Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-08-13 / 65. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908 aug. 13 Közigazgatási bizottsági ölés. — Felirat a kormányhoz. — Árvaszéki ügyek. — A esabai tífusz. — A román iskolák és a feliratok. — Tótkomlóson uj iskola nyilik. — Automobiljáratok Öcsöd és Oyula között. A hétfőn tartott közigazgatási bizottsági ülés a tagok lanyha érdeklődése mellett folyt le. Kitűnt ez abból is, hogy az előadókon kivül csak négy tag jelent meg az ülésen. Érdekesebb felszólalás szintén nem volt s igy a tárgysorozatot is letárgyalhatták déli 12 órára. Nemrég megírtuk, hogy az alispán a belső és külső gazdasági cselédek szolgálati könyveinek egységesítése tárgyában javaslatot terjeszt a közigazgatási bizotiság elé. Ezen javaslatát a féléves jelentés kapcsán tette meg az alispán. Régi sérelme ugyanis a gazdaosztálynak, hogy a belső cselédek szolgálati könyvét sokkal későbben kaphatják meg, mint a külső cselédekét. Ezt a késedelmet az illetőségi rovat okozza. A közigazgatási bizottság felirt a kormányhoz, rendelné el, hogy a szolgálati könyv, az illetőségi rovat elhagyásával, a belső cselédek részére is nyomban kiadható legyen. A megyei és a Gyula városi árvaszék megvizsgálására kiküldött bizottság jelentésének kérdésénél felszólalt Ambrus alispán s utalt arra, nogy a tiszti főügyész hetente két ízben részt vesz az árvaszék ülésein s igy rendkívül fölszaporodnak teendői. Erre való tekintettel indítványozta, hogy az alügyészi állás rendszeresítése érdekében írjon föl a bizottság a miniszterhez. Ez határozatilag ki is mondatott. Elrendelte továbbá a bizottság, hogy ezután ne a közgyám kezelje a gyámpénztárt, hanem az adóhivatal. Zöldy János dr. vármegyei főorvos rendszerinti havi jelentésének ismertetések után rátért a csabai tifuszmegbetegedésekre. Kijelentette a főorvos, hogy járványtól egyáltalában neír kell tartani. Az orvosrendőri szabályok betartására gondoskodás történt, de azért valószínűnek tartja, hogy a következő hónapokban is lesznek megbetegedések. A baj terjedését leginkább azzal lehet megakadályozni, ha a lakosság pontosan alkalmazkodik az ilyenkor szokásos óvintézkedésekhez. A kir tanfelügyelő előadmányai között legérdekesebb volt az az átirat, melyet a görög-keleti püspök intézett hozzá az iskolák felirata tárgyában. A püspök értesítette ugyanis a tanfelügyelőt, hogy a görög-keleti iskoláknak magyar feliratai érdekében már a közelmúltban rendelkezett és most az iskolák mindenütt magyar felirattal láttattak el. Tótkomlóson egy állami iskola szervezését rendelte el a kormány. A közigazgatási bizottság ebből folyóan meghagyta a községnek, hogy — mert az uj elemi iskolát ebben az évben felépíteni nem lehet — béreljen ki az iskola elhelyezésére egy alkalmas épületet. A község nem akarja ezt teljesíteni s ezen rendelkezés ellen felirt egyenesen a miniszterhez. A bizottság táviratilag kérte a minisztert, hogy a község kívánságát sürgősen intézze el. A Westinghouse-gyár budapesti képviselősége Gyula ós Öcsöd között automobiljáratokkal akarja lebonyolítani a személyforgalmat s megkereste a megyét, hogy az útirány tekintetében lássa el őket a szükséges útbaigazításokkal. A bizottság a szükséges útbaigazítások megadásával az alispánt bizta meg és elhatározta egyben, hogy az automobilok menetsebességének szabályozása érdekében felirt a kereskedelmi miniszterhez. Több kevésbbé fontos ügynek letárgyalása után az ülés véget ért. Ami igaz és ami nem igaz. Tótkomlós és Békéscsaba. Éles ellentétek. Különös körülmények különös alakulatai folytán nemrég nagy előszeretettel hangoztatták Békésmegyében azt, hogy egyes községek lakosai között élénk agitációval hintegetik az egységes magyar állameszme ellenségei a nemzetiségi elvek konkolyát. Ezúttal nem keressük a valószínűséget, amely ezen állítás alapjait támogatja, vagy erősiti, de a látszat