü felszólalásai után kimondotta a bizottság, hogy az illetékes iskolafentartó testületeket felszólítja a román nyelvű feliratoknak szépszerivel történendő eltávolítására, különben karhatalmat lesz kénytelen gyakorolni. Mezőfi lapja, a „Szabad Szó" hónapokon keresztül folytatott agitációjával sok ezer jóhiszemű magyar embert beugratott arra, hogy a földadó-kulcs nagyobb mérvben vettetett ki, mint amennyit a tehermentesítési kölcsön kamata igényel. Ezért arra sarkallt mindenkit, hogy felebbezzen. Az ország minden részéből tömegesen érkeztek felszólamlások a törvényhatóságokhoz és ez uton a pénzügyminisztériumhoz. Békésmegyóből például 840 felebbezós érkezett. A közigazgatási bizottság a pénzügyigazgató javaslatára mind a 840 felebbezést visszautasította, mert az akciónak reális alapja nincs, csak egy úgynevezett szóciálista vezér üzleti érdekből csinált heccelődóse az egész. Ezek voltak fontosabb tárgyai a közigazgatási bizottság ülésének, mely még délelőtt véget ért. Az ipar és kereskedelem érdekei. V&lastási liga. Szükség van-e a kereskedelmi és ipari érdekeknek hathatós képviseletére a törvényhozásban? Erre a kérdésre az érdekelt körök igennel felelnek. De az érdekelt körökön tul, egyetemes közgazdasági érdekek szempóutjából is, igenlő kell, hogy legyen a válasz. Az ipari és kereskedelmi órdókeknek hathatós érvényesítését elképzelnünk sem lehet a törvényhozásba való érvényesülés nélkül. Legkevésbbé nálunk, ahol minden érvényesülésnek forrása és végső állomása a politika. Ha már most szükségesnek találjuk ezeknek az érdekeknek képviseletét a törvényhozásban, ugy az egyetlen hathatós eszköz: egy közös agitációs szervezet. Minden aggodalmaskodás, mely az eddigi fennálló ipari és kereskedelmi köröknek autonómiáját félti, széthúzást jelent és az akció sikerének megbénítását. Az aggodalmak lehetnek tiszteletreméltók, de nem helytállók. Egy részük bátortalanságnak a jele. Akik külön pártalakulást akarnak, arra utalnak, hogy a pártfegyelem megbénítja a képviselők szabad akcióját. Akik igy gondolkoznak, sulyosbbá teszik a megoldandó problémát, semmint szüksóges volna, mert á közgazdasági kérdések nálunk közjogi kérdésekkel kapcsolatosak. Nem mi, magyar politikusok, kapcsoltuk őket össze, vagy legalább nem éppen csak mi. Mi szükségünk tehát nekünk arra, hogy az ipari ós kereskedelmi érdekek hathatós érvényesülését azzal bonyolítsuk, hogy uj pártalakulás utján szembeállítsuk azokat az összes létező pártokkal ? Méltóztassék csak végignézni az agrár-táboron. Ezek előtt is felhangzott a kívánság, hogy külön agrár-pártot kell alakítani. A tervet elejtették és az eredmények mutatják, hogy éppenséggel nem kárára az agrárizmusnak. — Ugyanezt a taktikát kell követnünk nekünk is. Az ipari és kereskedelmi érdekek támogatása megfér minden becsületes politikai törekvéssel. Külön pártra tehát nincs szükség. De a liga megalakulásának hatását nemcsak ebben látom. Amint egy ilyen választási liga céltudatos akciót fejt ki és felrázza közönyükből a vidéki városokat — a helyzet képe egyszeriben meg fog változni. Egyik képviselő sem szeret feszült viszonyt fenntartani választóinak ilyen szervezett és intelligenciájánál fogva nagy erőt képviselő csoportjával. Tessék csak számon kérni a képviselőktől a kereskedelmi és ipari érdekek hathatós képviseletét minden olyan esetben, amikor ezek megtámadva vannak. Ám a városok közömbössége, a fatalizmus, melylyel a romboló munkát eddigelé nézték, egyenes felbátoritás volt a legaggressziv'ebb kereskedelmi és iparellenes irányzatoknak. Ezeket a koncentrált támadásokat csak koncentrikus erővel lehet visszavetni. Iparnak, kereskedelemnek és szabadfoglalkozásoknak tömörülniük kell ós az egységes cél érdekében egy szervezetben kell egyesü'ni. Kelemen Samu, országgy. képviselő. A megyebizottsági tagok útiköltsége. Általános elutasítás. Az eltótosodás után való olthatatlan vágyakozásáról