Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-09-17 / 75. szám

Békéscsaba, 1908. XXXV-ik évfolyam. 75-ik szám. Csütörtök, szeptember 17. BEKESM KOZLONT POLITIKAI LAP Telefon-szám: 7. Szerkesztőség : Főtér, 876. számú ház, hova a lap szellemi részét illető Közlemények küldendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Megjelenik hetenklnt kétszer: Vasárnap és csütörtökön EkOFIZBTÉSI DI3 : Egész évre 12 kor. Félévre ö kor. Negyedévre a kor. Előfizetni bármikor lehet évnegyedcnbelül is. Egyes szám ára 12 fillér. Főszerkesztő: Dr, LÁNG FRIGYES. Laptulajdonos : SZIHELS7KY JÓZSEF Kiadóhivatal : Telefon-szám ' Főtér, 876. számú ház, hova a hirdetések és az előfizetési pénzek küldendők. A hirdetési dij készpénzzel [helyben fizetendő. NYILTTÉR-ben egy sor közlési dija 50 fillér A megoldás felé. Békéscsaba, szeptember 16. Amidőn a koalíciós kormány a 48-as párt támogatásával átvette a kormányzást, a kormány a nemzet nevében a királylyal egyetértőleg megállapította a munkaprogramot. Azóta több mint két esztendő telt el, amely idő alatt a parlament — bár a horvát és egyéb obstrukció temérdek idejét pocsékolták el — igyekezett feladatának megfelelni és a koalíciós programot megvalósítani. A megegyezés alkalmával fővonásokban megállapították azt a sorrendet is, amely sorrendben a kormány a kötelezettségek teljesítését elvállalta. Ebben a sorrendben természetesen első volt a darabont-korszak által felhányt politikai rend helyreállítása, amely immár régen megtörtént. Következtek a külállamokkal kötött szerződések ratifikálása, az / usztriával való megegyezés, amelyek ugyan a vérmesek reményüeket nem elégítették ki, de amelyek a jövő továbbfejlődéséhez alapul mindenesetre elég jók; különösen az Ausztriával történt megegyezés, bár ennek hátránya is a nemvárt kvótaemelés. Kétségtelen, hogy mindezekben a fontos közjogi kérdésekben a királyi hatalom szava erősen visszaszorította a kormány kezét, de a bölcs politikának számot kellett vetnie ezzel a hatalmas tényezővel is, hacsak azt nem akarta, hogy a letűnt darabont-korszak átkai és csapásai a nemzet felett továbbra is megmaradjanak. Most, hogy a nyári szünet után a politikai élet ismét felujult, legelső természetes kérdés az, hogy mi lesz a kormány legközelebbi munkaprogamja. Ma már mindenki az általános választójog törvényjavaslatáról beszél, mint amely a koaliciós-kormány működésének záró határkövét képezi. A magyar nép hagyományos szabadságszeretete a jogok tervbevett kiterjesztését természetesen örömmel fogadja, másrészt azonban kétségtelen, hogy a polgári magyar elem érzi azt, hogy a választójognak minden megszroitás nélkül mindenkire való kiterjesztése nagy megrázkódtatásoknak lehet a szülő oka. A magyarság, amelynek alapjellemvonása bizonyos indokolt konzervativizmus, valamint a múltban mindenkor, ugy a jelenben is fél és tartózkodik az egymást kergető szélsőségektől. A kevéssé jót, ha bizonyos inkább kedveli, mint a legjobbat, a bizonytalant. A kettő közötti nagy utat sohasem szerette egy ugrással megtenni. E magyar nemzeti sajátságnak tudható be azután az, hogy nemzet gerincét tevő polgári elem a vidéken egyáltalán nem tud felmelegedni a nemzetközi szociálisták, a nemzetiségiek által hirdetett elvektől. A nép nem a Parnassusra járt ideálokért, hanem az eke szarvát fogva izzad és egyáltalán semmi kedve sincs ahhoz, hogy véres verejtékeinek gyümölcseit folytonos politikai rázkódtatásoknak dobja martalékul, mert a nép nem frázisból, hanem kenyérből él. A nemzetközi szociálisták a mai rendet osztályuralomnak nevezik; a nemzetiségiek ezt megtoldják magyar zsarnokoskodással. A nép azonban nagyon érzi és tudja azt, hogy a nemzetközieknek végcéljuk az, hogy az uralmat a maguk kezébe ragadják, ami a szociálisták megbízhatatlan osztályuralmát jelenti és hogy a nemzetiségieknek végcéljuk meg az, hogy a magyar hegemóniát letörjék. Mindkét cél a nemzet ellen való és alkalmas arra, hogy ezt az országot beláthatatlan katasztrófára vezesse. A koalíció munkaprogramjának zárókövét a választási törvény képezvén, a fentebbi nagy nemzeti cél kötelességévé teszi a koalíciónak azt, hogy ezt a zárókövet ugy alapozza meg és ugy