Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-08-16 / 66. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY törvényhozási beavatkozást jóformán nem is igényel. Ellenben az ügy további halogatásából nagy és igen kellemetlen hátrányok származhatnak a bókésvármegyei érdekelt községekre, de főleg Vásárhely városára, mert itt a vasút építésének ügye most már egyedül és kizárólag attól a kilátásba helyezett államsegélytől van függővé téve, melyet a föltétlenül megkívánt vasúti alóljáró költségeinek fedezésére, illetőleg pótlására igért meg a kereskedelmi miniszter, utasítván a város hatóságát, hogy ez irányban alakittassa át az eredeti terveket, készíttesse el a költségvetést, hogy annak alapján az államsegély ügyében dönthessen s az építkezésre vonatkozó engedélyezési tárgyalátt is kitűzhesse. Az ügy további huzása-halas7tása tehát semmiben sem találja indokolását, sőt határozott hátrányunkra szolgál, mert késlelteti a vasútépítést, amely iránt a közönségnek egy része már eddig is elveszítette bizodalmát és hitét. Nagyon jól tudjuk, hogy egy ilyen nagyobbszabásu dolog és gondolat megvalósításához időre és mindenek fölött komoly megfontoltságra vün szükség; de, engedelmet kérünk, a keskenyvágányu mezőgazdasági vasút ügye mégis csak túlságos csigalassúsággal halad a megoldás felé, mivel több mint két évi tervezgetés, tanácskozás után ma még mindig a kezdetnek kezdetén tartunk s annyira sem vagyunk, hogy tervünk, költségvetésünk volna, aminek alapján az építkezési engedélyt kérhetnék ós szorgalmazhatnék. Szinte nem lehet csodálkozni azon, hogy érdekelt közönségünknek kezdetben tapasztalt nagy lelkesedése egészen lelohadt és semmivé vált s ma már több ember van olyan, aki a tervezett keskenyvágányu vasút eszméjét üres ábrándozásnak és hiábavaló kísérletezésnek tartja, mint olyan, aki komolyan hisz is annak megvalósításában. A további késedelmezésnek tehát, miként fentebb már mondottuk is, nincsen és nem lehet hölye s érdekelt községeinknek erkölcsi kötelességében áll, hogy az ügy elintézését minden vonalon és minden eszközzel sürgessék, mert még igy is sok időbe kerül, mig az épités kezdetét veheti s a nagyjelentőségű tervezgetés valóra válik. A gyermek. A gyermek védelme divatba jött. Sok jóindulattal, még ennél it több buzgalommal karolják fel az elhagyott gyermekek ügyét és gombamódra szaporodnak az egyesületek és társaságok, melyek melyek egytől-egyik a gondozatlan züllésnek induló gyermekek védelmét tűzték ki célokul. Megyénkben legutóbb Mezőberény községe határozta el, hogy a nyomorék és elhagyatott gyermekek részére otthont létesít. A határozatot most már a megye is jóváhagyta. Kétséget nem szenved, hogy ez a nagy buzgalom Andrássy Gyula grófra vezethető vissza. A neme3 gróf hatalmas ambícióval fogott hozzá az elhagyott gyermekek ügyének rendezéséhez^ e nagy buzgalomnak gyümölcsei máris mutatkoznak. Más kérdés azonban, hogy ezek a gyümölcsök teljesen megérettek-e, vagy pedig ma még csak inkább vackernak mondhatók-e ? Szerény véleményünk szerint az utóbbi eset forog fenn. Ha sok esetben szentesitheti is a nemes cél az erőszakos eszközöket, a gyermekvédelem éppenséggel nem alkalmas arra, hogy a rabulisztikának szolgáljon kísérleti nyu Iául. Andrássy gról híres körrendelete ugyanis azt az utasítást adja a hatóságoknak, hogy a gondozatlan vagy züllésnek induló gyermekeket, ha szükséges, karhatalommal is el kell venni szüleiktől és a legközelebbi gyermekmenhelybe szállítani. Ezt a rendeletet | nagyon veszélyesnek kell tartanunk, I mert az emberiség legelemibb jogaiba ütközik. Egyedül ós kizárólag a gyámhatóság hivatott arra, hogy a szülőt szülői hatalmától megfossza. Ez is csak hosszú tárgyalások után, a belügyminiszter jóváhagyása mellett intézkedhetik uj gyám kirendelése tárgyában. A szülői hatalomnak ezen jogait önkényüleg csorbítani nem lehet. De legkevésbbé sem szabad kis felelősségű elsőfokn közigazgatási hatóságokra bizni