Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-22 / 94. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 94-ik szám. Vasárnap, november 22. 1B BEKESMEGYEI EOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség: Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EliOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre 6 kor. Negyedévre 3 kor. El3rizetni bármikor lehet éunegvedenbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr. LÁNG FRIGYES. Felelős szerkesztő: GULYÁS JÓZSEF. Laptulajdonos : SZIHELSZKY JÓZSEF. Kiadóhivatal: Telefon-szám 7 Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel (helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A nő és az ipar. Békéscsaba, november 21. A fejlődő ipar ujabb találmányai, a szellemi vívmányok ujabb alkotásai, a villamos erő az emberiség szolgá­latában nagyobb kényelmet helyeznek kilátásba számunkra, mint amilyent elődeink itt találtak, de viszont az állami és társadalmi életből csirázó hibák egyre jobban kifejlődnek, kiéle­sednek, ujabb és ujabb nehézségeket okozva, amelyekkel meg kell küzde­nünk. Az idők haladó szelleme, vagy tán az emiitett hibákból származott körül­mények, a nőt is belevonják e küz­delmekbe, mert otthonát félti, mely eddig egész világa volt. Látja, hogy a folytonosan növekvő igények mellett a férfi munkaereje egyedül már nem elegendő a család fentartására, tehát segédtársául szegődik, kenyérkereső lesz ő is, munkálkodik, fárad, hogy a családalapítást lehetővé tegye. Azért a kormánynak és a társadalomnak mindent meg kellene tennie, hogy elhárítsák a felmerülő akadályokat a kezdeményezők útjából, mert sokat kell küzdeniök, hogy maguknak a kenyérkeresők sorában kis tért szorít­sanak, miután annyi pályát zárnak el előlük, melyeken boldogulhatnának. E szűkkeblű eljárást azzal indo­kolják, hogy a nőt tudománya, kenyér­kereső foglalkozása elvonja a családi élettől; ez nagyon téves nézet, mert a természettől rendelt ösztöne mindig oda vezeti vissza. Azonban a körül­mények kényszeritik, hogy beleillesz­kedjék a szociális és kulturális reform­eszmékbe, tehát tért keres magának tehetségének érvényesítésére. A tudo­mány kincseit követeli magának, me­lyeket eddig jogtalanul zártak el előle, hogy kimutathassa szellemi képessé­gét és azt tudományos pályákon érté­kesíthesse. E nemes törekvés minden esetre dicsérendő, csak kár, hogy ambíciójuk eltereli őket az ipartól, melyet — nemzetünk ősi hibájába esve — egé­szen mellőznek. Sajátságos, hogy még a huszadik század szigorú követelményei sem képesek társadalmunkat arra kénysze­ríteni, hogy teljes odaadással foglal­kozzék az iparral. Itt-ott néhol észre­vehető egy kis fellendülés e téren, egy kis igyekezet, de kellő támogatás, kellő talaj hiányában oly szük mederbe szorul, hogy csak tengődve tarthatja fenn magát. Pedig tudjuk, hogy csak az ipar teheti az országot nagygyá és még sem foglalkozunk ugy vele, mint azt fontossága megkívánja. A legtöbben azzal állanak elő, hogy nálunk lehe­tetlenség az ipar felvirágoztatása. Sze­rencsétlen helyzetünket okozzák Ausz­triával szemben, a közös vámterületet, a kormányt, mindenféle érvet találnak, csak a leglényegesebbet nem akarják felismerni: a közönyösséget, melylyel nemzetünk a dolog tényállását elfo­gadva, minden küzdelem nélkül bele­nyugszik. A magyar sohasem szerette az ipart, lealacsonyító foglalkozásnak tar­totta; ezért nálunk az iparosok legin­kább külföldiek voltak. Ügyes kirá­lyok azonban mégis fel tudták virá­goztatni, mint Róbert Károly és Nagy Lajos. Az utóbbiak uralkodása alatt különösen a bőr-, üveg- és kocsiipar annyira föllendült, hogy az iparűző országok között első helyet foglalt el. A céhrendszer az iparosoknak tiszte­letet és jómódot szerzett, annyira, hogy Zsigmond király az országos rendek közé is beválasztotta őket. Csakhogy