Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-03-14 / 21. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 21-ik szám. Vasárnap, március 14. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY POLITIKAI LAP elefon-szám : 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ElsOFIZBTÉSI 013 : Egész évre 12 kor. Félévre 9 kor. Negyedévre 3 kor. Előfizetni bármikor lehet éunegvedcnbeiül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos: SZIHELS7KY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 1 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel |helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Márciusi gondolatok. Békéscsaba, március 13. Ünnep előtt vagyunk. Nemzeti ünnep: március idusa. Az iskolás gyermekek nemzeti kokárdát tűznek a mellükre, ugy mennek e napon a hazafias ünnepélyre. Elmegy erre a családapa is. A nép és gyermeke az utcai, a szobor előtti szavalatot s a Szózatot hallgatja, vagy vele dúdolja, mert a szövegét nem tudja. Este aztán kaszinókban, körökben áldomás van, hol kevés hazaszeretet, de annál több személyes hiúság istápolásáról esik szó. A lapok persze azt irják, hogy a „lelkes tömeg" emelkedett hangulatban, hazaszeretettől telt lélekkel ünnepelt. A többiek dolgába nem avatkozom, de a magam részéről őszintén kijelentem, hogy emelkedettségről eddig szó sem volt. Ellenkezőleg: levertnek, lefőzöttnek éreztem magamat. Olyan hangulat támadt bennem, mint akinek nincsen rendben a szénája. A lelkiismeretem nyugtalankodott. Határozottan szemrehányások martak. Éreztem, hogy kedélyem, ez az érzékeny mérleg, megbillent valamitől, amit még nem ismerek, homályos sejtések gyötörtek. Kerestem az okokat. Eközben ilyenféle képek merültek fel előttem : Láttam Isaszeg dombos határát. Azt a részt, ahol most a honvédemlék emelkedik, meg azt a lapost, ahol időnkint a budapesti helyőrség is gyakorlatozik. Ott akkor százával hevertek a hullák és százával a sebesültek, köztük finoman nevelt, kényes úri emberek, akikből a piszoktól inficiált, rút vágások és lövések borzalmas kínja baromi ordítást kényszeritett ki, roppant mellű földmivesek, akiknek otthon semmi sem volt megjuhászitani a megvadult bikát, saját vérükben fetrengve, vinnyogtak, mint az elgázolt eb. A legtöbbnek otthon felesége, gyermeke van. Segítség nincs, Csak egy vigasz cikázik át a lelkükön : A haza! Az utódokért. Igen, igen : „Hol sírjaink domborulnak . . .» Jól ismerem azt a bizonyos helyet az aradi vár mögött. Kilenc férfi állt ott a bitó előtt. Nagy urak mind. Tábornokok. Amilyenek most a biztos fölény mosolyával vagy mogorvaságával sétálnak végig a korzón. Ilyenek ? Különbek! Sorra vette őket a hóhér. Elképzeltem azt a helyzetet, mikor a nyakukba veték a hurkot. Talán megmentette volna az életüket egy szó, amelyet nem akartak kimondani. Nem mondták ki. Megerősítette őket egy másik szó, amelyet el kellett hallgatni: A haza! A haza: az én vagyok és te és ő is mi mindnyájan. Az ördögbe is, akkor ezren meg ezren a családjukat, a vagyonukat, az életüket dobták oda értük. Egy eszméért, amelyet ránk hagytak és egy kötelességért, amelyet nem tudtak befejezni, egyszerűen azért, mert lemészárolták őket. És mi egy rettentő adóssággal a leikünkön, a nagy tartozás eszünkbe se jut. A közéletben feszitünk, ha mulatunk: léháskodunk, munkában dulakodunk, haszonért, pénzért és újra pénzért versengünk, hizelgünk, hajbókolunk, mindenki külön-külön magáért, nem törődve azzal, ha tisztelt felebarátaink mind meggebbednek is. De ugyan ki törődik itt a honhazával, amint elmésen nevezni szoktuk? Aztán csodálkozunk, ha néha megmozdul a lelkiismeretünk s érzünk valami belső remegést, amit hiába próbálunk magyarázgatni. Jelentkezett a hitelező, ez az egész. És ha még csak ennyi volna. De hiszen jóformán azt se tudjuk már, miből