Békésmegyei közlöny, 1909 (36. évfolyam) január-június • 1-51. szám

1909-02-25 / 16. szám

Békéscsaba, 1909. XXXVI-ik évfolyam. 16-ik szám. Csütörtök, február 25. BEKESMEGYEI KÖZLÖNY Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. POLITIKAI LAP Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap ós csütörtökön ELOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ő kor. Negyedévre 3 kor. El3Nzetni bármikor lehet évnegyedcnbeliil i$. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES Felelős szerkesztő : GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal : Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdjtési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér Hosszú tél BéKéscsaba, feb.uár 24. Idestova négy hónapja már, hogy a dermesztő, szigorú, kemény tél csontos karjaival átölelve tartja a természetet s még mind a mai napig semmi kilátás sincs arra, hogy végre szigorából engedjen s a melegítő napfény megtörje kegyetlen keménységét. Ilyen hosszú, zord télre emberemlékezet óta nincsen példa s bizony a mostani áldatlan anyagi helyzetünkben keményen érezti hatását nemcsak a szegényebb néposztályon, hanem még a közepes, egyébként tűrhető viszonyok között élő középosztályon is. Utóvégre senki sem készülhetett el, egy majd öt hónapon át tartó dermesztő időre s a még oly dúsan felszerelt fűtőanyag raktár is, ily hosszú s kemény tél alatt ki kellett, hogy ürüljék. S a jövedelem a huzamosabb ideig tartó tél következtében nem gyarapodott. az maradt továbbra is a kiszári. tott csekély, vagy ami még rosszabb, esetleg kevesebb is. A jótékony egyesületeknek nagy munkájuk akadt s fog akadni ezután is, mert azok tőkéi is bizony eleddig már régen kimerültek s most, mikor pártfogoltjaik a legnagyobb nyomornak néznek eleibe, most kell üres kézzel elbocsájtani azokat, akik saját hibáikon kivül, tisztán a természet kellemetlen szeszélye következtében jutottak sajnálatos helyzetükbe. Évek óta a legkülönbözőbb időjárásokban volt részünk. A tél szinte ismeretlen fogalommá kezdett előttünk válni, olyannyira enyhe s szokatlan időjárás örvendeztette meg hazánk lakosait. Annél nehezebben esik, hogy most, midőn gazdasági helyzetünkben oly sajnálatos depressió észlelhető, éppen most kellett időjárásunknak oly szeszélyét érvényesíteni, amely a szűkös viszonyokat még jobban megszigorítja. Az ország különböző részéből beérkező hőmérések a leghihetetlenebb változatokban szemlélteti időjárásunk idei, szokatlan keménységét s szinte azt képzelhetjük, hogy földgolyóbisunk hirtelen az északi sark, vagy legalább is annak közelébe röpítette a mi rónánkat. Magára a földre a kemény időjárás remélhetőleg nem lesz befolyással. A magas hóréteg, mely hamarosan, még a kemény idők beállta előtt elfödte a vetéseket, megmentette azokat a kifagyástól s igy nem szükséges már jóelőre kétségbeesnünk a termések esetleges silányságán. Még csak ez hiányoznék az amúgy is rózsás kilátásainkhoz. A folytonos s egyenlőtlen időjárás a kereskedelmet s igy közvetve az ipart amúgy is már lehetőleg tönkre tette, ha már most egy rossz termés is hozzájárulna szomorú viszonyainkhoz, akkor még mi magunk sem találhatnánk vigasztaló szavakat helyzetünk megítélésénél. Annyi bizonyos, hogy még sohasem volt ugy, hogy valahogy ne lett volna. S ez az egyetlen vigasztaló tünet, ez abnormális viszonyok között. Lehet, hogy holnap már aranyos napsugár nevet szemünkbe s reánk cáfolja mindazt a sötét feketeséget, melyet mi bus helyzetünkben ma látunk s akkor aztán ismét megnyugodva, örömmel tekinthetünk az azúrkék egekbe, hálatelten, hittel szivünkben, hogy a szegények, az elhagyatottak, a nyomorgóknak örök pártfogója él még s nem hagyja el azokat, kik segítségére szorultak. Addig pedig mi szerény erőnktől telhetően igyekezzünk segíteni azok nyomorán, kiket a szokatlan hosszaságu tél, a tőkevesztett jótékony egyesületek s a nyomorukat máskor enyhítő jótékony szivek, erejük fogytán szenvedésre késztetnek s akkor talán mi is érdemesek leszünk majd arra, hogy a magas pártfogó segítségünkre legyen akkor, azokban a nehéz percekben és órákban, amikor egyedül s csupán ő tud