Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám
1908-11-22 / 94. szám
2 BÉKÉSMEGYEI KÖZI ONT tornáján kivül más nincs, feltótlenül szükséges legalább az alispán által elrendelt főcsatorna azonnali kiépítése. Viszont azonban a kormányképviselő, méltányolva Gyula város rossz anyagi viszonyait, tett bizonyos engedményeket. Igy a belügyminiszter hozzájárul jelentékeny sególylyel az építkezési költségekhez és figyelembe veszi a város abbeli kórelmét is, hogy ne nyilt, hanem földalatti, zárt csatorna építtessék. A többi csatornahálózattól ez idő szerint hajlandó eltekinteni egyrészt azért, mert 70.000 koronába kerülne az építkezés, másrészt pedig azért, mivel sürgős szükség ugy sincs reá. A főcsatorna kiépítése mindössze 15.000 K-t emészt föl, mely összeget, figyelembe véve a kormánysególyt és azt, hogy 5000 korona erre a célra már úgyis be van illesztve a költségvetésbe: Gyula város minden nagyobb megerőltetés nélkül elbir. Ugyanekkor adta meg Rékai Frigyes kir. mérnök a kórházi igazgatóságnak a szakszerű utasítást a megyei közkórház szennyvizének elvezetésére nézve is, mely kérdést, mivel szintén csatornaépítést szükségei: a kórház általános átalakítása alkalmával fognak megoldani. A szarvasi ág. ev. egyházközség köréből. A szarvasi ág. ev. egyház gazdasági bizottsága, amely az egy ház tanács ülés tárgyait készíti elő, szerdán ülést tartott H a v i á r Dániel felügyelő és Z v ar i n y i János igazgató-lelkész elnöklete mellett. A bizottság javaslatot terjesztett az istenitiszteletek sorrendjének megváltoztatása iránt. Évekkel ezelőtt egy áramlat megsemmisítette volt az egyházközségnek azt az egyik üdvös intézkedését, hogy az isteni tiszteletek magyar és tót nyelven a két templomban felváltva tartassanak. Az uj templomnál meg lett hagyva az intézkedés, az ótemplomban azonban a magyar isteni tiszteletet mindig a tót nyelvű isteni tisztelet előzte meg. Ezt akarják most beszüntetni. A jogos és a magyarosodásra is kívánatos eljárás által az egyházközség anyagilag is nyer, amennyiben az egyházmegyének egyik határozata értelmében céljára fordíthatja a magyar egyháznak hagyományozott Szilvágyi alapítvány jövedelmét. Javasolta a bizottság az egyháztanácsnak, hogy a vallás ós közoktatásügyi miniszter által tizenkét tanitó részére ki nem utalványozott fizetóskiegószitési államsegélyt az egyházközség újból kérelmezze. Rideg János tanitó ellen, mindazáltal, hogy az egyháztanács egyik határo zata elleni felebbezésót visszavonta, fegyelmi eljárás megindítását javasolja, amennyiben eljárásában nagy mérvű tiszteletlenséget tanúsított felsőbbsége iránt. Az e Tyházi adóhátralékra vonatkozó nemleges zálogolási jegyzőkönyvek átvizsgálására bizottság küldetett ki s annak javaslata alapján hozatnak törlésbe a behajthatlan hátralékok. A bizottság felkérte az elnökséget, hogy az urvacsorához felhasználandó bor utáni fogyasztási adó elengedése iránt tegye meg a szükséges lépéseket. József főherceg-szanatóriumra templomi offertóriuin megtartása nem lett javasolva a bizottság által. Kovács Andor orosházi lelkész imakönyvét vizsgái jutalom kiosztásra megrendelni javasolja a bizottság. K ó c z i Mihály tanitó az iránti kérelme, hogy iskolája 15 szegénysorsú növendékének rajzfüzetei egyházközség költségen szereztessenek be, pártolólag terjesztetik be. M i c s i n a i Pál, domonyi nyugalmazott, s Szarvason lakó tanitó egyházi adójának személyes járandóság elengedése iránti kérelme nem vétetett figyelembe. Emellett több kisebb ügy is tárgyaltatott, amelyekben az egyháztanács november 25-én, szerdán tartandó ülésen fog végérvényesen intézkedni. Küldöttségek a miniszternél Körösladányból és Vésztőről. Csak legutóbb, az ország költségvetésének a pénzügyi bizottság előtt való tárgyalásakor közöltük, hogy a földmivelésügyi kormány a legközelebbi tíz esztendő alatt száz millió kor.