Magyarországnak sze­rencsétlen határszéli fekvése Európá­ban folytonos háborút okozott, ami a természetes haladást minden téren aka­dályozta, miután az összes tehetséget, erőt a haza védelmére kellett szen­telniük. Később a sok áldatlan belvi­szály, a folytonos küzdelem a szabad­ságért egészen elvonta figyelmüket a gazdasági élettől, hisz az akkori kö­rülmények megkövetelték, hogy min­denkinek legszentebb kötelessége az alkotmány védelme legyen. Akkor a magyar helyzetének magaslatán állott, megtette azt, amit a haza érdeke kí­vánt. És a jelen nemzedék nem volna erre képes ? A munka terén meghátrál és másoknak engedi át az elsőséget ? Te­hát nincs nálunk dolgos kéz? Vagy annyira hiányzik a bizalom, hogy hozzá nem merünk fogni ? Pedig a bizalom adja meg az erőt és az erő a képes­séget. Tehát küzdjünk meg a nehéz­ségekkel ! Lássuk be végre, hogy csakis hatalmas ipar biztosithatja országunk függetlenségét és jövőjét. Gyula város csatornázása. Segélyt ad az állam. Gyula város régóta függőben levő kinos. ügye, a csatornaügy végrevala­hára a megvalósulás stádiumába lépett, azelőtt tizenöt évvel, 1893-ban merült fel először a csatornázás kérdése s azóta állandóan felszínen van. Abban az év­ben ugyanis ugy a törvényhatóság, mint a belügyminiszter kötelezte Gyula városát, hogy más magyarországi vá­rosok és községek mintájára építsen ő is a felgyülemlett belvíz levezetésére csatornát. Ezt a köztisztaság és köz­egészség érdeke is kívánja. Gyula azon­ban egészen a legújabb időkig ki tudott bújni e kötelezettség alól, arra való hivatkozással, hogy anyagi helyzete nem engedi meg az ily nagyobb arányú kiadást. A védekezés azonban nem használt. Az aradi kulturmérnökség a kormány utasítására hivatalból elkészí­tette a csatornázás terveit és költség­vetését. Tovább halogatni tehát nem lehetett a dolgot. Az alispán még igye­kezett a terhen annyiban könnyíteni, hogy mint elsőfokú fölöttes fórum, az általános csatornázás helyett csupán a jobbparti főcsatornának a Körösön át vezető szakaszát és ez által a Körösön szükségessé vált syphont (vizeizárót) kívánta kiépíttetni. Gyula ebbe sem nyugodott bele, hanem felebbezett a közigazgatási bi­zottsághoz. E felebbezéssel egyidejűleg közvetlenül felterjesztést küldött a bel­ügyminiszterhez, melyben igen éles és kritizáló hangon kelt ki a felettes ható­ságok ellen, melyek az úgyis nagy anyagi küzdelmek között élő várost ily költséges építkezésre akarják kénysze­ríteni. E vehemens hangú felterjesztésnek lett eredménye a csütörtökön megtar­tott helyszíni ezemle, melyen, mint már megírtuk, a kormány részéről dr. F r a n k Ödön közegészségügyi főfelügyelő, S z a­lay Dezső kulturmérnökségi kerületi felügyelő, Katona Béla aradi kultúr­mérnök, Rékai Frigyes a földmivelés­ügyi minisztérium vízépítési osztályának mérnöke, a törvényhatóság részéről Kiss László tb. főjegyző, Gyula város részéről pedig L o v i c h Ödön polgár­mester vettek részt. A helyszíni szemle és a tárgyalás az egész csütörtöki napot igénybe vette. Végeredményben abban állapodott meg a bizottság, hogy mivel Gyulán az Alsó­Fehérkörösi Ármentesitő-Társulat csa­Békésmegyei Közlöny tárcája. Temetőben... Minden csendes körülöttem, Nincsen senki ébren, Egyedül csak én merengek A magányos éjben . . . Mély némaság hona van itt, Még egy ág se' lebben, S, ezt a titkos, nagy nyugalmat Átérzem szivemben . . . Mult, jelen, jövő egyképpen, Mintha eltűnt volna, Gond s bú nélkül járok itt a Csendben barangolva. S nyugvó lelkem már minden bút, Bilincset és gondot, Mintha világ nem is volna, Széttépett, feloldott. Nincs reményem, nincs fájdalmam, Semmi vágyódásom. Oh mi könnyű volna most itt Síromat megásnom. Dr. Bodoky Géza. Elmélet és gyakorlat. Irta: Fehér Jenő. — A „Békésmegyei Közlöny" eredeti tárcája. — Szántó Mátyás egy külvárosi isko­lában verte