Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám

1908-09-13 / 74. szám

2 BÉKÉSMEGYEI KÖZLÖNY Békéscsaba, 1908 szept. 13. fizetés arányában való nyugdíj mellett foglalt állást. Osztroluczky Miklós kifejti, hogy előbb nem lehet tárgyalni, mig nem tudja a közgyűlés, hogy végeztettek-e idevonatkozólag szakszerű számitások s mi azoknak az eredményi). A kérdésre K a c z i á n János válaszolt s jelentette, hogy az előkészítésre kiküldött bizottság kidolgozott egy tervezetet s eszerint a nagyobb járulékok befizetése ellenében való nagyobb nyugdijak kifizetése lehetségesnek bizonyult. Dr. Z s i g m o n d y Jenő szintén a nagyobb nyugdíj jogosultságot állapítja meg. Veres József csodálkozik azon, hogy akadnak, akik a nagyobb járulék ellenében tervezett magasabb nyugdíj ellen szólalnak fel, mert azt vagy a tervezet meg nem értésének, vagy indokolatlan irigységnek tudhatja csak be. Eddig általános óhaj volt a lelkészi fizetés rendezése s mivel ez az államsegély felosztására vonatkozó kormányleirat alapján az államsegélyből nem eszközölhető, azon kell lennie minden lelkésznek, hogy legalább a méltányos nyugdíjazással oldassák meg időlegesen a fizetésrendezés kérdése. Ha az 5000 koronás jövedelemmel biró lelkész csak 2400 korona után kap nyugdijat, ugy bizonyára, mig C3ak mozogni képes, nem nyugdíjaztatja magát s az egyház tehetetlen, munkaképtelen lelkészszel bizonyára hasonló hitéleti viszonyok közé is kerül. Meg azután a fiatalabb és tehetséges papi generáció is ki lesz zárva a nagyobb egyházakba való juthatástól. Scholtz Gusztáv püspök évi jelentésének kapcsán rátért Szeberényi Zs. Lajos csabai lelkész ismeretes ügyére s Szeberényinek sajtóbeli működését magyarellenesnek mondotta. Ugyanekkor kiterjeszkedett a Szeberényi ellen indított fegyelmi eljárások eddigi eredményeire is. Szeberényi Lajos a törvényszékhez utalt ügyét a" közgyűlés előtt kezdte védelmezni, de több izben oly hangon, hogy Zsilinszky elnök erélyesen rendreutasította. A felszólalás akkora kavarodást idézett elő, hogy elnök az ülést egy izben felfüggesztette. Mikor az ülés újra megnyílt, H av i á r Dániel esp. felügyelő felszólalása alapján érdekes elvi vita támadt. A püspök ugyanis megfelebbezte az egyházmegyei bíróságnak Szeberényi ügyében hozott felmentő ítéletét s ezt néhányan jogtalan cselekedetnek minősítették. Haviár Dániel ezzel szemben kifejti, hogy a püspöknek igenis joga van a kerület képviseletében nem csak ügyészt rendelni és utasításokkal ellátni, hanem valamely törvényszék határozata ellen különben is természetadta jogánál fogva felebbezést is beadni. Ajánlja, hogy a jogügyi bizottság hasonló véleményét a közgyűlés határozatilag kimondja. A j közgyűlés többek hozzászólása után a bizottság javaslatát elfogadja. A püspök indítványa alapján az egyházkerület a római pápa „Ne temere" bullájával is foglalkozott s viharos tárgyalás után egyhangúlag kimondotta, hogy a közgyűlés a katholikus egyház fejének ezen enciklikájában a ; maga részéről is sérelmet lát nemcsak | a protestáns egyházzal, de a magyar ál1 lammal és szentesített törvényeivel szemben is s óvást emel az enciklika kihirdetése ellen. Csütörtökön folytatódott a közgyűlés s mindenek előtt kiegészítették a különféle bizottságokat. Azután Zolnáy Jenő dr. tett jelentést a lelkész- és tanitóválasztás módosítása tárgyában készült uj szabályzatról, melyet még tavaly elküldtek minden egyházmegyéhez észrevételezés végett. Az egyházmegyékből hétszáznál több észrevétel érkezett be s ezért a jogügyi bizottság fizikailag sem volt abban a helyzetben, hogy a szabályzatot végleg letárgyalhassa. Azt ajánija tehát, hogy a szabályzat tárgyalását halasszák a jövő esztendőre. A közgyűlés ehhez a javaslathoz hozzá járult. Hosszabb vitát provokált a horváítszlavon egyházmegyének rég húzódó ügye. Ismeretes ugyanis, hogy a horvátszlavon egyházmegye el akar szakadni a bányai kerülettől, amelyhez tartozik ós egy országos egyházat, vagy legalább