annak mérlegelését, fennforog-e szüksége a szülői hatalomtól való megfosztásnak. Egyáltalán nagyon kétséges, hogy a gyermekvédelem mai állapota mellett az állami gondozásba vett gyermek helyzete jobb-e, mint a legnyomorúságosabb, de szülői felügyelet alatt álló gyermeknek. Az állam a gondozásába vett gyermekeket vidékre helyezi el, fizetve érettük havonkint 8—10 koronát Ritka eset, hogy az ilyen gyermek jó és szerető helyre kerül. Legtöbbnyire azért veszik magukhoz, mert még ezen a nyomorúságos tartásdíjon is nyerni akarnak. A nyerészkedés vágya pedig már eleve kizárja a szeretetet. Aki 10 koronát akar egy gyermek tartására fordítani olyképp, hogy abból még neki is maradjon valami, az nem nevelheti azt a gyermeket ugy, hogy ember váljék belőle. Iskoláztatásról szó sincs, malacra ügyelni, libát legeltetni, az ilyen senki gyermekének a dolga. Hát miért lenne jobb dolga ennek a gyermeknek a cigánysoron, mint a milyen odahaza volt ? Ki garantál arról, hogy jobb nevelésben részesül majd a faluvégen, mint a milyenben a gyárváros füstjében részesült volna. Ott talán mégis néha-néha rámosolygott volna a szülői szeretet egy sugara, itt csak ráncos homlokokat, sötét pillantásokat lát. Igen, gondozzuk, védjük a gyermekeket, de nem ugy, hogy az egyik pocsolyából kiemelve, egy másikba rakjuk. Ha már annyira erőszakosak vagyunk, hogy a szülőtől elvesszük magzatját, akkor leljen az a gyermek kárpótlást a jobb életmódban. Fejlesszünk ezekből az elhagyott gyermekekből egy erőteljes, munkát kedvelő generációt. Hiszen a mai viszonyok mellett meg sem kísérlik, nem rejt-e magában egyikmásik ilyen államilag gondozott gyermek valami kiváló tehetséget. Isten tudja hány kiváló nagyság vész igy el a semmiségbe csak azért, mert nem volt alkalma tehetségének tanújelét adni. Mindezzel pedig azt akarjuk mondani, hogy legyünk óvatosabbak a gyermekek véeelinénél. A nyomorgó, de szülői által szeretett gyermek sorsán ne elvétellel segítsünk, hanem olyképen, hogy a gyermek tartására szánt összeget ne idegeneknek, hanem a szülőknek juttassuk. A család nyomorának enyhítése fogja a gyermek sorsát is javítani. Ahol pedig a gyermek erkölcse van veszélyeztetve és ahol minden jel arra vall, hogy a gyermek züllésnek indul, ott az állam vegye el az ilyen szerencsétlen, de nem tudatlan föídmivesekre, hanem hivatott és tanult pedagógusokra bizza további sorsukat. Hiszen ma már az állam a facsemeték nevelésére is csak okleveles erdészeket, szakembereket alkalmaz, miért kellene kevesebb tudás, kevesebb szakismeret egy fejlődésben levő embercsemete felneveléséhez ? Szakadás az arad-békési ág. ev. aradi ev. egyháznak küszöbön álló fontos elhatározásával. Jól tudjuk, hogy az arad-békési egyházmegye kebelében kezdettől fogva nem uralkodik összhang. A szakadás oka politikai jellegű s a két tábort is pánszláv és nemzeti irányú törekvéseikkel jellemezhetjük a legjobban. Ha a kiválás elhatározásának gondolata ebből a talajból csirázott volna ki, ugy természetesen az aradi egyház a nemzeti törekvések jobb érvényesülését óhajtja vele elérni. Azonban bizonyosat ez irányban nem mondhatunk. Va'ószinübb egy másik oknak, a gazdasági szempontnak közrejátszása. Ugy lehet, hogy az aradi egyház az egyházmegye kötelékében kötelező anyagi hozzájárulásoktól akar szabadulni. De akár az egyik, akár a másik, sőt akármely más ok érlelte meg ennyire a kiválás szándékát, a dolog mindenképpen különös már csak azért is, mert Arad tényleg az arad-békési egyházmegyének a cimben is fólreérthetlenül megjelölt területén fekszik s ha már most valamely más egyházmegyéhez kívánna csatlakozni, területileg kivül esnék az uj egyházmegye határain. Az aradi ev. egyházban egy idő óta mozgalom észlelhető, amely olyirányu törekvést árul el, hogy az aradi egyház ; az egyházmegye kebeléből kiváljon. Volt tudomásunk e mozgalomról, azonban csak egyes hivők elszigetelt óhajtásának tartottuk. Most azonban egy közgyűlési meghívó