megyeszerte ismert Tótkomlós község még a mult óv őszén azzal az inditványnyal járult a törvényhatóság elé, hogy a közgyűléseken résztvevő bizottsági tagoknak adjon útiköltséget és napidijat a megye. A jó tótkomlósiakat bizonyosan az országgyűlési képviselők példája vezette ez indítvány megtételénól. Az akciót azonban nem koronázta siker, mert a törvényhatósági közgyűlés elutasította az indítványt és felkérte nyilatkozattételre a községeket. A nyilatkozatok most már mind beérkeztek az alispáni hivatalhoz. Valamennyi nyilatkozat a törvényhatóság döntése alapján áll, tehát Tótkomlós indítványa a kútba esett. Legtöbben röviden végeznek. Csak napirendre térnek fölötte. Mások, különösen pedig Újkígyós, ékesen megcirkalmazott indokolást is függesztenek a határozat mellé. Az egyes községek határozatait küI lönben a következőkben ismertetjük: Egyszerű napirendretéróst határoztak el: Orosháza, Öcsöd, Békésszentandrás, Gyoma, Mezőberóny, Köröstarcsa, Vésztő, Kondoros és Újkígyós. Különösen ékesen cirkalmozta meg határozatának indokolását Ujkigyós. Á régi jó táblabírák stílusára emlékeztető határozat a következő: „Tótkomlós községnek a megyebizottsági tagok útiköltsége ügyében kelt indítványa felett a képviselőtestület által a napirendre térés kimondatni rendeltetett, mert annak tárgyát illetőleg a képviselőtestület más véleményt táplálván, azt sem nem támogatja, sem ellenhatározat hozatallal meggátolni nem kívánja." I Ebből aztán értsen valamit, aki akar, vagy tud. Békés az arany középutat választotta. Kimondotta ugyanis, hogy kivá1 natosnak tartja a megyebizottsági tagok buzdítson rá. Maga úgyis gyűlöl engem, éppen jó volna erre a szerepre. — Én biz' éppen erre születtem. Annyira utálom az életet, hogy mindenkinek csak azt tanácsolnám, hogy ölje meg magát, mielőtt belekóstolt volna az életbe. — Ugye, ugye ? Én is azt mondom. Közben átértünk a Lánchídon. — Nekem az angol kisasszonyokhoz kellene mennem, de ha maga akarja, hát nem megyek. Eljönne velem sétálni, ki a hegyek közé ? — El. Maga nagyon fiatal és romantikus hajlamú, természetesen. De ennek igy kell lenni, és ez igy is van jól. Tizenhat éves, ugy-e ? Szép, kifejlődött leány. Nem járt soha társaságba, ugye ? Nem volt soha fiatalember ismerőse. Természetes. Vigyáztak rá. Most aztán meg akar halni. Ez is természetes. — A papám miniszteri hivatalnok, anyám nincs. Igen visszavonultan élünk. Nekem nincs senkim. A rokonaink vi dókén lakna"k, nem járunk sehová. — Mondom, tehát meg akar halni. Nem szólt semmit. Egy ideig szótlanul mentünk egymás mellett, aztán rám nézett. — Maga nem akar meghalni ? — Én gyáva vagyok. Utálom az életet, de a halált még jobban utálom. — Nem igaz. A halál szép. Az a boldog öntudatlanság, az a csöndes nyugalom, higyje el, csodaszép. Megint szótlanul mentünk egy darabon, ki a Gellérthegy felé. — De hát tulajdonképpen miért akar meghalni ? — Nem is tudom. Meg akarok halni. Annyi az egész. Nem tudtam kivenni belőle, miért akar meghalni. Bizonyos, hogy ő sem tudta. Közben felértünk a Gellérthegy oldalára. Egy hűvös helyen leültünk a fűbe. — Volt már maga szerelmes ? — kérdeztem. i — Nem én, soha. Nem is tudora, I milyen az. — Pedig tudhatná. Maga most sze- , relmes Hogy kibe, azt nem tudom, de azt biztosan tudom, hogy szerelmes. Az arcán halvány pír ömlött el, a szemeit lesütötte és a füvet simitgatta ujjaival. Most hirtelen föltekintett, merőn a szemembe nézett: — Hát igen, tudja meg, magába vagyok szerelmes. Halálosan, érti ? És most, hogy megmondtam, a női büszkeségem nem engedi meg, hogy ezt túléljem. Meg akarok halni, de a maga i szemei előtt. Görcsös zokogás következett. Az arcát b9letemette a fűbe, a két kezét kinyújtotta és rémesen, fuldokló zokogással sírt. — Mi baja? Ne sirjon. Én is szeretem magát. Ki ne szeretne egy ilyen édes gyermeket ? No hallja, ezért ugyan nem kell meghalni. Rendben van, sze, re jük egymást. Fölemelte