helyezze el, hogy azt semmiféle fölforgató vagy nemzetellenes törekvés megmozgatni ne tudja. A nemzeti létérdek a legnagyobb igazság, ezelőtt az igazság előtt meg kell hajolnia minden más igazságnak. A magyar nemzet létérdeke pedig ugy követeli a választási törvényt, hogy abban a magyarság szupremációja és a nemzet gerince, a magyar polgárság akarata mindig győzedelmeskedjék. És az uj választási törvényt ilyennek óhajtjuk. És hogy ez a cél miként fog eléretni, az már csak részletkérdés: a helyes politikai érzék és az okos megoldás kérdése. Csak ily választási törvénynyel közeledhetünk annak a kérdésnek megoldása felé, hogy a függetlenségi és 48-as párt ismét felvéve a külön politikai párt programját: ennek alapján dolgozhassák a független Magyarország kiépítésén. Békésvármegye művelődéséért. Megyénk közművelődési bizottságának akciója. Ambrus Sándor, vármegyénk alispánja nemcsak közigazgatási, hanem kulturális téren is hivatott vezérünk akar lenni. Ezt bizonyitja az a törekvése, mely által vármegyénk egész lakosságának valamennyi rétegét a műveltség igazi áldásaiban óhajtja részesitetni. Kezdeményezésére a vármegye tavaszi közgyűlése egy elnökből és tizenhat választott tagból álló vármegyei közművelődési bizottságot választott oly célból, hogy ezen bizottság megállapítva községenként, a lakosság szellemi fejlettségéhez, tanulási hajlamaihoz mérten, a felolvasások tárgyainak tervezetét, kiválassza az előadáson közreműködők gárdáját, a hatósági közegek igénybevételével terjessze a lakosság körében a művelődés iránti kedvet, keresse fel és szerezze meg a szükséges anyagi eszközöket. E nagy és mélyreható feladatokat van hivatva megoldani a békésvármegyei közmüledősi bizottság. Ambrus Sándor törekvését annyival inkább kell hogy elismeréssel fogadjuk, mert sajnálattal kell bevallanunk, hogy hazánkban ma még igen kevés történik arra nézve, hogy az iskola életén kívül álló felnőttek millióit kulturális életünk keretébe bevonják. Különösen kevés a vidék városaiban s még kevesebb kis és nagy községeiben. Hogy e mulasztás a szellemi erőknek mily óriási mennyiségét hagyja parlagon, azt még elképzelni is nehéz feladat. Vármegyénk közművelődési bizottságának abban rejlik igazi feladata, hogy a kulturális gócpontoktól távol eső vidékeit is részesíteni óhajtja a műveltség áldásaiban. Teljesen egy véleményen vagyunk Ambrus Sándor alispán ama kijelentésével, hogy : a közművelődés terjedése, a lakosság szellemi színvonalának emelése az az alap, melyen erkölcsi és gazdasági életünk kiépülhet, mely fajunk haegemoniáját, a magyar állam fenuaradását egyedül biztosithatja. Társadalmunk szélesebb rétegeibe a műveltséget összedugott kézzel bevinni nem lehet, de bevinnünk kell, mert létezésünk függ tőle. E téren nagy feladat vár közművelődési bizottságunkra s lia csak részben is sikerült egyelőre megköze iteni nagyszerű célBékésmegyei Közlöny tárcája. Útközben. i. Dübörögve, zakatolva Röpit a vonat, Figyelem, a morgó, dörgő Zagyva hangokat. S minden dübörgésen által Mintha hallanám Édes neved szép zenéjét, Drága kis babám. II. A kocsi ablakáról Egy nevet olvasok : A te nevedet, édes, hogy csillog, hogy ragyog! Nevedre gondolt ő is; Vájjon ki lehetett, Akárki, áldd meg Isten, Hisz ő is szeretett! Szeretett nagyon ő is S egyedül volt szegény, És ugy merengett, mint én, Kedvese szép nevén . . . Vériesy Gyula. Késő felismerés. Gilberte, mig unokafivére leforrázva ós megtörten ott ült a zsámolyszéken, vidáman tett-vett szobácskájában, mely olyan volt, mintha az ő bája és ifjúsága részére készült ékszertartó lett volna. A leány élénk mozdulatokkal vázába gyömöszölt egy óriási orgonavirág-csokrot, melyet az imént szedett a mezőn. Időrőlidőre bolondos nevetésben tört ki és Jean egyre kétségbeesettebben tekintgetett a csokor felé, amely mögül a kacaj hallatszott. — Hogy én a te feleséged legyek, szegény Jeanom! De hisz ez bolond dolog ! Ugyan honnan vetted ezt az ötletet ? A fiatalember ugy nézett unokahugára, mint egy megvert kutya. — Te szerelmes vagy valakibe, Gilberte? — Oh dehogy! Senkibe. Huszonnégy éves korom előtt nem is leszek. Férjhez pedig nem megyek sem hozzád, sem máshoz. Ezt pjrsze