-t fog a magyar birtokpolitika céljaira felhasználni. Ez összegnek egy része a Darányi által gyakorlatilag már kipróbált ; telepítési akció céljait fogja szolgálni, j Egy csomó uj, vagy magyar fö dmive- : őkkel gyarapított község hiideti, hogy . nagyobb birtokokból sok uj kisgazda- ' ságot sikeresen lehet alkotni és a telepítés utján sok családot lehet a vagyoni i és erkölcsi függetlenség javaihoz jut- ' tatni, amelyek a telepítési akció hiján mind e javakhoz nem juthattak volna, j A másik dolog, amit a költségvetés megokolása tudomásunkra juttat, az, hogy a szóban levő összegnek megfe- ; lelő része a földmivelő nép földvásárló ' igyekezetének okos és hasznos irány- j ban való támogatására fog szolgálni, ! mert a parcellázás a magyar földnek ; egyik gyakorlati nagy kérdése. Ezt a nézőszempontot tekintette Vésztő község elöljárósága is akkor, j midőn elhatározta, hogy a kormány, illetve Darányi földmivelésügyi miniszter elé küldöttséget meneszt, kérve j támogatását, hogy Vésztő község népe, j parcellázás utján, földhöz jusson. Vésztő község elöljáróságának ' ugyanis tudomására jutott, hogy gróf Wenckheim Ferenc a 4400 holdas és Vésztővel határos s z e c s ő i birtokát, melyet még három éven át Okányi Schwarz bérel, eladni szándékozik. Nehogy Vésztő községet e birtok vételénél, már a helyes birtokpolitika szem- j pontjából is valaki megelőzze, lépéseket ! tett annak parcellázás céljából való meg- j szerzése iránt s kikérte a földmivelés- ( ügyi miniszter ezirányu támogatását is. A küldöttség, mely Ökrös Sándor biró, Tardy Lajos jegyző, Fekete János, B. P a r d y István, P á 1 f i Gábor tagokból állott, Fábry Károlyt, a kerület agilis országgyűlési képviselőjét kérte fel, hogy a községet e nagyfontosságú ügyben támogassa és a miniszter elé vezesse. Darányi miniszter szívélyesen fogadta a küldöttséget s T a r d y, majd a képviselő és Fekete János beszédére kijelentette, hogy kész örömest vállalkozik a község szándékának ke- í resztülvitelére, műszaki és anyagi, hoszszu lejáratú kölcsön nyújtásával. Fekete beszédére, ki szociálista s oly húrokat pengetett, hogy miért van egynek több ezer holdja, másnak meg Semmi, a miniszter alaposan kioktatta, hogy a szegény népet félrevezetéssel és uszítással a birtokososztály ellen, nem lehet boldogítani, hanem csak takarékosság és szorgalommal, józan élettel, a szerzésre alkalom nyújtással, már pedig a kormány mindig ezt célozza s a vésztőieket is biztosítja erről. Körösladányból a küldöttség, melyet szintén Fábry Károly vezetett a földmivelésügyi miniszter elé, azt kérte Darányitól, tegyen intézkedést, hogy a község alatt levő Kihi-kert, mely folyton ki van téve a Sebes-Körös árjának és elöntésének, a harmadik oldalon is védgátat nyerjen és pedig az által, hogy a folyónak a Kihi-kert nyitott oldalán levő, három kilométer hoszszu part lehordásával, mely a Körös lefolyását úgyis akadályozza s a védgát építtessék meg. A miniszter a küldöttségnek, mely V a k s r c s János biró, Suk István jegyző és Z. Nagy Imréből állott, a kérelem teljesítését megígérte ós némi türelmet kért, mert ily kérelemmel, a mely folyamok szabályozására fölvett milliókból fog kikerülni, az ország minden részéből fordultak a kormányhoz. Közgyűlés Csabán. Megemlékeztünk már mult vasárnapi számunkban Békéscsaba folyó hó 24-én, kedden délelőtt tartandó rendkívüli közgyűléséről. Akkor fel is soroltunk egy pár érdekesebb tárgyat, melyek a közgyűlésen fognak szerepelni. Azóta kibővült néhány érdekesebb ponttal a tárgysorozat. Mint ujabban csaknem minden közgyűlésen, ugy ezen is szerepelnek egyes községi alkalmazottak fizetésemelési kérelmei. Ez alkalommal Jenő Kálmán kér napidijemelést és az utkaparók kérnek drágasági pótlékot. A felfüggesztett J a n c s o k Endre katonaügyi nyilvántartó helyettesítése ügyében is ez a közgyűlés fog véglegesen határozni. . A közgyűlés részletes tárgysorozata a következő : 1. A pénzügyminiszter leirata a gróf Trauttmannsdorff-féle kölcsön ügyében. 