Békésmegyei közlöny, 1908 (35. évfolyam) július-december • 53-105. szám
1908-09-10 / 73. szám
4 gálát eredményét éppen nem tartják titokban s ezen körülményre való figyelemmel lehetünk mi is abban a helyzetben, hogy a fenti vérmes híradást megcáfoljuk. Az eset ugyanis nem vendéglőben történt s az nem is ujabb keletű. Soldiea őrnagy Gyulán egy S c h r i f f e r t Bonaventura nevü oláh gazdának a házában lakik. Ez a gazda egy alkalommal magyar nyelven adta ki rendelkezéseit az istálló előtt szorgoskodó béresnek. Meghallotta ezt Soldieai is, aki igy fakadt a gazdára: — Nem járja, hogy a románok más nyelven beszélnek, mint anyanyelvükön ! .. . Figyelmeztetem magát is, hogy őrizze meg az anyanyelvét . . Schriffert nyomban elsietett a polgári körbe és ott elmondta a dolgot. Igy indult meg a vizsgálat s igy lett Soldiea úrból nagy ember. Az ügy különben még nincs befejezve. De remény van rá, hogy a derék őrnagyot — előléptetik .. . Kétegyházán minden csöndes. Bajok a községháza körül. Orvosi látlelet és bűnvádi följelentés. Szinte különösnek tartottuk, hogy az izzó, szenvedélyes közéleti hangulata miatt nevezetes Kótegyháza község egyszerre csak következetlen lett önmagához s nem szerepel többé az izgatóbb események szőnyegén. Pedig ez a kis békésmegyei falu, amelynek azért is hire van, hogy lakosainak számánál éppen 1000 holddal kisebb a határa, nem hétköznapi szenzációkat szállitgat a közönség elé. Beigazolta már a tapasztalat, hogy a kétegyházai dolgok mind elsőrangú atrakciók, amelyeket szívesen lát lepörögni a hétköznapi egyhangúság orsóján a közönség. Ilyen a mostani eset is. Megemberelte magát Kétegyháza. A hosszú hallgatás ellenében kiváló eseménynyel fizet s bőséges alkalmat nyújt a tekintetben, hogy kiki napokig foglalkozzon az alább ismertetendő ügygyei. Mint tudva van, Szilágyi Pál adóügyi jegyzőt Lukács Endre járási főszoígabiró megint felfüggesztette állásától. Szilágyi ott is hagyta hivatalát s egyáltalán nem mutatkozott a községházának még a környékén sem. A napokban azonban nem kerülhette el azt, hogy elhatározásához hü maradjon. Bármennyire távol szeretett volna maradni a községháztól, haladékot nem tűrő ügyei arra kényszeritették, hogy megjelenjék egykori hivatalos helyiségében s betekintsen ott egy aktába, mely az ő fegyelmi ügyére vonatkozott. Szilágyi elment tehát a községházára s mert önmaga akart saját ügyének védője lenni — be szeretett volna tekinteni az aktákba. Mielőtt azonban ezt tehette volna, eléje hozta a véletlen a birót és az első jegyzőt. Ezek megkérdezték a felfüggesztett jegyzőtől, hogy mi járatban van? Szilágyi kitérően válaszolt. Majd pörlekedni kezdett a biróval. Szóból szó lett és Szilágyi egyszer csak azon vette észre magát, hogy kivül áll az ajtón. A hirtelen és akaratlanul történt távozás során megsértette a kezét is. Erről orvosi látleletet vétetett föl s bántalmazója ellen most bűnvádi följelentést fog tenni. UJDONSÁGO K. - Időjárás. Az országos központi időjelző álomás mára száraz, melegebb időt jelez. — Erzsébet királyné. Ezelőtt 10 esztendővel a Genfi-tó melletti Territél-ben az anarchisták pusztító keze lesújtott a legnemesebb szívű asszonyra: Erzsébet királynéra is. Ennek a nyaralóhelynek kikötő-állomásán oltották ki az ő életét s azóta mélységes g.yászszal emlékezik meg erről az évfordulóról a magyar nemzet. Az ország templomaiban engesztelő szentmise és gyászistentisztelet tartatik ezen a napon. Békéscsabán a római katholikus templomban ma délelőtt 9y 2 órakor szintén rekviemet tartanak, melyen megjelennek a hatóság és község képviselői is. — Az ötödik ülnöki állás. A megyei árvaszéknél újonnan szervezett ötödik ülnöki állást, mint ezt már több izben hírül adtuk, a jövő havi közgyűlés alkalmával töltik be. Azt azonban megjósolhatjuk, hogy az ülnöki állásra több mint 20 pályázó lesz. Pályázni fognak a központi tisztviselők közül is többen. Az ujabb nevek között szerepel dr. Z a h o r á n Mátyás csabai