fejét, nagy, kön.yes szej meivel bámulva nézett rám, mialatt én mosolyogva, hízelkedve nyúltam a keze után. Megfogtam a kezét és a könyein át láttam valami halavány, elhaló, végtelen szomorú mosolyt. Aztán elfordította a szemét és nem nézett rám jó darabig. — Mit beszél itt össze-vissza ? Lehet, hogy szeret engem, lehet. Nem vonom kétségbe, de ez a szerelem gyerekes és romantikus, tehát ostoba. Nem is akarok tudni róla semmit. Idegesen hadartam, a leány elképedve nézett rám egy pillanatig. Szinte kétségbeesve mondta : — Maga most kicsalta a titkomat j és fojtogat, pedig tudja, hogy meg akarok | halni anélkül is. — Dehogy akar maga meghalni. MegI látnak egy embert, megszeretik, mert . kopott a ruhája, mert talán más, szokatI lan a megjelenése. Aztán megkövetelik | tőle, hogy oda dobja magát, feláldozza az ideájait, meglopja az álmait, megváltoztassa az életrendjét a maguk kedvóért. Miért ? Azért, mert magának szép szemei vannak ? Nem, menjen csak haza, ne gondoljon rám többé. Az én rossz világomat nem cserélem el azért, amit a maga szerelme nyújthat. Menjen haza, ne bántson engem. Anélkül, hogy csak rá is néztem volna, fölkeltem ós indultam hazafelé. Valami kaján gyönyörűség lobogott bennem. Visszaadtam azt a sok keserű visszautasítást, amiben részem volt a nagyúri kisasszonyoktól. Mindig a cipőmet nézték, mindig a kopottságomon akadtak fenn és be sokszor láttam csöndes mosolygást a szemükben, mikor a rácsnál állottam és néztem a teniszszező kisasszonyokat. Most megfizettem. Miért legyek ón az ő romantikus hajlamainak a médiuma ? Mindez pedig történt ezelőtt öt-hat esztendővel. II. Ennek a szomorú történetnek a vége most játszik. A villamoson ülök, szemközt egy bájos, fiatal asszonyka. A villamoson mindig meg szoktam nézni az uti társaimat. Ahogy a szemünk találkozott, valami homályos derengés kelt bennem. Ezeket a szemeket már láttam valahol. Ő is hosszan nézett rám és szinte láttam, hogy ő is keres az emlékezetében valami pontot, amihez a személyemet köthetné. Oda ültem mellé. Egészen a füléhez hajoltam. — Ismer maga engem ? — Igen. — Tudtam, mert ezeket a szemeket már láttam valahol. — Akkor is a szemeimet üldözte. — Mondja meg, ki maga, asszonyom ? — Nem lehet. Az óletem legnagyobb szégyene köt a maga emlékéhez. Nem akarom megismételni. Örülök, hogy nem emlékszik. De most már emlékeztem rá. Egy pillanat alatt eszembe jutott az egész szomorú história. A Gallérthegy, a zokogás, a boszu, minden Érett ószszel most elégtételt adok neki. — Bocsásson meg, akkor bolond gyerekember voltam. Elégtételt akarok önnek adni. Itt vagyok, rende'kezzók velem. Az asszony fölényesen mosolygott, felállt, egy hideg biccentéssel köszöntött és ment ki. Én meg bambán, üres arccal bámultam utána. Egyetlen érzés fogott át az egész uton. A szégyen érzete és az a tudat, hogy nincs a világon olyan boszu, amit vissza ne lehetne bőszülni. Az ember gyilkos kegyetlenséggel marja a másikat, a másik meg öt; fáj mindkettőnek. Tudjuk is, hogy gaz dolog, de gyilkolunk, mióta az első ember megölte a másodikat. Eszembe jutott, hogy milyen boldogtalan lett volna az a leány, ha ón meg nem boszuloin magamat. Egy szegény bohém felesége lenni, nem irigylendő dolog. Most meg láttam az arcán a boldogságot, mert hiszen ilyen gőgös nem lehet csak igen boldog, vagy igen szerencsétlen ember. Szomorú éjszaka. Irta: Lia. Már éjfél is elmúlt ós Mariett még mindig ott ült a fiatal úrnője ágya mellett és mesélt neki kitartóan, értelmesen, pedig fáradt volt már és álmos. Az Életről mesélt a beteg leánynak. — Te milyen jól ismered az életet, — mondta gyenge hangon a beteg leány ós szeretetteljesen nézett lázas szemeivel Mariettre, a halálról is beszólj ne| kem. Én sokat töprengek ezen, Mariett. j Látod, amint most itt pihenek párI náimon, oly zavaros gondolatok bántanak. Ahogy lehunyom a szememet ós ' sötétségbe vész körülöttem minden, az