bizarrnak és valószínűtlennek találod. Én már csak ilyen vagyok. S engem olyannak kell venni, amilyen vagyok, vagy helyesebben : engem sehogy sem kell venni! Én nem születtem feleségének. Én félbenmaradt fiu vagyok! Amit egyedül szeretek, az a függetlenségem és szabadságom. Vagyis az a szabadság, hogy tetszés szerint kijárhassak a házból s meglátogathassam az áruházakat, a muzeumokat, a kiállításokat. Én az életet magáért szeretem, azokért az apró örömökért, melyeket nyújt. Hiányom semmiben sincs. Kacir vagyok, ugy-e ? Igen, kacér a.magam kedvéért, de nem másokért! Örülök a szép ruhának, de azzal nem törődöm, hogy a szomszédok milyennek találják. Hogy magamra vállaljam a háztartás terhét és rabszolgává legyek . . . Ah, nem, nem! Én nagyon jól tudom, hogy ez mit jelent. Húszéves koromig nem tudtam, mi a jó idő ... Atyám mégha t abbeli kétségbeesésében, hogy anyámat nem tudta oly boldoggá tenni, amint óhajtotta volna . . . Hogy mama most olyan öreg és összetört, annak ez az oka . . . —• Te beszélni fogsz vele ajánlatomról ? — Ah, egész nyugodt lehetsz! O nem olyan, hogy a kötelet rákényszerítse a nyakamra! Tehát Isten veled, de harag nélkül! . . . És ne vágj olyan kétségbeesett arcot, te nagy gyerek ! Majd találsz másikat, gazdagabbat, szebbet, mint én vagyok . . . Csókolj meg és erről többé szó se essék! Gilberte kissé ellágyult, mikor a fiatalember szemében könnyeket látott csillogni. Mindazonáltal vidáman annak fejébe nyomta szalmakalapját s kituszkolta a folyosóra. Azután odaszaladt az ablakhoz, hogy távozását lássa. A fiu az utcasarokhoz érve, még egyszer viszszafordult ós könyörgő tekintetet vetett reá. A leány felkacagott s egy virágzó orgonaágat hajított utána. Este a vacsoránál anyja mosolyogva igy szólt hozzá: — Te ma nagyon vidámnak látszol. Mi történt veled. — Megkértek feleségnek. — Ugyan ki? — Jean ! Igen, Jeanot unokatestvér. Egészen belém van bolondulva. — Nos és ? — És én kosarat adtam neki. Természetesen. És szavait oly határozott fejmozdulattal kisérte, hogy anyja egy szót sem mert többé szólni. Vacsora után Gilberte visszavonult szobájába, hol különös elégtételt talált abban, hogy magát a tükörben szemlélje. Naiv büszkeséggel töltötte el az a biztos tudat, hogy valaki szerelmes beléje. Pózolt a tükör előtt, hajlongott, haját megigazította s szerelmesen nézett a maga képmására. Azután igy szólt: —Ime egy nő, aki kívánatos a férI fiak előtt. Azután csókot dobott magának. , — Szeretlek, kis Gilbertem és soha mást nem fogok szeretni! Jó estét! Azután lefeküdt és gyönyörű álmai voltak uralomról ós függetlenségről. Jean újra és újra megkísérelte szóbahozni az ügyet, de Gilberte mindannyiszor kinevette. Egy este azután komolyan megharagudott ós igy szólt: — Hallgass meg, Jean. Ha ezentúl is a házunkhoz akarsz járni, ugy hagyj fel ezzel. Végre is unalmas ! Ha én egyszer azt mondom, hogy nem, akkor nem ! Azután karonfogta a fiatalembert s engesztelőleg hozzátette: — Hát nem jobb, ha azok maradunk, amik vagyunk: két jó pajtás! E naptól kezdve mintha Jean megváltozott volna. Ráadta fejét a munkára s ugy látszott, mintha nagyratörő ambíció fogta volna el. Szorgalmasan tanult, letette vizsgáit és kitüntetéssel megszerezte a jogi doktorátust, Gilbertéknél csak ritkán fordult meg ós szerelmét sohasem hozta szóba. Két óv múlott igy el. Jean ügyvédi irodát nyitott Párisban, keresett védő lett s egy feltűnést keltő per révén egy csapásra nagy hírnévre tett szert. Gilberte nagy elégtétellel igy szólt önmagához: — Mindez érettem van ! Ha tanul és dolgozik, azt az én kedvemórt teszi. Egy szép, májusi nap estéjén Jean azzal lepte meg a két nőt, hogy eljött hozzájuk vacsorára. Gilberte a fiatalember kezeszoritásából érezte, hogy ma beszélni fog s szoktalanul ünnepélyes megindultságot érzett. Egygyel több az ok arra, hogy hidegnek ós közönyösnek igyekezzék látszani. Még fényes nappal volt, mikor az asztalhoz ültek, s az ablakon át ragyogva beömlött a napsugár. Gilberte ugy találta, hogy Jean csinosabb s nagyobb gondossággal van öltözve, mint egyébkor. Azonfelül a szeme is élénkebben csillogott. — Várj csak, majd később ! — gondolta magában. — Kedves hölgyeim — koccintott