is külön egyházkerületet akar alkotói. A tavalyi közgyűlés megbízta Scholtz püspököt, hogy járja be személyesén a horvát-szlavón egyházközségeket s igyekezzék őket meggyőzni az elszakadás súlyos következményeiről. A püspök a megbízásnak eleget tett s ma jelentette, hogy interveniálása sikertelen volt, amennyiben csak három egyházközség nyilatkozott az elszakadás ellen, tiz község ellenben az elszakadás mellett kardoskodott. E jelentés alapján a jogügyi bizottság azt javasolja, hogy hagyják szabadjára a horvát egyházmegyét, de elszakadás esetén vonjanak meg tőle minden anyagi támogatást. "A vitában, amely e kérdésről támadt, Wagner G. Adolf, Veres József, Rohonyi Gyula és mások vettek részt. A közgyűlés a jogügyi bizottság javaslatának mellőzésével kimondta, hogy fölhívja a horvát-szlavón egyházmegyét újból és nyomatékosan, közölje azokat az óhajokat, amiket speciális helyzeténél fogva az egyházalkotmányról szóló törvényekben érvényesíteni akar. Ezeknek az óhajtásoknak beérkezése után fog az egyházkerület a kérdéssel újra foglalkozni. Csütörtökön délelőtt tartotta közgyűlését a bányakerületi egyházi gyámintézet is F a ni 1 e r G. Adolf és R a dv á n s z k y György elnöklésével. A közgyűlés örömmel vette tudomásul, hogy gyűjtés és adakozás révén tavaly 40 725 korona folyt be. Ez oly eredmény, aminőt a kerületi gyámintózet eddigelé még egy esztendőben sem mutathatott ki. Végül egyházi elnökül 6 évre újból Famler G. Adolfot választották meg. Az egyetemes* gyámintézet közgyűlése a Luther-társaságéval együtt, e hó 19-én és 20-án lesz. Az októberi megyegyülés. — A pótadó és a központi költségvetés. — Módosítják a szervezési szabályrendeletet. — Feliratok a képviselőházhoz. — Választások. — Békésvármegye törvényhatósági bizottságának októberi közgyűlése elé nagy érdeklődéssel néz a polgárság. Annak kell tulajdonítani ezt az érdeklődóst, hogy az októberi közgyűlés rendjón több olyan tárgy nyer elintézést, amelyet méltán nevezhetünk jelentőségteljesnek. Itt van mindjárt a pótadó kérdése, amely ez évben, alighanem U/2 százalókkal lesz megállapítva. Ugyanebben a sorban nem kisebb érdeklődés fogja kisérni a közúti költségvetést, amelyet 2 esztendőre szintén ez a közgyűlés állapit meg. A szervezési szabályrendelet módosítását már korábban szükségesnek mondotta ki a közgyűlés. Ezt leginkább azért kellett kimondani, hogy azok a szófecsérelósek, amelyek ezelőtt lehetetlenné tették a közgyűlési tárgysorozatokba fölvett pontok alapos letárgyalását — megszűnjenek. Hiszen emlékezhetnek még olvasóink, hogy milyen unalmas és oda nem tartozó lapatyolásokkal lopkodták ezelőtt egyes tagok a megyebizottsági közgyűlés idejét. A módosításoknak idevonatkozó része kétségtelenül aktuális már, mert nem lehet tűrni, hogy üres szószátyárok a tudalékosság spanyolfala mögül öltögessék a nyelvüket mindarra, ami komoly ós halasztást nem tűrő ügyet jelent. A törvényhatósági feliratok közül eíső helyen emiitjük meg az önálló magyar jegybank érdekében szerkesztendő felirat kérdését. Nincs kétségünk aziránt, hogy Tármegyénk egészséges gazdasági érzékű törvényhatósági bizottsági tagjai egyhangúlag csatlakoznak majd azon átiratokhoz, melyek a magyar jegybank felállítását sürgetik. A másik feliratnak ügyét szintén társtörvényhatósági megkeresések és átiratok alapján intézi el megyebizottságunk. Ez a felirat a bank-kartell ellen szól. Legfontosabb pontja lesz azonban a tárgysorozatnak az ötödik ülnöki állás betöltése. Erre az állásra, mint esélyekre számító és számitható pályázók, a következők vehetők tekintetbe: dr. S z t o j a n o v i c s Szilárd, dr. Z a h or á n Mátyás, Megyeri Imre ós dr. D ó r c z y Péter. S z i r b i k Bálint dr. aki csak most került a megyéhez, szintén pályázni fog. A tárgysorozat többi pontjai kivétel nélkül községi ügyek. A tótkomiósi gazdasági vasút. Ujabb tárgyalások. Sármezey főmérnök Hmvásárhelyen. Illetékes helyről értesülünk, hogy az Alföldi Első Gazdasági Vasút