Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-11-08 / 90. szám

Békéscsaba, 1908 nov. 8. lasztási törvénynek az a szakasza, mely választóvá és választhatóvá tesz a törvényhatóságokban mindenkit, aki országgyűlési képviselőválasztó, az esetben á parlamenti választójognak általánosítása után választó lesz minden 24 évet betöltött, magyarul irni-olvasni tudó ember. És a mai beosztás alapján lesz 33 törvényhatóságunk, melyekben a nemzetiségi választók abszolút többségben lesznek a magyar választók fölött. A vármegyék uj beosztása ugyan leszállíthatja esetleg 21-re a nemzet'ségi vármegyék számát, ez azonban már csak azért sem vigasztal minket, mert a beolvasztott vármegyék nemzetiségi agitátorai mind ezekbe gyűlnének össze, magukkal hozva az „elnyomott" testvérek gyűlöletét is. Bízunk és hiszünk abban, hogy Andrássy belügyminiszter látja ezt a veszedelmet és az általános választói reform keretében gondja lesz arra, hogy a törvényhatóságok választójoga szintén reformáltassék, de olyképpen, hogy a magyarság, a magyar érdek semmi tekintetben csorbát ne szenvedjen. A mezőgazdasági kamarák ügye. A gazdák érdekképviselete. A magyar gazdák előtt ismeretes az a mozgalom, mely már mintegy húsz év előtt keletkezett és arra irányult, hogy végre a magyar mezőgazdaság legközvetlenebb érdekeltjei, a gazdák is autonómiával biró szervezetbe tömörittessenek és ennek révén a magyar mezőgazdaság ügye is megfelelő érdekképviseletet nyerjen akként, amint ez az ipar és kereskedelem 1868 óta birja az ő iparkamaráiban és bizonyos mértékig hivatalos jellegű ipartestületeiben. Első izben 1878-ban Székesfehérvárott merült fel ez ügyre vonatkozó konkrét javaslat az ugyanakkor ott megtartott országos gazdakongresszuson. Azóta alig mult el év, hogy a magyar gazdatársadalmi testületek e kérdés megoldását ne szolgalmazták volna. Igy legutóbb a nagyváradi, pécsi országos gazdakongresszusok is foglalkoztak a mezőgazdasági érdekképviselet létesítésének kérdésével és már a mult év folyamán egész határozott formában ki is domborodott a gazdák óhaja, melynek következménye volt, hogy Darányi Ignác földmivelésügyi miniszter megbízta Rubinek Gyulát, az Országos Magyar Gazdaegyesület igazgatóját, Bernát Istvánt, a Magyar Gazdaszövetség igazgatóját azzal, hogy dolgozzák ki a mezőgazdasági érdekképviselet szervezéséről és a mezőgazdasági kamarák megalkotásáról szóló törvényjavaslatot. A magyar gazdatársadalomnak két vezéralakja el is készítette ezen törvényjavaslatot és még junius folyamán teljes szövegében nyilvánosságra is jutott az a parádi gazdakongresszus alkalmából. Ugyancsak az 0. M. G. E. a javaslat szó szerinti szövegét még a nyár folyamán szétküldötte az összes vármegyei gazdasági egyesületekhez azzal, hogy saját ülésükön is beszéljék meg, vitassák meg a tervezetet, hogy azután az együttesen megtartandó országos nagygyűlésen már az összes esetleg módosításra irányuló javaslatok közösen megbeszélhetők és elintézhetők legyenek, mely után a kialakult egységes tervezetet azzal nyújthassák át a földmivelésügyi miniszternek, hogy az a magyar gazdák összeségének óhaját foglalván magában, terjeszsze a törvényhozás elé. A gazdák egyöntetű vélemény nyilvánítását a javaslatra vonatkozólag a legutóbbi Károlyi-ünnepségek idején megtartott gazda-nagygyűlésre várták. Sok száz gazda gyűlt össze ez alkalomra. Csaknem minden gazdasági egyesület elküldötte képviselőjét. Talán éppen a megjelent gazdák nagy számának köszönhető az, hogy a javaslat sorsa felett való véglegek döntést ismét elódázták s egyhangú határozattal azt a tárgyalás alapjául elfogadták. Sajnosan kellett látni, hogy ebben a kérdésben ismét halasztás következett be, amely legvilágosabb jele annak, hogy a magyar gazdatársadalmat immár tényleg meg kell szervezni és tömöríteni, mert éppen az ilyen elódázások legkétségbevonhatatlan jelei annak,hogy a magyar mezőgazdaság ügye a társadalmi szervezetek kezében nagyon ingatag alapon áll, melyre pedig egy par excellence mezőgazdasági