álljon a fizetés. Aki beszél róla, az pozör. Aki újra megcsinálná a negyvennyolcat, az „bús hazafi". Ha modern színdarabokban nemzetieskedünk, arcunkon a gúny ráncai mutatkoznak. Szobrokat emeltünk, de ez legfeljebb elismerése a tartozásnak. Adót fizetünk, mert muszáj. Katonáskodunk, mert behúznak. Fizetés ez? A nagy eszmék, ha egyesek lelkébe szorulnak, állóvizek, amelyek idővel megposhadnak. Hatalmas, országjáró folyamokká csak ugy válnak, ha a lelkek egymással érintkezésbe jutnak és egyetlen óriási, milliókat összetartó nemzetlélekké tömörülnek. Ha valami nagy bukás van, akkor össze szoktak gyűlni a hitelezők, hogy együttes eljárással megmentsék a maguk számára azt, ami megmenthető. Hátha egyszer a történelem adósainak tömege találkozik, hogy lelki tartozását végre-valahára tűrhetően rendezze ? Nincs nagyobb nyomor, mint az ideáljaikból kifosztott, az emelkedett érzésekre képtelenekké sorvadt, a két! ségbeesésig üresekké vált lelkek rette' netes insége. Nincs súlyosabb katasztrófa, mint a szivek aszálya, melytől semmi nagynak, semmi szépnek, magasban szárnyaló eszmének, alkotó hevülésnek, megváltó indulatnak csírája megfoganni nem tud. Nincs szánalmasabb látvány, mint az emberek millióinak egymás mellett, sőt egymás elleni törtetése, anyagi érdekekben gázolása biztos cél nélkül, nemesebb vágyak, termékeny gondolatok, mocsoktalan eszmények nélkül, mindenki 1 magában, mindenki egyedül, folyton ! vádolva s egyúttal mentegetve önmaí gát, de megnyugvást, kielégítést nem ' találva sehol, — hogy boldogságról | ne is beszéljek. Katasztrófának ez — azt hiszem — elég tisztességes. Ha csak ez kellett, akkor a lelkek egybefonódása közel van. Fogalmam sincs róla, hogy hol kellene megfogni a dolog végét, de hogy addig, mig ez meg nem történik, a középiskolák ifjúságai hiába szavalnak, arra mérget veszek. —s —o. A vármegye közigazgatásából. A nemzetiségi iskolák felirata. Bókésvármegye közigazgatási bizottsága csekély érdeklődés mellett tartotta meg ülését csütörtökön. A bizottság nem hivatalos tagjai közül mindössze négyen jelentek meg. Pedig a nagyobbmérvü érdeklődést ez a gyűlés is megérdemelte volna, mert fontos ügyek kerültek benne tárgyalásra. Különösen ki kell emelnür.. a bizottságnak az oláh felekezeti iskolák feliratára vonatkozó határozatát. Mint ugyanis | annakidején megírtuk, a vallás- ós közoktatásügyi miniszter az oláh iskolák feliratát a következőképpen állapította meg: „Gör. kel. román, felekezeti iskola." A miniszter e döntése ellen nemcsak Békésmegyéből, — melynek csak Békésmegyei Közlöny tárcája. Március idusán. Sarú feloldva, fő fedetlen álljon, Útszéli zajt kövessen néma csend, Mig túl a messze, kéklő éghatáron A népszabadság hajnala dereng. Némuljon el a kufát, önző érdek, Lengjen béke a hármas bérc felett, S lobogó lánggal égjen a szövétnek, Mit ők gyújtottak, — a félistenek ! Nyugat felől, tavaszi szellők szárnyán Suttogva szállt a bűvös szó felénk, S a szenvedésnek sivár éjszakáján Újból fakasztott rügyező reményt. . . . Viharrá lett a szellő suttogása, A zsenge gally hatalmas tölgyre vált S fennen dicséré milljók zsolozsmája A szent szabadság dicső hajnalát. Trónok inogtak. Multak omladékán Egy szebb jövőnek épült csarnoka ; Felbúg a dal ezernyi ezrek ajkán, Hogy rabok többé nem leszünk soha. .. . Závár felpattant, nyilt a börtönajtó, Villogó karddá lett a rabbilincs, Budának ormán büszkén leng a zászló S magyar hazának többé rabja nincs. Saru feloldva, fő fedetlen álljon, Útszéli zajt kövessen néma csend, Mig túl a messze, kéklő éghatáron A népszabadság hajnala dereng. Némuljon el a kufár, önző érdek, Lengjen béke a hármas bérc felett, S lobogó lánggal égjen a szövétnek, Mit ők gyújtottak, — a félistenek! Szilágyi Ferenc. A villamos. Irta: Szebenyei József. - A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A