hasznunkra lenni. A politika mezeiéről. - Budapesti levél. — A vén Bécs kedden megint büszke lehetett. Ráncos,sovány arcát kifesthette, bepuderezhette, mert sok szem nézett felé. Tizenegy millió magyar ember epedve, szorongva ós tele kíváncsisággal leste, várta, hogy mit hoz Kossuth a királytól, milyen eredménye lesz az utjának. Alig volt ujabb politikai életünkben ut, mely elé olyan érdeklődéssel néztek volna, mint a Kossuth mostani bécsi utja elé. Hetek óta mutatkozott már a szüksége annak, hogy a többségi párt vezére a király elé járuljon ós jelentést tegyen neki a többség hangulatáról, valamint a maga felfogásáról a kiélezett fü Tgő politikai kérdések, valamint a bankkérdós ügyében. Eddig azonban betegsége megakadályozta abban, hogy a király elébe járuljon és bár időközben két vezérlő politikus, Apponyi és | Justh is megjelent a királynál, mégis i csak kívánatosnak látszott, hogy maga a vezér referáljon a királynak. A kihallgatás kedden meg is történt, eredményéről azonban még nincs módunkban nyilatkozni, mert az ilyen kihallgatásoknál a miniszterek részéről ( kötelező a diszkréció. Kossuth, az őt j felkísérő Apponyi minszterral ós Szte1 rónyi államtitkárral együtt csak szerdán 1 délután érkezett haza. Beavatott bécsi politikai körökben ugy vélekednek, hogy kár a Kossuth utjának valami nagy politikai jelentőséget tulajdonítani. A kihallgatáson nem volt egyébről szó, mint arról, hogy Kossuth informálta az uralkodót. Sem döntés, sem valami elhatározó fordulat ezáltal nem következett be. Bécsben még mosolyogtak is azon, hogy milyen nagy várakozást keltett ez az egyszerű audiencia. Bárhogy mosolyognak is azonban a jó bécsiek, tény, hogy Kossuth utja lekötötte az egész magyar közvélemény érdeklődését. És ez az érdeklődés indokolt is, bárhogy akarják a bécsiek az ut jelentőségét kissebbiteni. Oly nagy kérdések várnak elintézésre, mint eddig még tán soha. A nemzeti aspirációk és az uralkodó között ismét ür támadt, melyet még eddig nem sikerült áthidalni. A nemzet összes reményeit csak államfórfiai bölcsesógébe veti, akik az áthidalás nehéz munkáján fáradoznak. Ezért néz folyton nagy érdeklődéssel a kihallgatások elé. Minden kihallgatásban már az aranyhid alapozását látja. Kedden aztán megtörtént a várvavárt nagy audiencia. A krónikások pontos feljegyzései szerint Kossuth egy óra 10 percet időzött a királynál. Őfelsége különös figyelemben részesítette a beteg minisztert. A schönbrunni kastélyból áthajtatott a Burgba, mely fel van szerelve lifttel s a miniszternek nem kell beteges lábaival lépcsőket mászni. Valóságos ujságiró-hadsereg várta nagy izgatottsággal az audienota végét. A riporterek megrohanták Kqssuthot és minden áron ki akartak tőle csikarni valamit, ami a kihallgatás érdemére vonatkozik. De a miniszter mosolyogva jelentette ki. — Uraim, a mi természetes, csak külsőségekről számolhatok be. Azt hiszem, megértik, hogy említést sem tehetek arról, amit Őfelsége mondott. Annyit megmondhatok, hogy a királytól eléggé jó impressziókkal távozom. Ennyi az egész, amit elmondhatok Bétésmegyei Közlöny tarcaja. Búcsú. Hogy az erdőből kijöttem, Ott láttam a régi Lakot, A rózsám volt előttem, Nyitotta az ablakot. Mig én csatán forogtam, Ő más felesége lett, Bár élném most is ottan A háborús életet! A kapu elébe állva Bámult pici lánya rám, Kezem rátettem áldva, És arcon csókolám. És nem mentem el búcsátlan; A bükkös adott tanyát, S kürtömből egyre fúttam Az éjbe a bús danát. Hajnalba szólt a madárdal, S ő sirt keservesen; S én mentem éj s napon által Nem látom már sohasem ! Radó Antal. A roullet-gép. — Montecarlói történet. — Irta: Battyán Radó. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — A krupiór monoton hangon ismételte : — Rien ne va plus I S a roullet pörögni kezdett, a kis gömböcske őrült sebességgel forgott, mig az asztalt körülülő izgatott játéko sok kimeredt szemmel tekintettek az eredmény felé. Huszonhárom, fekete I — hangzott a krupiór jelentése. Az aranyak csörömpölve, zizegve cseréltek gazdát, nagyrésze a bank tulajdonába menve át. A játék javában dühöngött. A járókelő, izgalomtól kifáradt közönség már szinte elfásultan tekintett az üdvöt, avagy kárhozatot nyújtó készülék felé, midőn mindenki figyelmét az egyik asztal körül támadt csoportosulás ragadta meg. Ember ember hátán tolongott a baloldali roullet-asztal mellett s mindenki egy különös, előttük, de még a krupiórek előtt is teljesen ismeretlen játékos felé tekintett. Ott ült őszbevegyült hajjal egy daliás, negyven-ötven évesre becsülhető, tüzes szemű, egyenes testtartásu férfiú, s nyert. Nyert feltartóztathatlajiul, mintha bizonyosra vette volna a roullet-játók esélyeit. S nem öt-, vagy tizfrankos téteket söpört be, hanem a Lajos-aranyak egész halmazát. A közönség majd felfalta tekintetével a szerencsés játékost, ki hideg fölónynyel rakta mindenkor a maximumot, 6000 frankot, s a csodálkozás, az elismerés visszatarthatatlan „Ah!"-kiáltása szaladt ki a nézők száján, mikor ismótelten s újra fizette ki neki a krupiór a megnyert téteket. Az asztal csakhamar feloszlott. Az egész pénzkészlet már az ismeretlen előtt hevert. Egész aranyhegy. A krupiór pénzért küldött s ezt az időt felhasználta az ismeretlen játékos, hogy helyét másnak engedje át ar asztalnál. Mindenki a szerencsés nyerőről beszólt. Mindenki tudott valami ujat játókmodoráról s mindenki szerette volna tudni a titkát, hogy miképp tudta minden egyes tótjót megnyerni s egyet sem vesztett el egész játékideje alatt? Azt azonban mindenki észrevette, hogy tétjét mindenkor az utolsó percben tette a roullet-asztalra, ugy, hogy senkinek sem állott módjában vele egyértelműen játszani. Azt is látták, hogy mielőtt tétjét megrakta volna, az asztalnál előtte fekvő különös óraszerkezetre vetett pillantást, mely hangosan ketyegett mellette. Igy azután bizonyosra vették, hogy valami elmés szerkezet juttatta az ismeretlen játékost abba a helyzetbe, hogy ura tud lenni a roullet-játók szeszélyes menetének. Az az angol lord, aki a szerencsés játékos helyét az asztalnál elfoglalta, rövid félóra alatt 10 000 aranyat hagyott a bank javára martalékul. Másnap ugyanabban az időben, ugyanannál az asztalnál megjelent a sierencsés játékos. Most már sokkal többen vették körül az asztalt. Megállt ugyanannál a izéknél, ahol tegnapi coupját vezette. A szóken ülő nyomban felállt s az idegen kedves mosolylyal köszönte meg a játékos szívességét. Helyet foglalt az ismeretlen s maga elé rakta aranyait. A krupiór elkiáltotta: — Rien ne va plus! Ebben a percben az idegen egy pillantást vetve a mellette levő óragópre, villámgyors mozdulattal tett 6000 frankot a vörösre. — Rouge I — szólott a játékvezető. S az idegen gúnyos mosolylyal söpörte be 12,000 frankját. A közönség szinte felvillanyozva állott mögötte. S ő játszott tovább, hidegen, szenvtelenül. És nyert ós nyert. S mindenkor ö^OO frankot tett. A kroupier idegesen tekintett rohamosan csökkenő pénztára felé. Húsz percig tartott a küzdelem s a kroupier a tegnapi naphoz hasonlóan, pénzért volt kénytelen küldeni. Az ismeretlen pedig hódító mosolylyal ajkán, eltűnt a bámúlók sorfala közepette. A játék néhány percig szünetelt. A kaszinó történetében szinte páratlan esemény volt, hogy valaki két nap egymásután teljesen kifosszon egy asztalt, S amellett mindenkor a maximumot téve. Semmi szisztémát nem követve, egyedül egy óragóp utmutatása mellett. Izgatottan tárgyalták az eseményt. Mindenki az ösmeretlen kiléte utáii érdeklődött, de senki sem tudott róla felvilágosítást adni. A jóték heve, mihamar elfelettette a közönséggel a bankra annyira kellemetlen, jórészt a reklám tekintetében kellemetlen incidenst. Másnap ugyanabban az időben, ugyannál az asztalnál megjelent a hódító idegen. Akkor már a legszebb aszszonyok ós leányok, kik ókes pille módjára körülrepkedik a szerencsés játékosokat, ott lebzseltek az asztal körül rárva öt, a minden hatalmat magába foglalót, a roulet évtizedek óta fáradhatatlanul kutatott titkának birtokosát. Mintha nyílból lőtték volna ki, oly sebességgel emelkedett fel az a játékos helyéből, aki az idegen megszokott helyén ült. Ismét barátságos köszönő szavak, lekötelező mosoly. A kroupier szinte félve tekintett a', idegen ördögien mosolygó ábrázatára, szinte érezte, hogy ma ismét kudarc