állam fejlődését felépíteni nem lehet. A helyzet mai állapotában a mezőgazdasági kamarák ügye ugyan ismét vagy két hónapig halasztást szenvedett, ez azonban nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy a magyar gazdatársadalom lemondani készülne ennek a nagyszabású alkotásnak törvénybe iktatásáról. Az egész elhalasztás csak intő és figyelmeztető szó lehet a magyar gazdák összességéhez arra, hogy íme elérkezett az utolsó perc egy rendszeresen működő mezőgazdasági szervezet megépítésére s hogy ebben a fontos utolsó percben a gazdáknak együttes erővel kell egyakaratulag közreműködni abban, hogy az emiitett korszakalkotó reform a magyar mezőgazdaság ügyének hasznára, a magyar gazdák javára és az ország boldogulására mielőbb tető alá jusson. Itt nem lehet szó szeszélyekről és feltevésekről! Nem akkor, amidőn mindenki egyetért a megvalósítás szükségessége tekintetében! Joggal várja és várhatja el tehát az általános mezőgazdasági érdek azt, hogy a kivitel módozatai tekintetében ellenkező kisebbség alá veti magát a többség akaratának és a mezőgazdasági fejlődés fontos érdekének ! A Tótkomlós—vásárhelyi vasút ügye. A megsürgetett terv és költségvetés. A tervezett Tótkomlós—Vásárhely— tiszaparti keskenyvágányu mezőgazdasági vasút ügyében az érdekeltek előterjesztést tettek a hódmezővásárhelyi tanácshoz aziránt, hogy keresse meg egy átiratban az első alföldi mezőgazdasági vasutak igazgató-főmérnökét, S á rmezey Endrét, aki a vasúti vonalnak tervezője, hogy az általa eszközölt ujabb helyszíni felvételek alapján dolgozza át mihamarább az eredeti tervet és költségvetést, hogy a vasút régen vajúdó ügyében megtehetők legyenek a további szükséges lépések és intézkedések. Valljuk meg őszintén, az a keserves huza-vona, melyet az utóbbi időben sajnosan tapasztaltunk a kiépíteni szándékolt vasút ügye körül, kezdett már deprimálólag hatni mindazokra, kik ez iránt a nagyfontosságú dolog iránt meleg érdeklődéssel viseltettek s annak megvalósításához a legszebb reményeket fűzték. Nem egy emberrel, de akárhánynyal találkozhatunk, akik teljesen feladtak már minden reményt a keskenyvágányu mezőgazdasági vasút kiépítését illetőleg, látva és tapasztalva az ügy előrehaladásának lassúságát, szemben azzal a lelkesedéssel, melylyel kezdetben az érdekeltség minden rétege kísérte a fejleményeket. Hiszen tudjuk, hogy a vasút kiépítésének útjába a kereskedelmi minisztérium gördített nagy és nehéz akadályt azzal, hogy a terv keresztülvitelétől megtagadta jóváhagyását s azt követelte a megalakítandó részvénytársaságtól, hogy az államvasutak Szeged—nagyváradi vonala alatt alóljárót épitossen, mert a forgalom biztonsága érdekeiből nem engedheti meg a két vasútnak egy színvonalban való keresztezését. A kereskedelmi minisztériumnak ez az állásfogla lása, mely a vasút építési költségei előreláthatólag mintegy 50—60 ezer ko rónával fogja emelni, igen nagy vissza tetszést szült annak idején, de mert attó többszörös kérelem dacára is elállan vonakodott, nem maradott egyébb hátra mint az eredeti tervet a kívánt módor átalakíttatni, vagy pedig elállani a tervezett vasút kiépítésétől. Ez utóbbira természetesen még gondolni sem akart az érdekeltség, hanerr számítva arra is, hogy a vicinális vasutakról készülő uj törvény érteiméber esetleg még az alóljáró költségeinek megfelelő államsegélyben is részesülhetünk, megkereste és felhívta a vasul tervezőjét, Sármezey Endre főmérnököt hogy készítsen a kereskedelmi minisztei intencióinak megfelelő uj tervet és költ ségvetést. Ami ezután történt, azt már irtuk lapunkban. Sármezey főmérnök újólag helyszíni szemléket tartott, tárgyalásokal folytatott, de az uj tervet és* költségvetést még mind a mai napig nem készítette el, bár hiszen ez nem igényeli akkora munkát és fáradságot, hogy régen kész ne lehetne. Hossu hónapok óta mondhatni semmi sem történt az ügyben s elaludt, elszenderedett az egésí lelkes mozgalom, holott a vasút kiépítéséhez és minden eszközzel való megteremtéséhez olyan