határozottan amellett bizonyított, hogy a panszláv-propaganda tért hódit minálunk is. Élénk és következetes dicsőítése mindannak, amitől az állam hivatalos nyelvének feltűnő mellőzése ós a tót nyelv használata, szembehelyezkedés az eddigi szokásokkal, melyek megőrizni kiván mindazt, ami magyaros, oly jelenségek voltak eleddig Békésmegyében, amelyekkel elég gyakran találkozhattunk. Az események széles palettáján a feltűnő hely jutott mindig Tótkomlósnak. És csodák csodája ! Mig a közvélemény figyelme kevésbbé terelődött Tótkomlós felé, addig szakadatlanul „hallottunk" pánszláv színezetű esetet. Folyton törtónt valami; ujabb és ujabb rettenetesógekről érkeztek tudósítások s hogy teljes legyen a kép, megtörtént | a Hrdlicska-Sztik-féle ügynek tárgya- I lása is. | Nem akarunk azonban túllépni a tárgyilagosság keretein s ezért koncedálnunk kell, hogy Tótkomlóson sohasem dühöngött valami nagy hévvel a magyarosodás iránt való akarat és rokonszenv. Tavaly például igen gyakran letagatták a magyarul is beszélő tótok magyar nyelvben való járatosságukat, sőt megkívánták minden velük beszélőtől, hogy tótul szóljanak hozzájuk. Ma azonban más a helyzet képe Tótkomlóson. A viszonyokkal ismerős komlósi polgárok tapasztalataik alapján határozottan állítják, hogy az' a szlávizmus, amely ezelőtt tapasztalható volt községükben, egyáltalán nem jelentkezik most s nem észlelhető az sem, hogy a nép oly nagyon ragaszkodna a tót nyelvhez. Ma egyáltalán nincs nemzetiségi türelmetlensedés Tótkomlóson és semilyen törekvés nem árulja el azt, hogy ez a község kiszakított része volna azon területnek, mely a magyar állameszme hiveit tömöríti egy csoportba. Ezekkel az örvendetes jelenségekkel szemben azonban konstatálnunk kell azt is, hogy Békéscsabán mások a közviszonyok. Ez a jámbor, derék nép ma már nemcsak a szociálista-tulozók befolyása alatt áll, hanem legutóbb olyan viselkedést tanusit nemzetiségi tekintetekben, amely feltűnő és gondolkozóba ejti a szemlélőt. Egy ág. ev. lelkésztől halljuk, hogy a napokban beállított hozzá egyik hive, akivel ezelőtt mindig magyarul beszéltek. Most is így kezdte a társalgást, de a látogató kijelentette, hogy ő tőt s nem akar magyarul beszélni. Ilyen tünetek elég gyakran ismétlődnek meg Békéscsabán' s egész sort tenne ki azok regisztrálása. Ez idő szerint bajos a megállapítása annak, vájjon miért vall ilyen nézeteket a békéscsabai nép. Ámde okulásra érdemes jelenségképpen helyénvalónak láttuk fölemlíteni ezt a tünetet. Hátha nem végeztünk vele fölösleges munkát. Az ipartestületek és a munkásbiztositó-pénztár. Az országos akcióhoz, mely a munkásbiztositó-pénztár által az iparra háramlóit, nagyrészben jogtalan terhek ellen megindult, a mezőberényi ipartestület is Qsatlakozott. A mezőberényi ipartestület ugyanis augusztus 2-án igen népes közgyűlésén foglalkozott az országos munkásbiztositópénztár ellen mind gyakrabban felhangzó panaszok orvoslásával és tárgyalta több ipartestületnek ide vonatkozó átiratát. A közgyűlés egyhangúlag magáévá tette a tárgy előkészítésére kiküldött bizottság által felemlített sérelmeket és annak megszüntetése céljából csatlakozik az egri ipartestület által megindított mozgalomhoz. Végtelen károsnak találja a közgyűlés az ipar fejlődésére azon körülményt, hogy az országos munkásbiztositó-pénztár az ötnél több munkással dolgozó iparostol (illetőleg munkásától) magasabb dijakat szed, mint az ötnél kevesebb munkással dolgozó iparostól. Az iparosnak a VIII. osztályt véve alapul, 73 kor. 29 fillért kell fizetnie évenként a hatodik munkás után, a munkásnak pedig ugyanazon osztályt véve alapul, évenként (43 hét) közel 10 koronával kell többet fizetnie azért, mivel abban a műhelyben nem öten, hanem ötnél többen dolgoznak. A nyert igények pedig azért azonosak maradnak. A következtetést könnyű levonni. Az iparos tartózkodni fog a hatodik munkás alkalmazásától, a