igazgató-főmérnöke, Sármezey Endre, aki a Tótkomlós—Vásárhely—tiszaparti keskenyvágányu mezőgazdasági vasút terveit és költségvetését is készítette s aki igen nagyfokú jóakaratot tanúsított minden irányban, hogy Békósmegye határát átszelőleg ez a vasút kiépíttessék, hétfőn Vásárhelyre utazik, hogy ott az illetékes körökkel, illetőleg a városi tanács tagjaival tárgyalásokat folytasson azoknak a nehézségeknek és akadályoknak elhárítása tárgyában, melyek az annyira óhajtott vasút kiépítésének móg útjában állanak. A tárgyalásoknak anyagául természetesen a kereskedelmi kormány részéről föltétlenül létesíttetni kivánt aluljáró s ezzel kapcsolatosan a vasútvonal irányának megváltoztatása fog szolgálni, amennyiben — miként ezt már jeleztük is — a legújabb terv az, hogy a keskenyvágányu vasút fővonala Vásárhelyen ne az Andrássy-, hanem a Bocskayutcán vezettessék végig költségkímélés szempontjából és technikai okokból, az államvasutak állomásához pedig csak egy szárnyvonal építtessék a Bocskayutca felső végétől elágazólag. Szóval a helyzet a kereskedelmi kormánynak azon merev és elutasító magatartása következtében, melylyel nem engedte meg, hogy a tervezett keskenyvágányu vasút az államvasutak szeged—nagyváradi vonalát egy színvonalban keresztezze, olyanná vált, hogy nemcsak a már elkészített terveket, de a költségvetést is módosítani kell, ami föltétlenül ós elengedhetetlenül szükségessé teszi a tervező Sármezey Endre főmérnökkel való személyes tárgyalást, aki minden irányban megadhatja a szükséges tájékoztató fölvilágo— Ne gyújtsak lámpát ? — kérdem. — Nem, előbb majd próbálunk Befűzöm magam, ő rámsegiti a selymet, mely igy, kézben, móg nyersen és formátlanul hullámzik, mihelyt azonban összekapcsolja, megfeszül ós pompásan suhog . . . Ruhát, ilyen csodásat, tán csak álmodni lehet; reform és a vonalai olyan kecsesek és finomak, mint rokokó asszonyok köntösei. A vállamnál kerek, a derekamnál tapadó, a mellemen pedig hirtelen fordulattal duzzad. És körülveszi a nyakamat, lehullik a karjaimra s a földön, ahogy utánam suhan, foszlott orgonaszirmokat cipelnék . . . Gyönyörű ! Marcella azonban szórakozott s hogy leoldja rólam a ruhát, újból szóba kezd : — Én annak idején — husz éves koromban — menyasszony is voltam egyszer . . . Tetszik ismerni Vukovics Toncsit ? — Vukovicsot, a Tabáni-uton ? Vaskereskedő. Az. Akkor még csak segéd volt. — Szép fiu. El akarta magát venni ? — Jegyben jártunk körülbelől másfél esztendeig. Elhallgat. Nógatom: — No és ? — — És ? ... (feláll Marcella s a jobbkezével megmarkolja a szék támláját): A másfél esztendő alatt ő egyre szépült, egyre erősödött: élvezte a levegőt, ón a másfél esztendő alatt egyre fogytam, ' egyre pusztultam, élveztem a mákonyt ... A másfél esztendő végén valahogy azt mondta, hogy nem keresek eleget. Hogy bolond fejjel jobban szeretem magát a munkát, mint a pénzt, amit a munkáért kapok . . . Ekkor már ritkábban járt hozzám s egyszerre elmaradt. Figyelem: nincs-e keserűség a hangjában, nem válik-e gyönge, szomorú, szerelmes leánnyá. De büszke és hideg, mintha diadalokról szólna: — Nem sajnálja ? — kérdem. — Nem én! Egyszer kért is, hogy bocsássak meg neki. Azt mondta: dolgozzam valamelyik üzletbe, ahol többet kereshetek tucatszámra. — Én? — Én ; üzletbe, kisasszony! Én ; tucatszámra! Én; undok, piszkos vásári munkát 1 Én? Én? — Mit felelt neki ? — Semmit. Kikergettem. Nekem mindennél drágább a mesterségem ! Én elélek férfi nélkül, elélek szerelem nélkül, de nem tagadom meg az én istenségemet. És felkapja az orgonaszinü selymet és megsimogatja végtelen szeretettel és varrja, a teremtő művész minden rajongó gyöngédségével. A túlsó oldalon léptek kopognak, vadgesztenyefák között halad valaki, nagy, szálas ember. — Nézze csak, Marcella, — taszítom meg a könyökömmel, — nem Vukovics megy ott ? Nézi egy percig; kemény, akaratos arca ellágyul, megszelídül, kihull kezéből a selyem, egyszerre gyámoltalan és félénk lesz s bizony isten