egyenesen a kiválás megbeszélését és az ezirányban meghozandó döntést tűzi ki a közgyűlés napirendjének egyetlen tárgyául s igy foglalhoznia kell vele a sajtónak is. A kibocsájtott meghívó szószerin i szövege a következő : MEGHÍVÓ az aradi ág. hitv. ev. egyház 1908. évi augusztus hó 16. napján, d. e. 11 órakor a templomban tartandó közgyűlésére. Az ELNOKSEG. Egyházunknak az arad —békési egyházmegyéből való kilépése tárgyában. Egy aradi lap munkatársa tegnap fölkereste F r i n t Lajos aradi ev. lelkészt, aki azonban mindennemű felvilágosítást megtagadott s igy kénytelenek vagyunk a kombinációk keretében foglalkozni az Béke'smegyei munkások Nagyváradon. A „parasztpárt" szervezkedése. Készülődnek a nemzetköziek is. Kétségtelen, hogy a Nagyváradra hirdetett vasárnapi parasztpárti népgyűlés gazdag és szines lesz azokban a botrányos jelenetekben, melyeket a szo • ciálisták gyűléseiről szóló hirek kapcsán tudomásul venni megszoktunk. Békékmegye munkásvilágában a parasztpárt zavartalanul operálhat és operálhatott. Itt azok, akik tehetnének valamit ellene, vagy nem veszik komolyan a mozgalmat, vagy indolensek s következésképp nem törődnek a parasztpárti propagandákkal sem. A parasztpártiak mult vasárnap az aradmegyei Elek községben tartottak szervezkedő népgyűlést. Azonban a sváboknak, mint a parasztpártiak mondják, nincs érzékük a szociálizmus iránt. A szervezkedés kudarccal végződött. Másként áll azonban a dolog Nagyváradon, ahol az ipari szociálisták szervezete oly erős, mint még egyellen más vidéki városban se. Az ipari szociálisták pedig nem szívesen nézik, ha okkupált területeiken egy velük párhuzamos irányban haladó szociálista-frakció bontogat uj lobogót s tőlük telhető módon onora! Kört formáltak a vendégek, ahol táncosával megjelent az óriási termekben. Nem mérkőzhetett, meg vele senki, csak egy asszony, egy magyar asszony, aki még szebb volt, mert irigység nem lakozott szivében: Pálffy János grófné ... Csodálta az urát és nem,, bánta, ha másnak is tette a szépet. 0 biztos volt a maga dolgában! De lehetett is. Mert szeretni csak a feleségét szerette a parancsnok. A terem közepén egymás mellett állt a két bájos asszony és fogadták a hódolatokat. Oly szépek voltak, hogy maga az uralkodó is tágra nyilt szemekkel nézte őket. Magához is intette az öreg Kaunitz grófot: — Charmante ! Ilyen lány ! Nincs büszkébb apa a birodalomban! Aztán a daliás Pálffyhoz fordult a felséges ur: — Magnifique ! Ilyen feleség! Van-e boldogabb jérj összes alattvalóim közt ? Az apa és a férj boldog mosolylyal és jobbágyi hódolattal fogadták a kegyes bókokat. Észre se vették, hogy egy előkelő ur lépked a két ünnepelt dáma felé s zavarja a csoportot. — Ki az? — kérdezte az uralkodó, mielőtt hosszunyelü szemüvegét arcához emelte, hogy jobban lásson. Kaunitz sietett az alázatos válasszal: — A würtenbergi herceg . .. János Frigyes őfensége ... Á württembergi herceg már szétválasztotta a két hölgyet... Hol az egyiket, hol a másikat nézte, szemük közé vigyorgott fehér arcával, vereses fejét mozgatta és mindenképpen kellemeteskedni igyekezett. Az udvarlók mély tisztelettel hátravonultak az uralkodóház rokona előtt. A herceg aztán táncra kérte Eleonorát. Az igézetes leány egyszer végigrepült a sima padlón, de a mikor folytatni akarta a herceg a tourt: a hölgy hosszú ruhájának csipkéje beleakadt táncosának sarkantyújába és meg kellett állaniok. Éppen akkor érkezett hozzájuk Pálffy. Megelőzte a herceget, lehajolt és kiszabadította a csipkét. — Köszönöm ! — mosolygott a grófnő. Mi legyen a hála ? — Egy tour! — Olcsóra szabja, gróf!... Hármat is megér a brüsszeli csipke ! A három tourból több is lett és ez boszantotta János Frigyes herceget. Nem szokta meg, hogy bárki háttérbe szorítsa ... Főleg egy magyar gróftól nem tűrhette el... De lekivált Pálffy Jánostól nem akart zsebrerakni effélét. Tudta, hogy Eleonora érdeklődik a legszebb bécsi huszár iránt. Az sem volt titok előtte, hogy