2. A belügyminiszter leirata a közkórházi költségvetés tárgyában. 3. Ugyanannak leirata a Gazdasági Egyesületi, A. E. G. Vasúti s Alsófehérkörösi Társulati képviseltetés tárgyában s a kiküldöttek választása. 4. Törvényhatósági határozatok : a) az 1907. évi tulkiadások ; b) az 1908, évi községi számadások; c) a gerendási utkölcsön visszafizetése, illetve kamatlába ; d) rendőrlegénység fizetésjavitása ; é) Rosenthal-malom kövezetvámkedvezménye tárgyában. 5. A gyulai kir. törvényszéki elnök megkeresése járásbirósági bórszerződés meghosszabbítása tárgyában. 6. Közegészségügyi bizottság megalakítása. 7. Községi orvosok utiátalánya, rendelési, beteglátogatási és műtéti dijainak megállapítására javaslat. 8 Községi bábái állásokra vonatkozó javaslat. 9. Jancsók Endre fegyelmi ügyében határozat. ós helyettesítés. 10. Öntözött rétre vonatkozó haszonbéri szerz dós. 11. Stefik Mihály, Jónás Imre„Unyatinszky Mária, Zevegyi Katalin illetőségi tárgyalása. 12. Dohánybeváltó-hivatal területátengedési ügye. 13. Gyámpénztári vizsgálat ered ménye. 14. Havi jelentések adófizetés, pénz tárak vizsgálata, kórház, szegényház éí népmozgalomról. 15. Kórházi bizottság előterjesztési a kórházi alkalmazottak gyógyszere tárgyában. 16. Kérvények: Osgyán Pál lakó sitás, Jenő Kálmán napidijemelés Melis György házszabályozás, Albrechtovicí Gusztávné tűzifa, utkaparók drágaság pótlék, Kollarits és Böhm kövezetvám kedvezmény, Kisgazdák egylete építés Félix István telekeladás, Kesjár Pál ir letaposott tyúkszem tulajdonosa — járjon a saját lábán! — Oh, ezer bocsánat —, mondá szinte könyörgő hangon Szántó — nem szándékosan törtónt . . . — No még csak az kéne, hogy szándékosan hágjon a lábamra! — Isten ments! Isten ments! — ijedezett „A nevelés reformja" cimü korszakalkotó mű szerzője. Odaért a kiadó-cég boltja elé. — Hát csakugyan bemenjek ? — habozott magában. — Bemegyek, bemegyek, mindjárt bemegyek ... De hátha kidobnak ? . . Mindegy . . . Próba, szerencse 1 És bement. Alázatosan meghajtotta magát az első segéd előtt. — A főnök úrral szeretnék beszólni... ha nem zavarnám . . . -- Tessék az irodába fáradni. És Szántó Mátyás bement az irodába, — Egy kis müvemet hoztam el, főnök ur, — hebegte — egy kis igénytelen mü . . . igen, egészen igénytelen, de . . . de . . . talán mégis érdemes i volna a nyomdafestékre . . . mondom, j nyomdafestékre ... egészen kevés nyom- ! dafestékre ... j A kiadó a homlokára tolta a szemüvegét. — Kicsoda ön ? — Szántó Mátyás bátorkodom lenni, a külteleki iskola tanítója . . . A kiadó kezébe vette az iratcsomót. — Pedagógia ? A nevelés reformja ? — Egészen igénytelen kis munka, de talán . . . — Hagyja itt! Három hót múlva jöjjön a válaszért! — Köszönöm, köszönöm, — szólt Szántó és hajlongva hátrált az ajtó felé. Büszkén és boldogan ment haza. Az idő lassan telt. Szántó Mátyás egy szebb jövő szines álmait rajzolgatta az egyszerű szobácska pókhálós padmalyára. Két hét múlva egy újságlap akadt a kezébe. A szeme megakadt a vezércikken. Ez volt a címe : „A nevelés reformja." Szántó Mátyásnak megdobbant a szive. Gyorsan rohant végig a betűkön A cikk egy szenzációs könyvről emlékezett meg, amely most hagyta el a sajtót. Az van benne, hogy a mai nevelési rendszert meg kell változtatni. A gyermekeket az életre kell nevelni, a való életre, a nagy versenyre, a kegyet len küzdelemre . . . A könyvet Csorbay Mihály miniszteri tanácsos irta . . . Szántó Mátyás a kopott pamlagra roskadt. — A könyvem! A könyvem ! — nyögte megsemmisülten — ellopták az eszméimet ... a rablók, a gazemberek. Egy órahosszat ült ott mozdulatlanul és sáppadtan bámult maga elé. — Az én álmatlan éjszakáim árán szerez magának dicsőséget a bitang ! — mormogta halkan. — Mit tegyek ? Mit tegyek ? Csak nem szállhatok szembe ilyen hatalmas úrral ? Nem, nem, ezt nem tehetem . . . Nem marad egyéb hátra, mint hogy egy másik könyvet irok . . . Igen, egy másik könyvet kell irnom . . * És Szántó Mátyás újra tollat ragadott.., Petőfi-apróságok. A komédia vége. Aszódi diák korában fülig szerelmos volt Petőfi az akkor Aszódon időzött színtársulat egyik fiatal színésznőjébe, Borcsába, annyira, hogy miatta szinészszó akart lenni s a társasággal menni. Az igazgató azonban csuk ugy volt hajlandó őt a társulatába fogadni, ha előmutatja iskolai bizonyítványát. Elment tehát tanárához, Korenhez s bizonyítványát kérte, mert, amint mondá, nem akar tovább ott maradni ós tanulni, hanem színész akar lenni. — Majd adok én neked színészetet, — felelte Korén s olyas valami után nézett, amivel a nadrágokat szokta volt porolni, de amig ez előkerült, Petőfinek már csak hűlt helyét találta. Petőfi azonban tudta, hogy ami halad, el nem marad s ez oknál fogva kerülte az iskolát. Korén azonnal irt az apának s arra kérte, siessen Aszódra, mert fia rossz I uton van s attól lehet tartani, hogy ha a színészek elmennek, Sándor is utánuk oldja a kereket. Az apa Korén levelére el is utazott Aszódra. Midőn Sándor meglátta, elébe sietett ós meg akarta csókolni a kezét, de ő visszarántotta mind a két kezét s igy szólt: — Előbb megkérdem Korén úrtól, hogy jól viseled-e magadat ? — s intett neki, hogy kövesse. Korén a történteket hiven elmondta az apának, aki mogorván hallgatta végig kedves Sándor fiának viselt dolgait. A fiu lakására visszatérve, az apa észrevétlenül becsukta az ajtót, aztán szótlanul felnyitá útitáskáját s olyasfélét vett ki belőle, amivel a marhákat szokták terelni s kegyetlenül elverte fián a port, közbe-közbe felkiáltva : — Hát kell-e Borcsa ? Kellenek-e a komédiások ? Ilyeténképpen megpuhítva, Sándor mindent megígért apjának, amit csak óhajtott s ezzel vége is szakadt a BorJ csávái s az aszódi színészekkel folytatott komédiának. Korán megnyilatkozott önérzet. | A pápai főiskolában egyik szómba- i ton délelőtt több diákot megidéztek ká- ' véházi mulatásért, Az idézések végéi ott állt: „13-ik ügy, Petrovics Sándor.' A megidézett diákok ilyenkor a kapi alatt lévő széles termésköveken ácsorog tak, amig rájuk került a sor. Télen vol s kegyetlen hideg. Ott volt Petrovicí Sándor is, egy vörös, galléros kopot köpenyben, amelynek jobb szárnyát ba vállára vetette s didergett a többiekke együtt. Csizmájának sarka annyira ferdi volt, hogy nem is a talpán járt, hanen az oldalán. Egyik kisebb diák, akinek a nev> szintén ott volt a fekete táblán, meg szólitotta: — Petrovics ur, hogyan történhe tett az, hogy bakkancsa nem oldalvást hanem fent, a fejének kellő közepébei lyukadt ki? Mire igy felelt Petrovics: — No, Jássa csak! Még a csizmán is azt mutatja, hogy én nem vagyol olyan ember, mint a többi! A molnármester következtetése. Általános, bevett szokás volt haj danta, hogy a színészi osztály pályájú kat változtatott református tanulókbó telt ki. Még most is nagy többségbe] van e felekezet a művészet ezen ágáná képviselve. Legkevesebb pedig közöt tűk az evangélikus Egyszer Petőfi vándorszínész korá ban valamelyik alföldi kis városon ke resztül utazván, megismerkedett eg; becsületes molnármesterrel, aki nagyoi jó volt hozzá. Az első szónál bizal masan megveregette a Petőfi vállái mondván: —• Hát maga szinész?! No, annal örülök, mert — én is kálvinista vagyol