ügyvédjelölt is, akit a csabai bizottsági tagok egységesen támogatnak. — Bepörölt közöskonyhások. Nagy volt örömük a gyulaiaknak, mikor az első alföldi közöskonyha megkezdte városukban dicstelen működését. Hogy mi lőn e konyha szomorú vége ? — tudják már az újságolvasók. A napokban konstatálva lett, hogy többen hátralékban vannak még „tagdijaikkal", melyeket a veszteség pótlására még fizetniök kell. Ezeket a „pótközöskonyhásokat" most egytől-egyig bepörölte Simonka György dr., a felszámolóbizottság egyik ügyvédtagja, — Ezüst lakodalom Gyomán. Szép, családi ünnepen vett részt tegnapelőtt a gyomai társadalomnak egy része. Az ünnep központjában Kovács Lajos gyomai birtokos, postafőnök és neje: W e i d i n g e r Gabriella állottak, akik ez alkalommal ülték meg házasságkötésük 25-ik évfordulóját. A közbecsült és közkedvelt házaspárt a vármegye többi községeiből is többen keresték föl szerencsekivánataikkal — Megfeiebbezett közgyűlési határozat. A Szilágyi Pál helyetteséül megválasztott D a r v a y Endre kétegyházai aljegyző a legutóbbi képviselőtestületi közgyűlésen letette az esküt. A közgyűlésnek ezen részét K o 1 m a n Sándor és társai megfellebbezték a törvényhatósági bizottsághoz. Indokuk az, hogy a rendkívüli közgyűlés tárgysorozatába nem vették föl ezt a pontot s a közgyűlés tagjainak „nem volt tudomásuk az esküvételről. Ők különben a helyettesítés tárgyában rendkívüli közgyűlés egybehivását kérték, de a biró nem tett eleget kívánságuknak. Most arra is kérik az alispánt, hogy utasítsa a birót ezen közgyűlés egybehívására. — Schweiger Albert beiktatása. A csabai izr. hitközség hitoktatóját: S c h w e iger Albertet, Muraszombat hitközsége lelkészéül választotta meg. Az uj lelkész beiktatása augusztus 31-én volt. A beiktatási aktust dr. Bernstein Béla szombathelyi főrabbi végezte. Schweiger Albert állását e hó 15-én foglalja el. — Hirtelen halál. Csabán hétfőn délután szívszélhűdés következtében hirtelen elhunyt özv. Csendes Andrásné. Az elhalálozott 57 évet élt. A megboldogult hosszú éveken át a szentmiklósi csárda bérlője volt s ezért a félvármegye ismeri. — Visszavont nyugdijkérvény. Megírtuk, hogy Csaba község jegyzői karának egyik legérdemesebb tagja: Maros György, betegeskedésére való hivatkozással nyugdíjaztatását kérte. Maros György arra kérte a képviselőtestületet, hogy kegydij cynén folyósittassa részére azt a különbözetet, amely nyugdiját jelenlegi fizetésére kiegészíti. A tanács azonban nem találta teljesíthető nek ezt a kívánságot s nem terjesztett volna pártoló javaslatot sem a közgyűlés elé. Ennek folytán Maros György visszavonta nyugdíjaztatás iránt beadott kérvényét is. — Visszautasított tankötelesek. Békésről irják : A belterületi államilag segélyezett községi iskolákban a beiratások i megtörténtek s eredményképpen a köi vetkezőket adjuk: beiratkozott 130 fiu és 158 leány, tehát összesen 288. Tul, zsúfolásig jelentkeztek a fiu és leány első osztályába úgyannyira, — hogy mintegy 50—60 növendéket helyszűke miatt vissza kellett utasítani. Erre az ikolára is el lehet énekelni, hogy: Rég j veri már a magyart a temető! stb., ! amennyiben régebben készül, mint a i „Luca széke"; nem fog az intézőkön j sem közigazgatási, sem törvényhatósági | sem miniszteri határozat, alusznak szép ! csendesen, mig csak a földrengés uj homokot ós földet nem állit elő Békésen melyből a hozzávaló téglát fogják készíteni. — Lemondott tanár. V a s s Béla alapvizsgázott főgimn. tanár, akit a békési j ref. prezbiterium csak legutóbb válasz; tott meg főgimnáziumához a latin-német j tanszékre, — állásáról lemondott s igy j kilátása lehet a második pályázónak az állás elfoglalására. — Erdőügyi albizottsági ülés. Békésvármegye közigazgatási bizottságának erdőügyi albizottsága ülést tartott. A bizottság ez alkalommal föleskette T o nc s a 1 a István erdőtisztet. Ugyanekkor a szilfaféreg irtása tárgyában Békés községhez és a Wtínckheim-Hoyos uradalom intézőségéhez rendeletet