nagy és olyan vitális érdekei fűződnek két vármegyének, melyeket értékelni is alig lehet. Tovább halogatni a kérdés elintézését tehát nem lehet és nem is szabad, mert most, mikor a tiszai rakpart építését mint bevégzett tényt tekinthetjük, a tervezett keskenyvágányu vasút kiépítésének ügye is a legsürgősebb szükséggé vált, mivel vasút hiányában a költséges rakpart a befektetendő tőkének kamatait soha meghozni nem fogja, annak használhatósága és értéke a minimumra csökken, mig abban az esetben, ha a rakparttal egyidejűleg a vasút is kiépül, két olyan közgazdaságilag fontos alkotáshoz jut hozzá azjérdekeltsóg, melyeknek bizonyos tekintetben korszakot alkotó hatásuk lesz. Kívánatosnak tartjuk azért, hogy az érdekeltség mielőbb készíttesse el a vasút uj terveit s azoknak elkészülte után haladéktalanul megtegye azokat a lépéseket is, melyek reményeink ég óhajtásaink megvalósités^re vezetnek, Ki lesz a szarvasi közjegyző? Érdekes kombinációk. Egyik aradi lap irja: „Napok óta igen 'érdekei hir' járja be a várost. A hir Nagy Sándor ügyvéddel van kapcsolatban, aki ma még Nagylak képviselője, de a hir szerint nem sokáig, mert rövidesen közjegyzővé nevezik ki. A nácsosné, erősen hangsúlyozták, hogy aki házasodni akar, előbb legyen valami: arra a zseniális gondolatra jutott, hogy íróvá lenni aránylag a legkönnyebben és leggyorsabban megy. Elhatározta, hogy még az esküvő előtt kinyomatja a verseit ós író lesz. A könyv elkészült és ami a szerzőt lepte meg legjobban : óriási feltűnést keltett a sajtóban. Meleghangú, lelkes, sőt itt-ott rapszodikus kritikák jelentek meg róla és a lapok egyértelmüleg megállapodtak abban, hogy a Sirályok megjelenése irodalmi szenzáció. Aki Budapesten litterátus embernek tartotta magát, mind elragadtatva beszólt a Sirályok felől s rohamosan növekvő kíváncsisággal kutatták, hogy ki ez az uj név ? Senkisem ismerte, soh'se hallották azelőtt, nem tartozott semmiféle irodalmi céhbe vagy klikkbe. Szóval, a siker rátalált Szenttamási Sándorra, aki eleinte nem is akarta elhinni a talentumát. Valami sokat nem is törődött vele, csak annyiban, amennyiben az udvari tanácsosnét enyhébbre hangolta iránta, ámbár ő szivesebben elszöktette volna Gitát a Mütler villából. De Müilernó őméltósága valóban ugy találta, hogy ha már bele kell nyugodnia a leánya házasságába: legkönnyebb és legtetszetősebb magyarázat a világ számára a fiu poéta mivolta. — Ezek a bohémek! . . . — mondta esküvőn, amely csakugyan megtörtónt egy szép márciusi délelőtt, olyanféle gesztussal, mintha a vejének társadalmon kivül álló, anarchista, sőt nihilista voltát akarta volna jelezni. És mikor homlokon csókolta a leányát az óriási, menyasszonyfátyollal lekötött, mirtuszvirágos fehér kalap alatt, amely az ő izlése és akarata ellenére, Sándor egyik piktorbarátjának az ötletéből készült, fájdalmas mosolylyal súgta oda: — Isten veled, te kis Sirálynó, aki báróné lehettél volna . . . II. A piktor, Horváth Imre, még aznap elpletykázta az esküvő történetét Hollódy Katának. Kata a filozófia doktora volt és a nagy vidéki városban, ahol egy leányinternátust vezetett, évek óta vónkisasszonyszámba vették. Sokszor beszól cinikusan, a dolgokat nevükön nevezve, de ezt inkább csak a stílus kedvóért tette, mivel asszonyos termetű volt, erősen barna és tenyeres-talpas. De a lelkében intim szépségek éltek, tengersok rajongás és mindent besugárzó, végtelen szeretet. És mikor a Szenttamási Sándorók regényét meghallotta, lángoló nagy barátságot érzett a fiatal pár iránt. Miután elvégezte a dolgait és hazautazott, hetekig nem tudott egyébre gondolni s egy nap leült levelét irni nekik. Szenttamási Sándor csakugyan igazi poéta volt, mert megsejtette a feléjük nyúló kézben a szivet és hálás, meleg szorítással fogadta. Együtt válaszoltak Katának a feleségével és olyan bájosak, olyan fiatalok, olyan élhetetlenek voltak" igy együtt, hogy Katát könyekre fakasztották és szivében örök hűséget esküdött a fecskepárnak. Mialatt Sándor alapvizsgára