munkás tartózkodni fog a nagyobb műhelytől, vagy magasabb munkabérekben a többletet áthárítja a munkaadóra, az iparfejlődésnek rovására. A különböző dij szedése tehát nemcsak igazságtalan, hanem káros is féltett kincsünkre, a fejlődő iparra. Súlyos terhet jelent az iparosra a ki- és bejelentés fizikai munkája is, mely gyakran heti fél napját, munkaidejének jelentékeny részét veszi igénybe, különösen ha a pénztár nem az iparhatóság (testület) közelében van. Nyomtatványt kell szereznie, kitölteni, postára adni stb. A kitöltött lapok igen gyakran visszakerülnek helyesbítés végett, vagy gyakran kap az iparos illetéktelen dijak fizetésére meghagyást. Mihez kezdjen ilyenkor? Kénytelen levelezésbe kezdeni a kerületi pénztárral, bizonyítékokat szerezni, vagy útra kelni — vagy fizetni. Ennek megszüntetése céljából a közgyűlés az iparhatóság (testület) mellett helyi bizottság felállítását tartja szükségesnek (orvos, pénztárnok, a testület vagy hatóság megbízottja, a pénztár megbízottja), mely bizottság dijakat kivet, beszed, esetleg puhatol és följegyzi az iparosnak csupán élőszóval teendő bejelentését. Általában minden fölösleges munkától megkíméli ugy az iparost, mint a munkáspénztárt. A kerület pedig hathatós felügyeletet és ellenőrzést gyakorolhat a helyi bizottság fölött, mert nem lesz egyéb dolga. Ez idő szerint a munkásokra súlyos sérelem, hogy a segélydijak, felgyógyulás után, majdnem mindig hallatlan késedelemmel folyósittatnak, mi által az egész pénztár célt téveszt. A munkásnak betegség esetén a segélypénzre nyomban szüksége van, azért ennek folyósítása és kifizetése a helyi bizottság hatáskörébe utalandó. A közgyűlés határozatát a következőkben összegezte: 1. A dijak egyenlősítése, 2. helyi bizottság felállítása, hol az iparos minden munkáját élőszóval elvégezheti, 3. a pénztári orvosoknak (legalább fele részben) a testület által való választása, felé tartott. Fiatal ember volt, aki sohasem ismerte a szegénységet. Egész életét családi tradíció szerint, szélsőséges fényűzésben töltötte. Bíborvörös motorkocsija, kétlovas giggje, amerikai buggy-ja, a Bois de Böulogne látványosságai közé tartoznak. Lovai állandó versenyzői voltak Longchamp-nak, Antenit-nek, ő maga pedig a legelőkelőbb klubbok reprezentatív tagja volt. Vagyonát tisztán csak élvezeteire költötte és arra, hogy minél nagyobb fény közepette jelenjék meg az emberek előtt. Mikor a Boulevardra ért, rekedt hangot hallott oldala mellett: — Két sou-t, uram, az Isten nevére ! Elszáradott kéz, piszkos rongyokba csavarva, tolakodott eléje és érezte, amint valaki megfogja a karját. Oldalt fordult és egy rongyos kéregetőt látott, nyavalyás koldust, aki csúf volt.és undorító. Igazán ízléstelenség volt ilyen látványt nyújtani olyan embernek, aki éppen most lépett ki az étkező vidám, ragyogó fényáradatából. ' A herceg undorral rázta le magáról a kezet, mintha félne, hogy megfertőzi őt, azután tovább akart menni, de a koldus követte őt, jött az oldala mellett — éneklő, jajongó hangon emlegette Krisztust és a szenteket és száradt, sárga kezeit állandóan a herc?g előtt lobogtatta. A herceg boszankodott. Hogy meri őt föltartóztatni ez az ember? Ezek a patkányok, mondotta magában, egészen jól érzik magukat azokban a piszkos lyukakban, ahol tar- ! tózkodnak ós csak azért bújnak elő a világosságra, a nyomor jajongó álarcában, hogy a hozzá hasonló embereket rómitgessék Nyersen rászólt az emberre, hogy távozzék, de az csak ujabb rimánkodásokban tört ki. A herceg ekkor fölemelte botját és félreütötte vele a kiszáradott kezet.g Az ágrólszakadt ember dühösen fölvonított, aztán, mint egy megrúgott állat, visszahúzódott a homályba, amely kilökte magából. Rekedt átkokat lehetett hallani. A herceg nem törődött azokkal, követte a Boulevard ív-lámpáinak irányát. Aztán megérkezett a klubba, ahoí az első osztásnál ötszáz frankot veszített a