küldött. Végül Békés közsógat erdőrendőri áthágásért 25 korona 50 fillérre büntette meg. — A gyulai rabbiiktatás. Lapunk más helyén is olvasható, hogy a gyulai izraelita hitközség na ^yban készülődik az uj rabbi beiktatásának ünnepnapjára. Adler Samu dr rabbi elé egy küldöttség utazik majd s ugyanilyen fogadtatás várja Gyulán is. Ma még nem tekinthető véglegesnek az a megállapodás, vájjon bankettet rendeznek-e vagy sem? De ha rendeznek, akkor a Göndöcs-népkertben tartják meg azt. — Ipartestületi ülés. A békési ipartestület ülést tart vasárnap. Az ülés tárgysorozatának főtárgya a munkásbiztositó törvény ellen való tiltakozás lesz. Ugyanekkor állást foglal az ipartestület azon módosítások tárgyában is, melyek az ipartörvénynyel kapcsolato san szükségeseknek mutatkoznak. — A Csaba-fiumei gyorsvonat. Egy délvidéki laptársunkban olvassuk, hogy a Baja—báttaszéki hid építése, valamint ezzel egyidejűleg a vasúti vonalaknak elsőrangú pályákká való átalakítása rohamosan halad előre. Ugy a hid, mint a vasutvonalaknak átadása már a jövő óv május havában megtörténik. Az uj hid megnyitásával egyidőben be fogják vezetni a Nagyvárad—Csaba— fiumei gyorsvonatot is, mely az alföldi forgalom ez idő szerinti képét teljesen átalakítja majd. — Áthelyezett pénzügyi titkár. Budapestről vesszük az értesítést, hogy Szabó Józsefet, a gyulai pénzügyigazgatóság egyik titkárát, akit mint kiválóan képzett szakembert feljebbvalói nagyrabecsültek és mint konciliiáns modorú tisztviselőt a vármegye közönsége szeretettel, rokonszenvvel tüntetett ki — saját kérelmére Rimaszombatba helyezte át a miniszter. Szabó a csabai adókivetőbizottság vezetője is volt s rövid itttartózkodása alatt mindenkinek becsülését birta. Áthelyezésének iratai a napokban érkeznek le Gyulára. — Nagyszénás község pótadója. Az uj adótörvénynek a II. osztályú kereseti adóról szóló rendelkezései következtében Nagyszénás adóalapja 3060 koronával kissebbedett. Erre való tekintettel pótköltségvetés szerkesztésének szüksége merült fel. Ezt a pótköltségvetést elkészítették s ebben a községi pótadót 3 százalékkal emelték. A nagyszénási pótadó most 47%. — A becsapott rendőrség. Szombaton reggel álmosan bóbiskolt a gyulai főkapitányság inspekciós szobájában P óter József rend rbiztos. Szundikálása közben egyszer csak nagy robajjal benyilt az ajtó s egy idegen lélekszakadva mondta el, hogy az Erkel-utca egyik kútjában hullát látott. Péter József négy rendőr aszszistálása mellett nyomban kivonult. Elvitette a hullaszállító kocsit, létrát, kötelet s mikor a kúthoz értek, parancsot adott a leszállásra Ez meg is történt, de a várt eredmény elmaradt, mert a búvárkodó rendőr ember helyett egy sovány, szánalmasan sovány k uty'ána k húzta ki a — hulláját . . . — Akik megáliitják a vonatot. Vígan pöfékelve haladt el egy motoros szombaton a gyula-csabai pályatesten. Mikor a kis benzines skatulya az első vashidhoz ért, három asszony került eléje. A motorvezető hiába sipolt. Csak nem tértek ki az asszonyok s a motort végre is meg kellett állítani. Polgár osztálymérnök följelentést tett az ismeretlen asszonyok ellen, kiket a csendőrség Hoffmann Ferencné, Bikaker Erzsébet és özv. M ü 11 e r Jánosné személyében kinyomozott. Most mindannyiuk ellen megindították az eljárást. — Megrepedt a szive. A napokban halt meg B e 1 e z n a y György jómódú gyulai gazdálkodónak testvérbátyja. A két teztvér rajongással szerette egymást s Beleznay Györgyöt nem is akarták hozzátartozói elengedni a virrasztóba. A gazda azonban mégis elment. Mikor aztán meglátta a ravatalon nyugvó bátyját — felkiáltott és összeesett. Az orvosok azt konstatálták, hogy a szive megrepedt. — Megvert kereskedösegéd. Doboz község közbiztonsága nem a legrózsásabb. A havonkénti kimutatás bűnesetei között mindig szerepel Doboz s egyelőre remény sincs arra, hogy megváltozzon ez az állapot. Legújabban K u p e 11 e r József kereskedősegéd tanuskodhatik állitásunk mellett Kupeller Békési István