móg reszket is bele, ahogyan súgja: — Igen, a Toncsi . . . (A. N) Amerikai történetek. (Egy magyar globetrotter naplójából.) — Nyugalmasabb napjaimban — kezdte Vadnay mester, vidám társaságtól körülvéve. — én sem riadtam vissza egynéhány jó tréfától, mely amerikai ízlésnek megfelelöleg sokszor a vaskosságba is átcsapott. De a fődolog volt előttem, mint minden amerikai előtt egyáltalában, hogy a nevető izmok működésbe jöjenek, ha sokszor felebarátaink róvására is. A saint-louisi társaság körülbelül tizenöt ifju tagja, közöttük én is, elhatározták, hogy egy nagyobb bicikli kirándulást rendezünk a város természettől fogva gyönyörű vidékre. A korai hajnali órákban indultunk útnak. Mindnyájan jó szerkezetű kétkerekűnkön. Egészen könnyen öltözködve, a biciklisták megszokott dressében. Már pár órája lehetett annak, hogy Saint Louist elhagytuk, midőn egy kies partvidék mellett karikáztunk. Á nap, legforróbb nyári évszak lévén, hihetetlen erővel tűzött alá, ugy hogy már alig bírtuk szuszszal a kerékpározást. Végre egyikünknek kitűnő ötlete támadt A vízpartján kerékpározva, különben természetesnek is tünt fel, hogy jó lenne forró s átizzadt testünket, a hüs viz hullámaiban kissé megfüröszteni. Az ötlet még ki sem pattant homlokából, már mindnyájan leszállottunk a kerékpárról s a másik percben már vigan ott lubikolt az egész társaság a csendes tó móg csendesebb hullámaikban Engemet kivéve. Mert ón ugy találtam, hogy az elfáradt s forró testnek nem tesz jó szolgálatot az Amerikában nem szokatlan jéghideg forrásvízben való lubickolás s attól tartva, hogy meghűlök, nem vettem részt a társaság kitűnő mulatságában. Senkit sem tudtam azonban visszatartani attól, hogy a fürdóst abba hagyja. Mikor láttam, hogy engemet magamra hagyva, az egész társaság jó belemegy a mindinkább szélesedő forrás viz medrébe, odakiálltottam társaimnak, hogy én ezalatt majd előre m igyek s a legközelebbi útszéli vendéglőben,jó villásreggelit rendelek számukra. Óriási lelkesedéssel fogadták indítványomat s én felkapva kerékpáromra, tovaszáguldtam az országút porában. Még mielőtt eltávoztam volna, előbb az egész társaság ruháját, egy száll inget sem kiméivé, összecsomagoltam s a közeli erdőségben elrejtettem. Mindegyiküknek csupán a ruhát kiegészítő kis zsoké sipkát hagytam hátra. Gyors iramban távoztam az előttem ismerős országúton. Tudtam, hogy alig tiz percnyire onnan, egy jobbfajta korcsma terpeszkedik az országútra s oda igyekeztem. Csakhamar a korcsma előtt voltam. Lélekszakadtan rohantam a gazdához s egész valómból kikelve újságoltam, hogy a saint-louisi elmegyógyintézetből mintegy tíz-tizenöt őrültnek sikerült őreiket lefegyverezni s elmenekülni börtönükből s most teljesen mezítelen száguldanak az intézetből elorzott kerékpárokon az országúton, félelembe ejtve minden élőlényt. Azt is előadtam, hogy ugy vettem észre, mintha utjuk éppen ebbe a csárdába vezetne s figyelmeztettem őket, hogy lássák el magukat védelmi szerszámokkal, mert a közlekedés vélük szemben kiszámíthatatlan következményekkel járhat. Az egész korcsma népe irtózatos izgalommal várta a történendőket, jómagam pedig jobbnak láttam, miután némi élelmiszert magamhoz vettem, tovaszáguidani kerékpáromon s nem várni be a történendőket. Mint utólag másoktól értesültem, a vendéglős házanépót teljes fegyverzetbe öltöztette s a szomszédokat is meghívta, hogy segítsenek nekik a nem mindennapi események leküzdésében. Barátaim pedig, mikor már megelégelték a fürdóst, sietve partra szálltak, hogy az üditő fürdós után beérjenek engem, az uj erőt kölcsönző villásreggelinél. Természetesen hasztalan keresték ruházatukat, azokat ón olyan jól elrejtettem, hogy nyomára sem birtak akadni. Mit volt mit tenni nekik, elhatározták, hogy ugy, ahogy vannak, ruhátlanul, száílanak kerékpárjukra s a közeli vendéglőből majd valakit beküldőnek Saint-Louisba, ki majd ruhákat hoz számukra. Szinte mulatságosnak találták a helyzetet s vig hahoták közben ültek