villamos-megállónál álltunk. Csak ketten: ő, meg én. A cipőm orra egy kicsit kifeslett és rettenetesen kényelmetlenül éreztem magam. Egyébként elég tisztességes ruha volt rajtam, ha nem is valami különös vasalt elegancia tükröződött róla. Ahogy ugy profilban megnéztem, igen csinos volt. Érezhette a tekintetemet, mert mindjárt felém fordult, rám meresztette két csodálatosan kék szemét és szokatlanul hosszan nézett a szemembe. így szemben nagyon szép volt. Tizenhat éves lehetett. Volt benne valami a nagyvárosi gyermeklányok merészségéből, abból a mindent tudó, mindent értő, öntudatos tekintetből. Nézett a szemembe, eztán tetőtői-talpig végig nézett rajtam, le a cipőmig és én ugy éreztem, mintha egy szempillantásig megállt volna tekintete a fölfeslett cipőn. Végtelen szégyenérzet fogott el. Ő igen elegáns volt, a gazdag lányok elegáns ! ruhája volt rajta. Az arcán meg ott i ült a tudat, hogy ő szép ruhát hord. Amig a villamos meg nem. érkezett, nem mertem ránézni. Bántott a dolog szörnyen és elhatároztam, hogy bátor leszek. A kocsiban szemközt ültem vele. Ahogy elhelyezkedtünk, megint találkoztak a szemeink. Megint hosszan nézett reám, hidegen, lesujtóan, valami durva közöny volt a nézésében és már j szinte remegtem a dühtől. A kalauz be' jött kérni a jegyet. Előbb hozzá fordult, | aztán állt én elém. Büszke méltósággal mondtam : — Szabadjegy. Mikor a kalauz kiment, megint összenéztünk. Ugyanaz a hideg, közönyös tekintet. És hosszan, szemérmetlenül hosszan nézett rám, egyben mintegy sajnálva lenézett megint a cipőmre, azzal a mitsem mondó, de rémes tekintettel. Ez a nyomorult! Meglett embert igy megszégyeniteni. Vártam, mig leszállt. A Lánchidnál felállt, végignézett rajtam és indult kifelé. Én utána. A hid közepén elébe kerültem. Visszafordultam és most már dacosan néztem az arcába.. Mintha sose látott volna, a szemembe nézett hosszan, érdeklődő kutatással,'de hideg, merev, rettenetes tekintettel.; Tovább nem állhattam : — Ne^nézzen ugy rám! Nem bántottam ón magát. Mórt néz rám olyan bitang, gyilkos szemekkél? A leány meghökkent, de csakhamar megszólalt: — Nekem ilyen a nézésem, nem tehetek róla. — Hát nem haragszik rám ? — Nem! — Akkor jól van, Isten áldja meg! Átértünk a hidon, indultam visszafelé. ő ment tovább, mintha mi sem történt volna. Másnap pontban délután két órakor megint ott álltunk a villamos megállónál. A Lánchidnál leszállt, megint biccentett és ezzel vége volt. Harmadnap nagyon esett az eső. A kapu alatt álltam, nem volt esernyőm. 0 esernyővel jötí. Intett, hogy álljak az esernyő alá. A szemembe nézett, ugy mint régen, hidegen, fagyosan. — Miért haragszik rám ? — kérdé. — Félek magától. Rettenetes hideg szemei vannak. — Nézze, nagyon szeretnék magával beszélgetni. Kísérjen el Budára — Nagyon szívesen. Mit akar velem beszólni, hisz azt se tudja, ki vagyok? — Nem is vagyok rá kíváncsi. Van a maga nézésében valami rettenetes, valami erőszakos, tudja, valami ami félelmet is, meg bizalmat is kelt. Én magát már hónapok óta látom, de maga nem vett észre, csak akkor . . . Azért néztem olyan sokáig magára, hisz nekem már régi ismerősöm volt akkor ... — Rendben van. Mit akar velem beszélni ? — Semmi különöset, csak beszélni akarok magával. Nekem kedvem van hozzá. Tudja, néha szeretnék meghalni, de gyáva vagyok ós kellene valaki, aki Sirolin «mell az étvágyat és a testsúlyt, megszűnteti a ——- köhögést, váladékot, éjjeli izadásl. Tüdőbetegségek, hurutok, szanárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számlatan tanár ís orvos által naponta ajánlva. J4* Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roohe* eredotl csomagolást. F. HoffmannLa Roche & Cie. Basel (Svájc) SS Roche" Kapható orvosi rendelelre a gyógyszertárakba* Ara üvegenként 4 — korona, i •