korcsmája előtt haladt el, amikor K o m 1 ó s i László, Molnár János s végül Köteles János gazdalegények rátámadtak ós kegyetlenül elverték. Kupeller most súlyos betegen fekszik. Állapota válságos. — Uj hegedü-tanár Csabán. A békéscsabai zenedében hétfőn kezdte meg a tanítást Mezei Mór hegedűtanár. Mezei egy negyedszázada foglalkozik már hegedütanitással s mint Huber Károlynak kiváló tanítványát ismerik őt zenei körökben. Az uj tanár tanítványai egyre szaporodnak, ami tanításának kiváló metódusát dicséri. — Lövések az éjszakában. Mult számunkban megírtuk, hogy a csabai Körösparton igen gyakran hallanak revolverlövéseket. Végre sikerült a rendőrségnek az egyik lövöldözőt elcsípni. Vasárnap este, ugyanis a Széchenyi-ligetben cirkáló járőr lövéseket hallott. A rendőr a dörrenés irányába sietett és a lövöldözőt Gombos Sándor kefekötő-segéd személyében elfogta. Gombostól a 7 mm. forgópisztolyt elkobozták s megindították ellene az eljárást. Ugy hisszük, hogy egy pár ilyen fogás elejét veszi a további rendzavarásnak. — Halálra taposott gyermek. Ily címen megírtuk vasárnapi számunkban, hogy a gyulai országos vásár alkalmával a 3 esztendős H a v r á n Jóskát egy edényekkel megrakott kocsi halálra taposta s azután elmenekült a tettes. A rendőrség megállapította, hogy az a kocsi, amely a kis Havrán Jóskát megölte, hódmezővásárhelyi edényes fuvarosoké volt, akiket azonban eddig elfogni, vagy személyazonosságukat megállapítani még nem sikerült. Táviratilag értesítette a gyulai rendőrkapitányság a hódmezővásárhelyi kapitányságot, — hogy a nyomozást indítsa meg ós puhatolja ki, hogy kik voltak azok az edényszállitó fuvarosok, akik a gyulai vásárból visszafordultak és akiknek kocsija megölte a gyermeket. — Vásári krónika. A most lefolyt gyulai országos vásár alkalmából nem kevesebb, mint negyven csavargót toloncoltak el a megye székhelyéről. Ez a rendőri óvintézkedés azonban nem vette elejét annak mégsem, hogy tolvaj lások ne történjenek. Á vásári történetekről szóló rendőri jelentós nagyon is szines. P 1 e n t e 1 Lajostól csizmát lopott Szityora István, B u c k 1 e r Juli zsebéből Í2 koronát csent ki Farkas Józsefné cigányasszony, Adorján Zsuzsától pénzt lopott el egy másik cigánynő, Kun Mihálytól cipőt, Tarj á n Árpád és B e c k e r József sátrából cipőt, Vrbovszky Pálnótól pénzt, Balogh Lajos szabótól pedig több kabátot loptak el a vásári tolvajok, kiket letartóztatott a rendőrség. — Jogászok és s z ü 1 ő i k figyelmét felhívjuk, hogy minden egyetemi jogi vizsgára leglelkiisrneretesebben, rövid idő alatt ós legolcsóbban előkészít, segítséget nyújt, felvilágosítással szolgál Jogi Szeminárium Kolozsvár, {Deák Ferenc utca 14. Az intézet vezetője: dr. K ö p ö s dy Dezső. — Egy katonaasszony, aki anya . . . A tavaszi sorozás alkalmával megemlékeztünk mi is arról az esetről, hogy valamelyik anyakönyvvezető tévedése folytán S o ó s Viktória orosházai aszszónyt felvették az állitáskötelesek névjegyzékébe, dacára annak, hogy minden kétséget kizárólag beigazolta női voltát az a körülmény, hogy férjhez ment és most már 3 gyermeknek az anyja a menyecske. Sok-sok íratott váltott ebben a dologban az orosházai főszolgabírói hivatal a hadkiegészítő kerületi parancsnoksággal, mely sehogy sem tudta meg[ érteni, hogy lehet valaki leány 03 hogy ! mehet még férjhez is, mikor a lajstromba ; fel van véve mint állitásköteles... j Végre most a főszolgabírói hivatal okmányok csatolásával mutatta ki, hogy Soós Viktóriának legfeljebb a férjét ; vagy felcserepedő fiát lehet csak besorozni, őtet magát azonban csak mint markotányosnőt alkalmazhatja az ármádia. Hát a vége az lett, hogy Soós Viktóriát most már teljesen törölték a lajstromból, igaz ugyan, hogy a III. korosztály után. Tehát Soós Viktória végleg „untauglich". — Budapestre felrándulóknak a „\ía| gyar-Otthon,, elsőrangú pensio, a legtöbb kényelmet nyújtja. Olcsó, csendes ! ós kényelmes lakás ós jó magyar konjha. Főherceg Sándor-utca