készült, Kata vigasztalta a toronyszobában búsuló csöpp kis fecskeasszonyt a jókedvű, bolondos leveleivel ós titokban elátkozta százszor a társadalmi rendet és jogszokást, pedig a filozófia doktora volt ós egy leánygimnáziumot vezetett. . . — De minek a fecskéknek jogtudomány ós alapvizsga, meg diploma? — gondvlta lázadozva. Ugy sajnálta, ugy szerette ós ugy várta már őket! Végre vakáció lett ós a fecskepár utrakelt Katához. Leröppentek a vasúti kocsiból és egyszerre borultak a Kata nyakába. Hihetetlenül bájosak ós botrányosan fiatalok voltak. A szerelmüknek gyönyörű, átlátszó tisztasága, a maga nagy emberi őszinteségében: az Élet megoldott problémájának tűnt fel Kata előtt. Ahogy a fűben heverésztek és a nap reájuk világított a galagonyabokrok között, mikor a fecskefórj az asszonya aranycsattos fehér cipőcskójót csókolta: Kata egy kis nyilallást érzett a szivében. Tudta, hogy nem irigység bántja, — alacsony indulatokra nem volt berendezkedve — és annál jobban megdöbbent tőle. O'.y rég, oly rógesrég eltemetett már minden álomlátást . . . fiatalkori bolondságot . . . Szeretett és őt is szerették. De a körülmények lemondást parancsoltak és Kata lemondott. Azután lassan elmúlt minden. Ezt különben Kata előre tudta, mert — mint a filozófia doktora -— logikusan gondolkozott. De mintha az aranycsattos fehér cipővel szemben cserbenhagyta volna a logikája. III. Ősz elején Katának valami hivatalos dolga akadt a minisztériumban. Mikor a vasútnál meg akarta váltani a jegyét, eszébe jutott, hogy megteszi a félnapi kerülő utat Biharba és magával viszi a fecskeasszoayt a párjához. A nagymamának nem volt különösebb ellenvetése, mivel éppen őszi nagytakarítást készült rendezni és Gita ilyenkor csak láb alatt volt; Gita pedig boldogan és ujjongva csókolta össze ós táncolva pakkolt az útra. Az uton a fecskeasszony szédítő tervekkel állott elő. Hogy ne vigye őt Kata a mamáékhoz, szálljanak együtt a Kata hoteljébe és hívják oda Sándort is. — Aztán csapunk egy pár jónapot magunknak, tudod, angyal ? — hízelgett, Katának az ölébe kuporodva. — Ugy szeretnék egyszer csavarogni éjszaka Pesten! Színház után sorba járnánk a kávéházakat ós cigány mellett lunapolnánk . . . Sándornak van egy pár bohómbarátja, azokat is magunkkal viszszük ... De erről nem szabad tudnia senkinek, még kismamának sem! (Az anyósát hivta igy.) Mert ők mindjárt azt mondanák, hogy nem illik, pedig én már asszony vagyok ós minden illik, amit az uram jónak lát, ugye ? — De jónak látja-e az urad ? — kérdezte Kata mosolyogva, mert mulattatta és akarata ellen vonzotta az a gondolat, hogy ő, a komoly pedagógus, együtt lumpoljon a fecskepárral. — 0 kérlek! — mondotta Gita önérzetesen. — Sanyit bizd rám De ugye, cukor, édes, egyetlenegy Katám, nem fújod le a terveimet ? Mert ha ellenzed, inkább lemondok róla, nálad nélkül úgyse telnék benne semmi örömem, de oly szép volna együtt, veled, hármasban csavarogni! Kata megindultan nézett a kedves, finom kis arcba, amely rendesen nyugodt, zárt vonalú volt, mint egy praerafaelite szentkép, de az izgatott'esdeklés élettől hullámzó, uj szint adott neki. Nézte a gyermekes, puha, kérő mosolygását, amely odaült a gyöngédrajzu, rézpiros kis száj szögletébe és hirtelen vágya támadt, hogy ezt a tiszta gyermekarcot ujabb és ujabb hangulatok alakító hatásában tanulmányozza. Gita újra kezdte a duruzsolást: — Látod, én soh'se jártam kávéházba és soh'se csavarogtam éjjel az utcán, legfeljebb színházból vittek haza illedelmesen, kocsin . . . — Hát azt hiszed, hogy a lumpolás és csavargás, ahogy te kifejezed magadat, nekem a megszokott szórakozásaim közé tartozik? — kérdezte Kata nevetve. — Nem, nem, drága cukor Katám ós éppen azért rád is felfór egy kis változatosság, hiszen a csemetéid között egészen belesavanyodol a nagy illendőségbe ! . — De hátha valami ismerőssel találkozom és otthon majd hire megy, hogy dr. Hollódy Katalin, felsőbb leányiskolái tanárnő, éjnek-ójszakáján bohémek közt züllik ? — Dr. Hollódy Katalint egy comme