baccarat-on; nem volt nagy összeg, de elég ahhoz, hogy boszantsá a herceget. Átvette a bankot és ekkor ötezret veszített. Mindenki csodálkozott. Á herceg vállat vont, újra fölvette a bankot és újra veszített. A játék végefelé még valami sajátságos is történt. A mellette ülő játékos kérte őt, hogy váltson föl neki egy bankjegyet, — de amint kiyujtotta feléje kezét, ez a kéz egyszerre összezsugorodott, mintha agyagból lett volna. Kiszáradt, sárga kéz volt, piszkos Rongyokba csavarva. A herceg halkan fölkiáltott. Társai feléje hajoltak. — Mi történt ? — kérdezte mindenki. Holthalvány arccal, kitágult szemekkel meredt rájuk a herceg. Végig simi- j totta arcát és mikor megint körülnézett, minden ugy volt, mint előbb: az a kéz jó lápolt, előkelő kéz volt, aranygombos kézelő fogta körül. A herceg erőltetve nevetett. — Nem tudom, — szólt aztán. — Meg mertem volna esküdni, hogy Gauthier keze ... Különös káprázat volt, vagy ... vagy sok pezsgőt ittam . .. — tetté hozzá egészen magához térve H. Azután kocsit bérelt ós haza hajtatott. Ki volt merülve, amit nem is csodált, tekintve, hogy meggyőződése szerint, mióta a klubban az a kéz-história volt — nagyon sokat talált inni. A kocsis letette őt a FriedlandAvenue sarkán, ahol a palotája állott. Az utcát hosszú pásztákban világította be a fölkelő hold. Zúzmarás kisértetek gyanánt ágaskodtak a fák. Havazni kezdett, halk, libegő pihékben. Megnyomta a csegettyü gombját és várta a kapust. Ekkor a sarok felöl egy koldus fordult be nesztelenül, megállt szembe vele, kinyújtotta karját és várakozni látszott. Egy koldus hideg, téli éjszakán, még nem rendivüh jelenség — és mégis jeges rborzadály futott végig a hercegen. — Mit akarsz ? — kérdezte rekedten. Az ember nem felelt, némán, kinyújtott karral állott előtte. A herceg várt, türelmetlen lett, újra megnyomta a gombot és összevert fogakkal szidta a kapust. Mikor megfordult és körülnézett: két koldus állott előtte, mindkettő némán, mozdulatlanul kinyújtva feléje kiszáradott kezét. Ekkor fölnevetett; a kacagás fütyülve, élesen hangzott föl az éjben. Újra visszafordult : a kapu fehéren, változatlanul me. redt reá. IJjra megnyomta a gombot, hosszan, görcsösen. Mialatt csöngetett, szívverése hol megállt, hol rendetlenül kezdett dobogni ismét és homlokára kiült a veríték. Mögötte a kövezeten halk, C3usz léptek sokasodtak, tipegtek, erősödtek. Tip-top — jött a sarok felől a hang, közeledett és megszűnt a háta mögött. Nem akart, nem mert megfordulni. Ujjával a csengettyü-gombon, mereven állott, nézte a kaput, várakozva, hogy megnyíljon előtte. Ekkor lágy, csöndes érintést érzett a karján — oly könnyűét, mintha csak egy hópihe hullott volna reá. De a vér megállott tőle ereiben. Lassan féloldalt fordult és kiáltást hallatott — a rémületnek hosszú, éles kiáltását. Hosszú sorokban, betöltve az az utcát, vad tekintetű tömeg várakozott reá, rongyokba burkolt emberek, akik mind némán, mozdulatlanul figyelték őt, sárga, száraz kezüket kinyújtva feléje. A holdfény meg megvillant vászonfehér, kimerült arcukon, beesett szemeikben, lelógó borzas hajuk fölött. Most neki esett a kapunak, öklével verni kezdte, beleverte körmeit és azokkal akarta szétmarcangolni a fát. Aztán fölzokogott, kihasította kabátját, hogy bőrtárcájához jusson. Vakon szórta az eléje nyújtott kezekbe az ötven, száz ós ötszáz koronás bankjegyeket. Majd zsebeibe kapott, marokkal rántotta ki belőlük az arany- és ezüstpénzt és riadtan vágta a kísérteties tömeg soraiba. De a tömeg közeledni kezdett, — mind közelebb jött — mígnem az irtózat egy vad kiáltásával a herceg ingéhez kapott, fölszakitotta és levegő után kapkodva, arccal előrebukott a kövezetre. Ugy találták meg reggel, szerteszórt papírpénz között, körólötte arany és ezüst darabok hevertek. A szól szerteszórta az utcán a papírokat. A csengettyű gombja letépve hevert a földön. Szívszélhűdés ölte meg.