Pálffy gyűlöli a herceget jobban, mint ő a grófot... Az indulat mindkettőben forrott. Csak alkalom kellett, hogy kitörjön. János Frigyes újból közeledett Ele onorához. — Ezt a lengyel polkát, grófnő, remélem, csak velem táncolja ? — Köszönöm, herceg, most már pihenek, de utána csárdás következik. A herceg gőgösen kapta fel a fejét: — Csárdás! Ugyan kérem ! Hát ki táncol ilyen paraszt-táncot! A gróf ott állt és közbeszólt: — Kíváncsi rá hercegséged ? Hát majd leszünk oly bátrak és bemutatjuk a paraszt-táncot. ITgy-e bár, grófnő? — Legkedvesebb táncom! — nevetett Eleonora — s az olyan hires palotás ós csárdás-táncossal, mint Pálffy, igazi élvezet is lesz. A herceget már elfutotta a méreg i és tovább sétált. Mikor aztán folyt a ' „paraszt"-tánc, odalépett a pihenő Pálffy ! János grófnéhez, a szép Czobor Amáliához és maliciózusan jegyezte meg: — Férje ura ugyancsak buzgólkodik más nők körül... — Hadd hódítson ; azért mondják a legszebb huszárezredesnek! Nem vagyok féltékeny, herceg! Ismerem az én uramat. És mosolygott hozzá ártatlanul III Ez órától fogva a gőgÖ3 és hiu hercegben még nagyobb ellenszenv támadt szerencsés vetélytársa iránt. A jó württembergi ugy hitte, hogy ezt a gyűlöletet jó lesz az összes Czoborhuszárokkal éreztetni. Sőt az egész magyar nemzetet megtisztelte vele. Leste az órát, amikor nyíltan becsmérelhette a magyarokat. Két napra rá nagy parádé volt a katonai gyakorló-téren. Kirukkolt az egész huszárság. Haj, milyen kackiás, délceg volt a Pálffy ezrede! S milyen fehér paripán ült a szép parancsnok . .. Nem is lehet más az Isten első katonája, csak magyar huszár, az is a Czoborfajtából. János Frigyes pukkadozott és amikor a hatalmas fordulókat és szélvészszel versenyző száguldozásokat, a lelkes rohamokat láttta, kicsinylőleg szólt a nagyfejű német főtisztekhez : — Miért kommandiroz magyarul Pálffy ? Hát ki érti ezt a civilizálatlan nyelvet ? Pálffy hallotta e megjegyzést és hirtelen hozzáfordult: — Egy a neve és egy a kardja a magyar huszárnak! S a kardja suhintását már sokszor megértette a német! — De hátha magyarul se tudnának a magyarok? Valósággal ugatniok kellene. Különben az mindegy! — Igen! Kivált ha hercegséged az ő nyelvükön vezeti a kommandót. Ez sok volt. János Frigyes éktelen haragra lobbant erre a nem várt fölvilágositásra, gyalázó szavakkal illette az egész magyar hadsereget, sőt az egész magyar nemzetet újból. — Ez sok ! Ezért felel hercegséged ! Kész volt a párbaj. A herceg örömest fogadta el a kihívást. Azok közé a „leghíresebb lövők" közé tartozott és egy percig sem kételkedett, hogy lepuffantja ellenfelét. A Práter elvadult, mocsaras ligetének egy rejtett tisztásán állt szemközt a két ellenfél. Az első livés joga a würtenbergi herceget illette. Erősen célzott, lőtt és a golyó átlyukasztotta a magyar gróf csákóját. Most Pálffy emelte föl pisztolyát és egy szempillantásnyi célzás után oly biztosan találta Já os Frigyest, hogy az fölbukott és holtan ott maradt. Pálffyt haza sem eresztették a segédei imádott feleségéhez, aki rettegés közt várt a palotájában. Azt tanácsolták neki, hogy fusson Lengyelországba. — Hát azért vagyok Czobor-huszár ? Hisz meg van az engedélyünk a fegyveres mérkőzésre béke idején is! — De arra ninc3 engedély, hogy az uralkodóház egy rokonát puffantsd le I Siess, mielőtt a hadi törvényszék üsszeül! A würtenbergit rég őrizte már a családi kripta, amikor Lipót császár uj vizsgálatot rendelt Pálffy ügyében ... A vége: bocsánat, kegyelem, hazatérés, aztán emelkedés tábornokká, horvát bánná, országbíróvá, aranygyapjas vitézzé, főparancsnokká, nádorrá . . . Hát lehet-e magasabb emelkedés ? A Rákóczi-féle szabadságharcot ki más fojtotta el, mint a szép Kaunitz Eleonora egykori lovagja és udvarlója ? Ám az átlyukasztott csákót megtartotta emlékül. Mint az udvar kegyence, hányszor nézhette egykori kuruc virtusának ezt a dicső bizonyságát! S az ereklyét a Pálffynak hiven őrzik mind máig!