a tudományt a gondjaira bízott nebulók fejébe. A napi robott után rendszerint hazatért egyszerű, sze­gényes szobácskájába, végigfeküdt a kopott pamlagon és álmodozott. Az ál­mok világában nem parancsolt neki senki. Sem az igazgató, sem a tanfel­ügyelő. Ott bolyonghatott szabadon, mint a madár a napsugaras, színes, csil­logó levegőben. Szántó Mátyás poéta volt. De nem olyan poéta, aki rimes versekben sirja bele világfájdalmát. Ő a világpedagógiában eresztette szabadjára a fantáziáját. Szóval : pedagógiai költő volt. Egy szép napon rájött ugyanis arra, hogy a mai nevelési rendszer nem ér egy hajítófát sem. A gyerekeket nem az életre nevelik. Csupa olyan dolgot ön­tenek beléjük, ami az életben nem hogy hasznukra, de egyenesen kárukra válik, szerénységre, jósagra, engedékenységre, szelídségre oktatják a fiukat, holott ezek­kel a különben tiszteletreméltó tulaj­donságokkal semmire sem lehet vinni az élet nagy csatáján. Reformálniü kell tehát az egész nevelési rendszert. Sza­kítani kell az ósdi hagyományokkal és uj csapásokat kell vágni a pedagógia irtatlan rengetegében. Ezek a gondolatok motoszkáltak Szántó Mátyás fejében, amikor a kopott pamlagon hevert és a pókhálós pad­malyt nézegette. Hirtelen elhatározással felugrott, tollat ragadott s belefogott nagy müvébe, a nevelés reformjába, amely predesztinálva volt arra, hogy forradalmat idézzen fel a pedagógiában, íme egy passzus belőle: »Örökös harc az élet Csak az dia­dalmaskodhatik, aki merész, kíméletlen és erőszakos. A félénk, szerényeket egy ökölcsapással félrelóditják az útból, s mialatt ezek ijedten törülgetik a vért homlokukról, helyükbe tolakodnak azok, akiknek van elegendő energiájuk, hogy minden akadálylyal szembeszálljanak. Öklözni kell, hogy előre jusson az em­ber. Aki szerényen félre áll, elveszett. Ha pedig ez ugy van — pedig igy van, — akkor a nevelési rendszernek is meg kell változnia, a gyermekeket erre a | nagy harcra elő kell készíteni. Már ser­, dülő korukban beléjük kell oltani az ér­| vényesülni akarás hatalmasindulatját. Ki­I tartásra, szívósságra, akadályt nem is­| merő merészségre kell oktatni őket. | Tudják meg, hogy azoké a diadal, akik i szuronytszegezve nyomulnak ..előre. Azoké, akik erősebbek, mint a többiek, s erejüket jól tudják értékesíteni." Teljesen egy hónapig dolgozott Szántó Mátyás ezen a müvén. Amikor készen volt, gondolkozni kezdett, hogy mit csináljon vele. Mert hogy a munka kinyomatására pénze nem volt, azt min­denki természetesnek fogja találni. — Elviszem valamelyik kiadónak, — mondotta magában Szántó Mátyás, miközben ismét végigfeküdt a pamla­gon. Azután, mintha valami láthatatlan alakkal vitatkozna, felkiáltott: — Mit ? Már mint hogy nem merem elvinni ? Majd meglátjuk ! Felvette a jobbik kabátját, hóna alá csapta a kéziratot és útnak indult. Ma­gába mélyedve, lassan bandukolt a leg­közelebbi villamos-megállóig, ahol egész sereg ember várakozott már. Végre megjött a villamos. A vára­kozók megrohanták. Szántó Mátyás hagyta őket felfurakodni a kocsira. Utol­sónak maradt. Amikor ő is fel akart szállani, a kalauz rákiáltott: — Megtelt! — Bocsánat! — rebegte Szántó és — lemaradt a villamosról. Öt perc múlva jött a másik kocsi. Arra asztán föltápászkodott, de oly ügyet­lenül, hogy valamelyik uracsnak a tyúk­szemére lépett. — Hallja az ur! — ripakodott rá a Sirolin tmell az étvágyat és a testsúlyt, megszűnteti a —— köhögést, váladékot., éjjeli izadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szaaár­. köhögés, skrofulozis, influenza jM ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. JJ* Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche* eredotl csomagolást. F. Hoffmann-La Roche & Cie. Basel (Svájc.) Roehe" 99 Kapható orvosi rendeletre a gyógyszertárakban. Ara üvegenként 4 — korona, i

Next

/
Thumbnails
Contents